Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-22 / 119. szám

SPORT 1996. május 22szerda Vasvári edzőcsere Szikszai helyett Dajka ül a kispadon Mán László Z Nyíregyháza-#V (KM) — Vasár- nap rangadót ve- ------—íl szített otthoná­ban a Tiszavasvári Alkaloi­da NB Il-es labdarúgócsa­pata. Kedden kiderült, hogy Szikszai Lajos mester a há­rom pontnál is többet veszí­tett, hiszen edzőváltás tör­tént a vasváriaknál, a hátra­lévő öt fordulón Dajka László kapusedző dirigálja majd Fecskuékat. Szikszai Lajost kedden este debreceni otthonában kaptuk telefonvégre, a szakember hangja nyugodt- nak tűnt. — Végül is nem lepett meg a csere, hiszen hétfőn már beszélgettünk Pethe el­nök úrral arról, hogy vala­hogyan fel kell rázni a csa­patot. Kedden aztán konk­retizálódott minden, hiszen a vezetők azt szeretnék, ha az öt hátralévő mérkőzésen legalább tizenkét pontot szerez a csapat. Én tisztes­ségtelennek tartanám, ha ilyen feltételeket vállalnék, ezért nemet mondtam. d Ezek szerint nem ha­raggal váltak el. — Nincs harag, egyéb­ként pedig úgy tűnt, mintha a vezetőket jobban megvi­selte volna a nemem, hiszen talán nem tudták, hogy ez most jó, vagy nem jó. Ugyanilyen tanácstalannak tűntek a játékosok is.­i~f Már olyan hangokat is hallottam, hogy önt meg­fúrták. — Szerintem nem ez tör­tént. Egyébként Dajka Laci mondta, hogy ne haragud­jak rá, és én nem is harag­szom. Ilyen a labdarúgás! Az új edző tehát az a Daj­ka László, áki eddig mint a kapusok trénere tevékeny­kedett Vasváriban. Igaz te­vékenyen részese a magyar labdarúgásnak, különösebb edzői múltja nincs, így bi­zonyára nem volt könnyű bólintani a nagy kihívásra. — Bizony ez óriási kihí­vás, ám végül azért mond­tam igent, mert szerintem az NB II egyik legjobb játé­kosanyaga van Vasváriban. Éppen ezért úgy vélem, egy felpezsdítéssel elérhető a vezetők által kitűzött cél, a tizenkét pont. O Ezek szerint változások lesznek a csapatban, akár már a hétfői, nyíregyházi megyei rangadón. — Valóban így van, hi­szen véleményem szerint vannak olyanok, akik ér­demtelenül játszottak és akadtak akiket jogtalanul mellőztek. így aztán termé­szetes, hogy lesznek válto­zások. Szeles Mónika boldogan emeli fel ütőjét, hiszen 1993 óta, amikor egy német szurkoló késsel megsebesítet­te, újra a női tenisz világranglista élén áll AP-felvétel A Ferencvárosi Roméró fellépése III. Roma Kupa dedikálással, táncosokkal, expóval és több mint száz meccsel Térdsérüléssel... ...bajlódik az olimpiai baj­nok távolugrónő, Heike Drechsler. A német ver­senyző több hetes pihenőre kényszerül, így alaposan felborul az atlantai felké­szülési menetrendje, (dpa) A Monaco... ...a francia labdarúgó első osztályban szereplő együt­tes leigazolta a skót Celtic válogatott középpályását, John Collinsot. A 22 esz­tendős játékos három évre kötelezte el magát új együt­teséhez. (Reuter) Nyolcvankét... ...esztendős korában rákbe­tegségben elhunyt Willi Daume, a Német Sportszö­vetség elnöke, a Nemzetkö­zi Olimpiai Bizottság tagja, (dpa) Hivatalosan... ...is a spanyol Real Madrid labdarúgó-csapatának ve­zetőedzője Fabio Capello, hiszen az olasz szakember aláírta három évre szóló szerződését. (Reuter) A török... ...Fenerbahce labdarúgó- csapatának mestere, Carlos Alberto Parreira bejelen­tette, hogy megválik klub­jától. A brazil válogatott egykori szövetségi kapitá­nya családi okok miatt tér vissza