Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-20 / 43. szám

1996 február 20„ kedd HAZAI HOL-MI Szívsebészet: nyolcszáz műtét Dr. Péterffy Árpád Balázs Attila felvétele Nyíregyháza ( KM — K. É.) — A szív- és érrendszeri be­tegségek előkelő helyen sze­repelnek a halálozási, okok között. Dr. Péterffy Árpád professzorral, a DOTE II. Számú Sebészeti Klinika és Szívsebészeti Centrum igaz­gatójával a betegség kiala­kulásáról. a hazai helyzetről, a szívsebészet lehetőségeiről beszélgettünk. A debreceni szívsebészet 1963-ban in­dult, amikor a Nyíregyházán dolgozó Eisert Árpád az első zárt műtétet vendégként el­végezte. Az úgynevezett nyílt szívműtétekre csak öt évvel később, 1968-ban került sor, amikor a református egyház és a cleavelandi atyafiak ajándékaként megérkezett az a műszer, amely az efféle operációknál nélkülözhetet­len. Jelentős állomás, volt, amikor Péterffy Árpád 1983-ban Svédországból Debrecenbe települt. Akkor kicsit megnyomtuk a gázpedált, s elértük a lehet­séges maximumot, az évi 350 műtétet. Az egészségügyi kor­mányzat döntése szerint két­szeri nekirugaszkodás után a szívsebészet jelentős fejlődés­nek indult, s 1993-ban meg­kezdte munkáját a debreceni szívsebészeti centrum. Tavaly már 844 műtétet végeztünk, s csak azért nem a kapacitásunk szerinti legtöbbet, 1200-at, mert a továbbiakhoz nincs ele­gendő pénzünk. A debreceni szívsebészeti centrumhoz három megye, Hajdú-Bihar, Borsod-Abaúj és Szabolcs-Szatmár-Bereg tar­tozik, de a szabad orvosvá­lasztásnak köszönhetően szin­te az ország minden részéből érkeznek betegek a cívis vá­rosba. — Az úgynevezett nyitott műtétek adják a szakma rang­ját és minőségét, és ezeket ala­pul véve az országos rangsor­ban ma már az első, második helyen vagyunk. A felnőtt be­avatkozásokat tekintve szerin­tem az első helyen állunk, míg az Országos Kardiológiai Inté­zet, ahol gyermekműtéteket is végeznek, összesítésben mondhat jobb adatokat magá­nak. Ez számomra azért öröm, mert amikor idekerültem, az akkori hat centrum között a debreceni az utolsó helyen szerepelt. Péterffy Árpád a szív- és ér­rendszeri betegségek gyakori­ságáról szólva elmondta: ma minden második ember ebben a betegségben hal meg, s min­den harmadik szívkoszorúér­problémákkal küszködik. A koszorúér-betegségeket több tényező egymásra hatása idézi elő, s mint kiderül, bár jelentős szerepe van, mégsem kecseg­tet kiugró eredménnyel a pre­venció. — Az érelmeszesedés haj­lam, öröklődés kérdése. Tréfá­san akár azt is mondhatjuk, jó szülőket kell választanunk, mert a hajlam eldől már a hit­vesi ágyban. Az örökletes té­nyezők jelentősége rendkívüli, de nem hallgatható el, hogy a dohányzás, a táplálkozás ne­gatív hatással vannak. A jó anyagi helyzetben élők, a szo­ciálisan jó körülmények kö­zött lévők ritkábban szenved­nek e betegségben. — Más kérdés a stressz, aminek egyaránt vannak jó és rossz hatásai is, szerintem nél­külözhetetlen az élethez. Pozi­tív ingerek nélkül lehetetlen élni. Más kérdés, hogy a ma­gyarországi társadalmi válto­zások nem tesznek jót senki­nek, s akinek most fáj a szíve, annak nem vigasz az, hogy majd jobbra fordul a helyzet, s az unokájának majd nem fog. — Szerintem nem válnak be a mostani egészségügyi finan­szírozási ötletek, amelyek