Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-01 / 152. szám
196. július 1hétfő Solfpálya a szeméttelepen olyan eset, amikor egész hegyeket halmoztak fel az összegyűlt kávézaccból /íregyháza (O. K.) — Egy- nyilvánvalóbb, hogy az Eu- pai Unióhoz való csatlakodhoz nem elég megteremte- a gazdasági feltételeket, a irnyezetvédelem terén isje- ntős előrelépésre van szűkig. A felkészülés jegyében emrég önkormányzati és örnyezetvédelmi szakembe- ekből álló magyar delegáló járt Spanyolországban, nelynek tagja volt, Parragh )énes, a Felső-Tisza-vidéki környezetvédelmi Felügye- őség helyettes vezetője,valamint Háda Imre záhonyi és Révész László tuzséri polgár- mester is. Mint azt Parragh Dénes elmondta, az egyhetes barcelonai tanulmányutat a Magyar-EU Energia Központ szervezte. Elsősorban olyan önkormányzatok szakembereit hívtak meg, melyek jelentősebb környezetvédelmi beruházásokba kezdtek, vagy ilyet terveznek. Spanyol példa Nem véletlen, hogy Záhony térségét ketten is képviselték, hiszen itt 11 település közösen szeretne korszerű lerakót építeni, aminek költségeit részben pályázat útján akarják előteremteni. A lerakó létrehozása egyébként szorosan illeszkedik a vállalkozói övezet koncepciójához. Számunkra különösen tanulságos lehet a spanyol példa, hiszen ebben az országban csak néhány évvel ezelőtt kezdték el azon problémák megoldását, melyek még előttünk állnak, így frissek a tapasztalatok. A szakemberek szerint a spanyol mentalitás is közelebb áll a magyarhoz. mint például a német. Katalónia, ezen belül Barcelona környéke nagyon sűrűn lakott, nyáron pedig sok a turista, ezért itt kiemelt figyelmet fordítanak a környezet védelmére. Ezek után nem csoda, ha jóval előttünk járnak a szelektív hulladékgyűjtésben, ami csak részben köszönhető annak, hogy az állam támogatja ezt tevékenységet. A gyűjtésben és a feldolgozásban ugyanis egyre nagyobb szerephez jutnak a magánvállalkozások. Figyelmeztető azonban, hogy ezzel nem lehet gyorsan meggazdagodni, a próbálkozók közül sokan kudarcot vallottak. Kiderült, hogy a hulladék feldolgozásának csak egyes részfolyamatai nyereségesek. Azokra a telepekre, ahol komposztálással foglalkoznak, csak azt a hulladékot szállítják, ami komposztálható. A delegáció tagjai az egyik ilyen telepen fekete hegyeket pillantottak meg. Közelebb érve derült ki, hogy ez mind kávézacc. Mert még azt is összegyűjtik. Több lábon A spanyol példa egyben azt is bizonyítja, hogy pénz nélkül nem lehet tisztábbá tenni a környezetet. Már csak azért sem, mert egyes véleményekkel ellentétben a hulladékoknak csak 20-30 százaléka hasznosítható újra. Gyakran előfordul például, hogy az így nyert anyagok jóval drágábbak, mint az újak előállítása. A másik fontos tapasztalat, hogy még Spanyolországban sem találták meg az egyedül üdvözítő megoldást, ezért igyekeznek több lábon állni. Természetesen, az a cél, hogy a szeméttelepekre a hulladéknak mind kevesebb hányada kerüljön, hiszen ezek előbb-utóbb megtelnek, s a rekultiváció ismét pénzbe kerül. E tekintetben már jelentős eredményeket értek el. A megtelelt szeméttelepeket szigeteleik, beborítják termőfölddel. majd hasznosítják. A delegáció tagjai többek között megtekintettek egy olyan golfpályát is. mely az egykori szeméttelepen létesült. A hulladék nagy része az égetőművekbe kerül. Ezek hatékonyságával kapcsolatban még szakmai berkekben is megoszlanak a vélemények, ám bizonyos körülmények között feltétlenül van létjogosultságuk. Például, akkor, ha, mint a katalánoknál hőenergia és villanyáram előállítására egyaránt hasznosítják ezeket az égetőműveket. Van olyan több mint kétezer lakosú település Barcelona közelében, ahol minden lakást az így nyert energiával fűtenek, sőt még a falu úszómedencéjét is. Természetesen, egy ilyen égetőmű létrehozása elég drága mulatság, Magyarországon jelenleg 2-3 milliárdos beruházást igényel. De egy egyszerű lerakó megépítése is 2-300 millió forintba kerül. Ezek alapján nyilvánvaló, hogy egy település, főleg a kisebbek aligha tudnak eredményt elérni. Nem csoda hogy a tanulmányút talán legfontosabb