Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-20 / 117. szám

1996. május 20., hétfő SPORT Kelet-Magyarország 15 Vasvári hideg zuhany a kánikulában NB II.: Fecsku 11-est hibázott • Emberelőnyben sem sikerült legyűrni a kabaiakat Tiszavasvári (KM- M. L.) — A foci­hétvége egyik nagy meglepetését a szombati játéknap hozta. Ek­kor a kisebbik, kiesés ellen menekülő kecskeméti csapat egyórás emberhátrányban is megverte a listavezető óbudai­akat. Ez vasárnap sok pályán volt téma, főként az dobogós helyezésekért versenyző üldö- zőboly tagjainál. így például Tiszavasváriban. ahol igazi rangadó várta a kánikulában kilátogató nézőket. Az Alkalo­ida-drukkerek győztes meccs örömével érkeztek a focipá­lyára. hiszen a szintén máso­dik vonalbeli kézisek az utolsó másodpercekben szerzett gól­lal legyűrték a kiskunmajsaia- kat. Tiszavasvári Alkaloida-Ka- bai Cukor FC-Hajdúszo- boszló 1-2 (1-1). Tiszavasvá­ri 1,5 ezer néző. v.: Csema (Nagy, Székely). Alkaloida: Szabó — Havelant. Szűcs, Fi- ge —- Kurilco, Szarka. Fecsku, Lente, Bohács — Erdei, Szilá­gyi J. Edző: Szikszai Lajos. Kaba: Fekete R. — Szilágyi B., Usmajev, Szentmiklósi — Czipf, Kondás, Fekete A., Ka- csándi, Temován — Czig- lédszki, Stancu. Edző: Eich László. Csere: Temovan helyett Kovács (60. perc), Lente h. Veres (65.), Erdei h. Pitács (70.), Ciglédszki h. Kulcsár (79.), Szilágyi J. h. Rosu (80.), Stancu h. Kiss (91.). Gól: Fekete A. (5.), Lente (20.), Kovács (85.). Sárga lap: Kacsándi (33.), Szilágyi J. (50.), Lente (51.), Kulcsár (91.). Kiállítva: Kacsándi (75.). Már a második perc elején vezethettek volna a hazaiak, ám kimaradt a nagy hazai helyzet, a másik oldalon pedig Szabó bravúrjára volt szükség. Egy perc múlva már ő sem tu­dott segíteni, mert egy jobb ol­dali szöglet után Fekete A. jól érkezett, és mintegy hat méter­ről fejelt a kapuba. (A szünet­ben a kispados vendégkapus. Vadon Lajos elmondta, szom­baton mintegy félórát gyako­rolták az ilyen megoldást. Megvolt az eredménye.) A vá­ratlan vendégvezetés alaposan lehűtötte a hazaiakat, ám más­féle hűsítő jobban esett volna a harmincfokos melegben. Eh­hez hasonlatos volt a huszadik perc történése, amikor Erdei jobbról ballal ívelt középre, Szilágyi csúsztatott, a hosszú oldalon érkező Lente pedig nagy erővél lőtt a hosszú sa­rokba. Kezdődhetett minden elölről. A hazaiak birtokolták többel a labdát, ám a mezőnyfölény nem hozott eredményt. A szü­net viszont megváltással, hi­deg vízzel várta az öltöző hő­sébe térő játékosokat. Szünet után a hazai jobb- szárny került jobb helyzetbe, hiszen azon az oldalon már jó­kora árnyék húzódott a pályán. Aztán mindkét oldalon több helyzetet hozó húsz perc után viharfellegek gyülekeztek a kabaiak fölött. Történt, hogy a kiugró Pitácsot Kacsándi sza­bálytalanul szerelte a büntető- területen belül. A játékvezető előbb a tizenegyespontra mu­tatott, majd villantotta a