Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)

1996-06-07 / 132. szám

színes oldal 1996. június 7., péntek WJr^ htiiiiiÉiMK»1! 0 • -Mi' Forgatag A tavalyi 70 ezer látogató után idén várhatóan tovább javnl-c a Kelet-Nyugat Ex­po látogatottsága — kérdez­tük tegnap a vásárigazgató­ságon. ahol a 9-ből eddig el­telt 5 és fél vasárnap után biztató kép rajzolódik ki. — Csütörtök reggel már túlléptünk a negyvenezredi­ken. s mire e sorok megje­lennek az 50 ezret is megha­ladja majd az eddig Expo-ra kilátogatok száma. A vásár hangulata a meleg ellenére kiváló, minden bizonnyal megdől a tavalyi forgatag­csúcs. Ami az idén a leg­szembetűnőbb: igen sok a külföldi szakmai érdeklődő. Németországtól Japánig és. Dél-Koreáig számos ország­ból. illetve budapesti nagy- követségeiktől érkeznek a kereskedelmi szakemberek. Most volt itt példul a nigéri­ai nagykövet, s pénteken né­met vállalkozók küldöttsége érkezik itteni befektetési le­hetőségekről tárgyalni. Ifjitamiir Az ételek magasabb E-vita- min tartalma lassíthat bizo­nyos, a szervezet öregedésé­vel kapcsolatos folyamato­kat — állapította meg egy amerikai orvoscsoport. A kísérlet hetedik hónapjában a kutatók rájöttek: az E-vita­minban gazdagabb eledellel táplált egereknél az agysej­tek és az immunrendszer szétesése lassúbb volt, mint a hagyományos táplálékot kapó egyedeknél. A kísérlet eredményei megerősítik azokat a feltételezéseket, hogy az E-vitamin lassíthat­ja a sejtek öregedését, a túl­zott mennyiség azonban mérgező lehet. Régi lófogatú társaskocsi; főleg a városi közlekedés­ben. A latin szó (omnibus) azt jelenti: mindenkinek — az. omnibusz tehát, a ma- gánhintókkal ellentétben, olyan lovas jármű volt, amely viteldíjért mindenki­nek rendelkezésére állt. Az automobil-omnibusz össze­vonásából született az autó­busz (nem csak a mi nyel­vünkben), s ebből a busz ön­állósulván máig is új össze­tételeket képez: trolibusz, vízibusz, minibusz stb. Folytatódik a derült, szá­raz. csendes idő. Tovább erősödik a nappali felmele­gedés. A hőmérséklet kora reggel 12-15, délután vi­szont 28-30 fok körül ala­kul. Svájci filmesek megyénk­ben. A befejező részt for­gatják — Nagykállóban, Nyíregyházán — annak a já- ték-dokumentumfilmnek, amely a Raducziner zsidó­család életútját, hányódta- tását dolgozza fel. A közel másfél órás svájci-német koprodukcióban készülő filmben Serenu Weik svájci színésznő és Bács Ferenc magyar színművész is közre­működik. A kis létszámú stáb csütörtökön Nyíregyhá­zán, a zsidó templomban dolgozott Has Stürm rende­ző-operatőr irányításával, ahol Raducziner Ági nénit is megszólaltatta Serenu Weik Elek Emil felvétele Nocsak □ Jódtablettákat osztanak és egyéb megelőző intézkedések bevezetésével kísérleteznek a kínai hatóságok az lakosság körében általánosan elterjedt jódhiány leküzdésére, amely Kínában igen nagy számban okozza a gyermekek szellemi fejlődésének visszamaradását, süketséget, némaságot, goly­vát. Egy hivatalos jelentés sze­rint a kínai nagyvárosokban élő gyermekek 80 százaléká­nál mutatható ki jódhiány. Az országban élő több mint tíz­millió szellemi fogyatékos állapotát döntően a jódhiány okozta, s gyakori emiatt a ve­télések száma is. □ Két fiatal amerikai lányról, akik ellen vádat emeltek egy német üzletember meggyilko­lására tett kísérlet miatt, a Los Angeles-i rendőrség kiderítet­te, hogy sátánista célokra akarták megszerezni a 36 éves férfi koponyáját. Gyilkossági kísérlet gyanújával vádat emeltek a 25 éves A. Howard és a 21 éves A. Jobe ellen, akik április 2-án megkísérelték, hogy tőrrel leszúrják szállodai szobájában a német férfit. Jo­be vallomásában elmondta, hogy barátnője magának akar­ta a férfi koponyáját. □ A nászutasok győződjenek meg arról, hogy fürdőszobájuk ajtaja nem nyílik az ágyukra és a