Kelet-Magyarország, 1996. június (53. évfolyam, 127-151. szám)
1996-06-10 / 134. szám
1996. június 10., hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL II. János Pál, a hit harcosa Budapest (P. K.) — A pannonhalmi bencés apátság ezeréves évfordulójának ünnepségsorozatára várják //. János Pál pápát, aki Várszegi Asztrik főapát szerint tudatosan keresi fel azt a missziós területet, ahol a visegrádi tengelyt a bencések már ezer évvel ezelőtt létrehozták a Prága melletti Brevnovval, a lengyelországi Meseritzcel és Mons Sacer- rel, azaz Pannonhalmával. II. János Pál, A hit harcosa címmel Paul Gray és John Elsőn cikke arról a személyiségről számol be a Reader’s Digest Válogatás júniusi számában, aki nem ismer megalkuvást, aki úgy tudja felvillanyozni az embereket, mint senki más. — A rockzenekaHIRDETÉS roknak nincs ilyen hatásuk rám — mondta egy fiatal nő, aki egy denveri stadionban több ezer társával együtt hangosan éljenzett és tapsolt a pápának. Mi lehet a titka? Az elmúlt kétezer évben II. János Pál pápa elődei közül kevesen nyilvánították ki véleményüket olyan gyakran, határozottan és őszintén, ahogy ő teszi. S üzenete most még több emberhez jut majd el: nemrég megjelent meditációgyűjteményében Isten lététől kezdve a nők bántalmazásáig sokféle témát érint, ez világszerte azonnal sikerkönyv lett. II. János Pál utazásai során több mint 900 ezer kilométert tett meg. Sokan úgy vélik, hogy kiállása a Szolidaritás szakszervezet mellett hazájában, Lengyelországban, felgyorsította a szovjet blokk összeomlását. Sok olyasmit ellenez, amit a világi körök haladónak tartanak: például azt, hogy az embernek jogában áll eldönteni, ki szülhet meg, s ki nem. Beszédeiben a világ figyelmét a jómódúak s a nincstelenek közötti egyenlőtlenségre, a nyomorban, szegénységben, elnyomásban élők szenvedéseire irányítja. Rendíthetetlen tisztességét senki nem vonja kétségbe. Ki ez az ember? Karol Wojtyla volt az, aki 1938-ban, ígéretes színésznövendékként beszédével köszöntötte az iskolájukba látogató krakkói érseket. A beszéd oly nagy hatással volt a vendégre, hogy megkérdezte Woytilát, mik a tervei a jövőre. Nyelveket tanulni vagy színészkedni, hangzott a válasz. A fiatalember később engedélyért folyamodott az érsekhez, hogy kontemplativ rendházba vonulhasson, tanulmányozni Keresztes Szent János misztikus írásait. Az érsek viszont azt várta tőle, hogy világi pap legyen, közvetlenül szolgálja a népet. 1946-ban szentelték pappá. Most tizennyolc éve, hogy a legfőbb prelátus, Róma püspöke, egy csaknem egymilliárd lelket számláló egyház vezetője és egyúttal hű fia Lengyel- országnak. A Vatikánban szenvedélyesen hű lengyelek szolgálják-vigyázzák, két titkára közül az egyik — aki eldönti, ki juthat a pápa közelébe — szintén Krakkóból származik. Magyar Államkötvény 1998/1 A JELEN NAGY PILLANATAIBAN ÖN IS RÉSZT VEHET. Az 1996. május 17-én kibocsátott 1998/1 elnevezésű államkötvényt a Kibocsátó 1996. június 13-án újból felajánlja. Az államkötvény kibocsátása aukció útján történik. Az aukciót követően az államkötvény újabb mennyiségét jegyzés útján értékesíti a kibocsátó. MAGYAR ALLAMKOTVENY 1998/1 2 év futamidő, évi fix 23,5% kamat. A kamatfizetésre félévente, a törlesztésre a futamidő végén egy összegben kerül sor. Aukció időpontja: 1996. június 6. Értékesítés módja: jegyzés, 1996. június 10-14. Jegyzési árfolyam: 101,55% Elérhető éves hozam: 25% ELSŐDLEGES FORGALMAZÓK 1996. január 3-tól létrejött az állampapírok elsődleges forgalmazói hálózata. Ezen a széles forgalmazói hálózaton keresztül a befektetők bármikor hozzájuthatnak az éppen kibocsátott vagy a forgalomban lévő állampapírokhoz és az ország egész területén lehetővé válik az állampapírok lejárat előtti értékesítése. Az elsődleges forgalmazók a befektetőknek teljes körű letéti szolgáltatást nyújtanak és lejáratkor kifizetőhelyi feladatokat látnak el. Befektetése mindig biztonságos - pénze mindig elérhető. AZ ÁLLAM ELSŐDLEGES FORGALMAZÓI: OTP Bank Rt. 4401 Nyíregyháza, Rákóczi út 1., Fehérgyarmat, Kisvárda, Mátészalka, Nyírbátor, Vásárosnamény, Tiszavasvári • Magyar Hitel Bank Rt. 4401 Nyíregyháza, Egyház u. 9., Mátészalka • Inter-Európa Bank Rt. 4401 Nyíregyháza, Mártírok tere 9. AZ ELSŐDLEGES FORGALMAZÓKKAL SZERZŐDÉST KÖTŐ EGYÉB ÉRTÉKESÍTŐHELY: Cenzor Bróker Értékpapír Forgalmazó Kft. 4440 Nyíregyháza, Szarvas u. 1-3. VALAMINT: MNB Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Igazgatósága