Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-27 / 199. szám

1 9V6. augusztus 2/.. kedd A HIT VILÁGA Hazánkba várjuk a Szentatyát II. János Pál pápa Archív felvétel és béklyózottsá- guk ellenére. De hogy miképpen lesz megvalósít­ható mindez — a vasfüggönyök, a berlini fal zord va­lóságai mellett, az akkor ködbe ve­sző, titkos álom / volt csupán. így is maradt 1989-ig, mikor a fergeteg 5 megindult, s elő­ször nálunk kezd­ték lebontani a ha­tárzárat, majd kö­vetkezett a berlini fal lerombolása, aztán — a Szenta­tya szavaival — a tragikus utópiák teljes összeomlá­sa. Dr. Koncz Lajos II. János Pál pápa szeptem­ber 6-án Pannonhalmára ér­kezik. Másnap Győrben ün­nepi szentmisét pontifikái. Látogatása a magyar nemzet millecentenáriumának és a magyar egyház ezeréves ju­bileumának szól. Hónapok óta tudjuk, a sajtó, rá­dió és televízió különböző hí­rek közlésével igyekszik ébren tartani az időnként lankadó ér­deklődést, a millecentenáris ünnepségek hullámai pedig új­ra meg újra eszünkbe juttatják, hogy jön a Szentatya és szep­tember 6-ára hazánkba várjuk őt. És ez lesz a csúcspont, a te- tőzés, mert ilyen magas vendég senki más nem tisztel meg ben­nünket a nagy nemzeti jubileu­munk alkalmából, csak ő, a ró­mai pápa. Egyedülálló hivata­la, személyes varázsa, kariz­matikus egyénisége ráadásul bizonyos transzcendens titok­zatosság ragyogásába is bur­kolja őt, a Godóra várva dráma sejtelmes főhősére emlékezte­tőn. De az a várva várt csak el­mosódott, ködbe burkolózott ígéret és vágyálom marad mindvégig, a mi Szentatyánk viszont valóságos, akit már is­merünk, hiszen járt is nálunk, városunkban is, 1991. augusz­tus 18-án, a mánapócsi nagy ünnepség után. És Isten segít­ségével újra találkozhatunk ve­le. A várakozás boldog feszült­ségében vagyunk tehát, de ez a várakozás a nagy vendégre nem maradhat puszta passzivi­tás; azzal a kötelességgel is jár, hogy készülnünk kell a fogadá­sára, nemcsak szervezéssel, méltó oltár építésével Győr­ben, hanem azzal is, hogy igyekszünk tudatosítani, fel­mérni, kicsoda ő, és azt is, hogy mit köszönhetünk neki már eddig is. A világ és Kelet- Európa, és mi magyarok konk­rétan... Mindenesetre világtörténeti esemény volt, s ezt érzékelhet­te az emberiség, és nem is csak a hívők, a közvetlenül érdekel­tek, mikor Rómában 1978. ok­tóber 16-án felhangzott a pápa- választás eredményeként: van pápánk, Karol Wojtyla, krak­kói bíboros-érsek. Senki nem sejthette persze akkor, ez a ke­* A szerző nyugalmazott teo­lógiai tanár. let-európai térségből való vá­lasztás világtörténelmi fordu­lat csíráját is rejti magában. Az azonban rögtön és markánsan nyilvánvalóvá lett és az első hi­vatali szentbeszéd alapján megrázó erővel átjárta a lelke­ket, hogy vele és benne a re­ménység örömhírének pápája adatott az emberiségnek, a re­ménytelenségbe süllyedt világ számára. „Ne féljetek!” — ki­áltotta a római Szent Péter té­ren összegyűlt hatalmas tö­megnek október 22-én az újon­nan megválasztott pápa. „Ne féljetek, mert van remény a jö­vőben, csak... nyissátok meg, sőt tárjátok ki a kapukat Krisz­tus előtt!” Nyissátok meg az ál­lamok határait, a gazdasági, politikai rendszereket, a kultú­ra, a civilizáció és fejlődés szé­les mezőit” — tágította tovább pár hónap múlva programadó enciklikájában az Emberek Megváltójáról. Már ez az en- ciklika is az ezredforduló felé tekintett és érzékelte, vállalta a felelősséget a világ jövőjéért, bár — írta — „nehéz volna megmondani, mit fog hozni 2000 az emberi történelemben, s