Kelet-Magyarország, 1996. május (53. évfolyam, 102-126. szám)
1996-05-11 / 110. szám
tárlat Ikonok Tanító Krisztus A magyar görög katolikus egyház ebben az esztendőben két jubileumot ünnepel: az ungvári unió 3SO. évfordulóját és a máriapócsi kegy hely 3 00 éves jubileumát. A kettős ünnepi évforduló alkalmából ünnepségsorozatot rendeznek, amelynek egyik látványos eseménye a Jósa András Múzeumban a közelmúltban nyílt lkon és liturgia című kiállítás. A tárlat a görög katolikus egyház művészeti emlékeit mutatja be a 17- 19. századból. A görög eredetű szó, az ikon (eikon) egyszerűen csak képet jelent, ám a liturgikus tárgyak megjelölései között és a későbbi szó- használatban a szentkép különleges fajtáját jelenti. Nem pusztán az Üdvözítő, az Istenszülő vagy a szentek egyszerű ábrázolása, hanem — Pál apostol kifejezésével — az ábrázoltnak a másik létben megjelenő formáját mutatja be. A Jósa András Múzeum kiállítása a ma már elenyészett fatemplomokból származó, az egyház- községekben vagy gyűjteményekben megőrzött régi ikonokról, ikonosztá- zion faragványokról, liturgikus felszerelésről és más művészeti tárgyakról nyújt képet. Oltári kellékek Istenszülő a gyermek Jézussal Elek Emil felvételei Kakukk a fészekben Jóllakottan jól lakni! — ez az álma sok családnak hazánkban Kovács Bertalan A lakáskérdés megoldása Magyarországon mindig is neuralgikus pontnak számított, de nem kell különösebb jóstehetség ahhoz, hogy megállapítsuk: jö ideig még az is marad. A szerencsésebb csilj^gzat alatt születettek képesek csupán arra, hogy különösebb segítség nélkül már egészen fiatalon megteremtsék saját fészküket, méghozzá olykor nem is akármilyen kivitelben. A szerényebb egzisztenciával rendelkezőknek csak kisebb lakás vagy a panell galamb- ducszerű világa dukál. A legszegényebbek pedig csigamódra hordják motyójukat albérletről albérletre. Alábbi mesénk hőseinek, Katinak és Lacinak, a fiatal házaspárnak a sorsa tipikusnak mondható, ám vélhetően nem minden tanulság nélkül való. * * * A feleség évekkel ezelőtt, akkori férjével már szép fészket rakott egy Kisvárdához közeli faluban. Kemény, közös munkával és nem kevés anyagi áldozattal a ház elkészült, közben a házasság tönkrement, az anya két kiskorú gyermekével az oldalán kénytelen volt elhagyni. A sors furcsa fintora, hogy az odahagyott családi fészek építésében a jelenlegi férj is segédkezett. ^ Hat éven át, ebből öt esztendőn keresztül már három gyermekkel albérleteztek. _55 A végeredményt, ha ugyan egy patthelyzet eredménynek tekinthető, ez az aprócska tény nem befolyásolta, mert bár tulajdonjogilag a mai napig van egy fél háza Katinak, valójában pénzt nem, csak posztót — saját és a gyermekei ruháját— vihette magával az elköltözéskor. Azóta már több év eltelt, de aprócska reménysugár sem tűnt fel arra, hogy valaha is megnyugtató módon rendeződik a volt férjjel közös ház ügye. A jogi útvesztőknél is bonyolultabb, kuszább helyzeteket produkál ugyanis az élet. A fiatalok — Laci és Kati — eleinte csupán élettársi kapcsolatban tengették mindennapjaikat, csak a harmadik, a közös gyermek megszületése után döntöttek úgy, házasságot kötnek. Hat éven át, ebből öt esztendőn keresztül már három gyermekkel albérleteztek. Megesett, hogy a házinéni — nem összeférhetetlenségük okán — felmondta az egy szobából és egy hajdani előszobából kialakított, befűthetetlen konyhából álló, háromezer plusz rezsis albérletet, majd rövid idő után mégis