hazájába, (dpa) Nyíregyháza (KM - M. L.) — Szom­baton romáktól lesz hangos a nyír­egyházi városi stadion, hi­szen ekkor rendezik a III. Magyarországi Roma Kupa kispályás focitornát, amely­nek tegnap a helyszínen tar­tották a sajtótájékoztatóját. Az egybegyűlteknek a fő­szponzor. egyben a kupaki- ötiő Balogh Gyula és Fia Kft. vezetője, valamint a védnök és főszervező Dajka László adtak tájékoztatást. Ez a harmadik találkozó, az el­sőn huszonnyolc, a másodikon negyven csapat vetélkedtet. A mostanira hatvan jelentkezést vártak és mindössze három hely kiadó, illetve lehet, hogy már ezeket is betöltötték, csak késik a nevezési csekk. A lé­nyeg az: hatalmas mezőny jött össze az ország minden részé­ről. Érdekes, hogy az első ne­vező zalaegerszegi együttes volt, egyébként sok a Dunán­túli résztvevő. 13 megyéből érkeznek csapatok. Itt lesz az első győztes Szekszárdi Dan- kó és a címvédő Balassagyar­mati Roma-válogatott. És per­sze az eddigi nagy vesztes, a kétszer is döntőbe jutott ám ott hetesekkel alulmaradó nyír­egyházi KGST. A résztvevő­ket 12 csoportba osztották, így tizenkét pályán megy majd a körmérkőzéses csata. A cso­portok első és második helye­zettjei jutnak tovább, ezt köve­tően már kieséses rendszerben megy a küzdelem a 2x15 per­ces meccseken. Itt lesz a ferencvárosi B-kö- zép kemény magja is, ám re­mélhetőleg nem kell balhétól tartani, hiszen a nem éppen puhány franczstadtiak focizni jöttek Ferencvárosi Bohém FC Vásárosnamény (LTL) — Amikor elkészült a tavaszi idény sorsolása, egységesen úgy vélekedtek a megyei futballbarátok, hogy május 27-én a bajnoki cím szempontjából létfontosságú mérkőzést rendeznek. Még négy nap van a Demecser- Vásárosnamény derbi kez­detéig, és a várakozás egyre inkább fokozódik... Az elmúlt fordulóig a deme- cseriek egy ponttal előzték az őket üldöző vásárosnaményia- kat, ám a távolság ma már há­rom pont. mivel múlt vasárnap előbbiek Záhonyban nyertek 1-0-ra, utóbbiak pedig csupán 1—1-es döntetlenre voltak ké­néven. A döntőt a füves pá­lyán rendezik, mert a legutób­bi finálé bizony botrányszagű volt. Ezt fogják meglőzni az­zal, hogy csak a csapatok le­hetnek a küzdőtéren, a szurko­lók maradnak a lelátókon. Az egész napos program alapján egyébként akár búcsú is lehetne a buli. Mert színpad lesz felállítva, ahol a tokaji Halászcsárda cigányzenekara mellett mások is húzzák majd a nótát. Lesznek táncosok, így példul a nyíregyházi 22-es is­kola tanulói. Az ifjúsági atléti­kai EB-hez hasonlóan kiállítás is lesz, mégpedig Roma Expo néven. Ezen dedikál majd Lakatos Menyhért író, lesznek fazekasok, mini kirakodóvá­sár. Rendeznek sorsolást is, amelyen a Tombola Roma szelvényeivel lehet nyerni. Jön a fővédnök Farkas Flórián, a Cigány Kissebségi Önkor­pesek a hozzájuk látogatott ib- rányiakkal szemben. — Görcsös volt a játékunk, a kínálkozó lehetőségekkel nem tudtunk élni — emléke­zett vissza Farkas Béla, a na- ményiak edzője. — Csakis előre nézünk, mert bár fontos volt ez a meccs is, de a deme- cseriek ellenit jelentősebbnek tartjuk. Ez lesz az utolsó alkal­munk arra. hogy bebizonyít­suk: jobbak vagyunk riváli­sunknál. A két csapat közötti pontkü­lönbség nem befolyásolja a taktikánkat, mindenképpen győzelemre törünk, döntetlen­re semmi esetben sem játszot­tunk volna. A demecserieknek hozzánk képest több olyan já­tékosuk van, akiben „benne mányzat Magyarorszgi Elnö­ke, és az