Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-07 / 32. szám
1996. február 7., szerda HAZAI HOL-MI Kelet-Magyarorszag 5 Kevesebb pénzért dolgozunk A januári adóelőleg levonása kedvezőtlenül érintett nagyon sok embert Nyeste József Morauszki Szíkszainé Mihályné Lukács Irén Morauszki Mihályné család- sebbségi önkormányzati képsegito: — Épp átugrottam egy adó- sávot, 520 ezer forintot keresek bruttóban és ebből 160 ezer forint körüli a levonásom egy évben. Eddig több volt a nettó fizetésem, ráadásul a mostani bérem a főiskolai végzettséget is magába foglalja. Hamarosan végzek az egészségügyi főiskola szociális munkás szakán és a diploma átvétele után sem számfejtenek nekem több bért. A férjem két infarktus után is csupán 50 százalékos rokkantsági fokba került, s 14 éves fiammal együtt hármunknak az egy személyre jutó jövedelem alapján akár én is kérhetnék segélyt. Hozzáteszem, még kiviselőként 24 ezer forint bruttó a tiszteletdíjam, s ezt is beleszámítottam. Szikszainé Lukács Irén biológia-testnevelés szakos tanár: — Egy kolléganőmmel tavaly közös munkánk volt, ő callanetics-tomát vezetett az iskolában, én addig a gyerekeiknek sportfoglalkozásról gondoskodtam. Mivel ez klasszikus melléktevékenység, az adóelőleg levonása kedvezőtlen helyzetet teremtett számomra. Úgy számítottam, körülbelül 2 ezer forinttal kapnék kevesebbet, ha időt, energiát áldoznék erre. Lemondtam ezt a megbízást. Gondolom, mindenki más így döntene a helyemben. Bálterem az egész színház Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Lényegesen rosszabbul járt sok ember a legutóbbi fizetés kézhezvételénél. Az adótábla változása miatt az adóelőleg levonása kedvezőtlenül érintette a munkavállalók jó részét. Különösen igaz ez azokra, akik a főállásuk mellett valamilyen mellékkeresettel is rendelkeznek. A társadalmi felháborodást kiváltó adóelőleg-változásokról kérdeztünk meg néhány embert. Nyeste József szolgálatvezető mentőtiszt: — Egy évvel ezelőtt átéltünk hasonló helyzetet. 1994 novemberétől ugyanis nem engedélyezik számunkra a túlórát — nem jut rá a központi költségvetésből — ami egy kis kiegészítést jelentett az alacsonyan fizetett mentősöknek. Akkor általában 7-8000 forinttal kaptunk kevesebbet. Pedig a megerőltető szolgálat ellenére is ragaszkodtunk a túlórához, ráadásul erre a munkára szükség is volt. 31 év szolgálat után 29 000 bruttót és 4250 Ft munkaköri pótlékot kapok. Az már más lapra tartozik, hogy én az egész személyi jövedelemadóval nem értek egyet. Könyvtár Nyíregyháza (KM) — Jó hír az örökösföldieknek: a nyíregyházi Móricz Zsig- mond Megyei és Városi Könyvtár február 8-án megnyitja a lakótelepen új részlegét (a Fazekas J. tér 9/A alatt, a volt Otthon presszó helyén). Mint megtudtuk: az örökösieknek már korábban is volt saját bibliotékájuk, azonban a most átadandó alapterülete jóval nagyobb lesz, mint a megelőzőé volt, az induló kötetszám pedig hétről tizenháromezerre emelkedik. A könyvtári szolgáltatást napi 8 órán át vehetik igénybe az olvasók, kölcsönzők. Koncert Nyíregyháza (KM) — Ilyenkor a félévi meghallgatás után pódiumra lépnek a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola legtehetségesebb növendékei. Tegnap sem volt másképp, azok, akik a tanári zsűri előtt a napokban jól vizsgáztak, közönség előtt is számot