sár­gát. A kábái játékos erre meg­indult a játékoskijáró felé, mert tudta hogy ilyen színű kártyája már van, jön az éret­tebb piros. Úgy is volt. A tizenegyeshez Fecsku állt, és a balkapufa mellett laposan rez- dítette meg a hálót. Sajnos csak a kapu mögötti dróthálót érte a labda, kimaradt az óriási helyzet. Ezt követően sok mindennel próbálkoztak a vendéglátók, ám eredmény nélkül. Sőt, ahogyan az ilyen­kor lenni szokott... Egy kósza kábái kontra nyomán a fiatal Kovács a jobbösszekötő he­lyéről lőtt, a pettyes a jobb kapufa mellett kötött ki a háló­ba. Bizony ez ki-ki meccs volt a javából, mert a találkozó előtt mindkét együttesenk azonos (45) pontja volt. Ez a nagy tét, no meg a meleg rányomta bé­lyegét a játékra, amely azért, ha színvonalas nem is, de iz­galmas volt. Sajnos a hazai já­tékosok zöme sok hibával ját­szott és idegileg sem bírták a kihívást. Mert győzelemmel nagyot léptek volna a dobogón maradáshoz, igaz a vereséggel sincs még minden elveszve. Mert a mezőny ismerete alap­ján még nagy körvbeverésekre van kilátás. Szikszai Lajos: Ezzel egy álom foszlott szerte... Eich László: Ellenfelünk mezőnyfölénye ellenére két­szer is vezettünk így értékes győzelméhez jutottunk. A bajnokság állása UII.ker.TVE 25 16 5 4 53-18 53 2. Tiszakécske 25 14 6 5 45-22 48 3. Kaba 25 14 6 5 38-22 48 4. Diósgyőr 25 13 8 4 46-19 47 5. Kecskeméti TE 25 14 4 7 31-25 46 6. Tiszavasvári 25 13 6 6 36-19 45 7. Nyíregyházi FC 25 12 4 9 40-28 40 8. Hajdúnánás 25 10 7 8 29-22 37 9. Salgótarján 25 9 9 7 27-21 36 10. Hatvan 25 8 5 12 26-36 29 11. Eger 25 7 6 12 31-34 27 12. Kazincbarcika 25 5 9 11 30-33 24 13. Gödöllő 25 6 5 14 2<M5 23 14. Kecskeméti SC 25 5 6 14 25-37 21 15. FC Sényő 25 5 6 14 25-55 21 16. Hódmezővásárhely * 25 2 2 21 10-75 5 * három büntetőpont levonva Növelte előnyét a listavezető Demecser Suller Só Megyei I. osztály: Babicz edző még a kispadra sem ülhetett le Vásárosnamény— Ibrány 1-1 (0—0). Vásárosnamény, 700 néző, v.: Mó- nus. Vásárosnamény: Tuza — Esik (Homyák), Varga, Ba­logh (Sándor), Oláh. Szécsi, Szabó, Linguár. Szpodnyi, Ti­vadar, Kocsis. Edző: Farkas Béla. Ibrány: Vattai — Nagy, Ignácz, Herman, Szegedi, Bí­ró, Balogh, Bárdi, Papp (Szász), Mikhárdi, Korpái. Edző: Szakács László. A rangadóhoz illő hangulatban gólhelyzeteik alapján a hazai­ak érdemelték volna a győzel­met. Gól: Szécsi illetve Bárdi. Kiállítva: Mikhárdi 80. perc. Ifi: 7-2. Záhony-Demecser 0-1 (0—0). Záhony, 800 néző, v.: Éva. Záhony: Mudri — Sza- nyi, Hegedűs, Pfaifer (Veres), Orosz, Balázsi, Zubanics, Ka­rász, Győri, Pokol L. (Kutasi), Pokol Zs. Edző: Madalina György. Demecser: Szőr — Kovács, Illés, Nagy, Huszti, Mónus (Darai), Seres, Bran- kovics, Majchrovics (Ónodi. Búzás), Budaházi, Molnár. Edző: Eszenyi Dénes. Óriási szerencsével nyertek a vendé­gek. Sajnálatos, hogy a játék­vezető működése nem volt méltó a mérkőzéshez. Gól: Búzás. Ifi: 