Kelet-Magyarország, 1996. április (53. évfolyam, 78-101. szám)
1996-04-30 / 101. szám
1996. április 30.,'kedd HÁTTÉR Rohanás minden napunk Az embereknek hiányzik az együttlét öröme, a közösség megtartó ereje Nyéki Zsolt Mátészalka, Nyíregyháza (KM) — Május első napja évtizedeken át a kötelező ünneplés, az elrendelt jókedv ideje volt. A munka ünnepe és maga a munka szó vegyes érzelmeket kelt, erről árulkodnak az alábbi vélemények is. Kissné Kovács Mária, sajt- gyártó és csomagló: Kissné Kovács Mária — Több mint másfél évtizede dolgozom a tejiparban, s az elmúlt években alaposan megváltozott minden, a majális lassan feledésbe merült. Feleségként és két gyerek anyjaként hiányzik az alkalom, amikor a saját családommal és a munkatársak hozzátartozóival együtt eltölthetünk egy nyugodt napot, amikor lenne mód egy kicsit közelebb kerülni egymáshoz. Az utóbbi években az üzem folyamatos termelése miatt május 1-jén is dolgoztunk, de érezve az igényt, idén az érdekképviseleti szervezetek buszkirándulásra invitálják a Szabolcstej Rt. Mátészalkai Gyárának dolgozóit. Jelentkező van bőven, már két buszt is megtöltöttek. S hogy a munkáról mi jut eszembe? Egyre nagyobb értéke van, szinte mindennél többet ér a mai világban. Mi szerencséseknek mondhatjuk magunkat, mert a férjemnek is van munkahelye. Égyüd Imréné, egyéni vállalkozó: — Korábban egy biztosítónál dolgoztam díjkönyvelő csoportvezetőként, de négy éve százalékoltak le súlyos betegséggel, ami sokáig tétlenségre kényszerített. Az élet viszont ment tovább, s ehhez pénz kellett, ezért a házunk alatt a garázsban nyitottunk egy kis élelmiszerboltot, bár a mai napig orvosi felülvizsgálatokra kell járnom. Három gyereket nevelünk férjemmel, a két „kicsi" most érettségizik, a nagyobbik fiam Pénzügyi és Számviteli Főiskolára jár. Azon túl, hogy a taníttatásra is kevés lenne a nyugdíj, a munkában nem csak a pénzszerzés lehetőségét láttam. A biztosítónál szívesen foglalkoztam az ügyfelekkel, s most is nagy öröm, ha a vásárlókkal elbeszélgethetek. A munka, ez a kis családi vállalkozás nekem az emberek közelségét is jelenti, ez engem megnyugtat még akkor is, ha mindennap korán kelek és későn térek pihenőre. A régi majálisok nagyon hiányoznak, Együd Imréné mert a kötelező felvonulás után a munkahelyem állófogadással tisztelte meg alkalmazottait, majd családostul Sóstón folytattuk a napot. Egy kölcsön kapott üdülőben tréfás, családi sportversenyeket rendeztünk, bográcsoztunk, este a gyerekeket hazavittük, de a felnőttek visszamentek, s egy kicsit elengedtük magunkat. Vinnai István, elektronikai műszerész: — Az egykori SZAVI- CSAV-nál dolgoztam hét évig, egyszer estem bele az össznépi felvonulással tarkított ünneplésbe. Aztán megszűnt a munkahelyem, s kenyérkereseti lehetőség után kellett néznem, így jelenleg egyéni vállalkozóként három megyében látom el a vízszivattyúk garanciális szervizelését. A felvonulás után egyébként mi is Sóstóra mentünk ki, élveztük a jó időt, a tél után beköszöntő meleget, jó volt egy kis kikapcsolódás. A rendszerváltás időszakától azonban szűkült a keret, nem maradt pénz ilyen rendezvények finanszírozására, és persze egyre többen futottak a másodállásuk után. A sikeresebbet irigyelni kezdték, vagyis gyengült az összetartás, lazultak a kapcsolatok. Jelenlegi munkám során télen pihenhetek, ha beköszönt a jó idő, rohanás már minden napunk, a családdal csak reggeli és vacsora idején találkozom. Ez néha elkeserít, s elgondolkodom azon: megéri-e az a nagy hajtás, de hát kell a pénz. A munka szó mostanában a család nélkülözését jelenti számomra, május 1-jén is dolgozni fogok, kezdő vállalkozóként az ügyfelek kiszolgálása lett az első feladatom. Idén egy majális szervezése tervezés szintjén felmerült ugyan, de ahogy közeledik a május 1., úgy lett egyre nyilvánvalóbb: dolgozni kell. Vinnai István Elek Emil és Nyéki Zsolt felvételei Az idén nem emelik a korhatárt A munkáltatónak közölnie kell a nyugdíjhoz szükséges bér- és egyéb adatokat Nyíregyháza (KM - Gy. L.) — A munkáltatók — társaságok, szövetkezetek, intézmények — nyudíjbiztosítással kapcsolatos adatszolgáltatási kötelezettségéről volt