Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-08 / 133. szám

m

m m*

TÁRLAT

Juhász Imréné képei

Juhász Imréné: A birkapásztor

A gyulaházi óvodában nemrég lezajlott szakmai napok egyik érdekes, szemet gyönyörködtető kísérő rendezvénye volt Juhász Imréné naiv festő tárlata. Akik a kisdedóvó folyosófalaira bevitték a tucatnyinál nem sokkal több művet, tudták mit cselekszenek. Merthogy: ugyan ki idézhetné meg jobban — olajban-temperában, ihletetten—a népi életképek meseszerű, mégis fénykép-pontosságú világát, mint egy festőakadémiát ugyan nem járt asszony, akinek a megkérdőjelezhetetlen tehetsége mégis ott van minden ecsetvonásában, a felrakott színek harsány egy- másmellettiségében, a megörökített emberi alakok bumfordiságukban is megkapó szépségében. A témák ismertek, majdhogynem a közhelyek evidenciáját mutatják: tengerihántás, szüre- telők, a hazafelé tartó paraszt család, birkanyáj, vadludak, téli tájban bandukolófavágók. Egyszerűen igaz, amit a naiv művész bemutat; úgy teljes, ahogyan már-már elfeledett hagyományokban gyökerező múltunk értékei őrzik.

Tengerihántás

Napkelet • A KM hét végi melléklete

Rongyos élet a miénk

Csak semmi pompa, csillogás — az elriasztaná a kispénzű vásárlót

Cservenyák Katalin

Emlékszem, apukám kicsit furcsán nézett rám, amikor megtudta: százötven forintért kótyavetyéltem el az ócskapiacon az esküvői ruháját. S hogy a mami szinte vadonatúj világoskék jerseykabátjáért csak százhúsz forintot adtak, attól aztán végképp felháborodott. Bizonyára igaza lehetett, adtak volna azért kétszázat is, ha az ócskapiac annak idején nem úgy működik, ahogy... De úgy működött.

^ Akkoriban persze még meglehetősen snassz volt uraságoktól levetett holmikban járni. ^

Szinte még le sem tették hátizsákjukat az általános iskolás gyerekek, az idős kofák azonnal lerohanták őket, s vásárolták fel tőlük az alig használt holmikat bagóért. Aztán pár méterrel odébb ugyanezt kirakosgatták maguk elé — drágábban. Volt idejük kivárni a megfelelő kuncsaftot, hisz mindennap ott ültek. Haragudtunk is rájuk nagyon, de szólni nem mertünk, mert erőszakosak voltak, no meg jól jött nekünk az a kis zsebpénz is.

Akkoriban persze még másként gondolkodtunk a használt ruhákról. Meglehetősen snassz volt „uraságoktól” levetett holmiban járni. Ma pedig? Virágzó üzletág a használtruha-kereskedelem.

Na, persze, ezek a holmik kivétel nélkül külföldiek. Vagy legalábbis elhisszük. Hovatovább büszkén mondjuk: ez echte holland bálából való! No, istenem, otthon kimossuk egy kis Arielben (ez itt nem a reklám helye), aztán már vadonatúj(nak hat).

— Túrtam! — szoktuk mondani egymásnak bizalmasan, a másik füléhez hajolva, hogy ne sokan hallják.

— Hol?! — kérdez vissza félhangosan a másik, s erre aztán már minden körülöttük álló arra figyel: mi lehet a címe annak a turkálónak, ahol ilyen „báró” cuccukat találni.

— Bálabontás előtt mindig szól az ismerősöm... — folyik tovább a csevej. — Majd egyszer elviszlek magammal — s ez legalább akkora megtiszteltetésnek számít,

mint mondjuk egy vacsorameghívás valami előkelő helyre.

Persze, nem minden üzlet megy egyformán.

— Január óta megcsappant a forgalom

— panaszolja ismerősöm azok után, hogy előtte lelkemre köti: se a nevét, se a bolt címét ne írjam. — Gondolom, az áremelések miatt egyre kevesebb jut ruhára, sokan már innen sem tudnak öltözködni. Pedig most még akció is van: a blúzok egységesen kétszáz, a nadrágok háromszáz, a szoknyák százötven forintba kerülnek. Amúgy ezerkétszáz forint a ruha kilója. Keresnek itt mindent: ruhát, zsebkendőt, sálat, sapkát, úszósapkát — még fehérneműt is.

