Kelet-Magyarország, 1996. július (53. évfolyam, 152-178. szám)
1996-07-09 / 159. szám
1996. július 9., kedd HÁTTÉR Az érzelmeknek van helyük A szociális helyzet még sokáig lesz rossz • Tudatosan tervezik a támogatást Polyákné Borsi Anna: Itt érzelmek nélkül nem lehet dolgozni Elek Emil felvétele Kovács Éva Nyírbátor (KM)—Nyírbátor város adottságai a település szociálpolitikai feladatait is egyértelműen meghatározzák. A lakosság száma évek óta stagnál, mára egyre több az egészen fiatal, illetve az öreg, az aktív dolgozók aránya folyamatosan csökken. Nem csoda hát, ha mind többen vannak azok, akik az önkormányzathoz fordulnak segítségért, sokan megélhetésükhöz, létfenntartásukhoz kérve és várva az egyetlen reménységet. Egyre több segélyezett — Nehezíti a helyzetünket, hogy a gyárak, üzemek az utóbbi években tönkrementek, bezártak, számos embert elbocsátottak, s közöttük alig akad egy- kettő, amely ismét életre kelt, új embereket foglalkoztat, új gazdával és profillal folytatja, vagy éppen kezdi meg a munkát — mondja Polyákné Borsi Anna, az önkormányzat szociálpolitikai csoportjának vezetője. Szavaiból a továbbiakban kiderül: a városban az elmúlt esztendőben megnövekvő igények miatt egyre többet fizetnek ki segélyre, tavaly csak a munkanélküliek jövedelem- pótló támogatására fordított járadékösszeg elérte az 50 milliót. Mind többen vannak azok, akiknek ez jelenti az alapvető megélhetési forrást, így bárhonnan is, de a szükséges pénzt az önkormányzatnak elő kell teremtenie. — Rendkívül sok pályázatot írunk meg és küldünk el a meghirdetőknek, hiszen egyma- gunkban, csak saját kasszából anyagilag nem győznénk a kötelezettségeket. Ráadásul a szabályok is igen gyakran változnak. Igaz, a munkanélküliek támogatásában most jelentős elmozdulást hozott a legújabb rendelkezés, amely csak meghatározott feltételek mellett — három hónapos munkavégzés igazolása után — engedélyezi a kifizetést. Azt hiszem, nálunk is csak az történt, ami általában másutt, hogy az utolsó pillanatban ébredtek az emberek, s akkor már elvállaltak volna bármilyen lehetőséget ahhoz, hogy a járadékot továbbra is utalhassuk nekik. OMunkát adni is csak abból lehet, ami van, miközben sajnos a munkára várók között a szakképzetlenek, mindenféle iskolázottság nélküliek vannak többen. Mit gondol, mit hoz a jövő ezen a téren? Szociális gondok ;— Túl sok jót nem. Számunkra komoly gondot jelent a cigánylakosság növekvő száma. Ezért is volt öröm, hogy a cigány kisebbségi önkormányzattal igen jól együtt tudunk működni számos dologban. Nemrég például úgy egyeztünk meg, hogy közhasznú munka keretében a vasúton túli részt, a cigányság legfőbb lakókörzetét rendbe teszik. A probléma a jövőben sem fog szűnni, hiszen a születendő gyermekek 40 szá- zalékacigány, szüleik döntő része munkanélküli. Azt gondolom, a szociális gondok megoldását mindenképpen a szemléletváltásban kell elkezdeni. Fontos, hogy a felvilágosítás, a tájékoztatás, a nevelés minél hamarabb kezdődjön el. Néhány éve döntöttünk úgy, hogy az állami segélyeket nem pénzben, hanem természetben adjuk oda. A kiskorúak esetében az iskolával, tanulással kapcsolatos támogatásokat is így juttatjuk el a rászorulóknak. Tankönyvet adunk, kifizetjük az étkezési díjat, átvállaljuk a napközis költségeket, mindent megteszünk azért, hogy a segítség a címzetthez jusson, ne egyéb helyekre, esetleg a kocsmába vándoroljon. Komoly gondot jelent a szociális tennivalók között az