milyen lesz az egyes népek, nemzetek, kontinensek számá­ra.” Ez a Krisztus-program a nyolcvanas években abba a nagy látomásba váltott, melyet a Szentatya Európa újraevan- gelizálásának hirdetett meg: „Öreg Európa, találj vissza ön­magadhoz, a keresztény örök­séghez!” Európa lelki újjászü­letésének ez a meghirdetése már akkor egész Európát vette célba, a kelet-európai országo­kat is, minden elnyomottságuk E megrázó eseménysor nyi­tánya kétségtelenül a magyar határnyitás bátorsága volt, de a távolabbi háttért, az ősrobba­nást az ’56-os magyar forrada­lom jelentette, melyből min­den elindult, de majd’ három évtizedre befojtódott a forra­dalmi parázs. A nyolcvanas évek elején aztán újra izzani kezdett, de immár a Szentatya hazájában. És nem feledhetjük a lengyel szolidaritás harcai­nak, áldozatainak merészségét, az 1981 végén rájuk szakadt katonai diktatúrát, az utolsó visszarendeződési kísérletet, az üldözések, letartóztatások, gyilkosságok próbatételét. És ez a nép teljes gazdasági le­romlásban, mindennek ellené­re évek során át kitartott hősie­sen, kikényszerítette a szabad választásokat, megbuktatta a pártállamot és elsőnek vett irányt a demokrácia és jogál­lamiság felé. És biztos, hogy Lengyelor­szágot ez a legnagyobb fia, a lengyel pápa tette azzá, amivé napjainkban válhatott, a kelet­európai népek sorában és sor­sának alakulásában. Ahogy már 1979-ben hirdette nékik: Lengyelország korunkban egy különleges, felelősségteljes ta­núságtétel országa lett. És an- -nak ellenére történt mindez, hogy a pápa soha, sehol (több­szöri hazalátogatásakor sem) avatkozott be kifejezetten a po­litikába. Hacsak azt nem ve­szik annak, amit az emberi méltóságról, szabadságjogok­ról nem szűnt meg sohasem hangoztatni, beleértve kiemel­ten a vallásgyakorlás jogát, és az Isten-hit, a vallásos élet és értékeinek személyes és társa­dalmi jelentőségét. És hogy az ideológiai ellenfelek a Szenta­tyában megsejtették a veszé­lyes embert, bizonyítja az elle­ne, Keletről megszervezett megdöbbentő 1981-es me­rénylet, ami majdnem életébe került... Azt a pápát váijuk tehát most hazánkba — testén a sebhe­lyekkel, a vértanúság megtört- ségében, akinek Isten után (mert a történelemnek mindig Isten az irányítója), és emberi küzdelmek áttételein keresztül is — megszületett szabadsá­gunkat főképpen köszönhet­jük. Aki 1991-ben, új életünk hajnalán azért jött hozzánk — saját szavai szerint, hogy a ma­gyar egyház és nemzet újjászü­letését elősegítse. Most bizto­san azért is jön a nagy jubile­um szolidaritásán túl, hogy megnézze, megkérdezze: ho­gyan állunk ezzel az újjászüle­téssel. És sajnos látni fogja a megrekedést, sőt visszahullást, a szegénység, lelki-szellemi, erkölcsi nyomorúság teijedé- sét, a kilátástalanság, rezigná- ció, sőt reménytelenség térhó­dítását, szinte a malrauxi pesszimizmus beteljesedését, hogy az „Isten után már az em­ber is halott”. Legalábbis az európai ember olyan halálosan fáradt lelkileg-szellemileg, amilyen történelme folyamán még sohasem volt. És ebben a szerencsétlen letörtségben saj­nos már mi is egészen „európa­iak” lettünk... Csakhogy a Szentatya köze­lében nincs fáradt ember, még- kevésbé bármilyen halott. Csak ünnepi öröm van és bel­ső öröm és végtelenre tágult re­mény és bizakodás — az egész lét és jövő iránt. S mindez be­lőle árad, ő a forrása. És nem valami naiv, a bajokon átnéző, irreális optimizmus az ihletője. Ez a pápasága 18 éve alatt mind mélyebbre és alázatosab­bá hajló fej és vállak és a Szen­tatya minden