Kelet-Magyarország, 1996. augusztus (53. évfolyam, 179-203. szám)
1996-08-14 / 190. szám
1996.augusztus 14., szerda HATTER 3 Turistacsalogató vesszőfalak Új épületekkel gyarapodva idegenforgalmi nevezetesség a Sóstói Falumúzeum A múlt világa messzi földekről is ide csalogatja az érdeklődő turistákat Harasztosi Pál felvétele Nyéki Zsolt Nyíregyháza (KM) — Kevés múzeum mondhatja el magáról, hogy értékőrző feladatát anyagi haszonnal látja el. A ritka kivételek közé tartozik a Sóstói Falumúzeum, amely ugyan nem lépett a nyereség- érdekelt intézmények sorába, de turistacsalogató kínálatával meglendíti a térség idegenforgalmát. Ami pedig köztudottan komoly pénzeket hoz a konyhára. Egyre távolodó korszak világát őrzi a Nyíregyháza szomszédságában található skanzen, mely Kelet-Magyarország egyetlen szabadtéri néprajzi múzeuma. Éppen ezért építenek rá az illetékesek, amikor Sóstó általános rekonstrukciójáról esik szó. Gyűjtőterület —A térség idegenforgalmi nevezetességeinek sorában előkelő helyet elfoglaló intézmény évről évre látogatók ezreit csalogatja ide, az érdeklődés fenntartásához azonban gondoskodni kellett színesebb programokról, az épületek gyarapításáról, a vendéglátás körülményeinek javításáról — árulja el dr. Páll István igazgató, hogy a népszerűség kötelezettségekkel is jár. A múzeumfalu saját bevételei a leggondosabb gazdálkodás mellett is szűkös forrást teremt a tervezett bővítésekhez, korszerűsítésekhez, ezért fogadták az intézmény vezetői nagy örömmel a PHARE Kísérleti Programját, mely anyagi támogatást adott az elképzelések megvalósításához. Az egyre erősödő vonzerő talán annak köszönhető, hogy a falumúzeum gyűjtőterülete kiteljed egész Eszak-Tiszántúl- ra, ahol a népi építészet olyan táji keveredése található, mint sehol másutt a mai Magyarország területén. Az erdélyi, felvidéki és alföldi építészet legjellegzetesebb épületeit felsorakoztató intézmény 7,5 hektáron mutatja be a Nyírség, Szat- már, Rétköz, a Nyíri Mezőség és Bereg lakóházait a hozzájuk tartozó gazdasági épületekkel együtt. A középkori faluszerkezetet őrző orsós faluközpont a vidékre jellemző közösségi épületeknek is helyt ad, megtalálható itt a favázas templom, fa harangtorony, községi iskola, szatócsbolt és természetesen a falvak elmaradhatatlan központja, a kocsma. A ritkán és elszórtan fellelhető néprajzi jellegzetességeknek köszönhetően az intézmény a Kelet-Magyarországra látogató turisták kedvelt úti célja, de rajtuk kívül a közeli, 120 ezres lélekszámú megye- székhely polgárainak is tartalmas kikapcsolódást nyújtó célpontja. Több mint jelzésértékű, hogy a házasságot kötő ifjú párok többsége itt is készít emlékképeket. Iskolás és felnőttcsoportok a néprajzi látnivalókon kívül a színes programokért is szívesen keresik fel a falumúzeumot, ahol folklórműsorok teszik teljessé a különböző népi, zenei ünnepekhez kapcsolódó rendezvények kínálatát. A fokozott érdeklődés, a kedvelt üdülőhelyen, Sóstófürdőn nyaralók kulturális igénye megkövetelte a színvonalasabb programok összeállítását, a körülmények javítását. Természetes díszletek — Mivel a falumúzeum a rekonstrukciós munkálatokról árulkodó Sóstó egyik fő nevezetessége, a területfejlesztéssel foglalkozó szakemberek Kísérleti Program Alapból támogatták a fejlesztési törekvéseket. A Megyei Fejlesztési Ügynökséghez benyújtott nyertes pályázat megvalósításához kiváló lehetőséget teremtett a már rendelkezésre álló épület- együttes és környezet — utal az átgondolt fejlesztésre az igazgató. Az épületek adta természetes díszletek között már több alkalommal is népszínműveket, komédiákat láthatott a közönség, s a közel 800 embert befogadó lelátóval rendelkező szabadtéri színpad változatos bemutatóknak ad rendszeresen helyet. A meglévő tárgyi feltételek bővítésére építették fel a 150 férőhelyes nagyhalászi magtárépületet. Itt, a nemes egyszerűséggel csak pajtaszínházként emlegetett helyiségben kis létszámú előadóval komolyabb darabok is bemutathatok. E fedett helyszínt egészíti ki a szintén PHARE-program segítségével felépített favázas, vesszőfalú kisdobronyi templom