MLSZ több vezetője is jelezte érkezését. A hírek szerint angol tollforgató kollé­ga is jelen lesz. mert a londoni Daily News is képviselteti ma­gát. A csoportbeosztások, A- csoport: KGST Nyíregyháza, Amóti Aranylábúak SC. Haj­dúhadházi RÉSZ. Kakucsi Kukucskálók. Napkori Na­gyok. B-csoport: Arany Ca­dillac. Ózdi Flamengó SE, Ba­ranya megyei CIKO Pécs. Fe­rencvárosi Bohém FC, Mán- doki CIKŐ. C-csoport: Ba­logh és Fia KFT Rakamaz, Onga KIO, Hosszúpályi. Ke­repesi ÖK, Gacsályi Vadka­csák. D-csoport: BEA-BAR Nyíregyháza, Putnok Városi Roma SE, Egerszegi Romák Zalaegerszeg, Budapest Válo­gatott. Piricsei Póker SC. E­csoport: Guszevi Flamengó, Veszprém megyei Roma válo­van” a gólszerzés, mi főleg a fegyelmezettségünkre és a higgadtságunkra / alapozha­tunk. A Tuza — Esik, Varga, Sándor. Oláh, Tóth, Szabó. Szécsi, Linguar. Szpodnyi. Kocsis kezdőcsapatra számí­tok. Pankotai Pál pedig arra szá­mít, hogy a leikés naményi szurkolók nem pusztán elkísé­rik a csapatot, hanem az eddi­ginél hangosabban buzdítják kedvenceiket. „Erre a kis pluszra nagy szükségünk van” — állapította meg a szakosztályvezető. Tóth derékbántalmain kívül min­denki egészséges, viszont va­lószínűleg ő is vállalja a sze­replést a vasárnapi csúcsrang­adón. gatott, Balassagyarmat, Apát­falva Roma Válogatott. F-cso- port: Túrricsei Romák, RUSS TEAM KFT Miskolc, Ferenc­városi Roméró, Szekszárd Dankó SE. Tiszadobi KIÖ. G- csoport: Nyírcsaholy, Szeren­csi Fekete Sasok, Hajdúbö­szörményi KIÖ, Kompolti Ro­mák. Ibrányi Fekete Ördögök. H-csoport: Baktalórántházi Feketelábúak, Püspökladányi C Klub. Gödöllői Csillagok, Siroki Romák, Kocsordi Ro­mák. I-csoport: Gávavencsel- lő, Létavértes Ballábasok, Ke­repes 1., Jászfény szaru, Kislé- tai Roma. J-csoport: Ramo­csaháza, Taktaszada KIO, Szekszárd Harc SK, Lungo- drom Szolnok. K-csoport: Ti­szavasvári, Szolcai SC, Haj­dúhadházi Testvériség, Tiszta- bereki KIÖ. L-csoport: Deb­receni Roma Csapat, Nyírpa- rasznya, Szatmárcseke Roma, Abonyi Betyárok. TENISZ. Tamás János, az NYVTC teniszezője nyerte a hét végén korcsoportjá­ban a debreceni országos viadalt. LABDARÚGÁS. Nagyha­lászi tudósítónk Ballai Mi­hály felesége adta le a hét végi megyei I. osztályban lejátszott Nagyhalász- Nyh. Hardware mérkőzés tudósítást. Értékelésként a következőt mondta el: Gyenge színvonalú mérkő­zésen a szerencsésebbik csapat nyert. Mivel a tudó­sítás után megtudtuk, Ba- bicz Tamás játékosedzőt nem engedték védeni, a csapatot sem ő állította össze, emiatt a kispadra sem ült le, ezt fontosabb­nak ítéltük meg, így az ér­tékelés szövegét lapunk munkatársa adta. Mai műsor LABDARÚGÁS. Erdő­hát-VÉPISZ Magyar Ku­pa, megyei selejtező, a legjobb nyolc közé jutá­sért (kezdés: 17): Deme- cser-Tiszavasvári, v.: Lő- rincz, Nyírkarász-Raka- maz, v.: Nagy Ferenc, Kis- léta-Baktalórántháza, v.: Éva, Nyírbátor- Sényő, v.: Szlomoniczki, Nyírmegy- gyes-Ibrány, v.: Kerezsi, Nyírlugos-Túrricse, v.: Varga Z. I., Tiszalök-Má- tészalka, v.: Dudás, Tisza- menti SE-Újfehértó, v.: Mónus. A Nyíregyházán megrendezett Pedagógusok Országos Sporttalálkozóján a Regős József edző vezette Nyíregyházi Tanárképző Főiskola férficsapata (képünkön) el­sőséget szerzett Harasztosi Pál felvétele A naményiak utolsó lehetősége Megyei első osztályú labdarúgó-csúcsrangadó előtt (1.) Harmadszor küzdenek a romák a kupáért Balázs Attila felvétele

Next

/
Oldalképek
Tartalom