Nyíregyháza, Széchenyi u. 3. A TÖBBSZÖRÖS BIZTONSÁG Második Európa Párizs (MTI) — A középeurópai államfők lancuti csúcstalálkozója jól jelképezi, hogy e „második Európa” népei mennyire szeretnék végre elismertetni magukat a külvilággal. Nem is annyira az Európai Unió gazdasági előnyeiből akarnak profitálni, vagy éppen a NATO nukleáris védőernyője mögé szeretnének elbújni, hanem egyszerűen arról van szó, hogy a „család,, részévé akarnak válni: az elmúlt évtizedek történelmi szerencsétlensége után ha tetszik, szegény, de mindenképpen tiszteletre méltó, s elismert rokonként — írja vasárnapi-hétfői számában a Le Monde című francia napilap. Az újság elismeri ugyan, hogy a közép-európai „kulturális és eszmei közösségről” szóló beszédek nem pótolják a különböző integrációs szervezetekhez való csatlakozás, vagy még inkább a tárgyaláskezdet dátumainak kijelölését. — Mindenesetre az ilyen, a lancutihoz hasonló találkozóknak megvan az az érdeme, hogy emlékeztetik az elfásult külvilágot Kelet- és Közép-Európa legnagyobb részének csodálatosan békés átalakulására — olvasható a lap kommentárjában. A kis Szlovénia kivételével, amelyet annak idején rövid időre megérintett a délszláv háború szele, a csúcson részt vevő országok közül egyikben sem folyt a vér, s bár az összes lancuti résztvevő nagy érdeklődéssel várja az orosz- országi elnökválasztás eredményét, egyik sem tűnik aggodalmaskodónak emiatt, még Ukrajna sem, amely Oroszország szempontjából az első vonalban található. Fm 11*111 USmW Ü Albániában... ...a választási bizottság bejelentette, hogy a május 26-i parlamenti választásokon elkövetett súlyos szabálytalanságok miatt a 115 választókörzet közül 13- ban megismétlik a választásokat. Az új voksolás időpontját Sáli Berisha elnök június 16-ra tűzte ki. Az államfő valamennyi pártot és jelöltet felszólított arra, hogy „tegyenek bizonyságot felelősségtudatukról”, s vegyenek részt az új részleges választásokon. (MTI) Három bányász... ...életét követelte egy metánrobbanás szombaton az ukrajnai donyecki szénmedence egyik tárnájában. A donyecki Zaszjadko bányában bekövetkezett szerencsétlenség nyomán két másik bányász súlyos égési sérüléseket szenvedett. Egy ember eltűnt, de az illetékesek úgy vélik, hogy még életben lehet. A donyecki szénmedencében — ahol a legtöbb bányában még a múlt században kezdték meg a fejtést — idén már több tucat bányász halt meg, tavaly pedig 339 ember vesztette életét a föld alatt. (MTI) Egy fegyveres... ... férfi több túszt ejtett vasárnapra virradóra egy mar- seille-i szállodában — jelentette a Reuter. A rendőrség közlése szerint a feltehetően gyenge idegzetű férfi a hotel egyik szobájában tartotta fogva mintegy harminc túszát és fegyverével a szálloda egyik alkalmazottját meg is sebesítette. A rendőrök és a túszszedő között lövésváltás történt. Új EBESZ-főtitkár Bécs/Róma (MTI) — Az olasz Giancarlo Aragóniát nevezték ki az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet (EBESZ) új főtitkárává. Aragona a német Wilhelm Hoeynck helyébe lép az 52 tagot számláló szervezet élén. Az 53 éves olasz diplomata hároméves megbízatása június 15-től veszi kezdetét. Hoeynck Németország állandó genfi ENSZ- képviselője lesz —jelentette az AP. Az új főtitkár kinevezéséről kiadott EBESZ-jelen- tés szerint Aragona — aki 1942-ben született a szicíliai Messinában — tapasztalt diplomata. Korábban több európai és afrikai poszton teljesített szolgálatot. 1992 és 1994 között az olasz védelmi miniszter tanácsadójaként dolgozott, majd a külügyminiszter titkárságát is vezette — írja róla az ITAR-TASZSZ. Korábban a magyar Gyarmatin István neve is szóba került. Zjuganov Zsirinovszkijjal Moszkva (MTI) — Genna- gyij Zjuganov orosz kommunista elnökjelölt még a szélsőséges nacionalista Vlagyimir Zsirinovszkijjal is hajlandó együttműködni. Zjuganov szombaton egy moszkvai gyűlés előtt néhány újságíróval szót váltva az egész ellenzék együttműködésére szólított fel, s nem zárta ki, hogy a Zsirinovszkijjal és Liberális Demokrata Pártjával való összefogást sem — jelentette az AFP francia hír- ügynökség. A francia hírügynökség szerint Zjuganov koalíciós javaslatát megtette egy olyan tanácskozáson is, ahol a centristának tekintett jelöltek voltak jelen: Alek- szandr Lebegy tábornok, Szvjatoszlav Fjodorov szemsebész és Grigorij Jav- linszkij közgazdász. Őket Zjuganov az erők egyesítésére és koalíció megalakítására szólította fel. z 13 §