Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)

1996-05-16 / 114. szám

1996. május 16., csütörtök HATTÉR Csalódás után új reménnyel A városi cím elnyeréséért nyújtott be újra pályázatot a rakamazi önkormányzat M. Magyar László Rakamaz (KM) — Kosarat kapott tavaly Rakamaz nagyközség. A városi cím el­nyerésére benyújtott pályá­zatot utasították el Budapes­ten. A csalódás okozta sok­kot hamar kiheverte Raka­maz, s az önkormányzat új dolgozatot készített annak reményében, hogy most már valóban teljesül az olyannyi­ra áhított álom. Maga az ötlet 1992-ben vető­dött fel, amikor a megyéből több település is pályázott eredményesen a városi címre. Összehasonlítva a fejlettséget ezekkel az új kisvárosokkal, a rakamazi önkormányzat indo­koltnak tartotta a pályázat el­küldését. Jelentős változások — Az 1993-as adatok alapján 1994-ben adtuk be a városi cím elnyerésére a tanulmányt, azonban a választások miatt abban az évben már nem dön­tött erről a belügyminiszter, il­letve a köztársasági elnök — emlékezik vissza Pirim Fri­gyes, Rakamaz polgármestere. — A pályázatot végül egy év­vel később bírálták el, sajnos, a településünk nem nyerte el a városi címet. Alapvető indok­ként azt hozták fel, nem meg­felelő a település szerkezete, valamint a szennyvízvezeték­hálózat kihasználtsága terüle­tén is találtak kifogásolnivalót. A képviselő-testület nem adta fel a harcot, az önkormányzat válaszul lendületes fejlesztés- politikát határozott meg a vá­rosi cím elnyerése érdekében. Ennek szellemében újragon­doltuk a már korábban beadott pályázatot, s az elmúlt három év fejlesztési adatait is feldol­gozva nyújtottuk be az idén márciusban az új kérelmet. A részleteiben teljesen új dolgozat jelentős változások­ról ad képet a pályázatot elbí­rálók számára. A gazdasági élet egyik fontos eredménye, hogy sikerült csökkenteni a munkanélküliek számát. A rendszerváltáskor meggyen­Ha az átmenő forgalom nagysága is a szempontok között szerepelne, Rakamaz már rég város lenne... gülő szövetekezetek ugyanis átvészelték a válságot, s a megerősödéssel járó fejleszté­sek új munkahelyeket jelente­nek a helybelieknek (Rafafém Kft., Mezőgazdasági Kft., La­dy Line Kft.). Kiállítás a múltról Speciális továbbképzés is in­dult az általános iskolában, a nyolcadik osztályt elvégző di­ákok cipőgyártó és cipőfelső­Az 1993-as esztendőhöz ké­pest a szociális területen is je­lentős változások történtek. Két évvel ezelőtt kezdte meg működését 15 férőhellyel a szociális otthon, amelyet az idén tavasszal további nyolc férőhellyel bővítettek. Új szer­tárat és egy középkategóriájú gépjárműfecskendőt kapott az önkéntes tűzoltó egyesület. A „lánglovagok” így a környező településeken is segédkezhet­A szerző felvétele központ az új általános iskola közelében lenne, oda épül majd a komplex egészségház, s oda helyeznénk át a közin­tézményeket is, gondolok itt például a postára és a polgár- mesteri hivatalra. Rövid távon azt tehetjük, hogy erősítjük a mezővárosias jelleget. Ebben különösen a főutcának, a Szent István utcának van fő­szerepe: egyrészt ide összpon­tosulnak az üzletek, másrészt rész-készítő szakmát tanulhat­nak. Ezzel a középfokú képzé­si lehetőséggel a vonzáskör­zethez tartozó fiatalok is élhet­nek. A közművelődés terüle­tén is tudott eredményekről beszámolni a polgármester. Heti három órában rendszere­sen nézheti a helyi televízió adását négyszáz család. A Ra­kamazi Tükör című újság két­havonta jelenik meg. A mozi még 1990-ben bezárt, ám ta­valy felújította az önkormány­zat az épületet, s azóta rend­szeressé váltak a filmvetíté­nek az oltásban, az értékek mentésében. Mezövárosias jelleg — Az idegenforgalom eddig is jelentős volt Rakamaz életé­ben, hiszen a Tisza-part min­denki számára vonzó — foly­tatja Pirint Frigyes. — Részle­tes rendezési tervet hagyott jó­vá az önkormányzat tavaly, valamint a közműházatot fej­lesztettük az üdülőterületen. Új üdülők építésére alkalmas telkeket is kialakítottunk az el­múlt évben. ügyelünk az itt található házak homlokzatára. Hadd említsem meg a községháza közelében lévő Suller fotó szép kis épüle­tét. — A szennyvízvezeték-há­lózat kiépítettsége a települé­sen negyvenszázalékos, de a vonalvezetése olyan, hogy el­sősorban a nagyfogyasztók kerültek rákötésre. így tulaj­donképpen a felhasznált víz- mennyiségnek több mint az egynegyede kerül a csatorna­hálózaton keresztül a tisztító- telepre. Természetesen célunk sek. A civil szerveződések is aktívan kiveszik a részüket a közösségi életből, kiemelke­dik közülük a Remény nyugdí­jasklub és a Társaskör. A hely- történeti kiállítás kialakítása is elkezdődött, a volt könyvtár épületében kapnak helyet a te­lepülés régi életét bemutató eszközök és tárgyak. n Az elutasító határozatban felvetett problémákat hogyan sikerült megoldani? — A nagyközség szerkeze­tének átalakítását gyorsan megoldani nem lehet. Az ön- kormányzat rendezési tervé­ben megfogalmazta a telepü­lés központjának kiépítését hosszú távon. A terv szerint a a további fejlesztés, Tisza- nagyfaluval tárgyalunk most erről, a közös munkálatokhoz Tímár is csatlakozni szeretne. Nagyon reménykedünk abban, hogy a belügyminiszter előter­jesztésére a köztársasági elnök megadja településünknek eb­ben az esztendőben a városi címet. Balta László tálcája Ha jött a gépmadár G yermekként vasútál­lomástól, főútvona­laktól távol eső falu­ban laktam. Egy-egy autó is évente, ha egyszer-kétszer be­tévedt hozzánk. Nyáron azon­ban szinte hetente begördült utcáinkra egy „ idegen világi” közlekedési eszköz: csillogó jégszekrény-triciklijével vé­gigcsilingelte a falut a fagy­ialtos. Nagy szenzáció volt ez nekünk, és nem csak a fagy­lalt, a városi levegőt árasztó járgány is. Valami azonban mégis rendszeresen összekötött minket a modern világgal: naponta kétszer elment pon­tosan a falunk felett a repülő­gép. Magasan húzott el az égen, nem láttuk nagyobbnak az odafent vitorlázó gólyá­nál: különben is nagyon ha­sonlítottak egymásra, és be is számítottuk a természeti je­lenségek közé, bár tudtuk, hogy jókora alkotmány és emberek utaznak rajta. De milyen fantasztikus lehet kö­zelről! És egyszer megtörtént a csoda. Egy vasárnap délelőtt seregestül szaladtunk ki arra a nagy faluszéli rétre, ame­lyet a szélén álldogáló szo­borról Szent János kertnek neveztek: egy repülőgép pi­hent a gyepen, életnagyság­ban. Kényszerleszállást haj­tott végre. Álltunk, gyerekek, a rét szélén (közelebb menni nem mertünk), csodálkozva lát­tuk, hogy valóban emberek tűnnek föl a lépcsőn, járkál­nak ki-be a szárnyaszegett gépmadár ajtaján. Valami más bolygóról idecsöppent lényeknek kijáró bámulattal nézegettük a csavarkulccsal a repülőgép körül szorgosko­dó overállosokat. És — ki tudja, miért — kissé csaló­dottak is voltunk. Csalódot­tak, mert szétpukkant egy szí­nes szappanbuborék. Nem valami mesébe illő csodamasina, csak egy szár­nyas-kerekes csillogó bádog­házikó napozott a Szent Já­nos kertben mégis nagy nap volt ez, legalábbis az én éle­temben. Mert a kiábrándultság mellett valami fölemelő érzés is úrrá lett rajtam, valami ünnepélyesség, hogy hát íme, a mai napon ebbe az istenhá- tamögötti kis faluba eljött hozzám a huszadik század. És valahogy akkor, kilence­dik évemben, hirtelen elin­dultam a felnőttkor felé: ettől az órától mintha másképp fogtam volna föl a minden­napok jelenségeit. Azután az életem úgy ala­kult, hogy rengeteget repül­tem különféle gépeken: kis kelepelő szélmalom-helikop­terektől házsornyi hosszúsá­gú sugárhajtású csodákig, de ezek mind közönséges dolgok voltak számomra, munkám végzésének, feladataim telje­sítésének az eszközei. Az a kis négy-öt személyes primi­tív kétfedeles gép a Szent Já­nos kertben — az más volt: valami, ami gyökeres válto­zást hozott az életembe. Azóta — azóta jó néhány­szor elkövetkezett számomra valami ehhez hasonló. Ki­sebbségi sorban telt az éle­tem, olyan körülmények közt, mikor kis nemzeti közössé­günk kultúráját társaimmal úgy kellett építenünk, hogy ahhoz á legelemibb körülmé­nyeket sem teremtette meg a többségi hatalom, sőt gyak­ran kerékkötőjévé vált kezde­ményezéseinknek. Sokszor kellett olyan fel­adathoz látnom, amelynek a megvalósításához igen kevés esély mutatkozott. De nem haj, csinálni kell, bele kell vágni. Egy-egy ilyen vállal­kozás során mindig úgy érez­tem, hogy az a bizonyos re­pülőgép tért vissza, szállt le valahol a közelemben, hogy a fedélzetére vegyen, s mégis elröpítsen a vágyott cél felé. Az a repülőgép de sokszor landolt tudatomnak a régi Szent János kert alakját fel­öltő repülőterén! Ilyenkor mindig nehéz föladat elé állí­tott ez az élet, de nem bán­tam: minden új próba, min­den új nekiveselkedés újjá­születés is volt számomra és új ablak a világba, amelyet egy emberélet során soha­sem lehet eléggé megismer­ni. A nnak a kis kétfedeles repülőgépnek az első leszállása óta eltelt hat évtized—mégis: azóta is min­dig újra és újra várom, s ha három-négy évig nem jelent­kezik, már elfog a riadalom: csak nem következik be az éle­temben valami unalmas moz­dulatlanság? Kicsi es nagy Nyéki Zsolt Y y QÉottad, hogy me- j—i gyei cégek kapcso­ld 1 latba léphetnek olyan világhírű nagyválla­latokkal, mint a svéd Saab, az amerikai Lockheed vagy a francia Dassault!? Ho­gyan? Hát elég nehezen. — A viccnek is felfogható pár­beszéd nem tréfa, nem ugra­tás a lehetőség, hogy az el­dugott országrészek kicsi, de jó termékeket előállító vál­lalkozásai a közeljövőben nagyobb mozgásteret kapja­nak az említett országok pi­acain. Éppen a repülőgé­pekkel azonosított cégeknek köszönhetően. Merthogy a fegyvergyártás és kereske­delem hihetetlenül jó üzlet, a: már a jó minőségű acél­járól híres Damaszkusz fénykorában is nyílt titok volt. Az viszont modern ko­runk árukapcsolásának kö­szönhető, hogy napjainkban a civil társadalom is hasznot húzhat a fegyverek kereske­delméből, s ez az üzleti tranzakció ellentételezési ügyletként vált ismertté. E fogalommal és techni­kával ismerkedik most az ország és minden része, hi­szen nem kis energiákat mozgósít kormányunk, hogy gazdasági programja­it az egészen kis vállalkozá­sokhoz, a kormányszintű programokat valódi tarta­lommal megtöltő gazdasági szereplőkhöz elvigye. A pi­acok megnyitása azonban csak az egyik oldala az üz­letnek, rugalmas vállalko­zások, jó termékek és élő kapcsolatok megteremtése nélkül a lehetőség úgy úszik el orrunk előtt, mintha ott sem lett volna. Bár hazánk­ban egyelőre nincsenek olyan felmérések, amelyek (európai mintára) hűen áb­rázolnák egy térség teljesít­ményét, a területi GDP-t, de megyénk jelenlegi pro­duktumát tekintve sokan fo­gadják pesszimista képpel a kormány hírvivőit. Pedig egyre több példa igazolja: a keleti végekre is eljönnek a fejlett gazdasággal bíró országok cégei, ha megbíz­ható partnerre akadnak. Ezért talán több mint re­mény, hogy vállalkozások­ban is egymásra talál a ki­csi és a nagy. Politikaközeiben Balogh József-» y emigen jelent meg az l\J utóbbi fél évszázad- L 1 ban olyan terjedel­mes oknyomozó riport a ma­gyar sajtó hasábjain, mint a hét fordulóján három napon át a Magyar Nemzetben. Igaz, az ügy hordereje sem hasonlítható a hasonló sors­ra jutott esetekhez. A Vicó Rt. és Fenyő János dolgai­nak ürügyén nem kevesebb­ről van itt szó, mint amit az utóbbi hetekben egy-két po­litikus már feszegetett: a fe­ketegazdaság eljutott a po­litikai szférába is, s nem ki­zárt, hogy itt-ott összefonó­dás is tapasztalható. Az majd kiderül, mennyi információja volt egyik­másik vezető politikusnak Fenyő korábban csak enge­detlenségnek látszó vissza­éléseiről — hamisított videokazetták, a Svábhegy majdnem engedély nélküli beépítése —, milyen segéd­kezek tették lehetővé, hogy a rádió politikai adásainak és a televízió Nap tévéjének nemcsak a közelébe kerül­hetett, hanem néhol megha­tározójává is válhatott, de addig is eltöprenghet rajta az ember: hogy van az, hogy hatóságok sora nem tud érvényt szerezni meg­alapozott határozatainak, nem tud megálljt paran­csolni a másokra vonatkozó törvényt semmibe vevő akarnokoknak. Nem csak Fenyő János ügyéről van itt szó termé­szetesen, hiszen Morvái úr is felépítette birodalmát Gyöngyös határában, pedig millió tiltó határozat állt út­jába. De, hogy a hazai tá­jakról se feledkezzünk meg, itt is szájról pletykalapra terjednek a hírek jó beosz­tásokban lévő emberek Strasznov Ignác-i magasla­tokba emelkedő szélhámos­ságairól, itt is az utcán sé­tálnak százmilliókban mér­hető nagyságrendű csalá­sok elkövetői — lapunkban is írtunk néhányról —, sőt mostanában még olyanok­ról is hallani, akik egyszer már 400 millióval verték át az országot, most 350 milli­ós ügyük van, de most már márkában. A port most alaposan fel­kavarták. Talán nem is vé­letlen, hogy épp akkor, ami­kor a másik oldalon az a kérdés: szükség van-e köz­ponti nyomozóhivatalra. mmsmmsmí I I " H Kommentár I

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom