Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)

1996-08-01 / 179. szám

1996. augusztus 1., csütörtök HATTER Elsüllyedhet Noé bárkája Eliszaposodott csatornák, ellopott szivattyúk • Az új földbirtokos nem fizet Ha sekély a csatorna, a víz a mezőt önti el Harasztosi Pál felvétele Györke László Nyíregyháza (KM) — Faze­kas Lászlóval, a Felső-Tisza- vidéki Vízügyi Igazgatóság vezetőjével a sokadik aszá­lyos esztendő kellős közepén a belvízvédelemről, illetve veszélyről beszélgettünk. Le­het, hogy ez önmagában pa­radoxon, hiszen 1982 óta 1000 milliméter csapadékhi­ány halmozódott fel. Abban azonban biztosak lehe­tünk. hogy előbb-utóbb lesz­nek csapadékosabb évek is. És akkor baj lesz, lehet! Vízkárok — Az átlagosan tízévenként bekövetkező belvízkárok — mondja Fazekas László — or­szágosan legkevesebb 5-6 mil­liárd forintra tehetők. A belvíz­előfordulás gyakorisága ma­gas, ötven év átlagában több mint 80 százalék. Megyénkben a belvízrendszerek összterü­lete 5759 négyzetkilométer, amelyből 2679 négyzetkilo­méter — azaz 46 százalék — a folyók árvízszintje alatt fekvő mélyártér. — A megye négy tájegysége közül a szatmár-beregi a leg­veszélyeztetettebb, hiszen Ti- szabecs és Lónya térségében 100-120 milliméterrel esik több csapadék átlagban. Ezen­kívül e térségben a levegőtlen, kötött, vizet át nem eresztő agyagtalajok, a kis terepesés, a rendszeresen magas talajvíz­szint, a kavicsos altaljban lévő rétegvíz nyomása miatt kedve­zőtlen belvízadottságú. — A földtulajdon-változá­sok miatt a vízgazdálkodási társulatok érdekeltségei meg­változtak, aminek fő következ­ménye, hogy a művek fejlesz­tésének és fenntartásának fede­zetét szolgáló érdekeltségi hozzájárulások befizetése le­csökkent, ezáltal a fejlesztés gyakorlatilag megszűnt, a fenntartási tevékenység a ko­rábbi évek 30-40 százalékára esett vissza. — Az érdekeltségi hozzájá­rulás nagy részét az önkor­mányzatok fizették be. a mező- gazdasági területek után be­folyt hozzájárulás minimális. A tavaly befizetett 9 millió fo­rint érdekeltségi hozzájárulás­sal szemben elvégzett fejlesz­tés értéke 5,3 millió forint, a fenntartási munka volumene pedig 22,7 millió forint volt. A fejlesztésre 25, a fenntartásra 20 százalék Vízügyi Alap-tá­mogatást vettek igénybe a tár­sulatok, a hiányzó összeget sa­ját eredményükből pótolták. A társulatok válságban és átalakulás alatt vannak. A Be­regi és a Tisza-Szamosközi Vízgazdálkodási Társulat fel­számolás alatt van, a Királyéri helyzete kritikus, a többinél megtörtént, vagy folyamatban van a munkaszervezet leválása. Kritikus helyzet — A főművek tekintetében új fejlesztéseket, csatorna- és szi­vattyúkapacitás bővítését nem tervezzük. A cél a meglévő lé­tesítmények eredeti kiépített­ségének, működőképességé­nek fenntartása. Az elmúlt évek anyagi nehézségei azon­ban ennek a célkitűzésnek az elérését sem teszik lehetővé, a művek állapota fokozatosan romlik. — Amikor a vizek kártételei elleni védelem évente átlago­san 20-30 milliárd forint kár bekövetkezésétől menti meg az országot, a központi költ­ségvetésből a vízkárelhárítási célú beruházásokra és fenntar­tásra együttesen is csak 3,7 milliárd forint jut. Ez a vízkár­elhárítási állóeszköz-értéknek alig 2 százaléka. Az évek