ugyancsak 150 ember kényelmes elhelyezésére alkalmas belső tere. A rendszeresen megtartott istentiszteletek mellett koncertekre, neves művészek előadóestjére kerül sor a nyári hónapok minden első szombatján. A város és a környék kisebb- nagyobb intézményei, cégei gyakran keresik fel a csarodai papiakban kialakított tanácskozó és fogadótermeket, ahol eredeti bútorokkal berendezett környezetben fogadhatják il- lusztrisabb vendégeiket, folytathatnak nagyobb körben megbeszéléseket. Kíváncsi emberek A Sóstói Falumúzeum hét hónapos, tavasztól őszig terjedő nyitvatartási ideje alatt 60 ezer látogató fordul meg itt, egy- egy nagyobb rendezvényre egyszerre 4-5 ezer ember is kíváncsi. A többség autóval vagy autóbusszal érkezik, a rengeteg jármű parkolása komoly gondot okozott a múzeum környékén, ezért a program során az intézményhez tartozó mintegy 500 négyzetméteres területen kulturált várakozási lehetőséget nyújtó parkoló is épült. Hazai és külföldi egyaránt örömmel nyugtázza, hogy már a múzeumhoz vezető bekötőútnál valamint az egész múzeum területén magyar, angol és német nyelvű eligazító táblák adnak tájékoztatást a látnivalókról.-» j em tudom, miért, de l\l gyermekkoromból az JL V a nyár maradt meg bennem a legjobban, mikor apám a járdát építette az udvaron. Második éve laktunk a házunkban, abban a kis egy szoba konyhás lakásban, amelyet vasszorgalommal és baromi munkával hozott össze. Egy lebontott ház — egykori grófi kovácsműhely, kovácslakás — tégláit vettük meg. Még meg is maradt belőlük egy nagy csomó. Jó egészséges, keményre égetett tégla, az udvar pedig tavasszal-ős- szel merő sár. Apám, mint az építkezés idején, megint hajnalban kelt, s mielőtt munkába ment volna (a községházán volt kis ál- láskája), még néhány óra hosszat azt a szépen pirosló járdát rakta: egy-egy mélyebbre eresztett, kantra állított tégla adta ki a két szélét, és ezek közé került, jó erősen beszorítva a többi. Szünidő volt, s mi, gyereAz a hajdani reggel kék, tovább aludtunk. Hétkor ébredtünk: pontosan hét óra nulla-nulla perckor, mert nagy farkaskutyánk, Villám, akkor kezdte verni farkával a szoba ajtaját. Azóta sem értem ezt a hajszálnyi pontosságot, hogy az állatoknak, kivált a kutyáknak, jó az időérzékük, képesek napról napra ugyanabban az időpontban cselekedni valamit, ezt tudom. De hogyan választotta ki Villám épp a kerek órát? Csupa vé- letlenségből? Akkor azonban nem sokat gondolkodtam ezen. Tetszett nekem a kutyaébresztő, s ahogy ilyenkor kinyitottam a szemem, nyomban meghallottam a gyermekkori reggelek más jellegzetes hangjait is: apám kalapácsának kop- panásait, a téglapengést és ereszünk évről évre rendszeresen megtérő fecskéjének csivitelését az antennadróton, a fecskemadár is pontos napirend szerint élt, csakúgy, mint Villám, épp ilyenkor volt a hangverseny félórája, s ezt egyetlen napon el nem mulasztotta. A járda azon a nyáron meg is épült, de ez a munka egyszersmind kialakította bennem (hogy ma divatos szóval fejezzem ki magam:) a reggel modelljét. Villám farkának döngése az ajtó lapján, fecskekoncert az antennadróton, téglapengés az udvaron és apám ösz- tövér, mozgékony alakja, amint házimunkához viselt sárga, térdnadrágos düftinruhájában ott hajladozik az épülő járda fölött. De hát az idő már rég messzire sodorta azt a járdaépítő nyarat—hat évtized telt már el azóta. Apám is csak az emlékeimben él már. Azt sem tudom, hogy a házunk megvan-e még, hisz a történelem elűzött minket arról a vidékről, s persze, arról sincs fogalmam, mi lett a járda sorsa — bár amilyen jó téglából épült, lehet, hogy ma is használják. Én mindenesetre szinte külön-külön emlékszem minden téglájára, s ha új napot kezdve kötelességeim teljesítésére indulok, ma is azoknak a reggeleknek a téglapengető, fecskahangú neszei kísérnek, jókedvű munkás hangulatuk buzdít erőim megfeszítésére. y an úgy, hogy nehéz föladat előtt állok, s ilyenkor, ha belevágok tennivalóim sűrűjébe, mintha az a sárga düftinruha feszülne a testemen. Ha pedig kegyes hozzám az élet, há sikeres a munkám és szép rendben mennek a dolgaim — akkor úgy érzem, mintha