idősek, az egyedülállók gondozása is... — Ez év január 1-jétől létrehoztuk a városi szociális szolgálatot, mely már elnevezésében is az új szellemet képviseli. Létesítésére pályázati pénzeket nyertünk, kihasználtuk a Népjóléti Minisztérium által nyújtott lehetőségeket, a családsegítés, a házi szociális gondoskodás, az idős korúak, illetve hajléktalanok támogatására teremtettünk korszerű körülményeket. Nem éjjeli menedékhelyet építettünk, hanem átmeneti szállást biztosítunk, ahol a beköltözők maximum egy évig lakhatnak. Ebből egy hónapot ingyen, a többit minimális térítési díj ellenében. A városi szociális szolgálat szakemberei állandóan figyelemmel kísérik az elszegényedő rétegeket, a magukra maradt embereket, s igyekeznek a korai felismeréssel mind többet, mind többeken segíteni. Az építkezéskor az önkormányzat előrelátóan intézkedett, mert úgy terveztette meg ezeket a helyeket, hogy később akár egy szoba összkomfortos, nyugdíjas házakként is hasznosíthatók legyenek. OÖna napokban a Népjóléti Minisztériumban a Pro Cari- tate emlékérmet vehette át. Mit gondol, mivel érdemelte ki az elismerést? Bármilyen segítség — Az indoklás szerint a „szociális területen végzett kiemelkedő munkáért, a gyermekvédelmi feladatok ellátásáért” kaptam. Egyet biztosan tudok: korábbi munkahelyemen nem volt helye az érzelmeknek, azok kívül maradtak a kapun. Itt pontosan fordított a helyzet. Itt érzelmek nélkül nem lehet dolgozni. Nekem az a célom, hogy a hozzánk fordulók soha ne menjenek el üres kézzel, mindig kapjanak valamit. Ha pénzt esetleg nem is, de egy információt, egy jó szót, bármilyen apró segítséget. Azt tapasztalom, sokszor már ez is elég... Egyenleg Budapest (MTI) — Az export az év első öt hónapjában 5 milliárd dollárt tett ki, ez 5,2 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az import ugyanezen idő alatt 6,2 milliárd dollár volt, 3,3 százalékkal kevesebb, mint tavaly — mondta hétfői sajtótájékoztatóján Berényi Lajos, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium helyettes államtitkára. A külkereskedelmi áruforgalom egyenlege 1,2 milliárd dollár hiányt mutat, 0,5 százalékkal kevesebbet, mint egy évvel korábban, a fizetési mérleget pedig 0,9 milliárd dollár terheli. Az export 72 százaléka a fejlett országokba, 24 százaléka a volt szocialista államokba, a többi a fejlődő országokba irányult. A kivitel 48 százalékát teszik ki a feldolgozott termékek, 27 százalékát a gépek, 16 százalékát az élelmiszerek, a többi nyersanyag és energia- hordozó. A bérmunka-export öt hónap alatt csaknem 1,4 milliárd dollár értékű volt, 28 százalékkal több, mint a múlt év azonos időszakában. A bérmunkának az exporton belüli részaránya egy év alatt 24-ről 27 százalékra emelkedett. A turizmus január-áprilisi deviza-bevétele 500 millió dollárt tett ki, 29 százalékkal nőtt a tavalyihoz képest. Az idegen- forgalom egyenlege 195 millió dollárral javította a fizetési mérleget. A kiskereskedelmi és vendéglátóipari forgalom az év első négy hónapjában folyó áron 18 százalékkal nőtt ugyan, mennyiségében azonban 7 százalékkal csökkent. Páll Géza tárcája ■j—I lénk párbeszédre let- tem figyelmes az 1—J egyik ABC-ben, ahol a pénztáros hölgy meglehetősen emelt hangon rászólt egy középkorú hölgyre, aki valamit reklamált. Talán nem értette, miért kerül annyiba valami, ami tegnap még olcsóbb volt... —Ne tessék rám kiabálni. / En a ma ervenyes arakat ütöm a gépbe. Nem én tehetek róla, hogy az árak folyt