óta tartó és fokoza­tosan növekvő mértékű alulfi­nanszírozottság a művek olyan mértékű állagromlásához ve­zetett. hogy ma már esetenként a biztonságos védekezés elemi feltételei sincsenek meg. — A vízügyi igazgatóság az elmúlt években juttatott költsé­gekből csak az üzemeltetési feladatokat tudta ellátni. A fő­művi csatornák 60 százalékán lehetett a kaszálást — főként a csatomaőrök által — egyszer elvégezni a szükséges évi két­szeri helyett; csatomaiszapo- lásra jóformán egyáltalán nem került sor. Elmaradt a műtár­gyak (zsilipek, osztóművek stb.) szivattyútelepek, csator­naőrtelepek szükséges mérté­kű karbantartása is. Mindez a csatornák nagymértékű elisza­posodásához, bennük a vízinö­vényzet túlzott elszaporodásá­hoz, a műtárgyak állagának je­lentős romlásához vezetett. A csatornák vízszállító képessé­ge a kiépítéskori érték 60-80 százalékára esett vissza. Az üzemi, illetve melioráci­ós létesítmények jelentős ré­szének a fenntartására a meg­építésük óta nem fordítottak gondot, azok a teljes tönkreme­netel előtt állnak. A 42 automa­ta átemelő kétharmad része üzemképtelen, nagy részüknél az elektromos kapcsolótáblá­kat és a szivattyúkat is ellop­ták. Ezeken a részeken a gravi­tációs kivezetés nem lehetsé­ges, a szivattyúzás elmaradása miatt már átlagos belvizes években is tönkremennek a drénrendszerek, s tartós talaj­leromlás és belvízkárok várha­tók. Alulfinanszírozva A műveknek nincs tulajdono­sa, kezelője, mert a volt mező- gazdasági szövetkezetek — kevés kivétellel — már nem tudják ezt a feladatot ellátni, az új földtulajdonosok meg nem akarják a csatornákat átvenni. Ugyanez a helyzet a melioráci­ós földutaknál is. A vízrendezési művek álta­lánosan rossz állapota, ezen belül különösen az üzemi csa­tornahálózat egyre inkább mű­ködőképtelenné válása miatt a belvizesebb évek beköszönté- vel nagy belvízkárok várhatók. Éppen ezért sürgős tennivaló a tulajdonjogi viszonyok rende­zése, társulások szervezése, az érdekeltség arányban fizeten­dő hozzájárulás behajtása, mely révén azok el tudnák vé­gezni a szükséges rekonstruk­ciós, fenntartási és üzemelteté­si munkálatokat. A kkor, amikor a perzsák megtámadták a görö­göket, akkor, amikor Szarajevóban meggyilkolták a trónörököst. Akkor, amikor — így kezdte felejthetetlen történelemtanárunk mindig az óráit. Csodálatos világba kalauzolt bennünket, szájtát- va hallgattuk fejtegetéseit. Mindez azért jutott eszembe, mert mostanában is gyakran hallom hivatalos emberek szájából az akkor, amikort. Az oktatás területéről példá­ul imigyen: Akkór, amikor csökken a gyereklétszám, fe­lesleges a nagyszámú tanerő. Ezt aztán olyan sokszor ol­vassunk, halljuk, sulykolják minden fórumon, hogy lassan magunk is elfogadjuk. Ellenvéleményt elvétve hallani. Akik tehetnék nem te­szik, bizonyára okuk van rá. Fiskális, szakszerű statiszti­kák, számít gatások, grafiko­nok dolgozzák meg a közvéle­ményt. Mint tették azt meg­előzően a gazdasági élet kü­lönböző területein a leépíté­sek során. Mintha az ország minden bajáért ezek az élni Akkor, amikor és ma akaró kisemberek tehetné­nek. Most az oktatáson a sor. Mintha itt is csak szorozni és osztani kellene, megszervezni vele a nemzetközi és az ittho­ni pénzvilág elismerő