szó a tegnapi (és lesz a mai) szakmai értekezleten a sóstói oktatási központban. Virág Gyula, a Nyugdíjbiztosítási Igazgatóság vezetője elmondta: 1996. július 1 -je és december 31-e között valamennyi munkáltatónak közölnie kell a nyugdíjhoz szükséges bér- és egyéb adatokat az 1988. január 1. és 1992. február 29. közötti időszakról. Ez egyféle adatmentés a tb szempontjából, mert az elmúlt tíz év alapján fogják megállapítani a nyugdíjat. Azért kell éppen ’92. február 29-éig bezárólag, mert ez év március 1-jétől úgynevezett munkabérjövedelem-igazolást kell vezetni. Rendkívül nagy adathalmazról van szó, az igazgatóság mintegy 5-600 ezer adatlapra számít. — Arra kérjük a munkálatokat, ha lehetséges, számítógépes adathordozón, tehát floppylemezen adják meg az adatokat, mert ezt tudjuk kezelni, tudunk lemezt adni részükre. A nyugdíjkorhatárral kapcsolatban Virág Gyula elmondta: az biztos, hogy az idén nem emelik a korhatárt. Hogy mikor, azt jelen pillanatban senki nem tudja megmondani, mert ehhez parlamenti döntés szükséges. Nem árt tudni, aki az idén tölti be az 55., illetve 60. életévét, de nem megy el még nyugdíjba, és jövőre pedig — tegyük fel — felemelik a korhatárt, szerzett joga szerint 55 illetve 60 évesen jogosult a nyugdíjra. Tehát rájuk akkor sem vonatkozik a korhatár későbbi módosítása, ha tovább dolgoznak. A másik aktuális kérdés, hogy az idén még megmarad az elő- és korengedményes nyugdíj intézménye. Szóbeszéd tárgyát képezte ugyanis, hogy ezek is megszűnnek később. Törő István tárcája Galamb az ablakban M eglássátok, egyszer elvisznek az angyalok! — kiabálta feléjük az öregasszony botjával hadonászva, mely rendszerint külön életet élve pattogott a kövezeten. A gyerekek majd megpukkadtak rajta, amikor libegős járásával elindult. — Inkább az ördögök! — kiabálták elnyűtt, ragyás arcába, melynek rendszerint fenyegetés lett a vége, hogy ezentúl nem kapnak semmit. Ezen ugyan nem bánkódtak, mert hótfösvény volt az öregasszony, nem is adott senkinek semmit. Csak a galamboknak. Olyannyira, hogy még a bérház ablak párkányára is odaszoktatta őket. Ott burukkoltak csapatostul már pirkadatkor, s a nyári időben szállást is ott találtak éjszakára, alaposan megtisztelve a párkányt, az alul lakókat, és mindenkit, akiknek nem volt szerencséjük. Habókos öregasszony volt. ez már biztos, a szomszéd cseperedő gyerekek párszor megtréfálták oktalan csengetésükkel. Megvárták, amíg odatipeg az ajtóhoz, akkor elszaladtak s a folyosó végén nevették dohogását. Hanem egyszer mégis elvitték szép korban, boldog öregséggel. Hogy kik, azt már nehéz megmondani. O biztosan tudja kik. Nekünk, földi halandóknak ez már teljesen mindegy. De szép májusi nap volt, hihetetlenül gyönyörű nap. Pár nap múlva csengetést hallottam, s a habókos öregasszony jutott az eszembe. Tanúnak hívtak hagyatéki ügy felvételéhez, az elhalt öregasszony földi javainak számbavételéhez. Az ember olyankor döbben meg, amikor találkozik a tárgyakkal, melyek körülvették. A botokkal, melyek a járásban segítették, a fogasra aggatott ruhákkal, amelyekben láttuk. A mérhetetlen limlom és kacat, melyet összegyűjtött élete során, az a pár cserép pletyka muskátli, mely még tűrte ezt a mostoha világot, mint ahogy ő. Csak óbégattunk, hogy egyáltalán felvehető e valami a leltárba. S ekkor döbbentünk rá, hogy milyen széplelkű öregasszony volt, akinek talán senki sem tudta a keresztnevét, csak a vezetéknevét. Mert végrendelete is volt, reszkető kézzel írt végrendelete, s áriákra, jótékony célra hagyta mindenét. Az elnyűtt, kihordott, divatjamúlt ruhákat, cipőket, s varrónő lévén valamikor a végben álló, varrásra váró ruhaneműt, melyet Singer lábhaj- tós gépén már nem tudott megvarrogatni. S persze a szentírást a zsoltáros könyvvel. Csak álltunk tehetetlenül a fullasztó levegőben, a soksok apró tárgy között, melyek egy világot jelentettek neki. A sok különféle méretű baba ott ücsörgött, állt, feküdt, ahogy az ő kezei felöltöztették, gondosan elrendezték. Mit kell itt jegyzőkönyvbe venni és miről tanúskodni? Elsomfor- dáltam ablakot nyitni ahogy mélázott a stáb. S ekkor mintha csak Hite hock madarai jöttek