tele vannak gyermekbetegségek­kel. melyeket próbálnak ugyan gyógyítani, de az embernek néha olyan érzése van, hogy ettől csak rosszabb lesz a hely­zet. Egy-egy szívműtét közel kétmillió forintba kerül, ha így vesszük, és szigorúan a szá­mokat nézzük, akkor minden műtét ráfizetés, s egy klini­ka vezetése egyáltalán nem örül a több operációnak, mert úgy érzi, tönkre teszi a gazdál­kodását. Tény, hogy ma min­den szívcentrum ráfizetéssel működik, csak az egyiknek leírják a tartozását, a másik­nak meg nem. Ilyen hozzáál­lás mellett marhaság a finan­szírozás. Svédországban, ahol évekig dolgoztam, s rendsze­resen jelenleg is dolgozom, konkrét adatok alapján szá­molták ki a költségeket, s ha ott többet és jobban dolgozik az ember, több pénzt kap a kli­nika is. — A debreceni szívsebé­szeti centrumban operáljuk és gyógyítjuk a Szabolcs me­gyei betegeket. A megyei kar­diológusokkal kialakult kap­csolatról csak a legjobbakat mondhatom, hiszen Nyíregy­házán már létezik az az egysé­ges rendszer, ami Debrecen­ben mindmáig nem alakult ki. Szabolcsi kollégáim, Rusznák főorvos és társai korrekt, jó ellátást nyújtanak a betegek­nek, kapcsolatunk közvetlen és kitűnő. Kosarat fonnak a szálkái romák Mátészalka (N.L.) — Márci­usban a telepen elkezdik a ko­sárfonást, Tavasszal földet kapnak, gazdálkodhatnak. A következő hetekben három középiskolás roma fiatalt ké­szítenek fel a fősikolai felvéte­li vizsgákra. A csütörtöki fo­gadónapokon tanácsokat ad­nak, intézik az ügyes-bajos dolgokat. Minderről Farkas Sándor vállalkozó, a mátészal­kai cigány kisebbségi önkor­mányzat elnöke informálta la­punkat. Az utóbbi hónapokban igen aktív a kisebbségi önkormány­zat. A helyi családsegítő köz­ponttól 400 ezer forint úgyne­vezett munkahelyteremtő tá­mogatást kaptak. Ezt is fel­használják a cigánytelepen ki­alakítandó felnőtt iskola, illet­ve munkahely kialakításánál. A terv szerint a különböző tan­folyamokat a Nyíregyházi Re­gionális Munkaerőfejlesztő és -képző Központ szervezi és bonyolítja majd le. A március­ban induló kosárfonó tanfo­lyam késztermékei nem ma­radnak majd raktáron, mert egy vállalkozó piacot talál ezeknek a termékeknek. Ké­sőbb kerti bútorok készítésére tanítják meg a munkanélküli romákat. Kőműves betanító tanfolyam is szerepel a prog­ramban. A betanított kőműve­sek egy része a Megyei Kere- kedelmi és Iparkamara közre­működésével részt vehet Kis- Jugoszláviában az újjáépítési munkálatokban. Mit szól Ön Bokros Lajos lemondásához? Bretka Jánosné Hegedűs Péterné Pták István Sípos Sándor Balázs Attila felvételei Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Köz­életünk legizgalmasabb híre lett Bokros Lajos pénzügymi­niszter hétvégi lemondása és annak találgatása, vajon mi késztette őt erre a lépésre? Megkérdeztük: mit szólnak távozásához? Bretka Jánosné magánvál­lalkozó, Nyíregyháza: — Nagyon feszült az ország sorsa, mivel kialakult és egyre szélesedik a szegények tábora. Egy réteg meggazdagodott, a középosztály eltűnt és én úgy látom: Bokros Lajos nem bir­kózott meg ezzel a problémá­val. Háromszor is beadta a fel­mondását, míg végül elfogad­ta a miniszterelnök. Az utóbbi időben sokat foglalkoztat a vi­lágban kialakult rendetlenség, a népek közti civakodás, egy adott