Ki hitte volna? A rongyosboltban még cserélni is lehet:

— De csak akkor, ha nem jó a méret. Pénzt nem tudok visszaadni, de az árát le lehet vásárolni. Mielőtt azonban bárki bármit megvenne, nézze meg alaposan a holmi minőségét, mert ha csak otthon veszi észre, hogy szakadt, azt már nem tudom visszavenni.

— Ezeknek a ruháknak a minősége jobb, mint a piacos árué — folytatja ismerősöm.

— Ráadásul ez biztos nem jön szembe veled az utcán.

S hogy kik vásárolnak a turkálókban? Mindenki. Nyugdíjasok és diákok, de megfordulnak doktornők is. Miért ne? Elvégre a pénz mindenütt pénz.

” Az a szégyen, hogy nem tudnak nekünk munkát adni, s nincs pénzünk, hogy boltból öltözködjünk.

— Miért lenne szégyen, hogy az ember itt vásárol? — kérdez vissza egy vevő, aki a nevét azért nem hajlandó elárulni. — Az a szégyen, hogy nem tudnak nekünk munkát adni. A nyugdíjasoknak pedig, akik egész életüket végigdolgozták, nincs annyi pénzük, hogy boltból öltözködjenek. Ez a szégyen, kedveském.

— A nagy kupacos turkálókat nem szeretem, mert azok piszkosak és büdösek — magyarázza Dankó Agnes, aki rendszeresen vásárol ruhát rongyosboltban. — Csak oda megyek be, ahol mosott, vasalt és vállfára akasztott ruhákat árulnak. Ki lehet

fogni nagyon jó dolgokat, sokszor tiszta újakat. En az árak miatt vásárolok szívesen turkálóban. Igaz, hogy a kilóson látszik, hogy már hordott, mosott, de mégsem kerül annyiba, mint az üzletben: ott hétnyolcezer forintnál kezdődik egy ruha is.

Rutinos turkáló a blúznak, ingnek először a gallérját és a mandzsettáját nézi meg. Ha nem kopott, nem bolyhos, az már jó jel. Ezután következik a címke, ami sokmindent elárul a méreten és a kezelési utasításon kívül is. Ha nincs nagyon összegyűrődve, megkopva, akkor keveset mosták előtte. Mehetünk tovább! Gombok megvannak, gomblyukak épek, szakadás, folt sehol — oké, lehet vinni, ha jó a méret.

^ Előkapja a fiókból a cipőápoló krémet, s a papucs már csillog, mint újkorában, yy

Az igazi rongyosboltnak az adja meg a „bukéját”, ha garázsban vagy pincében van. Csak semmi pompa, csillogás — az elriasztaná a kispénzű vásárlót... Itt van például ez a garázsüzlet a Szamuelyn (pontosabban az Érkerti lakótelepen, de a köztudatban ez még mindig a Szamuely). A tulajdonos saját garázsában nyitotta, így olcsóbb a rezsi. A bolt pedig eltartja őt és alkalmazottját — no meg annak családját. Szerény, de biztos megélhetést nyújt.

Kriszta, az eladó bájos, kedves, mosolygós. ,

— És nagyon türelmes — fejezi be a jellemzést egy nyugdíjas néni, aki törzsvásárló itt. Neki alkalmasint kedvezmény is jár az árakból. — Főleg cipőt vásárolok, méghozzá elég gyakran. Elmúlt már az az idő, amikor úgy gondoltuk, másoktól levetett holmiban nem járunk — folytatja —, olyan jó kis bolt ez! Üzletben nem lehet ilyeneket kapni.

— Nézze ezt a klassz férfipapucsot — emel le a néni egy halatmas (lehet vagy ötvenes méret) bélelt mamuszt a polcról.

— Látott már maga ilyet? Isten bizony, megvenném, ha volna kinek, de egyedül élek

— nézegeti még egy darabig, majd visszateszi, s egy női papucsért nyúl. Próbálgatja, gusztáígatja, majd Krisztához fordul:

— Ezzel itt mit lehetne csinálni? — kérTöredékek egy mártír életéből

Nagy Imréről, születése századik évfordulója alkalmából

E században csak kevés magyar politikusnak adatott meg a hosszú utóélet. Akinek holtában is magasan tündökölt a csillaga, annak általában mesterségesen táplálták utóéletét, mint a pártállam kegyeltjéét, elő- képéét. Nagy Imre a kivételek közé sorolható, holott három évtizedig a nevét sem lehetett kiejteni idehaza, a hivatalos emlegetéskor negatív jelzők tapadtak alakjához. Az emberek többségének lelkében azonban az ő neve szimbolizálta 1956-ot, kommunista reformerből nemzeti politikussá válva jelképe és vezető egyénisége lett és maradt a vérbe fojtott magyar forradalomnak. A rendszerváltozás folyamatára pedig mi sem jellemzőbb, mint Nagy Imre szerepének folytonos (aktuál)politikai újragondolása összefügg 1956 örökös átértékelésével.

