Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-27 / 175. szám
1996. JÚLIUS 27., SZOMBAT Generációk kedvence Vikidül Gyula: együttesek frontembere • Csapatmunka és szólásszabadság Vikidál Gyula több generáció kedvence. A Nagy Generáció tagjai a P. Box és a Dinamit együttes frontembereként kedvelték meg, a mai fiatalok pedig mint az MHV- együttes énekesét, illetve Koppány és Jean Valjean feledhetetlen alakítóját tartják számon. A népszerű művész manapság is ren geteget dolgozik, szinte percre beosztott napirend szerint él. — Valóban mozgalmas hónapok állnak mögöttem. A tavalyi nyári pihenésem is igen rövidre sikerült, mert felkértek, hogy az Agria Játékokon játszani el a Józsefben a Fáraó szerepét. Gáli László igazgató-főrendező és Götz Béla díszlettervező úgy állította színpadra a darabot, hogy ősztől kőszínházban is játszható legyen. Ezért havonta 3—4 napot Egerben töltöttem, ahol egy többgenerációs, lelkes csapat egységes, remek előadást hozott létre. □ Vendégszerepeit már más vidéki színházban is? — Egy-egy előadásra meghívtak Békéscsabára és Debrecenbe, de az egri kiruccanás az első, ahol az egész szezonban felléptem, ami nem kis egyeztetési gondot jelent a Madách Színháznak. □ Azt csiripelik a verebek, hogy a közelmúltban nem mindennapi esemény részese volt. — Londonban tíz évvel ezelőtt mutatták be a Nyomorultak musicalváltozatát. Az évforduló tiszteletére a Macintosh cég jóvoltából a Royal Albert Hallban fellépett a Vikidál, a király világ 17 Jean Valjeanja, köztük én is. Torokszorítóan megható volt ilyen helyen, ennyi nagyszerű kolléga társaságában énekelni. Q A karácsonyi lemezpiacon megjelent az MHV új lemeze, a Bölcsőtől a sírig. Mennyiben más ez az album, mint az előzőek? — Ezen a CD-n az MHV első lemezének keménysége és a második líraisága ötvöződik. Nincsenek szólódalok, Menyhárt János és Miklós Tibor mindent két hangra komponált. Nagyon egységes lemez jött létre, a megfelelő sorok és mondandók testre szabottan lettek elosztva. Egyetlen „hátránya” az albumnak, hogy nehéz kiválasztanunk azt a 2-3 dalt a tízből, amelyet legjobban kellene szeretnünk. □ Készülnek-e lemezbemutató körútra? ■>— Színházak és nagy művelődési házak már érdeklődtek, de nagy anyagi vonzata miatt szponzor nélkül nem tudunk belevágni. Reméljük, hogy tárgyalásaink sikerrel járnak, és akkor eleget tudunk tenni a meghívásoknak. □ Az Isten pénzében, a Madách Színház új sikerdarabjában kicsi, de hálás szerepet kapott. Milyennek látja Mr. Fezziwiget? — Fezziwig, az egyszerű kocsmáros példát mutat mindenkinek életszeretetből és a másokkal való törődésből. Ő a kisdiákok, fiatalok istápolója, aki mindent megtesz azért, hogy az ünnepen a környezetében mindenki jól érezze magát. A Magyar Mise óta olyan intenzív a kapcsolatom Tolcs- vay Lászlóval, hogy mindig ír rám egy-egy szerepet. Úgy érzem, Fezziwig egy kicsit olyan, amilyen én vagyok. □ Sosem kacérkodott a gondolattal, hogy elszerződjék a Madách Színház, bői? — Miért mennék máshová? Hál’ Istennek itt olyan csapat dolgozik, ahol az együttes munkából nagyszerű eredmények születnek. Szólásszabadság van, az egyéni elképzeléseket megbeszéljük, és a legjobb megoldás kerül a néző elé. Célunk, hogy jó előadást hozzunk létre, és a közönség a színházból ünnepi szívvel távozzon. □ Milyen új munka várja a közeljövőben? — Miklós Tibor és Kocsák Tibor új rockoperát írt, amelyben nekem is szánnak szerepet. Nyáron a Bakáts téren mutatjuk be. Úgy tűnik, ezen a nyáron sem fogok unatkozni. MTI-Press felvétel TESZT Új nyár, új fiú? Új lehetőség! Milyen a fiú, akivel mostanában jársz? Megtudhatod, ha a tesztből a neked megfelelő kérdést választod. Ezt jelöld meg. 1. Hogyan viselkedik a társaságban? A. Keres valakit, akivel szörfről, motorról beszélhet B. Olvasmányairól vitatkozik C. Kifekszik a napra D. Vicceket mesél E. Rászáll a legcsinosabb lányra 2. Melyikhez hasonlítanád? A. Gyors nyúl B. Bölcs bagoly C. Hétalvó mormota D. Játékos pingvin E. Hiú páva 3. Melyik mesehős lehetne? A. Pásztorfiú B. Apród C. Tücsök D. Egy a hét törpe közül E. A legkisebb királyfi 4. Mivel tölti a szabad idejét? A. Sporttal B. Olvasással C. Henyéléssel, tévézéssel D. A barátaival E. Lányok után futkos 5. Hogyan öltözködik? A. Sportosan B. Egyszerűen C. Nem érdekli a divat D. Eredeti ízléssel E. Divatosan 6. Milyen a frizurája? A. Szokványos B. Fura C. Jópofán egyéni D. Nem törődik vele