on változnak. Ne tessék kiabálni... A megszeppent hölgy megszégyenülve távozott a pénztártól, ő nem reklamált, csak kérdezett, szerinte egyáltalán nem kiabált. Igyekeztem megnyugtatni, valóban nem kiabált. Talán az átlagostól egy picivel hangosan beszélt, de ez nem sértő, ez nem tilos, — Tudja, fordult hozzám most már bizalmasan—nem az első eset, hogy kioktatnak. Nemrég az egyik buszvezetővel volt egy kis vitám. O is azt mondta, ne kiabáljak, meghallja ő, akkor is, ha rendesen mondom. Máskor az egyik pénzbefizető helyen jegyezték meg, persze, hogy én is halljam, a hölgy, mármint én, kivágta a felső cét... Hetek múlva futottam össze a látásból már ismert középkorú hölggyel: Egy közhivatalban történt az újabb epizód, ahol elég sok kérdésre kellett válaszolni az ügyfeleknek. Amikor a hölgy került az ablakhoz, szokatlan csend ülSuttogó hangok te meg a helyiséget. Talán bizalmas ismerőse lehet az ügyintéző, gondoltam, azért beszélnek szinte suttogva. Persze tévedtem. A csendet ugyanis egy elég erélyes, éles hang törte meg. Az ügyintéző férfi volt, a hang gazdája... — Kértem már hölgyem, hogy ne suttogjon. Beszéljen hangosabban. Eddig egyetlen szavát sem értettem. Mondja el az egészet elölről, de úgy, hogy én is halljam. Különben nem megyünk semmire... A várakozók morgolódni kezdtek, miért nem mozdul a sor, mikor kerülnek ők is a ki- sablakhoz. Minek totojázik ez a nő annyit, mennydörögte az egyik fiatal nő. Egy másik várakozó a lábával kezdett dobolni, jelezve, nagyon unja már avár okozást. A megjegyzéseket is... A kis ablak előtt újabb párbeszédre került sor. Az ügyeit intézni akaró hölgy ezúttal hangosabbra vette a hangját, szinte tagoltan, már-már iskolás stílusban mondta el az ügyintézőnek, miről is van szó tulajdonképpen... — Nem azt kértem, asszonyom, hogy ordítson, hanem azt, beszéljen egy kicsit hangosabban, nem értem mit mond. Most pedig kiabál. így megint nem fogjuk megérteni egymást... Néhányon újabb villámokat lövelltek a hölgy irányába, de a kis ablak előtt úgy tűnt, elrendeződtek a dolgok. Az ügyintéző szorgalmasan rótta az adatokat a papírra, az ügyfél pedig úgy látszik, megtalálta a megfelelő „hangfekvést.” Aztán a jelenlévőkarra lettekfigyelme- sek, hogy az addig mord, hivatalos ábrázatot öltő hivatalnok, égtelen kacagásban tör ki. A térdét csapkodva és közben azt mondogatta: bocsánat, meg ne haragudjon, nem gondolhattam erre... — Még ilyet,—fordult most már, mint egy színházi szereplő a közönséghez az ügyintéző. — A hölgy azért beszélt először halkan, utána meg hangosan, mert tíz évig színházi súgó az egyik dunántúli színháznál. Megértem, hogy nem mindig találja meg a megfelelő hangot. Aki tíz évig csak suttogva beszélhetett, az vagy jól kikiabálja magát, vagy újra csak suttogni kezd. Érdekes—révedt maga elé a hirtelen pszichológusi képességeket felcsillantó ügyintéző. e a várakozók nem / 1 nagyon méltányol- MS ták az információját, sőt az egyikük odasúgta a másiknak: — Hallotta, ez a nő besúgó volt. S még nem is szégyel- li magát... aMarnyi/: ^ , Nézőpont » Sajnálat nélkül Szondi Erika A zt mondják, inkább száz irigye legyen az embernek, mint egy sajnálója. Térségünket csendes szánakozással figyelte eddig az ország. A dunántúli emberek, főleg, akik még soha sem jártak Sza- bolcs-Szatmár-Bereg megyében, cinikusan még azt is megkérdőjelezik időnként, Magyarországhoz tartozik- e ez a terület. Eddig divat volt megyénket „ lesajnálni". Nem is nélkülözött