volna elő, repült a sok galamb az ablakpárkányra. Szinte hátradőltem a töméntelen szárnysuhogástól, verdeséstől. Es szemrehányásuktól, melyben nekem panaszolták el, hogy elhanyagolom őket. Volt, amelyik még a szobába is beröppent, keresve a rikácsoló hangot, mellyel hívogatta őket. A házmestertől tudom, hogy sohasem volt tartozása. Ilyen volt ő. Egy galamb, mely várta mindig a törődést, ami nem jött, s csak az maradt, amit ő tudott adni, legalább a galamboknak. Utcán a május Angyal Sándor A z én korosztályomnak a léggömbös, transzparenses, menetdalos, az alkalmilag ácsolt tribünös, aztán a vattacukros, körhintás, zsákba- futásos, lepényevéses május elsejék jelentették a tavasznyitányt. A felnőttek is szinte ösztönszerűen vonultak hosszú, tömött sorban, jelszavakat skandálva, kis zászlókat lobogtatva, — ugyan már miért ne örültek volna az apjuk vállára ültetett apróságok ennek a színes kavalkádnak... Aztán később, felnőttesebb fejjel is vonultunk, nem mindig önszántunkból, legtöbbször igazgatói parancsra, miközben a belváros magas erkélyéről a hangosbemondó szpíkere majdhogynem dalolva köszöntötte a tribün elé érkező élmunkásokat, élsportolókat, a kiváló tanulókat és a munkaverseny utol- érhetetlenjeit... Majd a sátras majálisok a közeli réten, lacipecsenyével, szódavizes málnával vagy csapolt sörrel. A lányok akkor még nem miniben jártak, s disco sem volt, de megtette az utcabál is... Milliók élték így meg az egykori május elsejéket, amelyekről tudtuk persze, hogy a nemzetközi munkás- osztály ünnepének tartják, de hát éppen a munkásosztály egyszerű tagjai gondolták ezt a legkevésbé így akkoriban. Nekik az volt a lényeg, hogy munkájuk van, hogy ünnepek táján dukál egy kis prémium, vagy, hogy szólítják őket az üzemi gyűlésen a kitüntetés átvételére. Állítják most persze egyesek, ők már akkor tudták, hogy mindez csupán kirakat, a mélyben nagy ellentmondások találhatók. Vajon tényleg tudták? Holnap újra május, s nincsenek tíz, meg százezres költséges felvonulások, de tsz-ek, meg nagyüzemek sincsenek szinte, amelyek a gépeikkel, termékeikkel vonulnának. Annál több a munkanélküli, akik e tavasznyitó napon sem tudnak örülni, mert a kapitalizmus épülése közben kenyérgondokkal küzdenek. Van • persze majális a közeli dombok hajlatán, kinyitnak a kerthelyiségek is, s van disco, meg bizsus és mini vidámpark, csak éppen a munka kevés, amit mellesleg holnap ünnepelni, dicsőíteni kellene. A munka- nélkülieknek a munka ünnepén — legyen az overallos vagy katedráról menesztett tanár, utcára került köz- tisztviselő — így ma a remény marad, mint éltető: a sok áldozat, amely mindig a legelesettebbekre nehezedik, egyszer csak véget ér, s lassan kerül munka az elárvult kezekbe is. Mert e nélkül nem május a május, s még a szerelem is gyorsan múló epizód. Mondd papa! És a munkanélküliek mit ünnepelnek? Ferter János karikatúrája _ _ _ Kommen tar A japánok példája Bodnár István-m- t gy tűnik, Japán vi- i / lágméretű térhódí- W tása nem csupán az ipar, kereskedelem, gazdaság területére korlátozódik, hanem a kultúrában is követendő példa. Meghökkentő, igazi japán dinamizmusra vall például az a kulturális kezdeményezés, amelynek az idén Magyarországon és Nyíregyházán is tanúi lehetünk majd. Japán ugyanis harminc eseménnyel köszönti a magyar millecente- náriumot. A gazdag program a kulturális élet szinte minden területén kínál érdekességet. Nyíregyházára mintegy 200 japán művész érkezik augusztus derekán. Tárlatok, bábjáték, táncbemutatók, folklórműsor és koncertek teszik színessé a szabolcsi programot. Eredeti ikebanabemutató is szerepel a választékban. Irigylésre méltó kulturális seregszemle, olyan, amilyet ritkán produkál más ország. S ha a japán művészek olyan sokat utaztak, itt van közel Ausztria — gondolták— nosza ott is bemutatkozunk. Hasonlóan gazdag ízelítőt kaphatnak majd a sógorok is a távol keleti ország kultúrájából. Érdemes arra is figyelni, hogy a lendületes japán ipari, gazdasági fejlődés a művelődés szolgálatával és bőségével is együtt járhat. Bizonyára — nem véletlenül — sok tagja lesz a Nyíregyházán alakuló japán-magyar baráti társaságnak.