országon belül a megol­datlan problémák kuszasága. Úgy vélem, ember nehezen tudna rendet tenni ebben. Visszatérve Bokrosra, mind­annyiunkat érint az a gazdasá­gi, életszínvonalbeli átrende­ződés, amely az ő nevéhez fű­ződik. Hegedűs Péterné munkanél­küli. Nyírpazony: — Épp ideje volt, hogy le­mondott! — fogalmaz sarko­san az adminisztrátorból mun­kanélkülivé vált asszony. — A férjem is most vesztette el az állását, az egyik fiunk katona, a másik a Kossuth himnázi- umba jár. Fogalmunk sincs, melyik nadrágszíjon lehet még húzni, az utóbbi hóna­pokban ugyanis ez volt a leg­fontosabb tanulnivalónk. S tudja, mi bosszantott fel még hétfő reggel? Hallom, a pesti­eknek a távhődíj emeléséhez kompenzációt ad az önkor­mányzat. Minket ki kérdez meg, hogy a 25 ezres gáz­számlát és a 3 ezres villany- számlát miből fizetjük? Ezek­nek kellene, hogy utánanézzen az új pénzügyminiszter. Pták István expediáié, Nyír­egyháza: — Ki tudja, jelent-e válto­zást a számunkra a lemondá­sa? — kérdez vissza. — Az a tény, hogy vagy háromszor is beadta a lemondását, mire el­fogadták, számomra azt jelzi: nem olyan zökkenőmentesen működnek a dolgok ott fennt a kormányban, mint azt hinni szeretnénk. Már annyiszor megtapasztaltuk, bárki ül egy fontos bársonyszékben, a kis­ember életét az ritkán befolyá­solja előnyösen. Majd egy esztendő múlva kérdezze meg, mit jelentett nekünk a pénz­ügyminiszter távozása, talán akkorra ismét saját bőrünkön érezhetjük a változást. Remé­lem pozitívan. Sipos Sándor kútkezelő, Nyíregyháza: — Mi nem szoktunk politi­zálni a feleségemmel, aki most otthon van a három kis­lányunkkal. Véleményem sze­rint nem változik az életünk jelentős mértékben. Aki beül majd a bársonyszékbe, to­vábbviszi a Bokros által meg­kezdett tervet. Mi, vallásos emberek más szemszögből nézzük a politikai, közéleti küzdelmeket, s megpróbáljuk kivédeni annak hatását az éle­tünkre. Jó ideje ez lehetetlen. Csak az a probléma, hogy az ország irányítói mintha másik Magyországon élnének és nem éreznék olyan nyomasz­tónak a megélhetést, mint azt mi, a nagy többség tagjai. A hollandoké a Dunabank Budapest (MTI) — Az az ING-Csoport lett a tulajdo­nosa a Dunabank Rt.-nek, melyhez tartozik az ING Bank és a Nationale-Neder- landen Biztosító Rt. Az ING Bank az alapításától, 1991-től 100 százalékos holland tulajdonú, 1994- ben Magyarország legjobb külföldi bankja, míg tavaly Közép-Kelet-Európa leg­jobb bankja címet kapta. A Dunabank Rt.-nél csupán kétmilliárd forintnyi hitel és egymilliárd forintnyi be­fektetésállomány marad, amely várhatóan feladja ke­reskedelmi banki jogosítvá­nyait és fokozatosan kiürül. Az ING Bank átveszi a Du­nabank közel 15 milliárd forintra tehető betétállomá­nyát, és teljes mértékben fe­lel a betétesek követelései­nek kifizetéséért. A szerző­dést a megállapodásról feb­ruár 23-án írják alá. az üz­letágak átadása február 29- én történik meg. Minderről a Dunabank és az ING Bank képviselői tá­jékoztatták az újságírókat, ahol elhangzott: a pályázat meghirdetésére azt követő­en került sor, hogy a Duna­bank elvesztette teljes tőké­jét, és a többségi állami tu­lajdonos az üzletágak érté­kesítése mellett döntött. (A Dunabankban az állami tu­lajdonrész eléri a 96 száza­lékot.) A pályázatra