minden alapot ez az érzés, hiszen elég sok negatív statisztikában az élen szerepelünk. Még mindig vezetjük a listát a munkanélküliség terén, még mindig ez a régió rendelkezik a legrosz- szabb úthálózattal, még mindig itt a legkevesebb a befektetett nyugati tőke. Messze vagyunk, szegények vagyunk, lassan már megszokjuk, hogy a támogatásra szoruló megyék között szerepelünk. Éppen emiatt kerültünk az elmúlt napokban lesajnált megyéből az irigyelt megyék közé. Vas és Győr-Moson-Sopron megye területfejlesztési tanácsainak elnökei Baja Ferenc környezetvédelmi és terület- fejlesztési miniszterhez írott levelükben kifogásolták a területfejlesztésre szánt központi alapok tervezett felosztásának módját. A felosztás irányelvei szerint a tervezett 9,7 milliárd forintból Borsod-Abaúj-Zemplén megye és Szabolcs-Szatmár- Bereg megye kapja a legnagyobb összegű támogatást. A levélírók szerint a fejlettebb megyék hátrányos megkülönböztetését jelenti ez, s ez a hátrány az egész ország számára káros lehet. A felháborodott megyék azonban nemigen néztek utána az elosztási elveknek, mert ha tudnák, hogy a szakemberek az egy főre jutó GDP és a munkanélküliségi ráta alapjain ítélték oda a támogatást, akkor elgondolkodnának azon is, hogy valóban kell-e irigyelni ezektől a megyéktől a pénzt. Mégis örülnünk kell ennek az irántunk megnyilvánuló érzésnek. Talán ez a kezdete egy olyan folyamatnak, amelyben még mi, itt élők is büszkén valljuk majd, hogy van mit irigyelni rajtunk.. Szöveg nélkül Ferter János rajza Kommentár Törvény — az van Kállai János A jövő tanévet előkészítendő, nemrég országos konferenciára gyűltek össze Nyíregyházán az oktatásügy különböző területein munkálkodók: iskolafenntartók, oktatásirányítók, pedagógusok, szakértők. A tanácskozás záró ülését követően — aznap szavazott az Országgyűlés a közoktatási törvény módosításáról — az egyik szekció- vezető így fogalmazott: a parlamenti végszavazás időpontja alaposan megkésett. Bizony, ez igaz. De, amint a nyilatkozó továbbvitt gondolataiból kitűnt: nagyobb baj, hogy a módosított jogszabályegyüttes mellől egyelőre hiányoznak a szakmai szabályozók. Nincs „ha- tályosítva” pl. az Óvodai Nevelés Országos Alapprogramja, nem születtek meg az iskolai alapvizsgakövetelmények, kimunkálat- lan a középiskolai érettségi vizsga rendje; nincs „leírva” az intézmények eszköz- rendszere. Mindezek hiányában pedig a belső tartalmi szabályozás rendje labilis. Persze, vitathatatlan: a törvény létezése alapfeltétele minden további lépésnek. Mert — jóllehet most országszerte a sulipihentető a jellemező, lévén vakáció — az őszi újrakezdés nem ígérkezikfelhőtlennek. Maradva a fenntartók gondjainál, egyik ellenzéki vezérpolitikus figyelmeztetett: a kistelepülések önkormányzatai (lehet, éppen iskolájuk, óvodájuk működtetése miatt) lombhullás idejére pénzügyileg padlóra kerülhetnek. Az már jó pár éve, még amikor a visszaönállósodás eufóriáját éltük, kiviláglott: közoktatási rendszerünk jelenlegi funkciói feltételezika kistérségi együttműködést, a koordinatív feladatellátást. Viszont a hajdani, közös tanácsi korszak rossz emlékei hátráltatják a kistérségi oktatási centrumok kialakítását. Megfelelő szabályozókkal lehetne a közeledés irányába terelni a fenntartókat, érdekeltté téve őket az együttműködésben. Summa summárum: törvény van! Csupán az ésszerű alkalmazásához szükségeltetnek segédletek. Minél előbb sikerül őket tető alá hozni, annál jobb. r »» v v