18-1. Nagyhalász-Nyh. Hard­ware 0-2 (0-1). Nagyhalász, 400 néző. v,: Resán. Nagyha­lász: Halász — Borza, Urbin, Müller, Földi, Bihari, Lippai, Oláh, Tanyi, Szilágyi (Nagy), Kamarás (Ballai). Edző: Ba­bicz Tamás. Nvh, Hardware: Újhelyi — Barkóczi, Tóth, Megyeri, Kiss, Főfai, Gomb­kötő, Lövei, Ablonczai (Mi- hályfalvi), Minya, Virág. Edző: Szilvási István. A játé­kos-edző Babiczot még a kis padra sem engedték leülni. Gól: Gombkötő 2. Ifi: 2-1. Tiszalök-Biri 3-0 (2-0). Tiszalök, 200 néző, v.: Dávid. Tiszalök: Balázs - Gál, Már­ton. Kovács G., Kurucz, Ma­rozs, Rékasi (Bajna), Gombár, Kovács I. (Juhász), Feczkó, Erős (Szurkos). Edző: Gál Sándor. Biri: Cziotka ­Herczku, Szobonya, Tóth (Mészáros), Kiss, Vass (Ge- da), Koskovics, Szilágyi (Sán­dor), Virtás, Dávida, Varga. Edző: Czeczeli Károly. Sport­szerű mérkőzésen biztos hazai győzelem. Az utolsó mérkőzé­sét dirigáló Dávid János kivá­lóan vezette a mérkőzést. Gól: Szurkos, Kovács I., Marozs. Ifi: 5-0. Kisléta-Nyírkarász 9-t (3-0). Kisléta. 300 néző, v.: Kelemen. Kisléta: Séra (Ku- lánda) — Gyarmati, Arezanu, Pénzes (Túróczi), Nyisztor, Rézműves G., Czirbik (Ma­gyar), Berettyán, Rézműves L., Illés, Császár. Edző: Czir­bik Richard. Nyírkárász: Tóth J. (Virtás) — Kapin (Fecsku), Kozma, Kántor (Tóth B ), Tóth L., Gazdag, Badar. Dudás, Matyi (Török), Végső, Oláh Edző: Ragány Ferenc. Ilyen arányban is megérdemelten nyert a Kislé­ta. Gól: Rézműves L. 4, Csá­szár, Czirbik, Berettyán, Réz­műves G„ Illés, illetve Fecsku. Ifi: 1-3. Nyírcsaholy-Tlimese 0-3 (0-1). Nyírcsaholy, 400 néző, v.: Labancz. Nyírcsaholy: Kiss I. (Gergely) — Komán, Kokas, Márián (Veréb), Cser- venyák Z. (Cservenyák J.), Bulyáki Z., Kiss J., Korbács, Láposi, Czine (Magyari), Pet- rohai. Edző: Virovecz Pál. Túrricse: Szálkái — Dolgos, Garda G., Czuprák (Garda E.), Ghencián, Kövesligeti, Bogy- ros, Kocsán (Szabó), Livin, (Lengyel), Puskás (Darabant), Béres. Edző: Ghencián János. A lelkesen játszó vendégek megérdemelten szerezték meg agyőzeimet. Gól: Livin, Bé­res, Lengyel. Kiállítva: Kor­bács 59. perc. Ifi: 2-3. Szakszig líjfehértó-Fehér- gyarmat 0-0. Újfehértó, 350 néző, v.: Bodnár. Újfehértó: Vámos — Lácza J„ Leskó, Lácza F., Kiser (Barna), Hor­váth, Nagy, Ur, Lácza S., Lá­cza Gy., Szalóki (Polinka). Edző: Pataki István. Fehér- gyarmati Barta — Szűcs, (Kovács), Nagy, Mikes, Ma­gyar, Kondor, Krisztián, Gu­bacsi (Kiss), Bandies, Gyüre, Hadadi. Edző: Balogh Csaba. Egyik csapat sem érdemelt győzelmet. Ifi:5-3. Levelek-Csenger 2-1 (2-0). Levelek, 250 néző, v.: Kozsla. Levelek: Stekler — Pál (Borbély), Svelta, Kapdos, Busák, Takács II. (Szép), Mol­nár, Törő (Sitku P.), Takács I., Sitku M. Burik (Bukta). Edző: Takács János. Csenger: Juhos — Csontos, Szilágyi, Juhász P., Székely, Magyari (Petiik), Szabó, Ózsváth (Lakatos), Becző, Mester, Juhász Zs. Edző: Magyari Ferenc. Küz­delmes mérkőzésen nehezen nyert a sok helyzetet kihagyó hazai csapat. Gól: Molnár, Tö­rő (11-esből), illetve Becző. Ifi: 3-1. A bajnokság állása 1. Demecser 26 21 2 3 74-19 65 2. Vásárosnamény 26 19 5 2 58-21 62 3. Ibrány 26 16 4 6 60-25 52 4. Kisléta 26 15 4 7 75-39 49 5. Nyírcsaholy 26 14 4 8 55-37 46 6. Újfehértó 26 12 5 9 43-30 41 7. Tiszalök 26 11 7 8 40-26 40 8. Záhony 26 10 6 10 51-44 36 9. Tűrricse 26 9 3 14 25-67 30 10. Csenger* 25 9 3 13 33-45 29 11. Fehérgyarmat 26 7 7 12 29-41 28 12. Nyírkárász 26 8 4 14 38-53 28 13. Nyh. Hardware 25 8 2 14 33-41 26 14. Nagyhalász 26 6 6 13 18-41 24 15. Levelek 26 5 3 18 34-64 18 16. Biri 26 2 3 21 15-78 9 * Egy büntetőpont levonva Tudósítóink voltak: Ballai Mihály. BodnárTibor. Erdei Árpád, Kis Pál, Kaposvári Ferenc, Komán István, Losoncai Imre. Pulinka Péter. Nagy Tamás. Reszkető László, Terbócs László. Ügyeletes munkatársaink: Horányi Zsuzsa, Mán László. Máthé Csaba. Szálkái négyes NB III.: Gól nélküli döntetlenek Nyíregyháza (KM) — Máté- szalka-Hajdú- böszörmény 4-0 (1-0). Mátészalka, 3Ö0 né­ző, v.: Dávid. Mátészalka: Nagy (Krizsanovszki) — Bartha. Tardi (Juhász), Krasznai A., Kiszely, Szűcs, Ötvös, Czibere, Krasznai Zs., Tácej (Bíró), Varga. Edző: Fehér Zsolt. 33. perc: Tácej-Krasznai Zs.-Ötvös volt a labda útja, utóbbi kilenc méterről a jobb alsó sarokba lőtt, 1-0. 49. p.: Ötvös harminc­méteres átadását Czibere a kifutó kapus mellett pöc­költe a kapu közepébe. 2-0. 55. p.: Bartha jobboldali beadását Krasznai A. spic­celte a hálóba, 3-0. 68. p.: Ötvös jobboldali beadása után Krasznai A. egy méterről fejelt a kapust megelőzve a hálóba, 4-0. Ha Krasznaiék kicsit job­ban összpontosítanak na­gyobb arányú is lehetett volna a győzelem. Jó: az egész hazai csapat. Ifi: 1-1. Kisvárda-Szikszó 0-0. Kisvárda, 400 néző, v.: Csonka. Kisvárda: Petra- nics — Vincze, Takács, Lipták, Oláh (Kozics), Kő­rizs, Vachter, Ocsenás, Marginean, Ádámszki, Tóth. Edző: Mészáros Ká­roly. Á kisvárdai szurkolók ér­tetlenül álltak az előtt, hogy miért kellett egy időben rendezni a mérkőzést az el­sőosztályú női kézilabda ta­lálkozóval. Mindenesetre, azok járta jobban, akik a sportcsarnokba mentek meccset nézni.. Ifi: 8-0. Tiszaújváros-Baktaló- rántháza 2-1 (0-1). Tisza- újváros, ezer néző, v.: Soós. Baktalórántháza: Vitkai — Tóth, Zákány, Hüse (Szabó), Bamucz (Cselósz- ki), Benkő (Vida), Kapin, Maries, Németh S., Gdo- vin, Knoblok. Edző: Koz­ma József. 33. p.: Knoblok sorra cse­lezte ki a hazai védőket, majd ballal a kapu jobb ol­dalába ívelt, 0-1. 58. p.: Kapin Vámosival küzdött a vendégek bünte­tőterületén belül. Mindket­ten földre estek, és a játék­vezető nagy meglepetésre tizenegyest ítélt, amelyet ./árai biztosan értékesített, 1-1. 68. p.: A hazaiak soroza­tosan reklamáló játékosa. Gulyás a kiállítás sorsára jutott. 94. (!) p.: Jobboldali sza­badrúgás után Vámosi 14 méterről lőtt a bal felső sa­rokba, 2-1. A vendégek győzelmet érdemeltek volna egy olyan mérkőzésen, amelyen a baj­nokságra törő újvárosiakkal megbirkóztak, de a játékve­zetői hármassal nem. Jó: Zákány, Hüse, Kapin. Ifi: 6-0. Borsodi Volán-Nyírbá- tor 1-0 (0-0). Miskolc, 200 néző, v.: Jancsó. Nyírbá­tor: Kormos — Szegedi, Szakács, Kosán, Lukács, Erdei (Hadházi), Varga (Szabó 1.), Szabó Zs. (Szil­vási), Lőrincz, Lengyel, Tóth. Edző: Baracsi János. 84. p.: Szmolniczki tizen­hét méteres szabadrúgásból csavart a jobb felső sarok­ba, 1-0. Két egyforma képességű csapat mérkőzésén semmi nem indokolta a vendégek vereségét. Ahogy mondani szokták, a miskolciak akci­óból sötétedésig nem talált volna a kapuba, végül egy jól eltalált szabadrúgás döntött. Jó: Kormos, Sze­gedi, Lengyel. Ifi: 2-0. Nagykálló-Vámospércs 0- 0. Nagykálló, 300 néző, v. Nyitrai. Nagykálló: Czi­otka — Balázs, Balogh, Ki- gyósi, Kulánda, Spisák, Tóth, Boros, Drágár (Ka­szab), Vágó, Lengyel. Edző: Kaszab István. 7. perc: A hazaiaktól Tóth a büntető területen be­lül felvágta Bereczet, a jo­gos tizenegyest a sértett lőt­te. A jobbra mozduló Cziot­ka az erős lövést kivédte. Ezután nagyon sok hely­zetet alakított ki a hazai gárda, amelyben hosszú sé­rülés után a házi gólkirály, Vágó is pályára lépett, de ezúttal ő sem tudott gólt szerezni. A Vámospércs néhány veszélyes kontrák­tól eltekintve szinte az egész találkozón védeke­zett, így megérdemelten szerezte meg az egy pontot. Jó: Cziotka. Ifi: 5-0. Rakamaz-Mád 2-0 (0-0). Rakamaz, 400 néző, v.: Szilvási. Rakamaz: Szabó — Galambosi, Ka- róczkai, Csorna, Gáspár, Bodnár, Illés, Papp, Mar- csek (Tóth Z.), Szekrényes (Pásztor), Varga. Edző: Kiss Miklós. 60. perc: Marcsek jobb oldali beadását Kiss kapus kiütötte az érkező Szekré­nyes elé, aki a védők feje fölött a hálóba emelt. 1-0. 70. perc: A lesre játszó vendégvédők között Papp Tibor jó ütemű kiugratása után Szekrényes több ven­dégjátékost kicselezett, majd a kapust is, végül la­posan a vendégek kapujába gurította a labdát 2-0. A megfiatalított hazaiak megérdemelten nyertek a végig lesre játszó vendégek ellen. Jók: Karóczkai, Mar­csek, Szekrényes, Varga. Ifi: 3-1. További eredmények: Ti- szafüred-Miskolci VSC 1- 0, Balmazújváros-Ózd 0-4. A bajnokság állása 1. Tiszafüred 25 18 2 5 50-16 56 2. Tiszaújváros 25 16 6 3 59-22 54 3. Nagykálló 25 14 6 5 45-28 48 4. Rakamaz 25 13 6 6 54-20 45 5. Kisvárda 25 11 8 6 41-28 41 6. Balmazújváros 25 10 7 8 46-31 37 7.Szikszó 25 9 9 7 28-26 36 8. Mád 25 10 5 10 28-31 35 9. Baktalórántháza 25 10 2 13 44-44 33 10. Mátészalka 25 9 4 12 31-43 31 11. Ózd 25 9 3 13 35-35 30 12. B. Volán 25 8 6 11 27-36 30 13. Miskolci VSC 25 8 6 11 27-36 30 14. Nyírbátor 25 8 4 13 31-56 28 15. Vámospércs 25 4 3 18 18-80 15 16. H.böszörmény 25 4 2 19 24-50 14------------------------------------------------------------------------------1, 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom