Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-20 / 169. szám
J99Ó. JULIUS 20., SZOMBAT ben csak 2,3 százalékkal kerestek többet az ott dolgozók). Nem véletlen, hogy a pedagógusok 67 százaléka sztrájkolni is hajlandó, bár meg kell hagyni nem olyan sztrájkolósok... Az iskolák több mint felében a pluszmunkát sehogysem kompenzálják, mert nincs rá pénz — a kötelező óraszámok emelését kompenzációs garancia nélkül az érintettek 99 százaléka nem fogadja el. Márpedig az ellentételezés, annak mértéke, forrása és értékállósága megőrzésének témája fölött mély csend honol. A törvénymódosításról, melynek egyik eleme a mostanában sokat emlegetett kötelező óraszámemelés, nemrég szavazott a parlament, A-pár«ok •képvisel«.egymással oly ellentétes nyilatkozatokat tettek a döntésről következményeiről, mint a tűz és a víz. Míg az ellenzék „mindenkit büntetőnek” titulált, addig a kormányoldal hatalmas lépésnek tartja a stabil és korszerű közoktatás irányába. A bevezetés időpontjának megválasztását a törvénymódosítás az iskolafenntartókra bízta. Meglehet, hogy ez a lepasszo- lós, a konfliktusokat helyi szintre telepítő variáció volt a lehető legrosszabb. Jelenleg ugyanis a háromezer önkormányzatnak mintegy kétharmada forráshiánnyal küszködik. Érdekeik azt diktálják, hogy ne késlekedjenek, „legyenek túl rajta”, már most szeptembertől emeljék fel a kötelező óraszámot, aminek folytán — s most térek vissza a kiinduláshoz — kevesebb tanárra lesz szükség, ami anarchikussá, nyugtalanná teszi, lóhaláiában, kapkodva készíti elő ezt a tanévkezdést is. Akadtak önkormányzatok, akik elébe menve a törvénymódosításnak, túlteljesítették azt saját hatáskörben, s most, a tanévtervezéshez képest késői konkrét intézkedés birtokában „visszpótolják” a már szélnek eresztett munkaerőt. Vajon mi lesz a maradókkal? .Meddig tűrik, bírják még a kultúraközvetítés, a jövőalakítás ezen szakemberei az érzékelhető koncepciótlanság hátrányait, a kiegyensúlyozatlan, zaklatott környezetet, a folytatólagos figyelemelterelést a szakmai munkáról? Akik meg kényszerűségből elhagyják majd a pályát, képzelem, milyen szívesen képezik át magukat adóellenőrré, biztosítási ügynökké és idegenforgalmissá! Az átképzésre, továbbképzésre a költség- vetés jövőre 5 milliárd forintot szán. S vaBalázs Attila illusztrációi jón hány százmillióba kerültek a hasznavehetetlen pedagógusdiplomák, s mennyibe lesz azoké, akik most ülnek a padokban — állítólag túlképzés van pedagógusénál... Ez nem pazarlás? Nem lenne-e célszerű, már most, felvenniük a tanárjelölteknek mondjuk a filológia mellé egynémely üzleti tárgyat is? Ezzel is lehetne spórolni. Megértem, hogy a fogadó biztosítási, idegenforgalmi és adószféra örömmel veszi a munka nélkül maradt tanárok jelentkezését, hiszen általában univerzális, könnyen átképezhető szakemberekről van szó. Ha lenne anyagi tőkéjük, ők lehetnének a legnaívabb, de legbecsületesebb vállalkozók — mi azzal sem járnánk rosszul — legfeljebb csak ők. .. .. Ha megkérdeznének, én mégis azt javasolnám azoknak, akik a világ egyik legszebb és legnehezebb mesterségét belső késztetésből választották, ha már mindenképpen mást kell csinálniuk, válasszanak inkább valami jövedelmező lehetőséget: legyenek mondjuk privatizátorok, felszámolók, bankárok vagy őrző-védők és taníttassák a gyereküket valami küzdősportra: thai-bokszolj, fiam, mert semmi sem lesz belőled... Richard még éjjel hazaszökött. Széttörte az ablak vaspántjait. Leugrott az útra. A homloka bezúzódott. De azért