Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-15 / 164. szám
1996. július 15., hétfő Nyíregyháza (KM - GB) — Az ország alapvetően több darabra szakadt. Ma gazda* ságpolitikáról, szövetkezet- politikáról beszélni Szabolcs- Szatniár-Bereg megyében talán egészen mást jelent mint Győr-Sopronban vagy Baranyában — állítja Nagy Tamás a MOSZ elnöke, akivel Nyíregyházán a megyei Mezőgazdasági Termelők Szövetségének múlt heti közgyűlése után beszélgettünk. — Az itteni konzultációnk lényege az volt — számolt be érdeklődésünkre a közgyűlés legizgalmasabb pillanatairól a népszerű agrárpolitikus —, hogy rávegyük a döntéshozókat, egy mielőbbi agrármodernizációs nemzeti agrárprogram létrehozására. A mi gondolataink szerint ez egyszer azt jelenti, hogy e program lenne az a terv, amellyel az Európai Közösség csatlakozási pontjáig elérkeznénk, másfelől pedig egy olyan regionális agrárpolitikára épülne, amely a specifikus jellemzőket, a térségi sajátosságokat magán hordozná. — Másik ága volt megbeszélésünknek, hogy mi történjék a szövetkezetekkel. Teljes egyetértés volt abban, hogy a jelenlegi szövetkezetek, sorsát érdemben rendezni kell. Ez alatt, érthetően az üzletrészeket a külső- és belső tulajdonosok viszonyát és a meg nem szerezhető földek kérdését értjük. Másfelől pedig az volt a vélemény, hogy szövetkezésre Magyarországon és ebben a régióban különösen szükség lenne. Ám ehhez nincs értelme, hogy mindenek előtt egy új szövetkezeti törvény szülessék, hanem mondják meg, milyen eszközöket rendelnek a szövetkezés mellé, amelyek alapján aztán szövetkezeteket lehet létrehozni. Ilyen értelemben az itteni közgyűlés teljes mértékben támogatta azt a Nagy Tamás Harasztosi Pál felvétele MOSZ-álláspontot, hogy a szövetkezeti törvény sürgősséggel parlament elé terjesztése nem időszerű, hiszen az utolsó módosítás talán néhány hónappal ezelőtt történt meg. Ezért nem is lehet ma még tapasztalatokról beszélni. Miután ezeket a tapasztalatlanságokat nem kéne törvénybe önteni, ezt a törvénykezést jó lenne időben arrébb tolni. O Meglehetősen izzó volt a hangulat a közgyűlésen, hiszen nagyon sok gazdálkodó szervezetnek szinte naponta a léte kérdőjeleződik meg. — Valóban, filléres és forintos gondok vannak, s egy ilyen miliőben stratégiát kérni az emberektől, már majdhogynem az arcátlanság megnyilvánulásának tetszhet. Márpedig akármennyire is így van, akkor sem tudunk e mellett elmenni, mert nem lehet úgy sem a jelent, sem a jövőt élni, hogy ne gondolkozzunk előre és ha lehet, akkor a régióval közösen. □ Ha az agrárkormányzat bírálatáról esik szó, mint ahogy ma az ágazatban, — nyilván e közgyűlésen is — ez elég gyakori, akkor Ön szerint is a személyi felelősséget kell keresni, vagy teljesen mindegy ki az ágazat első számú vezetője, „üres kamrának úgyis bolond a gazdaasszonya” ? — Ez egy látszólag egyszerű kérdés, még is eléggé komplikált. Azt hiszem, hogy mindenek előtt nem a személyes felelősségről van szó. Én személyes felelősséget nem látok egyetlen miniszternél vagy funkcionáriusnál sem. Azt viszont látom, hogy van egy kormányzati koncepció, amelyben 1994 májusától nem kap kellő súlyt a vidék agráriumá- nak szerepe. Nem nyer teret az a gondolat a