Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-11 / 135. szám
Vigyáztak: ne legyenek visszaélések a lakásépítéseknél. Nincs nagy nyereség. 2. oldal Rögzítés Uborka A kordonos művelés kis területen is nagy befektetést igényel a gazdától. 7. oldal Rekedt hang A színház nézőterén szórakozás közben viselkedésformákat tanulhat az ember. 12. oldal Mintegy 140 tűzoltó mozgósítására került sor hétfőn az éjjeli órákban Nyugat-Det- roitban, amikor tűz ütött ki egy négy- emeletes raktáráruházban. A bútorokkal teli épületet a helyszínen dolgozók megfeszített munkája ellenére teljesen leégették a lángok, de a tetemes anyagi kár mellett személyi sérülés szerencsére nem történt. A tűz oka egyelőre ismeretlen AP-felvétel Horn Gyula... ...a Műcsarnokban felavatta az Internet Expo magyar pavilonját. A miniszterelnök a pavilon átadásakor mondott beszédében hangsúlyozta: az Internet jó lehetőség arra, hogy bemutathassuk hazánk eddig, a külvilág előtt jórészt ismeretlen kultúráját. Az Internet ma még játék, de hamarosan az alkotás részévé válik. (MTI) Kovács László... ...külügyminiszter is részt vesz Brüsszelben „A kormányközi konferencia kihívásai: javaslatok Európa biztonsága és védelme kérdéseiben” című, kedden kezdődő konferencián. Kovács László „Közép-Euró- pa biztonságigénye” címmel tart előadást. (MTI) Kezd kialakulni... ...az a kormányzati álláspont, hogy a privatizációs bevételek alapján keletkező kamatmegtakarításokból a felsőoktatás számára félretett egymilliárd forintból rendeznék az egyetemek helyzetét. Ennek feltétele, hogy a felsőoktatási intézmény komoly reformintézkedéseket hajtson végre — jelentette be László . Csaba, a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára. (MTI) — I, : JLIj. i ‘ aJLi,- " ' ' • Visszautasítás Budapest (MTI) — Az Országgyűlés hétfői munkanapján napirend előtt szót kért Horn Gyula miniszter- elnök. A kormányfő felszólalásában visszautasította azokat az ellenzéki véleményeket, amelyek szerint a kormány a Kádár-korszak restaurálására törekszik. Cáfolta azokat a megállapításokat is, amelyek úgy ítélik meg, hogy az ország helyzete jelenleg rosszabb, mint két évvel ezelőtt. Horn Gyula kiemelte: Magyarországon a pénzügyi-gazdasági helyzet kiegyensúlyozott, a makrogazdasági mutatók az elmúlt időszakban javultak és ezeket az eredményeket a külföld is elismerte. Pokomi Zoltán (Fidesz) úgy fogalmazott, hogy megítélése szerint az ellenzék provokálása volt a miniszterelnök felszólalásának célja. Kádár Béla (MDF) felhívta a figyelmet arra, hogy egy ország állapotának megítélésekor nemcsak a makrogazdasági mutatókat kell tekintetbe venni, hanem azt is, hogy e mutatók javulásáért mekkora árat kellett fizetni. Szabó Iván (MDNP) azt fejtegette, hogy a kormány minden téren centralizálásra törekszik. Surján László (KDNP) ezzel egyetértve kijelentette: bár a miniszterelnök elutasítja a restau- rációs vádakat, az ő szemükben a központosítási törekvések mégis emlékeztetnek a demokratikus centralizmusra. Tikkasztó, szikkasztó kánikula Különösen az épületek között kínoz kitartóan, nyomasztóan a korai nyári hőség Nyíregyháza (KM - Sz. J.) — A napkori radarmeteorológiai obszervatórium munkatársa, Muri József objektív adatai szerint 34 foknál nem volt tegnap magasabb a hőmérséklet, legalábbis a mérőműszereknél. Az egy másik kérdés, mondta, hogy a hőérzetünk igencsak meleget jelez. Különösen a városban, az épületek között kínoz a korai kánikula, ami egyébként egyáltalán nem rekord. Felhők csak igen magas szinten vannak — keserített el délelőtt — csapadék, enyhülés ma sem lesz. O maga momentán ki sem teszi a lábát az épületből — nincs is erre szükség, hiszen az automata precízen dolgozik... A mentők szolgálatvezetője Kovács József — saját bevallása szerint — kigombolt ingben, a ventillátort magára irányítva veszi a telefonokat. Nem is az idősekhez és keringési, vérnyomásos gondokkal küzdőkhöz hívják őket főleg, hanem a balesetekhez. Aki nem bírja a vakmeleget, maradjon a hűvös szobában, s gondoskodjon a megfelelő folyadékellátásról. A hirtelen beköszöntött meleg és a hétvéKinek fő a feje, ki élvezi a rá szakadó hőséget; tegnap délben 34 fok