Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-05 / 30. szám

1996. február 5., hétfő MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Magyarok NATO-kötelékben A miniszterelnök fejet hajtott a csapatzászló előtt, s ellépett a katonák előtt Okucani (MTI) — Horn Gyu­la kormányfő okucani látoga­tása során figyelmeztetett arra, hogy az igazán nehéz munka ezután következik. Most dől el, hogy a felrobbantott híd új­jáépítése, vagy a pontonhíd mellett dönt a NATO-erők ve­zetése — fűzte hozzá. Kitért arra, hogy ezután már a híd­építési és az útjavítási munkák várnak majd a magyar kato­nákra az IFOR-erővel egyez­tetett program alapján. Horn Gyula a parancsnoki tájékoztatóra hivatkozva ki­emelte, nagy hangsúlyt he­lyeznek a biztonságra. Bármi­lyen veszély esetén néhány percen belül a helyszínre ér­keznek a NATO biztosító egy­ségei, s minimálisra csökken­tik a veszélyt. A miniszterel­nök kitért arra, hogy a túlpar­ton, vagyis a szerb oldalon ko­moly felderítő-feltérképezési munkára van szükség, amelyet a nemzetközi erőkkel közösen kell elvégezni. A miniszterel­nök közölte, hogy a Tudjman elnökkel folytatott tárgyaláson szóba került Kelet-Szlavónia kérdése. — Magyarország — emlé­keztetett Hóm Gyula — annak idején azon kevés ország közé tartozott, amelyek azt vallot­ták, hogy a kelet-szlavóniai rendezés nélkül nem lehetsé­ges a délszláv rendezés sem. Most mind a horvát kormány­fő. mind a horvát elnök nagyra értékelte a magyarok szerepét, azt a nemzetközi aktivitást. amelyet e probléma megoldá­sa érdekében Magyarország kifejtett. A szemlét követően a köz­ponti téren felsorakozott a 416 fős magyar műszaki alakulat, s Ronkovics József ezredes, a tábor parancsnoka jelentést tett Hóm Gyulának. A minisz­terelnök fejet hajtott a csapat- zászló előtt, s ellépett a kato­nák előtt. Felhangzott a him­nusz, majd Hóm Gyula beszé­dében a békemisszióban törté­nő részvétel fontosságát emel­te ki. A magyar kormány és nép nevében köszönetét mon­dott a magyar katonáknak, hangoztatva, hogy a magyar nemzeti érdekeket szolgálják Okucaniban. A miniszterelnök után John David Moore-Bick dandártá­bornok, az IFOR gyorsreagá­lású erőinek műszaki főnöke méltatta a magyar katonák fel- készültségét és felszereltségét. Már nem tekintik ellenségnek őket, hanem velük együttmű­ködő erőnek tartják a magyar katonákat — mondta. A tábor­nok kiemelte, hogy rendkívül nagy veszélyt jelentenek az aknák, s hogy a békemisszió kezdete óta 47 NATO-katona vesztette életét. Moore-Bick tábornok végül magyarul üd­vözölte a műszaki alakulatot. Ezután a táborban a magyar zászló mellé felvonták az IFOR lobogóját. A miniszterelnök szomba­ton este hazaérkezett Buda­pestre. Mentesülni az elvonástól Baranyai javaslat az adóelőleg-számítás módosítására Ez várható HÉTFŐ: — Sajtótájékoz­tató a Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Munkaügyi Központban. — Üzletem­ber-találkozó a nyíregyhá­zi sportcsarnokban. — Körzeti földárverés Jánk- majtis, Vámosoroszi és Fülesd községek területei­re Fehérgyarmaton. KEDD: — Sajtótájékoz­tató a fehérgyarmati és a vásárosnaményi kórház fú­ziójának előkészületeiről Nyíregyházán. — Földár­verés Balkányban.— Kör­zeti földárverés Ófehértó, Nyírcsászári és Nyírderzs községek területeire Nyír­bátorban. SZERDA: — Sajtótájé­koztató a Magyar Autó­klub Szabolcs-Szatmár- Bereg Megyei Irodájában. — Munkaügyi fórum aktu­ális foglalkoztatás-politi­kai kérdésekről Nyíregy­házán. — Földárverés Bal­kányban. — Körzeti föld­árverés Piricse és Szakoly községek területeire Nyír­bátorban. CSÜTÖRTÖK: —A ha­zai cigarettagyárak által létrehozott pénzügyi alap­ból nyújtott termesztői tá­mogatás feltételeinek is­mertetése Nagykállóban. — A Republic együttes koncertje a nyíregyházi sportcsarnokban. — Föld­árverés Balkányban. — Körzeti földárverés Terem és Kisléta községek terüle­teire Nyírbátorban. PÉNTEK: — Tudomá­nyos ülés a szívgyógyítás műtéti lehetőségeiről Nyír­egyházán. — Földárverés Encsencsen. VASÁRNAP: — Időkö­zi önkormányzati választás Nyírtasson. Pécs (MTI) — Az adóelőleg­fizetési rendszer módosítását kezdeményezték az MSZP Baranya megyei országgyűlési képviselői. Áz Új Vasárnapi Dunántúli Napló című hetilap­ban megjelent hír nyomán a párt parlamenti gazdasági munkacsoportjának vezetője, Puch László országgyűlési képviselő, aki egyben Mohács város képviselője is. elmond- ta: a baranyai szocialista kép­viselők azt szorgalmazzák, hogy a béren felüli bizonyos jövedelmek mentesüljenek a törvényben jelenleg előírt 40 Nyíregyháza (KM) — Élet­veszélyesen gyakorivá váltak mostanában az útszélen teljes sötétségbe burkolózva, kivilá- gítatlanul leparkoló, szinte mindig ukrán és orosz kamio­nok. Amint az várható volt, ezeknek az időzített bombák­ként is felfogható, szörnyű csapdák egyikének szombaton este bekövetkezett az első iszonyú tragédiája. Feltehető­leg egy négytagú tiszabezdédi család fele lelte halálát az Új- fehértó közelében, a 4-es főú­ton történt baleset következté­Az orosz Moszkva (MTI) — Oroszor­szág Európa Tanácsba való felvétele nem jelenti a halál- büntetés automatikus eltörlé­sét — jelentette ki Valentyin Kovaljov orosz igazságügyi miniszter. Kovaljov szerint Moszkva külön állásponton van az ügy­százalékos adóelőleg-elvonás­tól, ha az illető évi személyi jövedelme egy — ma még vi­tatott — összeghatár alatt ma­rad. A képviselő azt is el­mondta, hogy az illetékes tár­cákkal és hivatalokkal közö­sen keresik a módját, hogy ja­vaslatuk kivihető legyen a ha­tályos szja-törvény módosítá­sa nélkül, az abban foglalt egyedi elszámolási rendszer alkalmazásával. Az APEH szombaton meg­jelent sajtóközleményében már tájékoztatta a munkáltató­kat és a bérkifizetőket az adóe­ben, aminek okozója megint az elképesztő nemtörődömség és az európai közlekedési sza­bályok semmibe vétele. Áz Opel Ascona négy utasá­val Téglás irányából Ujfehértó felé haladt kilencvenes tempó­val. Este fél hét volt, amikor odaértek a 255. kilométerkő közelében az úttest jobb olda­lán kivilágítatlanul várakozó ukrán pótkocsis szerelvény­hez. Az Ascona vezetője — egyébként hivatásos gépkocsi- vezető — a tompított fényszó­rója csóvájában csak későn ben, noha az ET ragaszkodik a halálbüntetés hatályon kívül helyezéséhez. — Az orosz vezetés elviek­ben egyetért azzal, hogy senki sem fosztható meg az életétől, s támogatja a halálbüntetés el­törlését. Ä legsúlyosabb bün­tetést azonban csak akkor kell lőleg levonásának egyedi módjáról, melyet az 1995. évi CXVII. törvény tesz lehetővé. Az adóelőleg kiszámításakor és levonásakor a bérek kifize­tői külön engedély nélkül is al­kalmazhatnak olyan módszert, amely az adóelőleg egyenletes elvonását biztosítja, és mér­sékli az év végi elszámoláskor adódó alul- és túlvonást. A közlemény szerint az egyedi adóelőleg-számítás nem alkal­mazható a bér fogalmába nem tartozó jövedelmekre, melyek­re a törvényben előírt 40 szá­zalék érvényes. észlelte a teherjárművet, s sze­mélygépkocsijának jobb felé­vel belerohant annak bal hátul­jába. Az iszonyatos ütközés következtében a gépkocsi 56 éves vezetője szörnyethalt, a mögötte ülő utasa — feltehe­tően a kislánya — sérüléseibe rövid idő múlva belehalt. A kocsi jobb oldalában ülők vi­szont életben maradtak. Egyi­kőjük, egy ötvenéves asszony könnyebb sérülésekkel, egy 21 éves fiatalember pedig súlyos csonttörésekkel, de végül is túlélték a közúti tragédiát. hatályon kívül helyezni, ami­kor sikerül stabilizálni a bűnö­zési helyzetet az országban. Ehhez időre van szükség — idézte Kovaljovot az Interfax. Az Európa Tanács parla­menti közgyűlése a múlt hó­nap végén döntött az orosz fel­vételről. Az úton lesben áll a halál Személygépkocsi és ukrán kamion karambolja a négyesen kötél még marad Gene Kelly táncol partnerével, Shirley MacLaine-nel a Milyen utat kell megtennünk? című film 1963. szeptember 10-i forgatásán. Az Ének az esőben, továbbá a negyvenes­ötvenes évek nagysikerű filmmuzikeleiből ismert táncos és koreográfus Gene Kelly a hét