Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-24 / 121. szám

8 Kelet-Magyarország színes oldal 1996. május 24., péntek Nocsak O Párizs nem pusztán kulturá­lis nevezetességeivel vonzza évről évre a turisták sokaságát: a Le Figaro című francia napi­lap szerint minden esztendő­ben 1500 pár érkezik ide a vi­lág minden tájáról, hogy itt kösse meg házasságát. Ez a sa­játos turizmus a kilencvenes évek elejétől lendült fel iga­zán, s a legfőbb kliensek a ja­pánok: a szigetországban olyan ügynökségek hirdetik magukat, amelyek teljes prog­ramot, utazást, szállást, meny­asszonyi ruhát, sofőrös kocsit, sőt még házassági tanúkat is ígérnek a pároknak. A külföl­diek házasságkötései minden­esetre egy új, s rohamosan bő­vülő szektort jelentenek, már ma is 15 millió frankos éves forgalommal. □ Nyolc szervét is sikerült szervátültetésre felhasználni egy balesetben elhunyt 23 éves tajvani fiatalembernek. Az elhunyt szerveit 13 óra le­forgása alatt vették ki és ültet­ték be különböző páciensekbe: két tüdejét, szívét, máját, és két veséjét is transzplantálták. A hat szervátültetés mellett az elhunyt két szaruhártyájával két beteg szemet is megmen­tettek. Bőrszövetének egy da­rabját és combcsontját még szervbankokban tárolják. O Az autókba szerelt légzsá­kok nem is olyan veszélytele­nek: ha a biztonsági öv nincs bekapcsolva, ütközésnél akár halált is okozhatnak, különö­sen kisgyermekeknél. Ameri­kai illetékesek most arra hív­ták fel a figyelmet, hogy bár a légzsákok bevezetésük, a nyolcvanas évek vége óta az Egyesült Államokban mintegy 1500 személy életét mentették meg, 19 gyerek éppen alkal­mazásuk miatt halt meg. A gyártók felhívják a figyelmet, hogy a légzsák a biztonság „második vonala”, az első a biztonsági öv. XII. 22.-I. 20. Az élet értelmén nem M érdemes annyit me­ditálnia, mert lassan elfut ön mellett minden, illetve minden­ki. Élje az életet úgy, ahogy tud­ja, s majd kialakul minden ma­gától is. I. 21.-II. 20. Már jÄägk százszor megbánta, amit nemrégiben el­követett, ám nem tudja, hogyan hozhatná helyre. Csak a józan eszére hallgasson most, senki másra. II. 21.-III. 20. Ezek “■‘*4 a napok egyáltalán nem alkalmasak ar­ra, hogy felelősségteljes, ko­moly döntéseket hozzon, azo­kat halassza máskorra. «4. Megér. |jj kf egy mosolyt ; A házasságközvetítő igazgatónője mondja az egyik ügyfélnek: —Itt van például egy úr, akit nagyon ajánl­hatok! r — Én nem! Öt évig volt a férjem! Hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA ■ " ' • ' ! • ...' .. Ügyfélszolgálat Szerkesztőség: Inform Stúdió (terjesztés): VI. 22.-VII. 22. Ha >4% hadakozik, azzal \»c nem ér el semmit, legfeljebb azt, hogy aki eddig ön mellett állt, az is elpártolhat. Döntse el végre, mit is akar, s ne vagdalkozzon feleslegesen. , . VII. 23.—VIII. 23. gÄgjj Kissé kínos szituá- 'TV cióba keveredhet, amelyből elég nehezen tud ki­kászálódni. Hamarabb kellett volna gondolkodnia. « . VIII. 24.-IX. 23.* kjLr Tekintélye nem 5E: szenved csorbát az­zal, ha kiáll valaki mellett. A jó ügyért nem szégyen áldozatot hozni, ám most arról szó sincs, egyszerűen csak megkellene nyugtatnia valakit. . ^ - IX. 24.-X. 23. Nem nagy öröm olyan * feladatokat végez­ni, amikhez semmi kedve, de főleg tehetsége nincs. Sajnos azonban időnként meg kell al­kudnia önnek is, s most ilyen időket élünk. X. 24.-XI. 22. Ha nem vette volna ed­dig észre, már régen nem a helyes úton jár. Erre töb­ben próbálták óvatosan figyel­meztetni, ám ön senkinek nem hitt, ezért csak magára vethet. XI. 23.