csettin- tését, vállveregetését. Számukra olyan egyszerű az egész. Jövőre ismét csök­ken a gyereklétszám, mert ki mer ma gyereket, több gyere­ket vállalni. Csökkenteni kell hát majd a tanerők számát is. Jövőre tovább, és kétezerben is tovább, majd csak elfogy a gyerek, vele precíz számítá­sok alapján a pedagógus is. Velük a gond is. Hová vezet ez, végiggondolta ezt már va­laki? S ha igen, akkor miért hallgatnak. Megnyugtatnak bennünket, hogy nincs is olyan nagy baj, mert az érintettek elmehetnek egyébként tisztességes pá­lyákra. Nem értik, hogy itt nem csak erről van szó, egy- egy ember egzisztenciális helyzetéről. Az, hogy ezek az ezrek sokszor képesítés nél­küliekből, emberfeletti áldo­zatok vállalásával, néha jól fizető állásokból kerültek a pályára, aláhúzom hivatás­ból, az ma már mellékes. Még az illetékes tárcának is. Mint ahogy az is, hogy két évtize­den keresztül a költségvetés­ből ezrek kaptak területi pót­lékot és letelepedési segélyt, vagy ebben a megyében 650- en kedvezményes lakásépítési kölcsönt. Azért, mert szükség volt rájuk. Ennek a sokszáz milliót érő befektetésnek a pályán kelle­ne kamatozni. Mint ahogy azokénak is, akik most kerül­nek ki a főiskolákról, egyete­mekről. Ha pedig nincs rájuk szükség a pályán, már most be kell zárni ezeket az intéz­ményeket, vagy profilt kelle­ne váltaniuk. Akkor, amikor — bocsánat tanár úr a kölcsönzésért—a nagy gazdasági válság volt, többszáz iskola épült az or­szágban, ezekből jó pár a me­gyénkben is. Vagy a második világháború után a hidakkal egy időben kezdték meg az is­kolák helyreállítását, építését is. Nehezebb volt a helyzet mind a két esetben, mint ma, mégsem szüntettek meg isko­lákat. hanem építettek. Tud­ták, hogy miért. Ma is tudják ezt azokban az országokban, ahol a gazdasági csodák szü­letnek. A 30-as évek elején az akkori kultuszminiszter nem engedett megszüntetni Cse­pelen egy 12 fős osztályt, s el­bocsátani a tanítót, mondván szíve szerint minden gyerek mellé egy pedagógust állíta­na. A zzal indokolt, hogy ha most ilyen súlyos a gazdasági helyzet, azt is a gyerekek és a nemzet ja­vára kell kihasználni. Mert az elszegényedett családok nem tudnak foglalkozni gyereke­ikkel, akik tudás nélkül ma­radnak, elzüllenek. Tanító­iktól pedig nyugodtabb és minőségibb nevelői-oktatói munkát lehet elvárni kisebb csoportokban. Ma is erről és nem többről van szó. A four de Lezsák cjArnlÁbnc hóvomotó céytob Angyal Sándor C linton szaxofono­zott, Jelcin twistéit a választási hadjárat alatt. Bár nálunk még odébb van a következő megméret­tetés, de a mi Lezsák Sándo­runk (MDF) — ló helyett— már most a bicikli nyergébe pattan, hogy végigkarikáz- zon 1100 kilométert, legf ő­képp a hazára lelésünk 1100. évfordulója alkalmá­ból. Mint az erről szóló hírekből kiderül, a neves író-politikus-pártelnök me­gyénk göröngyös útjain is teker majd, s amíg itt-ott ki­fújja magát, meghányja-ve- ti a sors kis és nagy kérdé­seit a települések vezetőivel, vállalkozókkal, az egyház képviselőivel. Kajánul húzzák el a száju­kat minderre az éppen kor­mányzó erők, mondván: ez is égy választási fogás, ha kissé demagóg is. Az újdon­sült pártelnök persze fittyet hány a rosszindulatú meg­jegyzésekre és járja a maga jól megfontolt útját. Utóbb például