adhattak tehetségükről. A szakközépiskolában este hét órakor kezdődött hangversenyen húsz diák lépett fel, különböző hangszereket megszólaltatva. A megyeszékhely kulturális életében is fontosnak számító koncertet Csabai Lászlóné polgár- mester nyitotta meg. Nyíregyháza (KM - K. J.) — Azon melegében adjuk tovább a friss hírt: bál lesz a színházban, pontosabban színészbálra készülnek megyeszékhelyünk teátrumában. Mint megtudtuk: a jeles eseményre — amolyan tradícióteremtő szándékkal — a Móricz Zsigmond Színház épületében (igénybe véve csaknem minden helyiséget) kerül sor március 2-án 20 órától. A vendégek sereglése és fogadása nyolc negyvenig zajlik, majd kezdődik a nyitótánc. A svédasztalos megoldású vacsora ínyencségeit 21 órától lehet fogyasztani, hogy aztán senkit se kínozzon az éhség a 22 órától startoló gálaműsor alatt. Hogy a parádés programban pontosan mi lesz — nos, egyelőre maradjon meglepetés. Egy biztos: színházunk művészei külön e naphoz és tánceseményhez igazították a bemutatandó produkciókat. A klubban szórakozni, beszélgetni, falatozni kívánók cigányzene mellett múlathatják az időt. Aki pedig a tánc örömeiből akarja kivenni a részét, méghozzá a világot jelentő deszkákon, megteheti: Kazár Pál és zenekara talpalávalójá- ra lehet ropni a legkülönbözőbb koreográfiákat — a nagyszínpadon! A „kamarában” a disco fényei villognak Özv. Bulyáki Dánielné A szerző felvétele bár az utóbbi három évben ágyhoz van kötve, megfáradt lábai már nem engedelmeskednek. Mutatta, hogy ágya fölött a falon egy fénykép őt Sándor Juli Balázs Attila felvételei Sándor Juli színművész: — Eddig megvolt az évi 100 ezer forintos alkalmazotti kedvezményem, az idén ez tudomásom szerint a felére csökken. Nagyon furcsának tartom, hogy egy jutalomból például negyvenhat százalékot vonnak le. Az a bér, amit most felveszek, kb. kétezerrel kevesebb a tavalyihoz képest. A hakni kiegészítheti a jövedelmet, de a papíron felvett pénz már lényegesen kisebb. Az a tapasztalat, hogy egy betéti társaság nevére végezzük a különmunkát és akkor a költségeinket el tudjuk számolni. Ez engem most érdekel jobban, mert bejött egy-két színvonalas megbízás. hajnalig; a jófajta muzsikát „Schulz” keveri, mint azt már szinte elvárjuk ilyen alkalmakkor. Éjféltől ki-ki szerencsét próbálhat a tombolán, és lehet majd kaszinózni is: a Casino ugyanis kihelyezett „ügyele-' tét” tart: Black Jack, rulett, és egyéb csalafintaságok várják a merészebbeket. Hajnali egykor — a buli megkoronázásaként — megválasztják a Színészbál Szépét. Ja, még egy fontos tudnivaló! Belépőjegyek a színház jegyirodájában (Nyíregyháza, Országzászló tér 6.) vásárolhatók, illetve igényelhetők (tel.: 310-360). ábrázolja — hatvan évvel ezelőtt készítette e képet a fotográfus. Ott van a falon a jó ura fényképe is. Dani bácsi a vasúttól ment nyugdíjba, pályamunkásként. Az ő fényképe alá került az a családfa, amelyet Szabó Menyhért mátészalkai vasutas készített. A családfa szerint e famíliából kilencen szegődtek a vasút szolgálatába. Ezért is köszöntötte az idős nénit a ritka születésnapon értékes ajándékkal Szűcs Gusztáv polgármester és Muzsnai László református lekész mellett Kői István, a debreceni vasútigazgatói hivatal vezetője és Puskás István mátészalkai állomásfőnök. Eszter néni az Ida lányával, illetve a vejé- vel, Tasi István nyugdíjas vasutassal él egy fedél alatt, békében, elfogadható egészségben. = Száz éve született a lápon Most a Vénusz a Nap után nyugszik Nyíregyháza (M. T. F.) — Ha derült a téli égbolt, a levegő tisztább volta miatt fényesebbek, sziporkázóbbak a csillagok, jobb megfigyelési lehetőségek nyílnak az égi jelenségek vizsgálatára, ezért vállalkoznak a hivatásos, sőt az amatőr csillagászok is a hideg idő ellenére az égbolt tanulmányozására. A Merkur másfél, a hónap végére fél órával előzi meg kelésével a Napot a hajnali égbolton. Tanulmányozásra 12- én a legalkalmasabb, ekkor lesz legnagyobb keleti kitérésben a Naptól. A Vénusz az esti nyugati égbolt igen fényes látványossága. Három és fél, a hónap végére négy órával nyugszik a Nap után. A Jupiter is a hajnali égbolton jelentkezik holdrendszerével együtt a Nyilas csillagképben, több mint két órával kel korábban a Napnál. A Szaturnusz az esti nyugati égbolt látványossága, három és fél, a hónap végén másfél órával nyugszik a Nap után. Nevezetessége, hogy híres gyűrűjéből csak egy egyenes vonalat észlelhetünk a bolygó átmérője mentén, mert a Föld északról délre halad át 12-én a bolygó gyűrűjének síkján. A Mars, az Uránusz és a Neptunusz bolygók e hónapban a Nap látszólagos közelsége miatt nem alkalmasak megfigyelésre. A sebészet új világa Dr. Eisert Árpádról nevezik el a műtőt Egy verőfényes téli napon, 1951. január 26-án, rendkívüli izgalom, feszült várakozás töltötte be kórházunk régi sebészeti műtőjét. Gitta nővér, a vezető műtősnő, még a szokásosnál is szigorúbb tekintettel ellenőrizte birodalma minden apró részletét. Pedig megszokta már, hogy ebben a műtőben nemcsak bonyolult hasi műtétek történnek, hanem olyan mellkasi beavatkozások, amik országosan is ritkaságszámba mennek. De a mellkasi műtétek szokásos műszerei mellé most, egy eddig még soha nem használt kis műszer is került. Egy kis eszköz, amivel a délelőtti műtétben Eisert doktor majd átvágja a beteg összenőtt szívbillentyűjét. Mert olyan műtéthez készülődött a Csehszlovákiából három éve átkerült fiatal sebész, amilyen műtétet Magyarországon még soha nem végeztek! A kiváló képességű orvos addigi nyíregyházi működése alatt már városunkon messze túljutó hímévre tett szert. Sorozatban végezve a legbonyolultabb műtéteket, a háború utáni sebészet új világát nyitotta meg kórházunkban, ahol pedig, az előző évtizedekben működő sebész főorvos, Klek- ner-Korompay Károly kiváló szakmai színvonalat teremtett. E januári nap előtt nem egész fél évvel, 1950 augusztusában Eisert Árpád már elvégzett itt, Nyíregyházán egy olyan műtétet, amit hazánkban még előtte soha, senki. Egy felnőtt beteg veleszületett aortaszűkületét operálta meg, már akkor országos hímevet szerezve a kórháznak is. A második világháború után az Egyesült Államok egy-egy nagy sebészeti centrumában már operáltak sikeres^ szívműtéteket. Eisert Árpád nyelvtudása, Londonban dolgozott sebészekkel való kapcsolata révén megismerkedett ezekkel a törekvésekkel. Az itteni belgyógyászati osztály vezetőjének, dr. Sarvay Tivadarnak és dr. Gerlei Ferenc kórboncnok főorvosnak a támogatásával készült arra, hogy az amerikai sebészekhez hasonlóan, ő is szívműtétet végezzen. Aztán azon a 45 évvel ezelőtti napon, sikeresen végezte el egy 36 éves