ma is azon az erős téglajárdán lépegetnék, amelyet apám épített számunkra reggeli fecskezene hangjai mellett a sáros udvar közepén. A ^ Görbe tükör Kovács Éva A nnyi elhatározás, annyi törekvés után végre elégedettek lehetünk: van már olyan dolog az életben, amiben mi, magyarok a világranglista legelső helyén, a dobogó legmagasabb fokán vagyunk. Baj csak az, hogy ezt a dicsőséget, az efféle elsőbbséget nemigen szokás az ablakba tenni. Nem büszkélkednünk, sokkal inkább, bosszankodnunk, háborog- nunk illene miatta. Arról van szó ugyanis, hogy elkészült egy elemzés, melyet az Országos Népegészségügyi Bizottság adott ki, s amelyből fehéren-feketén számos szomorú dolog kiderül: az például, hogy a káros szenvedélyek veszélyeztetése terén hazánk a világelsők között foglal helyet, s ma már minden magyar polgárra— ide számítjuk az újszülötteket is — évente 2700 cigaretta jut akkor, amikor az európai átlag alig 1500. Az, hogy bár sokáig próbáltuk titkolni, mára bizonyosság lett: a drogfogyasztás terén ügyesen felzárkóztunk Európához. A felmérésből végezetül világosan kimutatható, hogy a személyenként elfogyasztott tisztaszesz mennyiségét tekintve a legjobb helyezést értük el: a személyenkénti 11 liter tisztaszesszel világelsők vagyunk. A tanulmány csupa szomorú adatot tartalmaz. Megállapítja, hogy — miközben feljebbvalóink Európát jelölték nekünk úticélul — a hazánkban élő középkorú férfiak életesélye a fekete-afrikaiéhoz hasonlítható. Ráadásul az átlagosnál is kedvezőtlenebb a helyzet errefelé, az ország keleti régióiban, ahol mára drámai mértéket öltött a keringési és daganatos betegségekből eredő halálozás, s arat az erőszak. Mindezekért kár lenne persze másokat okolni. A kutatók ugyanis azt vallják, hogy az egészségre legnagyobb hatással maga az életmód van, a genetikai, illetve környezeti hatások csak ezután jöhetnek szóba, míg az oly sokat ostorozott egészségügyi ellátás 11 százalékban hibáztatható. Ideje van hát annak, hogy mielőtt másokra mutogatunk, tükörbe nézzünk. Akkor is, ha a tükör görbe... Mit csináljunk, főnök? Odalent a tömeg azt akarja, hogy maradjon kint... Ferter János rajza fcS'lÄlil í ' . Jl Vállrándító felelősség MOMMM0M6MMM4CMMMOOO« Páll Géza L eszakadt a deszka a Szabadság hidat javító munkások alatt, akik zsákként zuhantak a semmibe, azaz a part menti sziklákra. A hír bejárta az országot, sok embert megdöbbentett. Kétlem azonban, hogy azokat is sokkolta volna a tragikus baleset, akik felelősek annak bekövetkezéséért. Nem lehet tudni, miért nem használták a biztosító kötelet, tárta szét a karját és rándította meg a vállát a vállalkozó. S a dolog, úgy tűnik ennyiben marad, holott eddig úgy tudtuk, nem elég figyelmeztetni az élet- veszélyes körülmények között foglalkozott dolgozókat, tegyék fel az életmentő kötelet a derekukra, addig el sem szabad kezdeni a munkát, amíg ez meg nem történik. S erről a mindenkori munkavezetőnek, a felelős vállalkozónak kell gondoskodnia. Csakhogy napjainkban a munkás testi épsége, élete fabatkát sem ér. Naponta több tucat hasonló esetet város- és me- gyeszerte láthat az ember. amikor bármelyik percben lezuhanhat a magasban dolgozó ács, tetőfedő, kőműves, vagy éppen hídjavító munkás. Mintha száműzték volna az országból a korábban jól működő, a felelősöket büntető, sőt az építkezést azonnal leállító munkavédelmi ellenőröket. Mintha nem lenne olyan jogkörrel bíró szervezet ebben az országban, a rendszerváltás hatodik évében, amely ha kell rendőri, ügyészi, bírósági fellépéssel gátat szabhatnak az emberi életekkel szabadon garázdálkodó építkezési fő- és alvállalkozóknak. Ezek pedig nagyon is jól tudják, a munkás örül, ha dolgozhat, ha pedig panaszkodni merészel, ki van rúgva. Ezért tűrik el az emberek a méltatlan körülményeket, viszik az egészségüket, az életüket a vásárra, miközben a lelkiismeretlen vállalkozók a markukban nevetnek. Ha pedig valaki hozzátartozók vagy bárki más. szólni merészel, meglobogtatják a papírt, amelyen ott a dolgozó aláírása, hogy betartja a munkavédelmi rendszabályokat. Ez a papír a fontos, nem az emberi élet. ä ft IS !