vezető párt, vagy pártok tekintetében sem, hogy az agrárügyek ha rendezettek, rajtuk keresztül másodlagos, harmadlagos körben sok társadalmi konfliktust kehet rendezni. Támogatást nem első sorban azért kell adni a parasztnak, hogy a disznaját kivigye a külföldi piacokra, hanem azért, hogy az otthonát — az életteret, ahol ő élt, s ahol majdan az unokái születnek — ne hagyja el. így hát azt gondolom, hogy az agrárdolog az kifejezetten megoldó lehetősége egy sor társadalmi konfliktusnak, ám ma nincs megfelelően, a rangján kezelve. Még azt sem mondom, hogy ez felelősségi problémát vetne fel, mert talán ez a kormányzat úgy gondolja, hogy az ő csapásirányába ez nem tartozik bele. Akkor itt csak azt tudom hozzáfűzni, hogy akkor a retorikában ne hivatkozzon állandóan a „szerelemre” a vidék és az agráriunt ügyeit érintően. □ A személyi felelősség kérdése tehát nem jelenik meg. —Az azért kétségkívül igaz, hogy bármilyen nehéz, konfliktusos helyzet van, a személyek mégis motiválják a pillanatokat, hiszen a kis lehetőségekkel tudnak jobban, vagy rosszabbul élni. Ebben a kérdésben a vita arról szólhat, hogy a lehetőségek tárházában egyik előrébb, a másik hátrébb ül. Persze, ha nagyon ki akarom élesíteni a kérdést, akkor ad abszurdum azt is lehet mondani, hogy végül is ha veszünk két koldusszegény özvegyasszonyt a három gyermekével, akkor az egyiknél azt tapasztalhatjuk, hogy felneveli tisztességgel, bár kurtább körülmények között a gyermekeit, a másik meg szétengedi őket a vakvilágba, s a lelencbe végzik. Ilyen értelemben tehát a politika, mint a meglévő lehetőségek megjátszásának eszköztára és ezzel összefüggésben nyilván a személyeket is terheli kisebb-nagyobb mértékben felelősség. ü A helyzetet alapul véve akkor most mennyire utópia az a bizonyos agrármodernizációs program? — Nem utópia. Itt arról van szó, le kell esni a húsz fillérnek, hogy ezt meg kell csinálni — igaz, már nincs húsz fillér ebben az országban. Egyszerűen ezt nem lehet kikerülni, tudniilik az agrárorentációs törvény, a nemzeti agrárprogram nem azért kell, mert egy ilyen dosszié nélkül szegényebbek vagyunk. Hanem mert rögzítené’milyen funkciói vannak az agrárvilágnak a magyar gazdaság modernizációjában. Ha úgy tetszik ez az a terv, amelyik elvezet bennünket az európai csatlakozáshoz. Ha viszont már megtörténik, akkor szükségtelen lesz, mert a nemzeti tervek helyett a brüsz- szeli agrártörvénykezés veszi át a primátust. Csak arról beszélünk, egy megtervezett utunk legyen a csatlakozásig. Nézőooiit m -■ Megvett béke Tóth Kornélia r öbbórás sorban állással lehetett a jelentősen leértékelt füzetcsomagokhoz jutni így július közepe táján. Mára belefáradtunk a tülekedésbe és nem csábít a vásárlás előrehozatalára az a pár, megtakarítható forint, amit az iskolai füzetcsomagon megnyerhetünk. De elmúlt annak az időszaka is, amikor a kiszivárgott hírek a benzin árának emeléséről szóltak. Még néhány forintos literenkénti áremelkedés előtt is sorok kígyóztak a benzinkutak előtt. Az alapvető élelmiszerek árának emelkedését pedig nemcsak a jólértesültek tudták meg előre, hanem az ő felvásárlásaikból következtetett bárki: érdemes spájzolni cukrot, lisztet, rizsét. A gyógyszerek árának