végén, Beverly Hills-i otthonában hunyt el AP-felvétel Sláger a cigaretta Nyíregyháza (KM) — A Hajdú-Bihar és Szabolcs- Szatmár-Bereg megyei vám- és nyomozóhivatalok az elmúlt hét során is jó né­hány jogszabálysértő cse­lekményt derítettek fel. A sláger továbbra is a cigaret­ta, de szép számmal foglal­tak le alkatrészeket és sze­szes italt is. A záhonyi vámhivatal 68 személy ellen kezdeménye­zett eljárást, 66 esetben vámszabálysértés, két eset­ben csempészet bűncselek­mény miatt, amelyek összes elkövetési értéke megközelíti a kétmillió fo­rintot. Az elkövetők 99 szá­zaléka külföldi. A lefoglalt áruk köre széles: 27 470 do­boz cigaretta, 100 liter vod­ka, egy mázsa színesfém, több tucat traktoralkatrész, vágókorong, gázgyújtó és búvárszivattyú. A beregsurányi vámhiva­tal kirendeltségein szolgá­latot teljesítők 23 esetben intézkedtek vámszabálysér­tőkkel szemben. Több mint 300 ezer forint értékben ci­garettát, gázolajat és réz­hulladékot foglaltak le. Az ártándi vámhivatal munkatársai két vámsza­bálysértés elkövetése miatt kezdeményeztek eljárást, itt a vámáruraktár készletét 65 ezer forint értékű cigaretta és szeszesital gyarapítja. A csengersimai határát­kelőhelyen tíz esetben in­tézkedtek a pénzügyőrök vámszabálysértés miatt. Román állampolgárok au­tóbusszal és személygépko­csival érkezve a járművek­ben elrejtve kíséreltek meg az országba behozni 380 ezer forint értékben cigaret­tát, pálinkát és ágynemű- garnitúrát — sikertelenül. A belterületi vám- és nyomozóhivataloknál egy deviza bűncselekményt, két vámellenőrzés akadályozá­sa szabálysértést és 23 visszaélés jövedékkel bűn- cselekményt lepleztek le. Több mint két és fél millió forint értékben foglaltak le jövedéki ellenőrzés alól el­vont dohányterméket, sze­szesitalt és gázolajat. A pia­cok ellenőrzése folyamatos volt. A jövedéki bírságként kiszabott összeg: 6 394 751 forint. Ez csak egy része a lefoglalt áruknak, ami sok he­lyet foglal el a záhonyi vámhivatalban is Kováts Dénes felvétele Diabetesztábor Nyíregyháza (KM) — Or­szágos diabetesz-összejö- vetelt tartottak a sóstói Tó­kuckóban február 2-4-e kö­zött. Ezúttal képezték azo­kat a 14-20 év közötti fiata­lokat, akik majd lakóhelyü­kön cukorbetegek klubjait vezetik. Orvosi előadáson ismerkedtek meg a diabé­tesz napi tennivalóival, an­nak veszélyeivel, s azzal, miként lehet kiegyensúlyo­zott életvitelt megvalósítani a betegeknek. Pszichológiai ismeretekkel is gyarapod­tak a résztvevők, s egyúttal szakmai tapasztalatcsere keretében tájékozódhattak a más városokban folyó cu­korbeteg-klubok munkájá­ról, eredményeiről. Christopher... ...látogatása jól szimboli­zálja a két ország közötti kapcsolatokban bekövetke­zett változást — jelentette ki vasárnap Slobodan Milo­sevic szerb elnök az ameri­kai külügyminiszterrel folytatott belgrádi tárgyalá­sok után. A szerb elnök nyíltnak és őszintének ne­vezte a több órás megbe­szélést. (MTI) Törökország... ...vasárnap tárgyalásokat javasolt Görögországnak az Égei-tengerben lévő összes, mindeddig tisztázatlan ho- vatartozású szigetecske ügyéről, vagyis arról a té­máról, amely miatt alig né­hány napja csaknem háború tört ki a két fél között. (MTI) A tádzsik... ...parlament vasárnap am­nesztiát szavazott meg a felkelő katonák számára, ugyanakkor lemondott tisztségéről több olyan du- sanbei vezető is, akiknek távozását követeiték a láz­adók. A dusanbei törvény- hozás döntése értelmében közkegyelemben részesítik a január 25-ikén fellázadt katonákat, akiknek viszont szerdáig vissza kell térniük laktanyáikba. (MTI) Az ausztriai... ...felsőőri (oberwarti) me­rénylet első évfordulóján vasárnap a gyilkosság szín­helyén ökumenikus isten­tiszteletet tartottak. Tavaly február negyedikéről ötödi­kére virradó éjszaka isme­retlen tettesek egy táblán, amelyre az volt írva, hogy Cigányok, vissza Indiába! robbanószerkezetet helyez­tek el. A tábla eltávolítása közben a robbanás nyomán négy cigány férfi vesztette életét. (MTI)

Next

/
Oldalképek
Tartalom