Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-03 / 79. szám
1996. április 3., szerda MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelet-Magyarorszag ff Szövetkezett Moszkva és Minszk Gazdasági téren célként fogalmazták meg a közös gazdasági térség létrehozását Jelcin és Lukasenko kicserélik a dokumentumokat Moszkva (MTI) — Szorosabb integrációt célzó, konföderatív jegyeket mutató szövetségre lépett kedden Moszkva és Minszk. A Szuverén Köztársaságok Közösségének megalakításáról szóló szerződést Borisz Jelcin orosz és Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök írta alá a Kremlben. A közösség élén a két ország államhatalmi szerveinek vezetőiből álló, nemzetek feletti szerv, a Felső Tanács áll. A Kreml Szent-György termében tartott ünnepségen mondott beszédben Jelcin történelmi pillanatnak és minőségileg új szakasz kezdetének nevezte a szerződés aláírását. Hangsúlyozta, hogy a két elnök milliók akaratának megfelelően cselekedett. A két ország, amelyeket közös szláv gyökerek és több évszázados közös történelem jellemez, ezentúl közösen halad a reformok útján. Alekszandr Lukasenko fehérorosz elnök azt hangsúlyozta. hogy nem a politikai konjunktúra, hanem a két ország népeinek érdekében hozták létre a Szuverén Köztársaságok Közösségét, amire évek óta törekedtek. A közösség megalakításával meghaladják „a történelmileg egységes két nép természetellenes különválását”. A szövetség az integráHeves csaták Moszkva (MTI) — Az orosz erők visszaverték kedd hajnalban a csecsen lázadók egyik támadását Csecsenföld délnyugati részén — közölte Sztanyisz- lav Kondratyev tábornok, az orosz hadsereg északkaukázusi körzetének helyettes parancsnoka az Interfax független hírügynökséggel. A szembenálló felek kedd reggel heves harcot vívtak egyebek közt Orehovo falu ellenőrzéséért. Utóbbi összecsapásban mintegy 150 csecsen sza- kadár harcos vett részt — mondta a tábornok. Az AFP szerint keddre virradóan folytatódtak az orosz bombázások a kaukázusi köztársaság délnyugati részén. A francia hírügynökség Vegyenoban tartózkodó tudósítója hallotta a légi és tüzérségi támadásokat. Tajvan lefújta Tajpej (MTI) — A tajvani hadsereg nem tartja meg áprilisra tervezett éles hadgyakorlatát, hogy ezzel is enyhítse a sziget és Kína között a Tajvani-szorosban kiéleződött feszültséget — jelentette be kedden Lien Csan tajvani kormányfő. Kína előzőleg felszólította a tajvani kormányt, hogy tegyen konkrét lépéseket az anyaország és a sziget viszonyának enyhítéséért, és tartózkodjon a hadgyakorlattól, amelyet a kínai partok közelében készült megtartani. A tajvani védelmi miniszter korábban azt közölte, hogy a hadsereg április 7. és 10. között hadgyakorlatot tart a Kínához közeli Macu-szigeten. ció legmagasabb fokát jelenti a FÁK területén — hangsúlyozta Lukasenko. A Szuverén Köztársaságok Közösségének (SZKK) megalakításáról szóló szerződésben leszögezték, hogy a résztvevők megőrzik állami szuverenitásukat, függetlenségüket és területi egységüket, illetve alkotmányukat, valamint állami jelképeiket. A szerződés értelmében egyeztetik viszont a külpolitikát és a védelmi kérNew York (MTI) — Az évek óta közelgő csődtől tartó ENSZ bejelentette, hogy a következő néhány hónapban a titkárság alkalmazottainak tíz százalékától, azaz 1000 embertől megválik hét nagyvárosban, részben nyugdíjazás, ám részben egyszerű elbocsátások formájában. A személyzeti leépítést az tette szükségessé, hogy a világszervezet költségvetése nem nő, s közben sok tagállam, mindenekelőtt az Egyesült Államok, még az esedékes tagdíjat, vagy Budapest (MTI) — A magyar fél véleménye szerint Budapesten lenne célszerű kicserélni a magyar-szlovák alapszerződés ratifikációs okmányait — tudatta Szentiványi Gábor keddi sajtótájékoztatóján. A külügyi szóvivő ezt azzal indokolta, hogy az alapszerződést Pozsonyban véglegesítették, s Párizsban írta alá a két ország kormányfője. Ä szóvivő szerint az alap- szerződéssel kapcsolatban nem várható újabb lépés magyar részről. Mint mondta, egy jegyzékváltás megtörtént a múlt héten. A szlovák fél tudatta magyar partnerével a ratifikáció tényét. Magyarország válaszában — amelyet pénteken adtak át a szlovák félnek — leszögezte, hogy megnyílt az út a két ország között aláírt alapszerződés hatályba lépteVlasenica (MTI) — A volt Jugoszláviában elkövetett háborús bűnöket