-XII. 21. A nagy szenvedélyek ! előbb-utóbb elmúl­nak, így jobb, ha inkább több, ám jóval kisebb energiát fel­emésztő kapcsolatot tart fenn. Többnyire ilyenek vagyunk — olvastuk a Geszterédről kapott levélben, amelyet Horváth Ágnes, Szűcs Helga és Tóbiás Zsuzsa írt alá, majd így folytat­ják: szoktunk foglalkozni komoly dolgokkal is. Például mi adunk műsort a hősi emlékmű­nél május 26-án. Mindenki szaval, egyik társunk, Plósz Balázs pedig trombitán játssza az II szilenciót. No, nem egészen Zsoldos Imre módon, de még csak hetedikes. Miután a hősök vasárnapja egyben gyermeknap is, kapunk jutalmat. Nem azért csináljuk, de ez is jól jön. Radócz András bácsi, aki önkormányzati képvi­selő, az osztálykirándulásra ad egy bárányt. Bográcsba vele! Amatőr felvétel Egyéb névnapok: Eli­za, Csepel, Erzsébet, Godvin, Johan­na, Má­ria, Maróra, Miléna, Si­meon, Simon. Szimó- na, Vanessza, Véta, Vince. Zsófia. Eszter két név egybeeséséből 1 származik, így jelenté­se is kettős. A héber eredetű bibliai név je­lentése: mirtusz, a per­zsa eredetű jelentése pedig: csillag, bájos fi­atal leány. Peking (MTI-Panoráma) — Harsányvörös ajkak csábíta­nak. Mély kivágású ruhákban magukat kellető hölgyek. Hangos dzsesszmuzsika és sű­rű cigarettafüst. A vendégek kizárólag tömény alkoholt fo­gyasztanak a „Jazz-Ya Café”- ban. A kommunista rezsim szemei előtt kél új életre nap­lementekor a város. A nap­nyugtával kezdődő élet, amely öt évvel ezelőtt még elképzel­hetetlen lett volna, fiatal kínai­ak egész nemzedékét alakítja: a kommunizmust felcserélik cash-re, a formaruhát pedig ki­hívó divatra. Hogy azonban Li Peng kormányfőnek és elvtár­sainak mégsem kelljen tartam­ok a milliárdos kínai lakosság ideológiai megtántorodásától, arról a csillagászati árak gon­doskodnak, amelyeket az élve­zetekért fizetni kell: a csak­nem kizárólag a diplomáciai ■S) Időnként erősebben meg­növekszik a felhőzet és egy-egy kisebb eső, zápor is előfordulhat. A legala­csonyabb éjszakai hőmér­séklet 6-11, a legmagasabb nappali hőmérséklet pénte­ken általában 20-25 fok között várható. ______ v..—. __ III. 21.-IV. 20. Aki t olyen huzamos CC stresszhatásnak van kitéve, mint ön, annak fokozot­tan vigyáznia kell arra, hogy egészségesen táplálkozzon. Önre ez most nem jellemző. . IV. 21.-V. 20. Egy­- 4 re többet foglalkoz­tatja az a gondolat, hogy feladja eddigi elveit, s tel­jesen új életet kezd. Ez azonban korántsem olyan egyszerű, mint gondolta.- f V. 21.-VI. 21. Még 4ML nem késő, de ha ál­landóan vacilál, könnyen lemaradhat az utolsó lehetőségről is. Egy váratlan te­lefonhívás megváltoztathatja eddigi elképzeléseit. negyedben nyílt bárokban a kínai vendég átlagkeresetének A restauráció; munkák és az állandó felületi kezelé­sek ellenére egyes szakértők azt állítják, hogy a 4600 esztendeje épített Szfinx kétszáz éven belül össze fog omlani AP-felvétel desig minden márkájú autót javít, szerel. Vallja, ezt a szakmát folyamatosan tanul­ni kell, ha valaki lépést akar tartani a fejlődéssel. Másik nagy szenvedélye: a tenisz. Igaz, harmicöt évesen vett először teniszütőt a ke­zébe, azonban a fehér sport magával ragadta. Amatőr versenyeken is indul. Fiata­lon tájfutóversenyeken az er­dők ösvényein rótta a kilo­métereket, annak a sportág­nak a szépségeit is szerette, mára azonban a teniszezés lett a legkedvesebb időtölté­se. Szüksége is van egy kis kikapcsolódásra, hiszen na­ponta több, mint tíz órát dol­gozik. Anita lánya is autóközeli szakmát választott, autóal­katrész-kereskedő, Enikő pe­dig fodrász. folyóink jellemző napi adatai: a