öt aján­lat érkezett, ebből kettő az ING-é és a Konzumbanké a teljes üzleti körre vonatko­zott. Az ING Bank ajánlata azonban anyagi szempont­ból is meghaladta a Kon­zumbankét. A megállapodás szerint az ING Bank átveszi a Du­nabank teljes fiókhálózatát. A 330 dolgozóból 300-310- en az ING Banknál folytat­ják munkájukat. Rejtő E. Tibor, az ING Bank vezér- igazgatója elmondta, hogy várhatóan hosszabb távon a Dunabank 250 dolgozójá­nak tudnak állást ajánlani. Az igazgatótanács kivételé­vel valamennyi vezető át­kerül az ING-hez. A Duna­bank nevet nem őrzik meg, az átvett tevékenységeket az ING Bank nevén folytat­ják. Az elképzelhető, hogy a kártyaszolgáltatás to­vábbra is Duna néven fut majd. Rejtő E. Tibor szerint az átvett üzletágak jól ki­egészítik az ING Bank szolgálatatásait. A Duna­bank üzletágak így lehetővé teszik az ING Bank számá­ra a kártyaszolgáltatás meg­kezdését, a folyószámlave­zetést, a lakossági betétek kezelését. Az ING Bank Rt. mérlegfőösszege jelenleg 70 milliárd forint, múlt évi nyeresége 2,5 milliárd fo­rintot ért el. Jelenleg száz­hatvan alkalmazottat fog­lalkoztat. Mindez azt is jelenti, hogy ennek a világon is elő­kelő helyen jegyzett pénz­intézetnek a szolgáltatásait megyénk lakossága is mi­hamarabb élvezni fogja. Elhunyt Zóber Jenő Nyíregyháza (KM) — Születése és temetésének napja között kereken 75 év telt el: csütörtökön ünne­pelhette volna háromne­gyedszázados születésnap­ját Zóber Jenő, a Nyíregy­házi Izraelita Hitközség el­nöke. Életének túlnyomó többségét Nyíregyházán él­te le. Életének voltak nagyon nehéz időszakai, viselnie kellett sárga csillagot, éve­ket töltött munkaszolgálat­ban. Családot alapított, mindenkin segített, megtar­totta emberségét egy hosszú életen át. Nyugdí­jasként vállalta el az Izrae­lita Hitközség vezetését, s olyan hitéletet teremtett Nyíregyházán, amilyenre azelőtt nem volt példa. Ki­váló szervezőkészségével előbb összegyűjtötte, majd összetartotta a közösséget. Véletlen baleset végzett vele. Budapesten vett részt egy országos tanácskozá­son a Magyar Zsidó Hit­községek Szövetségének központjában. Hazaérvén, egy ismerőse kocsijában a Kelet Áruház előtti csomó­pontban, otthonától alig 300 méterre érte a végzetes baleset. Emlékét kegyelettel őriz­zük. Farsangi bált... ...rendez a vásárosnaményi nyugdíjasklub február 20- án délután, amelyre meg­hívták a mátészalkai időse­ket is. (KM) Mezőgazdasági... ...hetet szervez a Felsőda- dai Térségi Fejlesztési Szö­vetség, az Ibrányi Közössé­gi Ház és a Primom Vállal­kozásélénkítő Alapítvány február 19. és 26. között Ib- rányban. Az agrárágazat je­lenlegi és jövőbeni helyze­téről, a növényvédelem, az öntözés, a szántóföldi nö­vénytermesztés kérdéseiről lesz szó. Az előadások 17.30 órakor kezdődnek, a rendezvény ideje alatt kiál­lítást és vásárt is szerveztek az érdeklődőknek. (KM) A tiszalöki... ...könyvtárban B. Tóth Já­nos festőművész alkotásai­ból február 20-án 18 órakor nyílik kiállítás. A tárlat március 20-ig tekinthető meg. (KM) Negyedszázaddal... ...ezelőtti eseményekre em­lékeztek a múlt héten szom­baton azok a fehérgyarmati diákok, akik az 1970-es ár­víz miatt nem tudták befe­jezni tanulmányaikat az 1. Sz. Általánös Iskolában. (KM)

Next

/
Oldalképek
Tartalom