Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-05 / 130. szám
1996. június 5., szerda HAZAI HOL-MI Dicstelen könyvhét ■ ■ Öregedő, panaszkodó panelek Jövője van a házgyári lakásnak, csak sajnos a pénz kevés a felújításához Bodnár István t e en8edjük, hogy az f\l ünnepi könyvhét a 1 V hanyatlás tükre legyen! — mondta Pomogáts Béla, az írószövetség elnöke a könyvhét megnyitóján. Jó lenne, ha szavait errefelé is meghallgatnák, hiszen az idén méltánytalanul háttérbe szorult errefelé kulturális életünk jeles eseménye. A megyei könyvtár minden igyekezete ellenére Nyíregyháza mintha megfeledkezett volna a könyvhétről, elmaradtak a figyelemfelkeltő rendezvények, az ilyenkor szokásos író-olvasó találkozók, sőt még az utcai kitelepülések is szegényesek maradtak. Irigykedve nézte és hallgatta az ember a rádió és televízió közvetítéseit a budapesti Vörösmarty térről, ahol számtalan esemény igyekezett reklámozni a könyvhetet. Ami sajnálatos és meglepő, egyik-másik könyvkereskedő sem látóit igazi üzletet a könyv ünnepében. A néhány utcai sátor választékában rendkívül hiányos az erre az alkatomra megjelentetett könyvek egyébként gazdag választéka, inkább a leértékelt kiadványok láthatók az asztalon. Az idei könyvhét jellemzéséül egy adalék: míg a megyei könyvtárban egy kis kiállításon mutatják be az új kiadványokat, a tárlattól néhány méterre, szintén az intézményben lévő kis könyvesboltban hiába kerestük a könyvheti újdonságokat. Budapest, Nyíregyháza (KM — Sz. J.) — A magyar lakosság több mint húsz százaléka házgyári, paneles épületekben él — ez félmillió házgyári technológiával épült lakást és körülbelül kétmillió embert jelent. Számukra ez egyáltalán nem jelent olyan elkeserítő életviszonyokat, mint azt egyes, a témával foglalkozó szociológusok állítják. Sőt, a házgyári épületekben élők kimondottan kedvelik is ezt az életformát — mondta még tavaly ősszel többéves felméréseire, tudományos vizsgálataira hivatkozva Holló Csaba, a neves építész, az Építéstudományi Egyesület főtitkárhelyettese egy miskolci konferencián, melynek témája a házgyári eljárással épített lakások jövője volt. Kibírja száz évig A műszeres vizsgálattal alátámasztott szakértői vélemények szerint a paneles lakások akár több száz évre is kulturált életkörülményeket biztosíthatnak, az elemzések nem jeleztek olyan körülményeket, amelyek veszélyeztetnék e lakások fennmaradását. Ez vonatkozik a paneles épületek legérzékenyebb pontjára, a hegesztéssel összekötött részekre is. A nyíregyházi Art-Vi- tal Kft. építész-ügyvezetője, Végh József még a SZÁÉV- nél találkozott a paneles építkezés gyakorlatával. Maga is megnyugtatólag szólt hozzá a témához: az élettartam-prognózis kulcsai a csomóponti összekötések, kibetonozások, de ezekkel, mint ahogy általában a szerkezettel, nincs nagy baj. Ellenben probléma lehet a panelkéreg alatti hőszigeteléssel — jó lenne, ha lenne pénz hőfényképre... Nyíregyházán a lakások több mint egyharmada paneles. A lakók zöménak a mai gazdasági viszonyok közepette eleve nincs „tehetsége” más lakhatási körülményre, egy bizonyos hányaduk pedig — állítólag — kimondottan ragaszkodik az összkomfort kényelNyíregyháza (KM) — A Pedagógus Szakszervezet érdek- védelmi titkára, Kopcsik István lesz a vendége a Magyar Rádió Nyíregyházi Stúdiója június 6-i, csütörtöki műsorának. A negyvenpercesre tervezett fórumban szó lesz az oktatási rendszer átalakításának Orvosklubot... ...alakított hétfőn a