TISZA Tisza- becsnél -92 cm, apad, 19%, 15 fok; Vásárosna- ménynál 4 cm, árad, 20%, 18 fok: Záhonynál -68 cm, árad, 24%, 19,1 fok; Dombrádnál 148 cm, árad, 32%, a vízhőfok nincs jelezve. A SZA­MOS Csengéméi -3 cm, apad. 9%, 18,8 fok. A KRASZNA Ágerdőnél 146 cm, apad, 25%, 15,6 fok. A TÚR Garbóiénál -76 cm, árad, 9%, 17,9 fok. Vareha Miklós autószerelő sajátította el a szakma csín- ját-bínját, majd huszonöt éven át ott dolgozott. Időköz­ben négy autógyárba látoga­tott el, ahol bepillantást nyer­hetett a gyártásba is, megis­merhette az akkori fejlett technikákat. Már a hetve­nes években mestervizsgát tett. Egy kis varga betű követ­kezett az életében, természe­tesen továbbra is az autókkal foglalkozott, hiszen az Autó­klub munkatársa lett. Hat éve pedig önálló iparosként dol­gozik, a Trabanttól a Merce­Balázs Attila felvétele j Nyíregyháza (KM - H. Zs.) — Kisgyermekként belesze- j retett az autókba Vareha | Miklós. Már akkor minden | érdekelte, ami a kocsikkal | kapcsolatos. Innen egyenes [ út vezetett ahhoz, hogy autó­szerelő legyen. A 13. Sz. Au- | tójavító Vállalat műhelyében Búcsú az Interneten Mi mindenre jó az Internet: segítségével nemrégiben si­került még egy öngyilkossá­got is megakadályozni. Egy holland öngyilkosje­lölt búcsúlevelét az Interne­tet böngészve fedezte fel egy amerikai férfi. Az ame­rikai a hálózaton keresztül értesítette a helyi Internet szolgáltatót a hollandiai Nijmegenben. A gépezet azonnal beindult az öngyil­kossági gondolatokkal fog­lalkozó megmentésére: szo­ciális munkásokat küldtek lakására, akiknek sikerült is lebeszélniük szándékáról a súlyosan depressziós férfit., Viktimo­lógia A fogalom újsütetűségét ; sejteti: az idegen szavak és kifejezések szótárában nem található. A kriminalisztika szakkifejezésével a bűnül­dözés (bűnkutatás) tudomá­nyának egyik részterületét nevezzük meg. A viktimo- lógia azokat a bűnözési mo­mentumokat, körülménye­ket, feltételeket kutatja, me­lyek kiváltói lehetnek az el­követésnek, az áldozattá vá­lásnak. Bizonyítható: a bűn­esetek szenvedő alanyai gyakran önmagukat. teszik kiszolgáltatottá, védtelenné viselkedésükkel, könnyel­műen kiadott információik­kal. Bárhogy is van: nem árt óvatosnak lenni! Szúnyog Sokan panaszkodnak: a víz­parton a szúnyogok megke­serítik a pihenők, a turisták életét. Molnár Mihályt, a Repülőgépes Növényvédel­mi Szolgtálat ügyvezetőjét kérdeztük: mikor irtják a szúnyogokat? — Hétvégén, szombat, vasárnap vagy hétfő, az idő­járástól függően szórjuk ki a Vectobac 12 AS nevű lárva­irtószert a megyeszékhely vizeinek környékén, tehát a Sóstón, a Bujtoson, a Korá­nyi út vizes részein és Csá­szárszálláson. Ez a szer sem emberre, sem állatra nem veszélyes. A repülő szúnyo­gokat, előreláthatóan a jövő hét végén irtjuk. Horoszkóp Tíz éve hunyt el Dajka Margit Kossuth-díjas színésznő, j 1 986 aki 1907-ben ! - született. A kiváló művész vidéki társulatoknál kezdte pályáját, majd 1929­ben a Vígszínház szer­ződtette. Később más fővárosi színházak tag­ja volt, végül a Thália Színházához szerző­dött, s ott játszott nyug­díjba vonulásáig. Em­lékezetes • alakítást nyújtott a János vitéz Iluska, a Rómeó és Jú­lia dajka, a Tóték Tótné szerepében. 1932-től filmezett, s nagyrészt neki köszönhető —- La- tinovits Zoltán méltó partnereként —, hogy a magyar filmművészet , egyik legnagyobb alko- tásá. Huszárik Zoltán Színdbád című filmje óriási szakmai és kö­zönségsikert aratott.. Éjszaka Pekingben t Veszélyben csaknem egytizedét fizeti két pohár sörért.

Next

/
Oldalképek
Tartalom