Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-24 / 146. szám
1996. június 24., hétfő HÁTTÉR Kocsma parkol a garázsban Tűrhetetlen, ahogy szemetelnek, WC-nek használják a közeli park bokrait Felvételünk illusztráció, nem a riport helyszínén készült Balázs Attila felvétele Cservenyák Katalin Nyíregyháza (KM) — Hopp, egy sörösüveg! Akkor ez most szépen itt marad, a pulton. De csak azért, mert fel van bontva. És az a másik is. Nyugodtan el lehet fogyasztani, ami még benne maradt, kárba azért ne menjen. Egyébként már úgyis mindegy. Mert itt és most a tettenérés esete forog fenn. (Feltűnik persze — a jobb hí ján — a villanyórára lecsapott, gazdátlannak látszó feles pohár is, kéthar- madik vodkával vagy pálinkával. Ciki — lehet annak, aki most már nem meri meginni, pedig biztos kifizette...) Szégyenlősen téblábol a cseppnyi garázskocsmában az egyik „sörös” vendég, s bár előbb enged a marasztalásnak, két perc múlva kijelenti: sürgősen mennie kell, mert lekési a buszt. Sietve távozik, s bizonyára nem igazán érti: mi rossz van abban, ha az ember megkíván és megiszik egy üveg sört ebben a hőségben. Hajléktalanok is Valójában persze tényleg semmi, ha csak az nem, hogy az üzletben két táblán is jól olvasható: „A boltban és előtte szeszes italt felbontani, fogyasztani tilos.” Mert ez itt palackozott italbolt — arra adták ki a működési engedélyt — nem pedig presszó. A pult mögött álló férfi egy szóval sem ellenkezik, elismeri, nem lett volna szabad megengednie a vendégeknek, hogy a boltban fogyasszanak. Egyébként csak helyettesíteni ugrott be, nem itt dolgozik, máris szól a tulajdonosnak. Konczos Pál és Bezzeg Zoltánná, a nyíregyházi polgár- mesteri hivatal ellenőrzést végző munkatársai közben jegyzőkönyvet vesznek fel, majd azt is elmondják: névtelen bejelentés érkezett a környéken lakóktól (s ha már névtelen a bejelentés, maradjon névtelen az üzlet is) a hivatalhoz. A levélben leírják, zavarja az idős emberek pihenését a garázskocsmában mulatozó részegek randalírozása. Tűrhetetlen, hogy szemetelnek, WC-nek használják a park bokrait. Megérkezik a tulajdonos. Előveszi a működéshez szükséges papírokat — ezek rendben vannak. Tud arról, hogy a környékbeliek rossz szemmel nézik a boltot, éppen ezért nagyon gondolkodik azon, hogy bezárja. Sajnos, elég rossz környék ez, leginkább úgy lehetne jellemezni: a hajléktalanok gyülekezőhelye. A rosszarcú nők és férfiak elüldögélnek a parkba kitett székeken és padokon, a lakók pedig nem szívesen ülnek le a helyükre. Hiába megy ő naponta háromszor a bolt elé, s magyarázza el a vásárlóknak, hogy itt nem ihatnak. Mit csinálnak erre? Szemközt a park, csak néhány lépés, az már közterület, ott pedig semmilyen törvény nem tiltja az alkoholfogyasztást. Hát akkor most ő mit tehet? Bár — mint kiderül — vannak azért haszonélvezői is ennek a „hajléktalan-dolognak”. Állítólag valamelyik közeli tízemeletesben lakik egy család, ahhoz gyakorta bekopognak a nincstelenek, felkínálják eladásra a ki tudja honnan szerzett portékát, s halétrejön az üzlet, a kapott pénzzel már boldogan mennek is a környék valamelyik „egységébe” innivalóért. Kazettát vegyenek! Valakivel összekeverhetett, mert minket sem hagy békén egy asszony. Haja festett szőke, arcán friss verés nyomai. Azt állítja súlyos beteg, bár később kiderül: egy pohár borocskától máris jobban érzi magát. Ez az ő kalapkúrája... Három mocskos műsoros kazettát nyújt felénk—kétszázért ideadná az egészet. Nem érti, miért nem csapunk le azonnal a bomba üzletre, ezért az istennek sem tágít. Megpróbál még utoljára a lelkünkre, hitünkre hatni, s mert ezzel sem ér célt, nehézkesen elkacsázik. Nem kell messzire mennie, mert még száz méter sincs a másik garázskocsma. Valami azonban feltűnhetett az ottani tulajnak és törzsvendégeinek, mert utóbbiak most mind kívül álldogálnak, s egyre csak felénk pislognak. Gyanúsan méregetnek, nem tudják mire vélni az idegenek felbukkanását a környéken. Biztos, ami biztos alapon a bolt előtt várakoznak — üres kézzel. Ezek után persze semmi értelme az ellenőrzésnek, de ha már itt jártunk, miért ne néznénk be oda is. A tulaj készségesen veszi elő a papírjait. Felszabadultanelbeszéli: „megye- get” a bolt, nem panaszkodik, de nem is dicsekszik. A fentiekhez hasonló vizsgálatokat rendszeresen végeznek a nyíregyházi polgármesteri hivatal munkatársai, ugyanis jogszabály szerint a jegyző ellenőrizheti a város közigazgatási területén működő üzleteket, boltokat. Ugyan nem kötelezően előírt feladat ez, de a lakosság érdekében teszi a hivatal, hiszen mindenkinek érdeke, hogy rend legyen a városban. Fertőzésveszély Az üzletek működésével kapcsolatos bejelentések, észrevételek amúgy is a városházára érkeznek, mert a polgármesteri hivataltól várja a lakosság, hogy panaszait orvosolja. A fertőzésveszély miatt nyáron gyakorítja az ellenőrzéseket a hivatal, igyekszik koordinálni a munkát, a társhatóságokkal együtt több szempontból is értékelni az üzletek működését. Mérlegelési jogkörük van, figyelmeztetik a tulajdonosokat a hiányosságokra, de szabálysértési eljárást is tehetnek, legvégső esetben pedig elrendelhetik az üzlet bezárását. M iért is nincs az ember sok milliárd agy sejtje között legalább egy, amelyik arra lenne hivatott, hogy meggátolja a másik ember iránti ellenszenvünk kifejlődését? Miért és hogyan válik az aprócska csírából hatalmas fa, hogy erős gyökereivel megkapaszkodva bennünk, évekig, évtizedekig szorgosan meghozza termését? Ellenszenvet, utálatot, gyűlöletet... A két bér házi szomszéd évek óta tartó kölcsönös ellenszenve, utálata, olykor gyűlölete ennek iskolapéldája. Már egyikük sem emlékszik rá, hogyan is kezdődött. Talán egy elfelejtett köszönés, egy felületesen odavetett „hogy vagy”, netán egy dicsekvésnek tűnő mondat váltotta ki az első minősítést. „Ezek bizony fent hordják az orrukat.” Ez a megállapítás a másik oldalon se sokáig késlekedett. Ezek után már a hangosan szóló magnó, tévé, az esti órákban sokkoló hatású centrifugázás, mindkét ágon, csak ürügyül szolgált az utálat elmélyítéséhez. Lassan Megérdemlik egymást elmaradoztak a köszönések, a két szomszéd kezdte levegőnek nézni egymást. Eltek, mintha két külön bolygón lennének... Mígnem... Ezen a nyáron mind a két szomszéd úgy határozott: az összespórolt pénzből két hétre kiruccannak a megszokott környezetükből. Befizettek egy kéthetes balatoni üdülésre. Elérkezett a nap. Csak azt nem sejtették, hogy mind a ketten ugyanabba az üdülőbe váltottak beutalót. Még a vonaton — amikor megpillantották egymást— reménykedtek. Ekkora véletlenek nincsenek. Lehetetlen — vigasztalták magukat. De amikor Siófokon leszálltak a vonatról, már egyre kisebbre zsugorodott a bizakodásuk. Csak nem? A Tulipán nevű üdülő portáján aztán teljessé vált a lidércnyomás. Mindkét család ott állt, szótlanul, komolykodva, s még a portás kedélyeskedése se billentette ki őket a közönyükből. „Isten hozta a kedves szomszédokat. Érezzék jól magukat az üdülőnkben. Akárcsak otthon.. —Ez már akkor hangzott el, amikor a bejelentőlapokat is kitöltötték. A portás kedvességből, két egymás melletti szobát adott a meglepett vendégeknek. Egy álló hétig bírták egymás kerülgetését. Aztán kiderült, olykor egy aprócska fejfájás is elegendő, hogy az egyik ember megtegye az első lépést a másik felé... A portán éppen kifogyott a gyógyszer, vagy inkább a drágulás miatt ez is már a múlté, így a haragosok mégiscsak egymáshoz fordulnak, ha baj van, nem az idegenekhez. Az is kiderült, hogy a két férfi egyaránt Fradi-drukker, a hölgyek pedig szintén megszállottjai a horgolásnak. Az üdülés vége felé még egy közös tihanyi hajóút- ra is elmentek, s mi tagadás, a két férfi jócskán megízlelgette a borospincékben mért szürkebarátot. Borgőzös bátorságukban, a nők háta mögött együtt szidták az asszonyokat, akik szerintük egyedüli okai a félreértéseken alapuló rossz szomszédságnak. Pedig ők. a férfiak jól megértik egymást... Nagy valószínűséggel a két asszony szintén az érintettek háta mögött, hasonlófelfedezésre juthatott... zinte elröpültek a na- V pok, s már robogott is kJ velük a vonat hazafelé. De ahogy közeledtek az ismerős fényhez, úgy kezdett kialudni bennük valami, ami az üdülőben már-már fellobbanni látszott. Azóta annyi változott, hogy nem fordítanak hátat egymásnak, ha összefutnak a lépcsőházban. Illendően