vizsgáló hágai Nemzetközi Törvényszék szakértői csoportja kedden megérkezett a kelet-boszniai Vla- senica melletti amerikai bázisra. Az öt francia és egy amerikai szakértőnek az a feladata, désekben is együttműködnek. Gazdasági téren célként fogalmazták meg a közös gazdasági térség létrehozását. A közös piac. így a tőke, az áruk. a munkaerő és a szolgálatások szabad áramlása érdekében átmeneti időszakról állapodtak meg, amelynek során összhangba hozzák a reformok ütemét, illetve azok jogi hátterét, lebontják az azonos feltételekkel folytatott szabad vállalkozás korlátáit. Még az év a békefenntartás költségeit sem fizeti be. Az ENSZ mintegy 3 milliárd dollárt hiányol, és ennek a felével az Egyesült Államok tartozik. Az amerikai kormányzat nyomására a közgyűlés 2,6 milliárd dolláros kétéves költségvetést fogadott el 1996-97-re, 200 millióval kevesebbet, mint amennyit az ENSZ főtitkára kért. A közgyűlés előírta, hogy, amint lehet, még ebből is le kell faragni 154 milliót. A leépítés elsősorban a nem rég óta foglalkoztatottakat tése előtt, s ez jól szolgálja mindkét nemzet és állam, valamint a közép-európai térség érdekeit és biztonságát. Magyarország azt is leszögezte, hogy továbbra is fenntartás nélkül kész az aláírt szerződés maradéktalan betartására. Szentiványi hozzáfűzte, hogy Szlovákiában formálisan az államfő aláírásával ratifikálja a dokumentumot. Ezt követően a nemzetközi gyakorlatnak megfelelően szakértők jelenlétében cseréli ki a két fél a ratifikációs okmányokat. Szentiványi Gábor a tájékoztatón bejelentette, hogy áprilisban két kormányfő tesz látogatást Magyarországon: 1112-én Wlodzimierz Cimosze- wicz lengyel és 22-23-án pedig Paavo Lipponen finn miniszterelnök tárgyal Budapesten. A finn kormányfő látogahogy a térségben felkutassa, és kijelölje a háborús tömegsírok feltételezhető helyszíneit. Az AFP jelentése szerint a szakértők rendkívül visszafogottan nyilatkoztak feladatuk jellegéről. Mindössze annyit árultak el, hogy a szerdán kezdődő, s előAP-felvétel végéig egyesítik az energia- rendszert, a közlekedési hálózatot. egységes tarifákat vezetnek be. A jövő év végéig egyesítik a pénzügyi rendszert, és megteremtik a közös valuta bevezetésének feltételeit. A testület végrehajtó bizottságának elnökét két évre választják. Közös parlamenti szervet, illetve a két költség- vetésből közös büdzsét hoznak létre a kiadások fedezésére. érinti: senkinek nem újítják meg a szerződését, akit kevesebb mint egy éve vettek fel. Az amerikai kormány azt ígérte a republikánus többségű törvényhozásnak. hogy kezdeményezni fogja a világszervezet reformját, ha a Kongresszus megszavazza a fedezetet az amerikai hátralék törlesztésére. A szenátus külügyi bizottságának elnöke, Jesse Helms azonban kevesli az elbocsátásokat az ENSZ-ből, szerinte az alkalmazottak ötven százalékától kellene megválni. tást tesz az IFOR kötelékében szolgáló Északi Dandár pécsi logisztikai bázisán is. Április 9-én Somogyi Ferenc, a KÜM közigazgatási államtitkára egy magas szintű szakértői delegáció élén Brüsszelbe utazik, ahol átadják azt a vitaanyagot amelyet Magyarország készített a NATO számára. Jacques Santer, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön érkezik Budapestre. A szóvivő elmondta, hogy Santer magyarországi tárgyalásainak középpontjában az Európai Unió keleti irányú bővítése szerepel. Szó lesz még a Magyarország csatlakozását elősegítő együttműködési mechanizmusokról, azok strukturális és pénzügyi kereteiről, valamint a magyar felkészülés jelenlegi helyzetéről. reláthatólag két hétig tartó munkájuk során kijelölik azokat a helyeket, amelyeket alaposan megvizsgálnak, s majd ezután kezdődik az ásatás. A szakértői csoport védelméről az IFOR-erőknek a térségben állomásozó amerikai alakulatai gondoskodnak. Leépítések az ENSZ-nél Ezer embertől válik meg hamarosan a világszervezet Santer csütörtökön érkezik — hangzott el a külügyi szóvivő sajtótájékoztatóján Vizsgálják a boszniai tömegsírokat Javítani a helyzetet A roma bizottság elnöke: Horn Budapest (MTI) — Roma Programbizottság elnevezéssel, magas szintű konzultatív testület alakult kedden, a Parlamentben. Az esemény — többek között — Hóm Gyula miniszterelnök, a népjóléti, a munkaügyi és a földművelésügyi tárca vezetője, a Művelődési Minisztérium és a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára, az