tanulsága a regionális összefogás szükségessége volt. Csak közösen Ma már nyilvánvaló, hogy ez a jövő útja, és ma már az állam is elsősorban a regionális pályázatokat támogatja. Hiszen három-négy égetőmű akár az egész megyét el tudná látni, arról már nem is beszélve, hogy ebben az esetben könnyebb az ellenőrzés is. Apropó, ellenőrzés. Spanyolországban jóval enyhébbek a környezetvédelmi előírások, mint nálunk. Sok tekintetben mégis előbb járnak, mert nagyobb az anyagi érdekeltség, és a települések felismerték az összefogás létfontosságát. Törő István tárcája L eültem a folyóparton a pecások közé, akik felfegyverkezve botjaikkal, a legmodernebb, az általuk leghatásosabbnak ítélt csalival a horgukon „meregetik’’ a vizet. A kellemes, áni- zsos illatoktól az orrfacsaró szagokig mindenféle megtalálható volt. Ki, mit kotyvaszt össze szoktató etetőanyag gyanánt, azt legalább olyan titok övezi, mint a pezsgőlikőr receptjeit. Ez is van benne,, meg az is, de a vérbeli horgász csak dünnyög a bajusza alatt (ha van neki), mert az igazat úgysem árulja el. Csak mond valamit, mint a politikusok, hadd rágódjanak rajta a kibicek, akarom mondani, a szemlélődök. A folyó sebesen feszíti a darn Hókat. Van, aki járkál a parton a vízfolyással, úsztatva a pedzőt a horoggal, majd kiveszi, bedobja újrakezdi. A vörös arcú, rőt szakállú már bosszankodik, elment valami a csalival. Diinnyög, tekeri össze. A másikon megmozdul a karika, abbahagyja a tekerést. Mintha cetet akarna fogni olyan lendülettel vág be, komótosan csévéli. Cikázik a zsinór, izgulunk. Folyami keszeg — Ez csak keszeg! — legyintenek a többiek. — Jász- ke szeg. — Nono!— mondja a vörös arcú. — Jó hal a keszeg. És ez legalább van! Fajtájához képest valóban szép példány, szinte betölti a tenyerét, ahogy akasztja ki a szájából a horgot. Bevallom, irigylem. Nekem csak dévért sikerült legutóbb, az is akár egy sárgarépa. Némelyik fekete pöttyös volt, ahogy a hínárból, iszapból, békalencsés víztükörből előrángattam. Ez meg olyan gyönyörű, szinte átlátszik a pikkelyeken hófehér húsa. Aztán felvontatja a hosszú spárgán folyóba lógatott iszákot. Ekkor lepődöm meg, mert jó néhány hasát mutogató keszeg már lapul benne. Aztán új csali után kutat, felnyitja a rejtett dobozokat. Önkéntelenül is belekukkantok. Csirkebelső, a belektől a szívig, májon át a zúzáig minden. — Megvész érte a harcsa — vigyorog kissé szabadkozva. Aztán legyint. —Nem érdemes. Nincs itt most semmi. Anizsos pufit akaszt inkább rá. A folyó meg csak locsog köves ágyában. A sétáló is abbahagyja. Aztán arról beszélnek a szúnyogcsípések, légy- röptetések közepette, hogy milyen drága a felszerelés. Naponta több horgot megeszik a köves folyó, álmostól, mindenestől. Ok mázsában mérik a folyómederben horgonyzó sok ólmot, merthogy a partszakasz igen keresett télen-nyáron egyaránt, csak hal nem akar mostanában akadni. Korábban harcsától a süllőig mindent lehetett fogni. Ekkor a vörös arcú gondol egyet. Kihúzza a zsákmányt. Kivesz egy keszeget, s elkezdi pucolni. — Mire hazaérek csak sütni kelljen!—vigyorogja. Fejti a pikkelyeket, komótosan leereszkedve szinte a vízig. Dobálja a maradványokat be a vízbe. Pikkelyek, uszonyok, farokvég, belsőség. Jönnek a kishalak, százával tolonganak. Ahogy a víz ragadja, viszi beljebb a halpucolás mocsadékát. Nézünk rá, ször- nyülködünk. Hát ilyen az ember? Még a tudatlan állat is ritkán „rondít saját fészkébe’’. Nem szól senki. A vörös képű meg csak vigyorog. — Megeszik a többiek! Nézze csak! Akar-e valaki kishalat? Meg sem várja a választ, már meríti is a hosszú nyelű hálót. Pattog benne legalább tíz apróság. Keszegek. Fehérek, mint széttrancsírozott társuk. Vajon megnőnek-e? Vagy rablók áldozatai lesznek, netán halpusztulásé. Ez akkor, ott senkit sem érdekel. Mint ahogy az sem, hogy milyen a sporthorgászat. L egendába illő történeteket tudnak ők is a rap- sicok aknamunkájáról, s arról, hogy hány híres étterem hogyan jut olcsón halhoz. Persze nem keszeghez. Ez valahogy olyan pórias. De a keszeg is hal, mint ahogy a veréb is madár, s ha folytatnánk a szólásmondásokat az következne, hogy: „Jobb ma egy veréb, mint holnap egy túzok.’’ Valahogy ennek a mának túlságosan élünk, s nem vesszük észre, hogy közben a jövőnket tesszük tönkre. Nézőpont Múlt és jövő Nagy István Attila gH ok ország van a vilá- V gon, amelynek a fiai U nagyon szeretnék, ha ezeregyszáz éves nemzeti múltra tekinthetnének visz- sza. De az őseik a világ minden részéből jöttek, magukkal hozva egy új, gazdagabb élet vágyát. Sokfélék voltak, de valamiképpen egyet akartak: olyan hazát létrehozni, amelyben jól érzi magát az ember. Napjainkban pedig azon fáradoznak, hogy a gyermekeik megtanulják, az agyukkal megértsék, a szívükkel megérezzék, hazájukhoz tartoznak egész életükben. Ezért aztán tudatosan is megteremtik az identitás alapját, kialakítják az olykor roman tikusan elrajzolt hősi múltat. Nekünk, magyaroknak megadatott az elődök honfoglaló lendülete. Ráadásul ezeregyszáz évvel ezelőtt! Kevés nemzet mondhatja el ugyanezt magáról. De vajon megvan-e bennünk az a büszkeség, amely ezt kellőképpen értékelni tudja? A magyar romantika idején kezdődött az a folyamat, amikor a jelen leértékelődött. Azok, akik a mindennapokban éltek, szerették volna, ha gyorsabban fejlődünk, ha minél előbb gyökeret verünk Európa testébe, ■hogy senki és semmi ne tudjon kihúzni bennünket onnan. De a tettekre nem vágyik egyformán mindenki. Az üres szónoklat mindig is népszerűbb és könnyebb is volt, mint a kínlódás. Nem véletlen, hogy nemzeti énekünkben Kölcsey Ferenc tragikus színekkel festi a közállapotokat: „nem leié honját a hazában”; „hányszor támadt tenfiad, szép (lazám, kebledre". A történelmi sorsfordulók idején sohasem könnyű megtalálni a helyes utat. Csak az utókor tiszteli az elődök bátorságát. Amikor vasárnap a mille- centenáriumi ünnepségen a honfoglalók bátor lendületét idézték, bizonyára sokak agyán átsuhant a gondolat, hogy vajon mi, a huszadik század, az ezredforduló végén élők teszünk-e annyit, mint azok, akik kihasították a térből és az időből a hazát. Rejtőző gazdaság Galambos Béla / ól értesült szakemberek szerint hazánkban a rejtett gazdaság részaránya a 30 százalékát is eléri a nemzeti összterméknek, ami a tavalyi esztendőt alapul véve annyit tesz: 1700 milliárd forint mozdul meg benne. Ez a nyugat-európai országok 5 százalékos hasonló arányszámához képest olyan magas, amit már nem is lehet egyhamar és főként teljes egészében megszüntetni. Legalábbis így vélekednek a gazdasági szakemberek. Kétségtelenül súlyos gazdasági problémákat okozna a teljes megszüntetése, ám a tiltó és ösztönző módszerek megfelelő összehangolásával talán az elérhető, hogy a rejtett gazdaság aránya tovább ne növekedjen. Hogy mi a legfontosabb „svarc" jövedelemforrás ma Magyarországon? A legálisan működő cégekben törvényesen képződő jövedelmek egy részének az eltitkolása. Persze súlyosak az egyértelműen gazdasági bűncselekménynek számító esetek is, amikor a tevékenység ugyan gazdasági jellegű, de egyetlen célja a törvénytelen haszonszerzés. Ilyen többek között a nem létező áfa visszaigénylése, a sikkasztások, no és a fogyasztási adó be nem fizetése. Az adóeljárási rend korszerűsítésével, az ellenőrzések hatékonyságának növelésével ezek arányát lehetséges csökkenteni. Adórendszerünk az önadózás elveire épül, viszont folyamatosan emelkedik e bizalmi elvvel visszaélők száma. Ennek többek között az is oka, hogy a szabályozórendszer rendkívül bonyolult, gyakorta változik, és az adózókat sokszor erejüket meghaladó tehervállalásra kényszeríti. A rejtett jövedelmek igen magasak a kereskedelemben, a vendéglátásban, az építőiparban, s a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatásokban. Ugyanakkor alacsony az arányuk a külföldi tőke által keresett ágazatokban: a pénzügyi szférában, hírközlésben, feldolgozóiparban. A rejtett gazdaság rövid távú visszaszorítása rendészeti eszközökkel kezdhető meg, állítják szakemberek és civilek egyaránt. Ezek során viszont szükségessé válhat az APEH nyomozási, és a tb ellenőrzésijogának bevezetése. Ez a golfpálya egy szeméttelep helyén létesült Amatőr felvétel-HÁTTÉRKommentár