várható növekedése mindig felizgatja, s egyúttal elkeseríti az embereket. De lehet- e felvásárolni a fűtési, az elektromos, a szemétszállítási vagy éppen a vízdíjat? Vagy megvehetjük-e előre a kenyeret, hogy a legeslegújabb áremelésről beszéljünk? Ezeket a szolgáltatásokat képtelenség kivédeni, hisz akkor kell fizetni, amikor a közüzemi cég befejezte az adott szolgáltatást. Mégis. A sorba álló magyart már hiába keresné bárki. Noha Kelet- és Kö- zép-Európában szinte a világon mindenhez így jutottak hozzá az emberek évtizedeken keresztül. Közszájon forgott a vicc, mit adnak ebben a sorban? Nem mind- egy, úgyis sorba kell állni mindenért... Ahogy az el- osztásos kereskedelem kínálatira változott, az égvilágon mindenhez hozzá lehet jutni. S már nem kell elhinni a mesét, hogy narancsot és banánt csak azért lehetett karácsony és húsvét előtt kapni, mert akkor érik oda- kinn... Bécset járva ugyanis rájöhettek ennek ellenkezőjére honfitársaink. A látható sorok láthatatlanra változtak. Ma a szoc- pol kedvezményből ad jattot, aki szorult helyzetbe kerül, vagy belenyugszik a feketefoglalkoztatásba, netán védelmi pénzt fizet, hogy békén hagyják. De meddig tart a drágán vett lelki béke? Kiszolgálás Ferter János rajza Kommentár Végén csattan Galambos Béla •j-k olitika kérdés lett a m-J kenyérárból, amely- A. nek jó előre látható fejleménye lesz, hogy a sorban leghátul álló parasztokon csattan már megint az ostor. A kormány elvárásait teljesíteni igyekvő agrártárca sietett a sütőiparosok tudomására hozni, nem látna szívesen hetvenöt forintnál drágább barna- és kilencven forintnál magasabb fehérkenyér árakat. Tiltakoztak is a hirtelen a főváros figyelmének középpontjába került pékek, milyen piacgazdaság az, ahol a szabadáras termékek/érté- kesítésébe bele lehet szólni felülről. Ráadásul az is bosszantó számukra, hogy szerte az országban kollégáik. már hetekkel ezelőtt meglépték a termelői áremelést — megyénkben egy jó hónappal ezelőtt megtette a sütőipar — s most, mikor a leginkább szem előtt lévő budapestiek srófolnának, rájuk mordul a minisztérium. A politikát végrehajtó Földművelésügyi Minisztérium a kenyérnek való árát is árgus szemekkel figyeli, s mindenképpen el akarná kerülni, amire viszont a termelők nagyon várnak: a búza minden idők legmagasabb — lentről nézve viszont a hosszú idő után végre ismét energiaár-arányos — árát. A búzatermelők csak azt mondják bölcsen a kenyér árára is, hogy „amikor 3,60 volt egy kiló kenyér, 3 forint volt egy liter benzin. Most, hogy 120 forintért mérnek egy liter üzemanyagot mennyinek is kéne lenni a kenyérnek? ” Nem véletlen a „parasztok” efféle eszmefuttatása a kenyérárról, hiszen ha az előbbi arányosítás szerint alakulnának az árak, akkor az ő búzájukért olyan összeget kaphatnának, amiből már telne végre némi kalácsra is. Többségük, aki teheti, vár is terményének értékesítésével, s közben bizalmatlanul szemléli az országos termésátlagokat illetően magát kissé elgaloppí- rozó, ugyanakkor a hazai ellátásért teljes mértékben felelős agrártárca és a felvásárlók „árletörő mesterkedéseit” . A szerelemről nem beszélni kell Nemzeti agrárprogramot, modernizációt sürget Nagy Tamás, a MOSZ elnöke _ HÁTTÉR.