köszönnek, majd továbbmennek... Igaz, volt néhány szép, együtt töltött napjuk. Elmúlt. Most már semmi sem zavarja őket, hogy tovább utálják egymást. Talán még röstellkednek is, hogy az üdülőben megfeledkeztek magukról. De itthon egészen más a helyzet. Így azt mondhatjuk, nincs is szükség igazában arra a bizonyos jótékony agysejtre, ők ugyanis megérdemlik egymást... Mlg Aih __ -___— A I\1 CZC* * •w <-■ V Adósságszolgálat Esik Sándor ■w—t rdemes továbbgon- dőlni, hogyan bukik 1—J le manapság az, aki valamilyen ferde úton jut pénzhez. A hatósági szaknyelv valahogy így fogalmaz: anyagi lehetőségeihez mérten sokkal többet költ. Nyugaton és keleten számos adócsalónak, szélhámosnak kezdett leáldozni a napja jóval azelőtt, hogy a nyomozás egyáltalán közel jutott volna hozzá. Pusztán azáltal, hogy feltűnt: miből telik ennek a csórónak új kocsira, új nőre — nem kívánt törlendő. A továbbgondolást úgy értem, hogy nemzetgazdasági szintre terjesszük ki éber figyelmünket. A Kádár-rendszer utolsó két évtizedében csak a vak nem látta, hogy nem telik nekünk arra, amiként élünk. Utóbb még a vak is megélheti az adósságszolgálatot. Manapság ugyancsak gyanús jeleket látni. A több mint egymillió főt kitevő költségvetési forrásból fizetett munkaerő olyan luxus, amit rajtunk kívül egyedül az Egyesült Államok enged meg magának. Forrás: Járni Zsigmond, a Tőzsde Bokros ellenében nemrég megválasztott új elnöke. Szóval ott is egymillió, itt is. Miből telik nekünk erre? Mert telik. Adósságunkat úgy ahogy szinten tartjuk. Azt hihetnénk, hogy a nagy nemzeti cégek eladásából befolyt összeg csökkenti, de nem. Aha, gyanús... Aztán itt van a 20-30 százalék között ingadozó infláció. Az is jövedelmez, mert a zsebünkből kihúzott pénznek meg kell jelenni valahol. Nem csak az energia nem vész el... Bizony-bizony itt nagy pénzek tűnnek el. Kormányzatunk nyomoz, nyomoz, feltűnnek jobbnál jobb programok, az alagútban százméterenként lámpa van, higgyük azt, ott a vége. Csak az nem tűnik fel, ami pedig szemmel látható: akkora bürokrácia ül a nyakunkon, hogy éppen ideje volna megnézni: miből futja nekünk erre. Nyári merénylet Ferter János karikatúrája Kommentár Zsírban sülve Galambos Béla-m—y elszállt a füst, végre megjelent az agrár- X tárca várva-várt rendelete a sertéstartó nagy- és kisgazdaságokban év elejétől napjainkigfelhal- mozódó vágósertések piacra kerülését segítő exporttámogatásról. Ennek értelmében az exportált élősertések után kilogrammonként 20 forint intervenciós támogatást igényelhetnek mindazok, akik kiszállítják külpiacra saját, vagy bizományba kiközvetítőnek átadott hízóikat és ennek tényét vámárunyilatkozattal igazolják az FM Agrárrendtartási Hivatalánál. A földművelésügyi miniszter szerint az intézkedés következtében csökken a túltartott sertések száma és a minőségtől függően emelkedik a felvásárlási ára is. Ugyanúkkor a sertéságazat szereplői, az érdekképviseletek és az Agrárkamara szerint késve és nem elegendő mértékkel érkezett a piaci beavatkozás. Áprilisra ugyanis már nagyon súlyossá vált a helyzet: a nagyüzemi telepeken tartott és át nem vett sertések száma elérte a 20 ezret, a kisüzemekben pedig ennek közel kétszeresét. Egyes számítások szerint napjainkra közel 200 ezerre tehető a „bennragadt", időközben sok helyen túlsúlyossá vált, de mindenképpen pluszköltséggel tartott hízóállomány. A legnagyobb gond a kistermelőknél eladásra várakozó, zömében nagy súlyú, zsíros, így gyenge minőségű disznókkal van. A rendeleteket nem igen olvasgató gazdákat — már akik nem választották a disznójuktól való szabadulás egérútjaként a házi vágást!hús szélmérést —némely, szintén tájékozatlan felvásárlócégek hitegették: csak várjanak, majd ha jön a támogatás, hússzal többet, 140 forintot is megadnak a sertésük kilójáért. Nem is adta sok kistermelő, a korábban éppen általa noszogatott, s a realitások talaján állva bár kevesebbet, viszont azonnali fizetéssel kínáló feldolgozó üzemeknek. Kerül, amibe kerül, kitartanak. Nem hiszik el, hogy a tízcentis szalonnája melegében pihegő, a nyári kánikulában könnyen az árnyékvilágba szenderü- lő sertések nem exportképesek. I Páll Géza tárcája ' __________