E. Rendben tartott 7. Filmben melyik szerepet játszhatna? A. A hős fiú B. A meg nem értett zseni C. Aki elfogadja az életet, bármilyen is az D. Kalandvágyó realista E. Ellenállhatatlan nőcsábász 8. Első látásra milyennek tűnt? A. Átlagembernek B. Eredeti fickónak C. Zárkózottnak D. Élénknek E. Nagyképűnek 9. Hol tartószkodik a legszívesebben? A. Edzőpályán, vagy konditeremben B. Könyvtárban C. Presszóban D. Moziban E. Diszkóban 10. Milyen fantázianevű arcszesz illene hozzá? A. „Gól” B. „Tengeri szél” C. „Édes semmittevés” D. „Jópofa srác” E. „Casanova” ről lehengerlőén beszéljen, a világegyetem titkaitól a lazacok párzásáig. Tehát intellektuális lénnyel kerültél össze, aki ezt érezteti is veled. El kell dönteni, hogy az ő fényében sütkérezel, vagy kilépsz a nap- :■ ra ' Ha a „C” válasz van többségben: Szít- : letett lustával találkoztál, ezt jó, ha tudod és számolsz is vele. De magad is meggyőződhetsz róla, hogy ezen nem is akar vái- toztatni. Döntened kell —- előbb vagy utóbb,—-, hogy megkíséreld megváltoztatni ezt az életfilozófiát, vagy inkább . másra tartogatod az erődet. Ha a „D” válasz van többségben: Jó a humorérzéke és másokat is fel tud vidítani. Az biztos, hogy nem unatkozol mellette és ugyebár a vidámság jót tesz a szerelemnek. ha csak ennyi volna, akkor is érdemes lehetne, de többnyire a vidámság csak takar valamit. Lehet, hogy olyan érző embert, aki a jókedvvel szeretné elfogadtatni magát. Ha az „E” válasz van többségben: Ideje, hogy megtudd: csapdába estél! Beleszerettél egy szívrablóba —- és ezzel nem is vagy egyedül. Meg kell tehát gondolnod, hogy mire vállalkozol, mit fogadsz el és mit hiszel. Kételkedned is szabad! Sőt... _______________15 RITMUS Slágerlista Katona Klári, a magyar könnyűzene „gyöngyszeme” is a slágerlistán Hazaiak 1. Sipos F. Tamás: Ez egy ilyen nyár (4.) 2. Hip Hop Boyz: Ott várok rád (1.) 3. Kozntix: Gyöngyhajú lány (2.) 4. Emberek: Mama (3.) 5. Kimnowak: Gyémánt (5.) 6. Happy Gang: Kérek egy kulcsot a szívedhez (6.) 7. Ákos: Esőkirály (8.) 8. Katona Klári: Fekete Gyöngy (9.) 9. Emberek: Nem szólnak a húrok (-) 10. Soho Party: Baby nem kell más (-) Külföldiek 1. Mr. President: Coco Jamboo (5.) 2. Captain jack: Captain Jack (1.) 3. Pet Shop Boys: Before (2.) 4. Madonna: You’ll See (3.) 5. ME & MY: Baby Boy (4.) 6. Prodigy: Firestarter (6.) 7. Take That: How Deep Is your Love (7.) 8. George Michael: Jesus to a Child (9.) 9. Michael Jackson: They Don’t Care About Us (10.) 10. Sting: You Still Touch Me (-) Magnókazettát nyert Sándor Alexandra Nyíregyháza, Tóth Krisztián Vásárosnamény, Béres Gabriella Mátészalka. A Rocky Üzlethálózat (Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. sz., Búza tér) ajándékát Zimonyi István nyíregyházi olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeiteket három-három hazai, illetve külföldi dalra. A beküldési határidő: augusztus 3. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyíregyházi rádióban hallható. GONDOLKODÓ Könyvjutalmat nyert Gombos Katalin Kisvárda és Tóth Zsuzsanna Baktaló- rántháza. A mai feladványunk: Minden kis képecskén elbújt egy szám. Melyik rajzon melyik szám bújt el? A megoldást levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe! JÁTÉK Az elmúlt két héten is találkozhattatok ezen az oldalon a Record Express játékával. Biztos nagyon várjátok már azt, kik nyerték meg a Dance-NRG 5. kazettákat. Még egy hét türelmet kérünk, a jövő szombaton mind a három játék nyertesének a nevét olvashatjátok. íme a mostani kérdésünk: A holland Doop nevű formációt nem kell bemutatni két évvel ezelőtti sikerük óta. A Dance-NRG 5. válogatáson legújabb daluk, a Ridin’ szerepel. Melyik korszak zenéjét idézte az album? 1. 20-as évek, 2. 40-es évek, x. 50-es évek. A megoldást levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe! Napkelet • A KM hét végi melléklete ^ v v J ^ bői jegyeztél fel többet. Fia két betű is összejött, akkor az együttesen jellemzi a fi- . ódat. Ha az „A” válasz van többségben: Ki- sportolr alakú, mindig formáját hozó a í barátod. Azonban vigyázat! Ez a típus < szereti ugyan a versenyt, de a szerelemben is — és nem akar vereséget szenvedni. Lehet, hogy te csak a második helyen ; futottál be nála. Vagy felveszed a tempót, : vagy elfogadod olyannak, amilyen. Ha a „B” válasz van többségben: Gon- ; dolkodó típus, aki ugyanakkor vonzó is I tud lenni. Képes arra, hogy minden téma-