volt Nyíregyháza belvárosában Balázs Attila felvétele gi tragédiák nem intették óvatosságra az autósokat, pedig ilyenkor tompulnak a reflexek... Azt javasolja, hogy ha valakinek feltétlenül autóba kell ülnie, hajtson a szokásosnál lassabban és nagyon figyelmesen. Nemcsak az embert, a növényeket is megviseli a hőség. Molnár Józsefné a Növényegészségügyi és Talajvédelmi Állomás munkatársa úgy vélekedik, egyelőre — hála a kiadós tavaszi esőnek — van víztartalékuk a növényeknek. Este vagy hajnalban szabad csak öntözni. A fákat árasszák el, a hobbikertekben nem árt a lombozatot is felfrissíteni. Piheg a tizenöt asszony a Start konyhájában. 70 fok van — tudósított Újhelyi Sándorné üzemvezető — az a baj, hogy áll a forró levegő. Ötven liter szódavíz fogy naponta. Védőital ide vagy oda. 500 adag levest, 300 adag köretet kell kimerni, ami fizikailag is megerőltető. Nyíregyháza (KM) — Keddtől átlagban 10 százalékkal emeli árait a Nyírség Sütőipari Kft., tudtuk meg Krámer Zoltán marketingigazgatótól, aki hozzátette: a cég utoljára tavaly novemberben növelte árait, azóta viszont kétszer emelték a partnerek a liszt árát, 25 százalékkal növekedtek az energiaköltségek és hatszor volt benzináremelés. Utóbbi miatt a cég az összes benzines szállító autóját leállíttatta, helyettük dízelüzemű autókat vásárol. A kenyerekA kenyér 8 forinttal drágul nél kilogramonnként 8 forint, míg a zsemlénél 20 fillér az árnövekmény. Számításaik szerint, ha a kereskedők is ugyanilyen arányban növelik az árakat, az Alföldi fehér kenyér ára így sem haladjameg a 100 forintot. A megye legnagyobb sütőipari cége az első öt hónapot a tavalyihoz hasonlóan zárta. A termékszerkezet valamennyire változott, hiszen a rostos, magvas és a Graham- kenyereket többen vásárolják. Emellett új termékként jelent meg náluk a görög szendvics, a pitta, valamint a fűszeres pizza alaptésztája. A nyíregyházi City Grillben egy látvány kemencét építettek be, ahol a vásárlók előtt készítik a süteményeket. Annak ellenére, hogy Lakos László szakminiszter is elismerte, a kenyér ára az elmúlt egy évben az átlagos fogyasztói áraknál kisebb mértékben emelkedett, Krámer Zoltán szerint nem ez az egy áremelés lesz az idén, ugyanis a lisztbeszállítók már jelezték, július elején újabb áremelés várható. Kabaré Nyíregyháza (KM - K. J.) — Közismert, népszerű és kiváló művészek lépnek fel június 13-án 21 órától a nyíregyházi Városi Művelődési Közponl hangversenytermében. A Pezsgő kabaré-koktél című összeállítás előadói: Antal Imre. Miké István. Sáfár Anikó. Rátonyi Hajnal és Boros Zoltán. Nem hagyományos — monologós, ill. párbeszédes — kabarészámok alkotják csupán a műsort. Száz esztendő világosság A Nyitott hét keretében nemcsak a múlt, hanem a jelen is megismerhető Kisvárda (KM - K. B.) — A minden gyáregységében úgy- GE Lighting Tungsram Rt. nevezett „Nyitott hét”-en megAz ünnepség résztvevőinek Csatári Zoltán mutatta be a kisvárdai gyárat Elek Emil felvétele emlékeznek idén a Tungsram Rt. megalapításának 100. évfordulójárói. A centenáriumi ünnepségsorozat nyitányát tegnap tartották a cég kisvárdai üzemében. A nagy múltú vállalat sikertörténetét, a szénszálás izzótól a kompakt fénycsövekig tartó hosszú utat Csatári Zoltán, a kisvárdai üzem igazgatója ismertette a meghívottakkal. Mint az előadásból kiderült, a cég jogelődje, az EIVRT. 1896. augusztus 1-jei megalapítását követően több, a világon elsőként szabadalmaztatott termékkel írta be nevét nem csupán a magyar, hanem a nemzetközi ipartörténetbe. Elsősorban az idejében (1918) kialakított kutató laboratóriumnak köszönhette a vállalat, hogy a két világháború között olyan világcéggé válhatott, amely még a gazdasági világválságot is túlélte — idézte fel a múltat a kisvárdai üzem igazgatója. Külön korszakot jelentett a cég életében, amikor több vidéki városban, így huszonegy éve Kisvárdán is üzemegységet létesítettek. A legújabb mérföldkő az volt, amikor hat esztendeje a General Elektric multinacionális cég többségi) tulajdont szerzett a részvény- társaságban. SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Lffl.évf..I35.sz. 1996.június Ikedd Ara:25.20Fi Emeletes lánaok I I I