országos cigány önkormányzat, valamint a kisebbségi hivatal elnöke részvételével zajlott le. Tabajdi Csaba, a Miniszterelnöki Hivatal politikai államtitkára az alakuló ülést követően újságíróknak elmondta: a programbizottság konzultatív jellegű testület, amely azzal a céllal jött létre, hogy az érintett tárcák és az Országos Cigány Kisebbségi Önkormányzat (OCKÖ) vezetőinek részvételével javaslatokat dolgozzon ki a cigányság helyzetének javítására. Hangsúlyozta: a bizottság munkája a kormányszintű politikusok és az OCKÖ vezetőinek konstruktív párbeszédén alapul. Úgy értékelte, hogy a magas szintű támogatottságot élvező testület gyorsabb munkát tud majd végezni, mint az e területen tevékenykedő más szervezetek. A bizottság május végéig cselekvési programot készít el, amelyet a kormány elé terjeszt. Mint mondta, a testület összetétele az aktuális napirendi pontokhoz alkalmazkodva állandóan változik majd. így a következő ülésekre várhatóan meghívást kap majd a Pénzügyminisztérium és a Belügyminisztérium képviselője is. Kifejtette: az alakuló ülésen egzisztenciateremtési lehetőségekről tárgyaltak, amellyel kapcsolatban a jelenlévő tárcák vezetői fejtették ki véleményüket. Megállapodtak abban, hogy térségi válságkezelő programot készítenek. Popper Péter, a miniszterelnök személyes tanácsadója a bizottság jelentőségét abban látta, hogy fórumot teremt a minisztériumok és az OCKÖ közvetlen érintkezésére. Kormány- szintű támogatottsága pedig garancia a testület hatékony és gyors munkájára. A Gellért Kis Gábor és Popper Péter javaslatára életre hívott Roma Programbizottság elnöki tisztségét Horn Gyula miniszterelnök, a titkári posztot Tabajdi Csaba tölti be. Most sincs előrelépés A marhavész elsőszámú téma London (MTI) — Minden erőfeszítés, győzködés és remény dacára kedden változatlanul érvényben volt a brit marhahúsra kirótt teljes EU-embargó, sőt, londoni értesülések szerint a folytatódó luxemburgi egyezkedés légkörében némi káröröm is érzékelhető volt az uniós társállamok részéről. Nagy-Britannia annak ellenére sem volt képes meggyőzni a többi tizennégy országot az importtilalom azonnali feloldásáról, hogy felajánlotta: kivonja a kereskedelmi láncból a hazai marhaállomány legveszélyeztetettebb egyede- it. A terv szerint a BSE-fer- tőzéstől leginkább érintett, 30 hónaposnál idősebb tejelő tehenek húsa nem kerülne többé a fogyasztói hálózatba, s a fejési ciklus végére ért állatokat, amelyekből hetente mintegy 15 ezret vágnak, leölés után a hazai és külföldi boltok helyett az égetőkbe küldenék. Ezt öthat évig folytatnák, amíg a 12 milliós teljes nemzeti állomány harmada természetes módon meg nem újul. London az összesen 3 milliárd fontra becsült költségek mintegy 80 százalékát szeretné viszontlátni a brüsszeli költségvetésből, a tárgyalópartnerek azonban legfeljebb hetven százalék megtérítésére mutatnak hajlandóságot, miközben nem mulasztják el érzékeltetni, hogy a mélyen integrációellenes brit kormány más esetekben mennyire nehezményezi a közös költekezést. A német mező- gazdasági miniszter londoni értesülések szerint egyenest brit kollégája szemébe mondta: Bonnban nem felejtették el, hogy a német sertésállományt két évvel ezelőtt megtizedelő vész idején Nagy-Britannia a lehető legmérsékeltebb EU- segély megállapítása mellett kardoskodott. A kormányfő... ...lesz a Másképpen beszélgetek című Friderikusz Sándor műsor vendége szerdán. Friderikusz Horn Gyulát nem elsősorban közéleti kérdésekről, hanem magánéletéről faggatja a televízió egyes csatornáján a 20.25 órakor kezdődő beszélgetésben. (MTI) A műszaki... ...fejlesztésre fordított pénz az ország gazdasági fejlődésére gyakorolt jótékony hatás miatt hosszú távú és megtérülő befektetésnek tekintendő — hangsúlyozta Szekeres Imre, az MSZP al- elnöke, országgyűlési képviselőcsoportjának vezetője kedden az Örszágos Műszaki Fejlesztési Bizottság vezetőivel folytatott megbeszéléseit követően. Csalás,... ...sikkasztás és hivatali hatalommal való visszaélés vádjával — amit az Európai Közösség kárára követett el — bíróság elé kell állnia Salvatore Cassisa érseknek, a monrealei kúria vezetőjének. Az érsek pere július 18-án kezdődik majd Paler- móban: a keddi olasz sajtó szerint Olaszország elmúlt fél évszázadában ez lesz az első per, amikor a vádlottak padján egy főpap ül. (MTI) Hirmiistra-- ' ;