megnyilatkozása az egyház és világ bajainak mélységes érzékeléséről és ismeretéről tanúskodik. De ugyanakkor még meggyőzőb­ben sugározza a hitet, hogy biztos az emberiség jövőjében, mert biztos az emberszerető Is­tenben, akinek méltó tolmácsa, sőt megjelenítője. Nekünk is azt fogja sugallni: biztos a ma­gyarok boldog jövendőjében. Es most semmire sincs na­gyobb szükségünk, mint erre a bizalomra és hitre. a dolgom a jövőben is Teszem Fehérgyarmat (M. K.) — Több mint 8 ezer református él Fehérgyarmaton. Az idő­sebbek bizonyára emlékez­nek a 25 évvel ezelőtti idő­szakra, amikor Balogh Tiha­mér lelkipásztor (építész fele­ségével, Ágnes lányával és Ti­hamér fiával) megérkezett a nagyközség gyülekezetéhez. A faluból város, a lelkészből a Szatmári Református Egy­A múltidézésre egy nem várt „esemény” is alapul szolgál. Ugyanis a július 7-i istentiszte­letet követően a szolgálatot végző lelkész (Szalai László) a gyülekezet elé szólította, a gondnokkal együtt köszöntöt­te, s egy gyűrűt nyújtottak át ajándékul. — Nagy meglepetés volt ez számomra. Ennek megértésé­hez vissza kell menjek közvet­lenül az árvíz utáni induláshoz, 1971 nyarához, amikor P. Sza­bó Tibor nagy tiszteletű úr mel­lett beosztott lelkész lettem. A rendszeres templomjárók meg­jegyezték a dátumot, szervez­kedtek. A meglepetéstől alig jutottam szóhoz. — Milyen volt ez a 25 év? Végeztem a lelkészi szolgála­tot. Esketés, keresztelő, teme­tés, közben hirdettem Isten igé­jét. Amikor átvettem a munkát, egy régi, 150 éves parókia ma­radt rám. Ezt kellett teljesen le­bontani, s újat építeni. Ezt kö­vette az imaház, az ifjúsági klub, majd a melléképületek következtek. Többször felújí­tottuk a műemlék gótikus re­formátus templomot, kívül-be- lül egyaránt. — Sajnos azok közül, akik a régi parókia bontását elkezd­ték, már nagyon sokan elmen­tek. Az akkori 40 presbiterből már csak hatan tevékenyked­nek, új presbiterek álltak szol­gálatba. Segítségükkel, s az adakozók támogatásával ol­dódhat meg több évszázados gondunk, a már említett fűtés. A múltról, a negyedszázad­ról sok szép emlék maradt meg Balogh Tihamérban. Azt mondja: jó kapcsolatot sikerült kialakítanunk a többi történel­mi egyház lelkészével. Igye­keztünk egyházmegyénk gyü­lekezeteiben minden pályázati lehetőséget megragadni temp­lom-, imaház-, parókiaépítés­re, -felújításra. Idén 10 gyüle­kezetét tudtunk kisebb-na- gyobb támogatásban részesíte­ni. A sonkádi gyülekezet kapta a legtöbbet, 500 ezer forintot. Templomuk bekerült az euró­pai műemlékek sorába. — Fehérgyarmat volt egyhá­zi iskolájáért megkaptuk a kár­talanítási összeget. Az ifjúsági ház építésének tervei elkészül­tek. Augusztus második felé­ben dr. Kocsis Elemér püspök úr szolgálatával elhelyezzük az alapkövet. S most kaptuk a hírt, hogy a hollandok és a né­met egyházak is segítenek. Ugyanis a tervek 1992-ben ké­szültek s azóta az árak nagyon megemelkedtek. Balogh Tihamér fehérgyar­mati lelkipásztort 1988-ban választották a szatmári egy­házmegyebeliek esperesükké. A ciklus most jár le. Tisztújítás lesz: egyházmegyei, egyház­kerületi és zsinati szinten. Hogy mire számítok? Az egyházmegyében 71 gyüleke­zet van, ennyi presbitérium­mal. Mindösszesen 1400 voks számít majd. Az egyházme­gyei közgyűlésen 3 jelölt ke­rülhet a listára, mivel a köz­gyűlés minden résztvevője csak egy jelöltet támogathat. A három legtöbb szavazatot ka­pott jelölt közül választja ki a 71 gyülekezet presbitériuma az esperest. Többen megkerestek, meg­fogalmazva, hogy úgy vélik, az elmúlt években jól éltünk a le­hetőségekkel, sikerült az egy­házmegye kisebb-nagyobb ne­hézségein úrrá lenni. Ezt — természetesen nem mindenki — értékelik, s szeretnék, ha vállalnám a jelölést. Én ezt kö­szönettel fogadtam, s ha Isten is úgy akarja, teszem dolgom a jövőben is. Búcsú a cigányok parókusától Nyíregyháza (KM) — Gyászhírt ad tudtunkra a nyíregyházi görög katoli­kus püspöki templom tor­nyán lobogó fekete zászló: életének 85., áldozópapsá­gának 60. évében elhunyt Sója Miklós nyugalmazott görög katolikus esperes, volt hodászi parókus. Sója Miklós nevét nem csak azért ismerték sokan, mert hosszú ideig szolgálta az Urat, vagy mert sok telepü­lésen volt pap. 1937-ben szentelték pappá, s néhány Nyíregyházán káplánként eltöltött év után négy évtize­den át Hodászon élte le pa­pi életét, s olyat alkotott ott, amire Nyugat-Európa is fel­figyelt. Hodász — ez a megyében közismert dolog — a ci­gánylakta települések kö­zött is az elsők között áll. Ott, köztük dolgozott, telje­sített kiemelkedő szolgála­tot Sója Miklós. Megszer­vezte a cigány egyházköz­séget, templomot épített ne­kik, nem csak megtanulta nyelvüket, hanem cigány nyelvre fordította a szent li­turgiát, hogy vallásos életre nevelhesse cigányait. De kiemelkedő szerep volt a putrik felszámolásá­ban, a korábban csavargó életmódhoz szokott csalá­dok letelepítésében, ezáltal kenyérhez juttatásukban is. Máriapócson a Szent Ke­reszt felmagasztalását kö­vető vasárnap rendezték évek óta a cigányok búcsú­ját. Híre eljutott az ország­határokon túlra: Párizsból, Rómából jöttek papok, hogy tanulmányozzák: mi az a vonzerő, ami Sója Mik­lósból sugárzik, s miért van az, hogy míg sokan lenézik a cigányságot, egy pap élet­céljának tekinti, hogy segít­sen rajtuk, hogy felemelje őket. Koleratelep — így hívták Hodászon azt a területet, ahová Sója Miklós és a ho­dászi cigányok felépítették az országban első cigány­templomot. Még a ravatalo­zó szerepét is e templom töl­tötte be, mert a putrik ajta­ján nem fért volna ki és be a koporsó. Holnap Sója Miklóst te­metik. Nem a hodászi, ha­nem a nyíregyházi püspöki templomból. De temetésén biztosan ott lesznek azok a cigányok is, akiket a temp­lomban tanított írásra-olva- sására, akiket ő igyekezett közelebb vinni Isten orszá­gához. Mossák a tornyot Századik születésnapjának megünnepléséhez közele­dik a nyíregyházi római katolikus társszékesegyház. A centenáriumi ünnepségre kívül-belül megszépül a templom Harasztosi Pál felvétele Eseményeit röviden Kegyhelyek... ...igazgatóinak és a zarán­doklatok vezetőinek első európai kongresszusát ren- .dezik meg Máriapócson szeptember 2-4. között. Tudományos... ...ülést rendez a Nyíregyhá­zi Szent Atanáz Görög Ka­tolikus Hittudományi Főis­kola a máriapócsi Szűz Má­ria kép 1696-os első köny- nyezésének történetéről és dokumentumairól, a kegy­kép Bécsbe viteléről és a másolatokról november 4- től. (KM) A jubileumi... ...évet november 8-án, a gö­rög egyházi naptár szerint Szent Mihály napján zárja az egyház a máriapócsi Bazilika templombúcsúján. (KM) Teológiai... ...tanfolyamot indít a római katolikus egyház. A három­éves képzésen részt vehet­nek akik hitoktatók szeret­nének lenni, de azok is, akik elmélyültebben szeretnének foglalkozni a hittudomány kérdéseivel. (KM) A Kisasszony-napi... ...búcsú szeptember 8-án lesz. Az Istenszülő menny­bevételének napján tartott búcsúhoz hasonlóan ezúttal is több tízezer zarándokra számítanak a máriapócsiak. JL ö m v iy

Next

/
Oldalképek
Tartalom