nőbetegen az első magyarországi szívműtétet, amelyikkel a nyíregyházi kórház számos európai országot is megelőzött! Ez a rendkívüli műtét — melynek személyes résztvevője lehettem — kiemelte Eisert Árpádot a nyíregyházi kórházból. A Dr. Eisert Árpád Archív felvétel pécsi klinikára került, hogy ott működjön közre — Ku- dász professzor mellett — a magyar szívsebészet fejlődésében. Erről a munkásságáról emlékeztek meg ünnepélyesen a pécsi II. Sz. Sebészeti Klinikán, ahol az új szívsebészet egyik műtője az ő nevét kapta múlt év októberében. Pécsről azonban, három évvel később visszatért városunkba és 1954-től haláláig, húsz éven át volt kórházunk sebész főorvosa. A szívsebészet rohamos technikai fejlődése később már meghaladta kórházunk lehetőségeit, de lelkes támogatója és közreműködője lett a debreceni II. Sz. Sebészeti Klinikán megindult szívsebészeti munkának. Mindezek mellett Eisert Árpád számunkra, tanítványai számára, környezetét zavarba ejtő szerénységű, tudását, ismereteit két kézzel szóró, beosztottjai előrehaladásán fáradozó tanítómester volt. Ez a csehszlovákiai iskolákban járó, csendes, visszahúzódó ember több magyar verset tudott, jobban ismerte Madá- chot, Mikszáthot — de Németh Lászlót is — mint mi itthon nevelkedett tanítványai! És bátran kérdezhettük történelemről, csillagászatról, űrkutatásról. Ugyanúgy érdeklődött a régészet titkai, mint a kettős honfoglalás elmélete iránt. A háború utáni magyar sebészgeneráció eme rendkívüli alakja már több mint 20 éve halott. Lassan feledésbe mennek róla a személyes emlékek is. Ezért különösen nagy örömünk, hogy most, február 9-én ünnepi tudományos ülésen emlékezhetünk meg az első magyarországi szívműtétet végző Eisert Árpádról. A kórház központi műtője ezután az ő nevét viseli. Emléktábla kerül az öreg sebészeti épület falára is, hirdetve, hogy az utókor büszke a nagy szívsebészre, hálás az oly sok mindenben példamutató orvosnak. Dr. Dohanics Sándor Mezőgazdasági... ...hetet rendeznek Ibrány- ban február 19-e és 26-a között. Az előadások 17.30 órakor kezdődnek a közösségi házban. A rendezvény- sorozat szervezői meghívták Bálint Györgyöt, a népszerű Bálint gazdát is. Február 24—25-én kiállítás és vásár is lesz a helyszínen. Elkészült... ...a Falusi Turizmus Megyei Szervezetének információs kiadványa. Bővebb felvilágosítást a megyei ön- kormányzatnál Zlota Józseftől kérhetnek az érdeklődők (telefon: 314-111). A helyi... ...használtruha-kereskedők jótékonysági felajánlást tettek a közelmúltban Záhonyban: készleteik egy részét az önkormányzat közvetítésével ajánlották fel és osztották szét a rászorulók között. (KM) Nagyecsed (N. L.) — Nepes családja körében ünnepelte századik születésnapját kedden Nagyecseden özv. Bulyáki Dánielné. A Krasznához kő- hajításnyira lévő barátságos szobában két gyermeke, hét unokája és tizenhárom dédunokája köszöntötte az anekdo- tázó Eszter nénit. Az idős néni jó hangulatban, jól érthetően mesélt a régi szép, meg a régi rossz időkről. Még emlékszik rá, hogy égett a láp, hogy karvastagságú kukorica termett a zsebkendőnyi kis földecské- jén, s hogy 'fiatal korában a Kraszna töltését virágok borították... Arcán kisimultak a ráncok, amikor arról szólt, hogy szemüveg nélkül is olvassa mostanában az újságot, meg a Bibliát. Tudja, milyen a mai világ,