hazajött. Szaladva. ... És nyomában a fekete csönd. Hajnal volt, három óra. Ébren voltam, amikor Richard hazaért. Jól hallottam mindent. A kapun mászott be. A fekete csönd pedig beborította a kis házunkat nedves, undok szárnyaival. A virágok el hervadtak a kertben. Az alvókat nehéz, kínos álom lepte meg. Csikorogtak az ágyak, nyögő, fájdalmas sóhajtások hallatszottak. Csak én voltam ébren, és füleltem. Richard halkan átsietett az udvaron. Bejött a szobánkba, ahol azelőtt együtt aludtunk. Én nem mertem mozdulni. De Richard nem is törődött velem. Zihálva ledőlt az ágyra, és aludt. Ezután úgy történt minden, ahogy a fekete csönd akarta. Ránehezedett a mellemre, és belebújt a vérem csöppjeibe. Irtózatos volt. Menekülni akartam tőle, de odakötözött az ágyamhoz és károgva a fülembe súgott iszonyú rémségeket. Felkeltem. Előkerestem a kötelet. Egy erős hurkot kötöttem rá, és odalopóztam Richard ágyához. Úgy éreztem, mintha az agyvelőmet és a vállaimat mázsás kövek nyomnák. A térdeim roskadoztak. Nagy, véres feje alatt átdugtam a kötelet, és belefűztem a végét a hurokba. Égy kicsit vártam. Richard mélyen hörgő lélegzettel aludt. Jól tudtam, hogy ha fölébred, megöl mindannyiunkat, hogy rá fog ütni öklével édesapánk szomorú arcára, hogy a hajuknál fogva végigvonszolja kis húgaimat az udvaron. Nem is haboztam hát egy pillanatig sem. Teljes erővel nekifeküdtem a huroknak. Richard levegő után kapkodott, de nem ébredt föl; azután egy iszonyút nyögött, és kirúgta az ágy fenekét. Állati nagy teste vonaglott a kezeim között, de nem sokáig. Egyszer csak hallottam, amint a fekete csönd elkezd kacagni. Őrületesen, hangtalanul. Elöntött a hideg rettegés. Richard kihűlt teste összezsugorodott a kezeim közt. Gyertyát gyújtottam. Az ágyban egy kis gyönge gyermek feküdt. Szederjes kék arccal. Az én kis bolondom volt a szőke, piros képű, petyegő Richard öcsém. És sötét szemei a végtelenbe néztek. Azt szeretném, hogy ne halljam többé ezt a kacajt, mert akkor fáj nekem a hátamban és fejemben, és nem akarom látni a kis Richard sötét szemeit, amelyek a végtelenbe merednek; mert ez összeszorítja a torkomat, és sohasem tudok aludni. Égyálta- lán, doktor úr, nem tudok rendesen aludni. 1908 (Csáth Géza (1888-1919) a századelő egyik legizgalmasabb, legígéretesebb tehetsége, a modern magyar próza előfutára. Művei — talán félelmetes, asszociatív időszerűségük miatt —- ma élik reneszánszukat. A közölt novellát az Apa és fiú című elbeszélésgyűjteményéből választottuk.) MÚZSA Kállai János Diabonád (koreográfia halain!dóknak) ma elutaztál hajnalban útnak eredtél ébren voltam fél négykor talpon legalább gondolatban szférikus kapcsolat ott lehessek mert kevés hogy odabökd hevenyében torzhangú telefonod recsegéseit túlkiabálva gondolok igen gondolok rád tao te king tao tao tao úton vagy már messze messze a szívem nem enged felaprózott a nap semmis az éjszaka váratlanul botlik belém iszonyata beszorítottál vak kétségek közé magamért magadért vonyítok mert a kín tölti be párás reggeleim nem jössz nem érkezel / ■ , ninccsé válsz mégis látom gyönyörű szemedet mint birka akol előtt sírok hozzád órákon át futok ha intesz torpanok ha taszítsz haláltánc ez kedvesem diabonád ölellek szorosan a pokolig a mennybe ne sírj ne sírj kavarogj hímzett szoknyádban virágom világot akartam neked teremteni éneklek helyette halál-pusztulást végtelen poriadást gyehennás csókok diabonád ilyen még nem volt nem lesz nem van elzúg a vonat nem maradsz részes szenvedésimben... i n «I v i/