televízió-készülék nem „néz” közvetlenül farkassze­met velük — feltéve ha leg­alább mézesheteik során élmé­nyekben gazdag szexuális éle­tet akarnak élni. Sőt, az ágy körül húzódó elektromos ve­zetékek sem tesznek jót a lepe­dőművészetnek — állítja az ősi kínai szexuális normák ala­pos ismerője, egy Fülöp-szige- teki szakértő hozzátéve — az ágyat úgy kell elhelyezni, hogy a szerelmespár képes le­gyen energiamezőt képezni a szeretkezés során. Elek Emil felvétele Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Akár kisebb jubileu­mot is ünnepelhet a mai na­pon Horváth Éva, aki éppen egy éve dolgozik a nyíregy­házi Landauer Mini Pékség­nél. A Sipkay Barna Keres­kedelmi és Vendéglátóipari Szakközépiskola egykori ta­nulója két éve csöppent a nagybetűs élet forgatagába, bár a munkanélküliség réme Arckép Horváth Éva kenyérárus egyetlen napig sem fenyeget­te. Érettségi után örömmel alkalmazta egy butik, ami érthető is: egy csinos fiatal hölgy kellemes megjelenés­sel, és persze udvarias ki­szolgálással mégiscsak job­ban vonzza a vevőket. Hogy mégis bezárt a butik, az iga­zán nem rajta múlt, amit bi­zonyít az is: az éppen akkor állást hirdető pékség azonnal fogadta Éva jelentkezését, aki azóta is megbecsült kol- legina itt. — Lehet, hogy furcsán hangzik, de sokkal jobban ér­zem magam a pékárubolt­ban, mint a ruhák és ékszerek eladásával foglalkozó butik­ban, ahová elvétve tértek be vásárlók, itt viszont nagy a forgalom, sok ember megfor­dul, a törzsvendégekkel szin­te személyesé vált a kapcso­lat — mondja Éva, aki azért határozottan „szereli le” a személyeskedőket. Mert a napi 5-600 vevő között akad olyan is, aki a kelleténél töb­bet foglalkozik az eladóval. Éva egyébként korán kel, reggel fél hatkor már előké­szíti a megrendeléseket, ki­szolgálja a viszonteladókat, hétkor pedig nyit a bolt. A jó áru és a figyelmes kiszolgá­lás a város legtávolabbi pont­jairól is idecsalogatja a vá­sárlókat, az idősebbek néha beszélgetni is szeretnének a figyelmes eladóval, s bár erre nincs idő, egy-két kedves szót mindig kapnak. Szabad délutánjain Éva saját ügyeit intézi, szívesen jár moziba, strandra, s a jövő héttől autó­vezető tanfolyamra. Videó-sétálómagnó f Foghúzó Tokió (MTI) — Folyadékkris­tály-kijelzős szemüveggel nézhető videowalkman közeli piacra dobását jelentette be a japán Sony. A cég reméli, hogy sikerül új piacot életre hívnia, és életet lehelnie a nagyközönségnek szóló elekt­ronikai piacába. A Sony azon­ban ezúttal nem kíván olyan nagyszabású kereskedelmi of- fenzívát indítani, mint amilyen 16 évvel ezelőtt lehetővé tette a sétálómagnó, a Walkman vi­lághódítását. A cég két, egy­mástól függetlenül is használ­ható készüléket kínál — egyelőre csak a hazai piacon. Június 21-én kerül a boltokba a D-V500 jelzésű videolemez­lejátszó 340 dolláros áron és a Glasstron folyadékkristályos „szemüveg” 830 dollár­ért. A Sony szerény célt tűzött maga elé, havon­ta mindössze 4-5 ezer darabot remél eladni külön-külön a két ter­mékből. Budapest (AP) — A Ferihegyi repülőtéren bemutatott sikeres re­kordkísérlete során fo­gaival 10 méteren át húzott egy 17 tonnás JAK-40-es gépet Nick Árpád, akinek teljesít­ménye a Guiness rekor­dok könyvébe is be fog kerülni. A megerőltető mutatvány után a férfi elájult, de az orvosi se­gítség gyorsan érkezett. AP-felvétel 1 11 ......... 1 ■ Horoszkóp r III. 21.-IV. 20. Ha egyszer kitör önön a « jókedv, a legbolon­dabb dolgokra is képes. Feles­legesen vásárol, költekezik, s alig lehet önt megállítani. Ma is ilyen napja lenne, ha lenne mi­ből. ^ IV.21.-V.20. Soro- zatosan olyan dol- ' gokba botlik, ame­lyeknek nem tudja okát adni. Sőt, idegen tárgyakat is talál magánál. Ezekről azt képzeli, hogy véletlenül eltette valahol, pedig vásárolta, csak már elfe­lejtette. „ o V. 21.-VI. 21. Ások Ákfjk szerencse mellé egy /V /V kis szerénység is el­kelne. Ez azonban személyes sajátosság, a szerencse meg csak úgy jön. Higgye el, ez a jobbik helyzet. Legfeljebb job­ban irigylác. VI. 22.-VII. 22. A v, , ‘ vadásznak a mozgó ' -c célpont okoz gondot, az egyénnek meg a távolodó. Van úgy, hogy akármennyire igyekszik, egyre távolabb kerül tőle. Ezt nem érdemes követni, egyszerűbb másat kitűzni. VII. 23.—VIII. 23. njfc'S 1 Egy-két titkát jobb fv*iV lesz felfedni, mert így is zárkózottnak tartják. Túl közlékeny azért ne legyen, mert akkor azzal kelthet gyanút. En­gedjen inkább bepillantást a kí­váncsiaknak. Úgyse látnak semmit. VIII. 24.4X. 23. A .7 gyűjtögetést sem szabad túlzásba vin­nie. Most már annyi kacat gyűlt fel ön körül, hogy akadályoz­zák munkájában. Égy részüktől meg kellene szabadulnia, az sem baj, ha elajándékozza őket. . t . IX. 24.-X. 23. Per- ’m T sze, mindenkinek magas a vérnyomá­sa, meg a koleszterinszintje, de azért nem mindenki dicsekszik vele. Ön se sajnáltassa magát egészsége miatt, mert az nem is olyan rozoga. X. 24.-XI. 22. Múlik ’ : az idő, változnak az onC emberek. Bele kell törődnie, hogy sokan távolod­nak, mások viszont közelednek önhöz. Vannak viszont stabil barátok is, akiket nem befolyá­sol sem az idő, sem a funkció. XI. 23.-XII.21.Sok ^^44» esetben a dolgok «I x egyszerűek, csak rá kell jönni a nyitjukra. Mai fel­fedezéséről azonban nem gon­dolta volna, hogy ilyen egysze­rű. Gondoljon arra, hogy meg­valósítani nehezebb, mint kita­lálni. XII. 22.-I. 20. A imám* megszépítő i\ Ti messzeség néha nem működik. Nehezen tud fe­lejteni egy kellemetlenséget, ami azonban — vallja be — nem volt olyan katasztrofális, hogy még mindig vele foglal­kozzék. , I.21.-II. 20. Figyel­jkjSN, jen fel az önt kerül- gető szerencsére. Most, ha módj a van rá, akár Sze­rencsejátékon is kipróbálhatja. Sokat ne kockáztasson, de ne hagyja elmúlni ezt a kedvező időt. II. 21.-III. 20. Baj- ban ismerszik meg a jóbarát. Akitől ma segítséget kap, attól talán nem is várta. Ez az ember egész biztos előrébb kerül a sorban azok között, akik közel állnak önhöz. * jam mm Mjk IViJri ' . FSÍI \í,' | >. ;f. 5$ > ’ A német Robert névből származik, mely a ger- B . ______ m á n RÓBERT Hród­berth fejleménye. Jelentése: fényes hírnév. További névnapok: Anett. An­na, Ariadné, Arianna, Kocsárd, Robertina, Sebes, Seherézádé. Szent Teodót vértanú­ról a keleti egyházak megemlékeznek a hét szent szűz társaságá­ban, akiket a római helytartó prostituálni akarta, s mijcor ez nem sikerült, mocsárba foj­totta őket. Szent Teo­dót tisztességesen elte­mette a nőket, ezért ele­venen megnyúzták. 100 éve született Nagy Imre közgazdász, poli­tikus. A Rá- 1 896 kos i -kör­nt á n y b a n miniszterelnökhelyet- tes, majd miniszterel­nök volt. 1955-ben le- ‘ mondott, majd 1956 október 24-én a forra­dalmi nép követelésére került újból kormány­fői székbe. November 4. után a Kádár-kor­mány Romániába hur- coltatta, később pedig hazahozva halálra ítél­ték, 1958 június 16-án kivégezték. Folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél -154 cm, apad, 12%, 20.6 fok; Vásáros- naménynál -120 cm, apad, 9%, 22,4 fok; Zá­honynál ,-210 cm, apad 11%, 22.4 fok; Dombrád- nál 58 cm, állandó 24%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -40 cm. árad, 6%, 22,4 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 120 cm, apad. 22%, 21,4 fok. A TÚR Garbóiénál -80 cm, áiad, 8%. 20,9 fok. Slrf - ' Két delnő a cukrászda teraszán. — Hallom, hogy a kutya kimegy a divat­ból, mert megint a gye­rek lesz a sikk. — Jó. De mit csiná­lunk a gyerekkel, ha megint a kutya jön di­vatba? Hírügyeletes: GALAMBOS BÉLA Ügyfélszolgálat Szerkesztőség: Inform Stúdió (terjesztési: (fá&iHHJ U4&AS) 8 Kelet-Magyarország

Next

/
Oldalképek
Tartalom