Magyar Orvosi Kamara Nyíregyháza Városi Szervezete, azzal a céllal, hogy szellemi műhelye legyen a nyíregyházi orvosoknak. A Hotel Centrálban lezajlott alakuló ülésen a „muzsikáló orvosok” is közreműködtek. (KM) Véradást... ...ma délelőtt Rakamazon a művelődési házban, Fényeslit- kén a faluházban és Túrricsén szervez a Vöröskereszt. (KM) Horgászati... ...tilalom lesz az Apagy Ken- deráztatón június 8-án 18 órától 9-én 19 óráig a megyei horgászbajnokság versenye miatt. (KM) méhez. Sok gyermekes család inkább arról álmodozik, hogy igazodva az élet változásaihoz, hogyan növelhetné a lakóteret — amire két vagy három lakás összenyitása révén elvileg és statikailag adódna lehetőség. De ilyenkor az emberek számolnak..., ha ennyi pénze lenne, akkor már futhatná kertes családi házra is... 30 millió márka A gond ott van panelügyben, hogy az épületek elemei egyszer csak elöregszenek, például az épületgépészeti berendezések sem tartanak örökké. Tíz-húsz évenként a paneles épületekben sem kerülhető el a víz-, a gáz- és az elektromos vezetékek szinte teljes cseréje. Ez viszont — s ezt mindenki tudja — szinte elviselhetetlen anyagi terheket jelent azok számára, akik ilyen lakásokat vásároltak. Ezért — amint az egy lakossági felmérésből kiderült — az érintettek igen fontosnak tartják, hogy valakényszeréről, a közoktatási törvény módosításának legvitatottabb pontjairól, mint a finanszírozás, az óraszámemelés, a bérfejlesztés. Hogy miről szól majd ezenkívül a műsor? Ez elsősorban a rádióhallgatóktól függ. A műsor készítői — köztük a szerkesztő Veszprémi ErzséA DIALOG... ...Nyugdíjasok Szövetsége egynapos túrát szervez Opusz- taszerre és Szarvasra, amelyre június 10-ig jelentkezhetnek nyugdíjazás előtt állók is a 42/406-603-as telefonon Kö- kényessy Mihály túravezetőnél. (KM). Biotermékekről... ...tart előadást és termékbemutatót június 5-én 18 órától a KPVDSZ Művelődési Házban Jakab István a Magnet Hunga- ri ügyvezetője. (KM) Bigámia... ...címmel komédiát mutat be a Marosvásárhelyi Nemzeti Színház társulat június 6-án 19 órától a Vásárosnaményi Városi Művelődési Központban. milyen formában hosszú távú hitelt kaphassanak korszerűsítési célra. A felújításra szoruló panellakások mintegy egy százalékának, 5000 otthonnak a korszerűsítésére elegendő az a 30 millió márka összegű német hitel, amelyhez valószínűleg rövidesen hozzájuthatnak az igénylők — ez az információ Horváth Sándortól, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium építőipari osztályának vezetőjétől származik, aki a minap kérdésünkre megerősítette, hogy az eredetileg május közepére meghirdetett pályázati kiírás egy hónapot csúszik, azaz június második felére várható. A kormány tavasszal döntött arról, hogy a hitelkamatok két- hannadát a költségvetés finanszírozza. A pénzt olyan felújításokra lehet felhasználni, ahol a szükséges — energiatakarékossággal összefüggő — munkálatokat egy épületben egyszerre lehet elvégezni. bet—számítanak a pedagógusok, szülők aktív közreműködésére. Várják a hallgatók kérdéseit, véleményét az adás napján már reggeltől a 42/410-473-as üzenetrögzítős készüléken és az adás alatt 18 órától a 42/410-603-as telefonszámon. Számítógépes... ...alapismereti tanfolyam indul diákoknak a nyári szünidőben folyamatosan a nyíregyházi Kertvárosi Közösségi Házban, ahol június 24-től egyhetes kézműves alkotótábort is szerveznek általános iskolások számára Jelentkezni, érdeklődni lehet Prága u. 7., tel.: 