Rainer M. János, az ’56-os intézet igazgatóhelyettese:

— Olyan személyiség volt, aki különböző ingadozásai után, az utolsó, legdrámaibb forradalmi napokban döntéseivel nemzeti egységet fejezett ki, s olyan emberré vált, akiben — akkoriban éppen kialakuló pártállásoktól függetlenül — közös minimumon mindenki bízhatott. Feltámadása mindössze egy évig tartott. Ebben a feltámadásban volt egy felemás mozzanat: arra alkalmas volt ő és mindaz, amit képviselt, s abban a gyönyörű napban ez ki is teljesedett, hogy lebontsa az előző rendszert, de úgy látszik, arra már nem, hogy egyfajta történelmi legitimációt, alapozást

adjon egy új rendszernek. És ez végeredményben véve természetes, s visszautal életpályájára. Ugyanis, az a rendszer, amely itt kiépült, parlamentáris demokrácia tőkés gazdasággal, nehezen tudott volna mit kezdeni a kommunista Nagy Imrével, aki egész aktív politikai pályája során azzal a problémával küzdött, miként lehet élhető szocializmust létrehozni Magyarországon.

— Ráébredt: itt nem a kommunizmust rontották el. A sztálinizmus nem Leninhez képest romlás, Magyarország sorsát nem Rákosi vagy Gerő rossz politikája juttatta oda, ahova, hanem ez a modell, amelyben életét leélte, az egy birodalom, s ott a birodalmi érdekek dominálnak. Ekkor jelenik meg a nemzeti probléma és a nemzeti függetlenség először írásban. Harmadik nagy kísérletének, amely ’56-ban jön el, ez a lényege: szembe lehet-e, szembe kell-e szállni a birodalommal? Szembeszáll. Egy drámai, tragikus szituációban hidat próbál verni a forrongásban lévő, felkelt nép és egy világmozgalom általa vélt, valódinak hitt érdekei között. Fölkelt a nép, s valami olyan történt, amire ez a lép- ten-nyomon a népre hivatkozó mozgalom nemigen látott példát.

— Amikor aztán a döntő pillanatban azt látta, minden rábeszélése ellenére arra készül a birodalom, hogy a nyers katonai erőviszonyokat érvényesítse, megtette két válaszlépését: bejelentette a Varsói Szerződésből való kilépést és a semlegességet. Ezzel a forradalmi magyar népet választotta.

Kopácsi Sándor, Budapest ’56-os rendőrfőkapitánya:

— A sorsom hozzá kötődött az ’53-as június kormányprogramtól a forradalom és a per alatt. A vizsgálat és a per idején még nem értettem igazán, miért ragaszkodik élete feláldozása árán is eszméihez. Az emigrációban teljesedett ki számomra alakja: 1956. október 28-án állami szintre emelte a forradalmat, meg nem alkuvó magatartása nélkül csak a lágeren belüli belső torzsalkodásként értékelte volna az utókor ’56-ot. Számomra a magyar történelem legnagyobb alakja, mártírja, vértanúja marad. Nyugaton a millecentenárium kapcsán, Magyarországról az ’56-os forradalom és Nagy Imre neve ismert (Puskás Öcsi mellett)...

Mécs Imre egykori halálraítélt:

— Nagy Imre személye összeforrott a 301-es parcella többi kivégzett forradalmárával, s halálában a forradalom szimbólumává nemesedett. Emberi tulajdonságai, hibái, késlekedései alakját közel hozzák mai önmagunkhoz. Nemcsak tisztelettel, de feltétlen szeretettel is tudok rá gondolni.

Vásárhelyi Miklós a Nagy Imre-per vádlottja:

— Mostanság többször hallom, Nagy Imre ellentmondásos történelmi személyiség volt. Minden ember élete ellentmondásos: a történelmi hősöké, a szenteké, sőt az apostoloké is. A kérdés az, hogyan oldódik fel az életnek ez a természetes dialektikája. Nagy Imre kitörölhetetlenül be-