visszavette őket. A legkilátástalabb helyzetben akkor voltak, amikor a feleség gyesen volt, a férj pedig közel két éven át volt kénytelen a munkanélküliek keserű kenyerét enni. (Ráadásul a fekete kenyérbqj még négy éhes szájat kellett etetnie.) Aztán egyszeriben és hirtelen kezdett minden jóra fordulni, úgy tűnt mégiscsak felragyog a család szerencsecsillaga. ^ Csepegnek a csapok, nehezen záródnak az ajtók, itt-ött máladozik már a beton is, ^ — Három éve sikerült Lacinak munkát szerezni, egy pékség kenyeres kocsijának sofőrje lett — emlékszik vissza a feleség. — Én is visszamehettem dolgozni a szesziparhoz, amikor letelt a gyes. Összehasonlíthatatlanul jobban éltünk, mint korábban, de az albérletből sehogyan sem voltunk képesek kivakarni magunkat. — Persze, hogy kapva kaptunk az alkalmon, amikor hallottunk az új szociálpolitikai támogatásról — kapcsolódik a beszélgetésünkbe a férj. — Komolyabb saját erőt, különösen készpénzt nemigen tudtunk felmutatni, ezért is örültünk annak a lehetőségnek, hogy az önkormányzat által adott telkeken egy vállalkozó házat építhet nekünk és más nagycsaládosoknak. Természetes volt, hogy boldogan vállaltuk a saját erő gyanánt elfogadott élőmunkát. Az egykori futball pálya helyén felépített fél tucat két és fél szobás, gázfűtéses lakások közül négybe azóta beköltöztek az új lakók, a maradék kettőt is hamarosan belakják az új tulajdonosok. Laci, Kati és a három gyermek éppen tavaly karácsonykor vehette birtokba az új, s immár saját házat. Igaz, bizonyos hiány- pótlási munkákkal nekik is és a többieknek is adós a kivitelező, sőt néhány esetben a munkák minőségével sem voltak megelégedve, ám a család mégis boldog. Csepegnek a csapok, nehezen záródnak az ajtók, itt-ott máladozik a beton, és a szobákban is csak egyes kapcsolókat szereltek, de legalább a sajátjukban laknak végre, és a gyerekek is külön szobát kaptak. — Kisebb-nagyobb vitáink a mai napig vannak a kivitelezővel, de igazán komoly összetűzésbe nem kerültünk vele — mondja higgadtan Laci. — Érthető, ennyi pénzből — igaz, nekünk a kétmillió is felfoghatatlanul sok — nem a luxuskategóriába tartozó csempét, csapokat kapunk, de az elvárható lenne, hogy legalább néhány évig ne kelljen cserélgetni a szerelvényeket. Még így is szerencsésebbek vagyunk, mint mondjuk a szomszédos Tóthék, náluk ugyanis a hullik a vakolat. — Őszintén szólva, ha annyi pénzem lett volna, mint amennyi nem volt, eszem ágában sem lett volna másra bízni az építkezést — kesereg Kati. — Sajnos azonban ezt a kényszermegoldást el kellett fogadnunk, egyszerűen nem volt más lehetőségünk a saját lakáshoz jutásra. A háziasszony karácsony óta szerényen, de szépen berendezkedett. A kis szobát egyelőre amolyan lomtárnak használják, de feltett szándékuk, hogy az idén azt is berendezik. Könnyű dolguk nem lesz, hiszen még hosszú ideig fizetniük kell a személyi kölcsön részleteit, aztán a gázra felvett kölcsön több mint hétezer forintos ceh- jét, sőt a feleségnek még a vállalata felé is van tartozása. A rezsiről, az iskoláztatás költségeiről nem is szólva. Az sem keserítette el őket, bár örömükben sem igen ugrottak az égig, amikor fél éve kiderült, olyan „jól” keresnek, hogy nem jár nekik a havi nyolc és fél ezer forintos nevelési segély. (Kereken egy százassal haladták meg a határértéket, dehát tudjuk: a szabály, az szabály.) Ráadásul Kati, gerincbá- talmai miatt rendszeresen táppénzes állományba vonul. Ilyenkor aztán, a szükséges kezelések miatt még kevesebb pénzt vihet haza. ^ A lakók úgy vélik, akkor lesz igazán kész a ház, ha azt kerítés-koszorú övezi, A keserédes történetüket hallgatva óhatatlanul rátéved tekintetem a konyhaszta- lon lévő, ez idő tájt primőrnek számító retekcsokorra. A ház asszonya megértve pillantásom üzenetét sietve magyarázza: saját termés. — Bár a telek még nincs lekerítve, a földet ezzel-azzal bevetettük, nem akartuk parlagon hagyni egy percig sem. Nem igazán jó termőföld, de hátha megterem benMOLNOS LAJOS: Hétköznapok Picuj Gergő Eszös a nyolcharmíncas busz- szal ment be a városba. — Ha minden jól alakul, a déli járattal már akár itthon is lehetek — mondta indulás előtt a feleségének, aki épp libát tömött a nyári házban. Minden jól alakult (mind mindig): köny- nyen rátalált az újságban megadott címre, a két öreggel is hamar megegyezett a vételárban — úgy, hogy a déli járattal már indulhatott is haza, Likatosra. (Likatos kicsi falu, buszvégállomás fent Ünőkő Havasán, s majdnem minden lika- tosi szénégetéssel meg erdőléssel foglalkozik már emberemlékezet óta.) Amikor megérkeztek Likatosra, Picuj Gergő Eszös meginvitálta a fiatal sofőrt egy pohár pálinkára a vegyesboltba (mint mindig), de az azt mondta, hogy köszöni szépen a meghívást, de sajnos, most éppen nem tud inni, mert hogy ismét kiújult a gyomorfekélye. Ettől függetlenül estefelére már mindenki tudta a faluban, hogy (ismét) milyen jó vásárt csinált ez a Picuj Gergő Eszös. — Ammán úgy igaz, hogy szemeseké a világ... — mondta (ismét) Picuj Gergő Szeplős a vegyesboltban, egy pohár pálinka mellett, nem sokkal az esti harangszó után. — Ilyen vót ennek már a nagyapja is, nem oktalanul mondták vót eszösnek az öreget, Picuj Gergő Eszösnek... — magyarázta (ismét) Picuj Gergő Decka. — Újságot járat... — jegyezte meg (ismét), csak úgy, mintegy mellékesen, Picuj Gergő Sánta, s eltűnődve nézett maga elé, a félig már üres pohárba. — Egy nagy hülyeség ez az egész, s egy nagy felvágás, jobb, ha tőlem tudják meg! — kezdett el rikácsolni (ismét) a méregtől és a dühtől elvékonyodott hangon Picuj Gergő Istenes, a harangozó, s az idegességtől reszkető kézzel öntötte magába a bo- rospohámyi erős szilvapálinkát. — Mert kérdem én — folytatta nekivadultan —, kérdem én, ugyebár, hogy van-é itt, Lika- toson csak egy bolhaszökésnyi vasút is? Na ugye!... Ha pedig nincs vasút, akkor meg vonat sem lehet, ami levágja az ember lábát!... Na, ugye?!... — Ammán úgy igaz, hogy az ember sohasem tudhatja, mikor s minek veheti hasznát, ha úgy adódik... — mondta (ismét) Picuj Gergő Szeplős, s rövidet kortyintott a pálinkájából. — Ilyen vót ennek már a nagyapja is, nem oktalanul mondták eszösnek az öreget, nyugodjék békében; Picuj Gergő Eszösnek... — magyarázatforma (ismét) Picuj Gergő Decka. — Nemcsak rádiója van, de újságot is járat... — jegyezte meg (ismét), csak úgy, mintegy mellékesen, Picuj Gergő Sánta, s eltűnődve nézett maga elé, a már üres pohárba. — Ha pedig a vonat nem vágja le az ember lábát, akkor meg mi a nagynyavalyának kell neki a műláb?! — rikácsolta tovább, hadonászva Picuj Gergő Istenes, miután idegességében felhajtott egy újabb pohár pálinkát. — Hát annak! Jobb, ha tőlem tudják meg! Hogy legyen amivel felvágni!... Na, ugye!... — Ammán úgy igaz, hogy jó, ha az embernek minden kéznél van, mert sohasem lehessen előre tudni, hogy mikor mire lehet még szüksége... — mondotta (ismét) Napkelet • A KM HÉT VÉGI MELLÉKLETE