342-213. (KM) Olcsó vásár... ...indul ma 9-től a Vöröskeresztnél (Bethlen G. ut 61/A), ahol péntek délig vásárolható különféle ruhanemű, élelmiszer, vegyi-, és papíráru, hanglemezek, könyvek. Mindezt az egészségkárosodott és rokkant gyermekek táboroztatásának segítéséért szervezték. (KM) Ilyen lehet egyebek között a külső hőszigetelés, amelyre főként a hatvanas-hetvenes években épült panelházak szorulnak rá, vagy a kazánházak, fűtésrendszerek modernizálása. Ezért az is szükséges, hogy a magántulajdonban lévő tár- sasházaknál valamennyi lakó vállalja a hiteltörlesztés költségeit (a vegyes tulajdonú házakban meg kell egyezni az önkormányzatokkal is). Érdemes tehát figyelni a panelháztulajdonosoknak a pályázati felhívásra. Újabb pénzeszközök Horváth Sándor azt is elmondta, hogy az összeg fogadtatásának, felhasználásának tapasztalatától függően nem kizárt, hogy esetleg újabb pénzeszközöket szabadítanak fel erre a fontosnak ítélt célra. Nyíregyháza — s ezt már Csabai Lászlóné polgármestertől hallottuk — mindenesetre beajánlotta saját magát referenciahelynek... Gratulálunk A TIT Budapesti Ismeretterjesztő Társulat XXII. Országos Levelező Feladat- megoldó Versenyén a Ti- szavasvári Kabay János Általános Iskola csillagász körének tagjai kiemelkedő eredményeket értek el. A 7.-8. osztályosok között Gulyás Zsolt maximális pontszámmal első, Kenyeres Krisztián és Oláh Orsolya második, Reznek Gergő és Rozsnyai János harmadik helyezést értek el. A kört Rozman Béla tanár vezeti. A megyeszékhelyen a Szent István u. 16, szám alatt látják el a betegeket este 7-től reggel 7-ig, Ezen a héten az Emyey gyógyszertár — Rákóczi u. 16. tart ügyeletet Nyíregyházán, Rendezvények Jf Mozi KRÚDY MOZI: Pajzs a résen, avagy a töketlen erő. Előadások kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Spiné- dzserek. Előadások kezdete: 16 és 18 óra. A gyanú árnyékában. Előadás kezdete: 20 óra. MONTÁZS MOZI: Szamba. Előadások kezdete: 18, 20 és 22 óra. Kiállítások A magyar görög katolikus egyház művészeti értékei címmel nyílt kiállítás a nyíregyházi Jósa András Múzeumban. Az Országos Műemlék- védelmi Hivatal nyíregyházi kirendeltségén megnyílt Az elmúlt időszak műemléki helyreállítása Szabolcs- Szatmár-Bereg megyében című kiállítás, melynek anyaga július 30-ig tekinthető meg hétfő-szerda-pén- teki napokon. Filléres emlékeim címmel nyílt kiállítás a nagy- kállói művelődési központban. A pedagógia- és iskolatörténeti tárlat június 10- ig tart nyitva. A vajai Vay Ádám Múzeumban kiállították a szerencsi Zempléni Múzeum képeslapgyűjteményét. Stefan Gnandt grafikus- művész és Petkes József festőművész alkotásaiból nyílt reprezentatív tárlat a nyíregyházi Korona Szálló előcsarnokában. Színház Kisvárdán a Határon Túli Magyar Színházak VII. Fesztiváljának mai műsorán 10 órától a tornacsarnokban Ludas Matyi (kolozsváriak bábelőadása), 18 órától a Művészetek Házában Gorkij: A mélyben (Temesvári Csiky Gergely Színház), 21 órától La Mancha lovagja (Komáromi Jókai Színház) látható. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7, III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánné. Postafiókszámok: lapkiadó 25: szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzünk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Fórum a Nyíregyházi Rádióban Számítanak a pedagógusok, szülők aktív közreműködésére Mindenféle B 1 * H í C I J í fS A kutyaszorítót a pénztelenség jelenti Balázs Attila felvétele