testközelből tanul­mányozta a rendőrség mun­ka- és életkörülményeit, majd a tűzoltóságnál ször- nyűlködött el a megszégye­nítően alacsony munkabé­rek miatt (nem véletlenül), s ígérte meg, hogy mindent megtesz pártja és képviselő- csoportja a tűzoltók 80(!) százalékos béremelésének kicsikarásáért. Világosi Gábor, (SZDSZ) államtit­kárnak mindjárt el is söté­tült a tekintete s odanyilat- kozta az egész magyar saj­tónak: egy politikus jobban fontolja meg, milyen ígére­teket tesz. (Nyilván, emléke­zett még Világosi úr a szoci­alisták választás előtti, hir­detésként közreadott Kána- án-koncepciójára, amit az­tán sürgősen letörölt a poli­tikai tábláról a későbbi Bé­kési miniszter, aki persze már rég nem miniszter. Nekem mégis szimpatikus ez a kerékpártúra, mert 1. jót tesz az egészségnek, 2. az ember sokat lát egy ilyen földközeli nyeregből, 3. a pedálozó elmondhatja, neki nem térkép csupán a táj. El is képzelem lelki szemeim­mel, hogy valamennyi ma­gyar pártvezér, de az egész országgyűlés követi a „To­ur de Lezsák” -ot. Az lenne csak igazán szép látvány — a sok szolgálati csodaautót sokan utálják már. Sőt! El­képzelhető, hogy egy Nagy Országúti üldözéses kerék­párverseny első 386. helye­zettje jusson be a parla­mentbe 1998-ban. Miért is ne? Persze, ismerve a mi poli­tikusaink békés egymás mellett élését, azért nem árt figyelmesen karikázni, ne­hogy egy durrdefekt balese­tet okozzon. Kommentár ..................................................................................................... Balogh József A plafonig ugráltam örömömben tegnap hajnalban, amikor meghallottam a rádióban, hogy nem emelik ősszel 70 százalékkal az energia árát. Arra már nem tett célzást Szabó Imre, a Magyar Elektrotechnikai Egyesület főigazgatója, hogy akkor mekkora is lesz az áremelés, csak azzal vigasztalt: ez a 70 százalék egy vélemény a sok közül, noha számos megállapítása helytálló és megalapozott. Tavaly a nagymértékű energiaár-emelések idején azt mondták: azért kell 50 százalékkal emelni, hogy jö­vőre —azaz most—mámé kelljen az akkorihoz hason­ló mértékben a zsebünkbe nyúlni. Egy ilyen döntés sokkal nagyobb árhullámot indít el, mint amit önmagá­ban a 30, a 60, vagy az akár­hány százalék jelent. Erre hivatkozva ugyanis min­den termék ára meredeken emelkedni kezd, hiszen min­den termék elkészítéséhez energiát használnak. Azt is megkérdezhetnénk: vajon van-e értelme az ár­emelésnek akkor, ha az egyik oldalon beszedett pénzzel közel azonos nagy­ságrendet kell a másik olda­lon segélyekre, vagy a szol­gáltatásokért nem fizetők helyett a tönkrement válla­latok konszolidációjára ki­fizetni, mert már a kérdés sem jó. A díjat ugyanis az energia-privatizáció óta a tulajdonos szedi, a támoga­tást pedig az állam zsebéből kellene fizetni, de mivel az államnak egyre kevesebb a bevételt is hozó, még műkö­dő cége, természtesen bevé­tele sincs. Nem tudjuk, hogy a 70 százalék köztudatba dobása fenyegetés, vagy csak egy a szokásos trükkök közül. Hogy tudniillik ezen a hatal­mas számon dühöngjük ki magunkat, aztán örülünk majd, újból ha megint csak az 50 százalékkal emelnek majd. Hajnali karikák Ferter János rajza Hajnali örömhír n ** \/

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom