Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-20 / 43. szám

színes oldal 1996. február 20., kedd Nemzeti zászló Évek óta hiába keresik a szülők, a pedagógusok a piros-fehér-zöld zászlót, amelyre az iskolai ünnepsé­gek, rendezvények szerve­zésénél lenne szükség. Kö­zeledik a március 15-i nem­zeti ünnep, ezért megkér­deztük a legnagyobb papír- írószer bolt, a nyíregyházi Szent István utcai helyettes vezetőjét. Varga Sánclornét, tartanak-e papírzászlót? — Tartanánk, de éppen a rendszerváltás körüli időben szüntette meg a gyártását az előállító cég. Azt javasol­juk, hogy a hurkapálcára erősítsék rá a nemzeti színű selyemszalagot, amit vi­szont lehet kapni, csakúgy, mint a kokárdát. Bár külön­bözik így a kétféle zászló, úgy véljük, a célnak ez a másik is megfelel. s?z-<Hlitt*iilifl Páholy­szerelem Nem éppen mindennapi kí­vánságnak adott hangot Grace Jones amerikai szí­nész- és énekesnő, amikor kijelentette, hogy a bécsi operaház egyik páholyában szeretkezni szeretne a barát­jával. A hölgyet Richard Lugner osztrák nagyiparos hívta meg a bécsi Operabál­ra és kívánságának az oszt­rák televízió riportere kér­désére válaszolva adott han­got. amikor az megkérdezte tőle. hogyan szeretné az es­tét eltölteni. Atka Viszketünk. vakarózunk, tüsszögünk: s talán nem sejtjük: kellemetlenségeink okozói az atkák (az akták is lehetnének, de ők egészen más természetű dolgok). A szabad szemmel nem látha­tó, aprócska élőlények pusz­ta létükkel súlyos allergiás tüneteket, náthát, bőrviszke- tést. asztmát idézhetnek elő. A házi poratka a lakásban szinte mindenütt megtalál­ható. A fűtési szezon a leg­ideálisabb alattomos tevé­kenységük végzéséhez. A 20-30 fok körüli hőmérsék­let, a magas páratartalom az atkáknak valóságos Hawaii! Tisztasággal és ügyes szer­kezetekkel védekezhetünk ellenük. Erősen felhős, borult idő várható, sokfelé csapadék­kal. Főként esőre lehet szá­mítani. A déli, délkeleti szél többfelé megélénkül. A hőmérséklet minimum 0. +5 fok között, a maximum +3, +7 fok körül várható. Míg a világ topmodelljei New Orleans- ban, nagy felhajtás kö­zepette meg­nyitották a Fashion Café-t, addig a brazil ma­nöken, Ana Paula sem unatkozott: egy kétnapos szambaver­seny nyitó­táncában vett részt Rio de Janeiro- ban AP-felvétel Nocsak □ Ötvenegy óra elteltével szombaton délben vált szét az ajka egy fiatal párnak a litván fővárosban, Vilniusban rende­zett maratoni csókversenyen. Az Ml ifjúsági rádió által ren­dezett többnapos vetélkedő immár világrekorder győztese a 21 éves Vita Rackauskaite és 23 éves barátja, Edgars Burei- sas. A Bálint-napja alkalmából sorra került, szerdán kezdődött és szigorú szabályok szerint megtartott versenyben, amely­nek során az egymással mér­kőző párok minden órában tíz perc csókszünetet tarthattak, a harmadik napon már csak há­rom pár bírta szusszal. A ver­senyre benevezett 13 pár min­den tagjának életkora 19 és 33 év között volt. A sze­rencsés győztesek jutalma egy afrikai utazás és ezer dollár. Egy tavalyi hasonló csókvetél­kedő.győztes kettőse „csak” 29 óra és 20 percig bírta ajak­kal. Eddig csupán a filmtör­ténet ismerte a „leghosszabb csók” fogalmát Andy Warhol egyik kísérleti filmjében, s az is mindössze ötven percig tartott, emlékeztet a dpa jelen­tése. □ A kábítószer-kereskedelem­ből származó pénz tisztára mosására a maffiák építkezési vállalatokba fektetnek be, és az épített lakásokat a piaci áron alul kínálják megvételre, vagy olyan üzleteket tartanak fenn, amelyekben sokkal ol­csóbban lehet hozzájutni pél­dául tartós fogyasztási cik­kekhez. A kliensek pontosan tudják, hogy ezek a vállala­tok, illetve boltok mire valók, de szemet húnynak a dolog felett. Ugyanakkor ha valaki bankba teszi a pénzét, akkor kötelezően be kell bizonyí­tania, hogy az tisztességes és törvényes üzletből szárma­zik. így a pénzintézetek bizo­nyos szempontból a titkos- rendőrség feladatát is ellát­ják. figyelni kell arra, hogy egészségesen táplálkozzanak a gyermekek, viszont a ren­delkezésére álló pénz korlá­tozott. Ráadásul egy évre előre tervezni szinte lehetet­len a mai gazdasági helyzet­ben. Nagyon nagy odafigye­lést igényel ez a munka. Az áremelkedést ügy próbálta kiküszöbölni, hogy előre fel­halmozott készleteket, azon­ban a hús, a tej, a kenyér és az energia ára is egyre fel­jebb kúszik. Nyolc évvel ezelőtt elvált, nem búslakodott, a munká­ban egyre több örömet lelt. A hobbija lett a vállalkozás, a virágkötészet, ízig-vérig üz­letasszony. Ahhoz, hogy össze tudja egyeztetni ezt a sokféle tevékenységet, szüle­inek és lányának a segítsége és megértése is szüséges. Bagi Pálné kereskedő Balázs Attila felvétele Kótaj (KM - HZs) — A hetvenes évek közepén, ami­kor Kótajban megnyitotta virág-ajándék boltját Bagi Pálné, sokan kinevették, hogy egy faluban próbálko­zik ilyen vállalkozással. Az­óta bizonyította, életképes lehet egy községben is egy üzlet, mégha egyedülálló nő is irányítja. Kevés olyan vi­rágbolt található a megyé­ben, amely húsz éve műkö­dik. Nagyon igényes önmagá­val szemben és a dolgozóival is. Szép lassan fejlesztette a vállalkozását. Néhány évvel ezelőtt divatáruüzletet indí­tott, majd három évvel ez­előtt a vendéglátás területén is kipróbálta, mire képes: sö­rözőt nyitott. Az önkormány­zat egy éve felkérte arra. hogy az általános iskola konyháját is üzemeltesse. Nagyon nehéz feladat egy iskolakonyhát működtetni. Iszlám nők kés alatt ^ Aranyegerek Kairó (AFP) — Az egyiptomi nők a csábítás művészete és a lelkiismeret-furdalás között hányódnak, mióta a főmufti iszlámellenesnek nevezte a plasztikai sebészetet. „A plasztikai sebészet tilos, ha célja az, hogy az asszony báját növelje, mert valójában az a célja, hogy megváltoztassa Is­ten teremtményét”—jelentet­te ki Mohammad Szajed Tan- taui sejk. Alaa Ghita, a kairói egyetem plasztikai sebészeti tanszékének professzora nyil­vános vitát szeretne rendezni a muftival, egy tizenkét éves le­ány esetét idézte. A leány mel­le annyira kifejlődött, hogy nem merte elhagyni lakását. „Három kiló zsírt távolítottam el mindkét melléből” — kö­zölte az orvosprofesszor. „Az egyházi személyek szerint ez különleges eset volt, de ki mondhatja meg, mit nevezhe­tünk különlegesnek? Meg kel­lene kérdeznem a papokat, mielőtt operálok?” — tet­te fel a kérdést Alaa Ghita. A vi­tához hozzászólt Soheir exfilmsz- tár, aki ma már fá- tyolt hord. „A nő, aki eltakarja az ar­cát, azért szépíti magát, hogy tet- szen férjének” — hangoztatta. Hongkong (AP) A február 19-ei kínai új évvel kez­detét vette a Pat­kány éve, melyet egy hongkongi ékszerüzlet egy huszonnégy kará­tos aranyból ké­szült egérpár be­mutatásával ünne­pelt. AP-felvétel Horoszkóp m. 21.-IV. 20. Jó hangulatban telik a u - ' napja. A csillagok állása minden tekintetben ked­vező képet mutat, magánéleté­ben s a munkahelyén egyaránt, de sajnos ez a jó periódus nem tart sokáig. ... IV. 21.-V. 20. Ne komplikálja túl a ff’ dolgokat. Ha egy­szerűbben próbálja megközelí­teni, rájön, hogy már régen vál­toztatnia kellett volna saját élet- szemléletén. V. 21.-VI. 21. Adja A *: át magát érzelmei- J\ A nek, most az egy­szer törődjön bele, hogy azok irányítsák egy darabig. Nem fogja megbánni, sőt örülni fog, mert egy ön számára új érzés­sel gazdagodik. VI. 22.-VII. 22. Vi­gyázzon, mert az ör­dög nem alszik. Va­lószínűleg csupán egy otromba pletykának köszönhetően gurul dühbe, de rossz hangulata so­káig megmarad. VII. 23.-VIII. 23. Szorgalmas hangya módjára igyekszik eleget tenni az elvárásoknak, ám ez nem mindig sikerül. Emi­att lelkiismeret-furdalás gyötri, ami stresszhelyzethez vezet. Lazítson, mert egészsége látja kárát. M VIII. 24.-IX. 23. tßU / Veszélyes játékba kezdett ugyan, de ha így halad, elképzelhető, hogy győztesen kerül ki ebből a le­hetetlennek induló helyzetből. Legyen azért óvatos. IX. 24.-X. 23. Is­mét visszatér az életkedve, ami már­már elhagyta az utóbbi napok­ban. Bármennyire is szeretné azonban, a partnerét nem fogja tudni átalakítani, csak saját ma­gunkat változtathatjuk meg. X. 24.-XI. 22. Kis­sé zaklatott lelki ál­lapotban van ma, emiatt veszekszik partnerével és munkatársaival is. Ne tegye, hiszen ők nem tehetnek semmi­ről, s önre rossz fényt vet a vi­ta. XI. 23.-XII. 21. Kellemetlen hatá­sokra számíthat, ezek azonban amilyen hamar jönnek, ugyanúgy el is múlnak. Emiatt ne vegye a szívére, bár­mi is történik ma önnel. XII. 22.-I. 20. Na­gyon töri a fejét va­lamilyen hasznos újításon, amellyel talán az egész élete gyökeresen meg­változhat. Nem árt azonban, ha szakemberrel is megbeszéli. I. 21.-II. 20. Gya­korlatias énje kerül ma előtérbe, s ez nagy szó önnél. Teljesen józa­nul, reálisan méri fel a lehető­ségeket, s annak alapján dönt. Elképzelhető, hogy helyes lesz a döntése. II. 21.-III. 20. Még nem heverte ki tel- jesen az utóbbi na­pok csalódásait, de már kezd ér­deklődni mások iránt, s ez jó jel. Nem szabad semmiképpen sem elzárkóznia a külvilágtól. Le­gyen nyitottabb. Kedvelt férfinév, egye­sek szerint török erede­tű, je­IALADAR lentése: | * . ,^v.- testőr­hadnagy. Más nyelvé­szek szerint a germán Aldrik, Alarik névből fejlődött, jelentése: mindenben hatalmas. Az iráni eredetű aldar azaz elöljáró szóból is származtatják. Árpád fejedelem apjának neve Álmos. Ez némelyek szerint az álmos köz­névből származik, melynek korabeli jelen­tése: álombéli, megál­modott. Misok szerint török eredetű, jelenté­se: vétel. Származtatják a volgai bolgár uralko­dó hasonló címéből, eszerint a jelentése: magasztos. Egyéb névnapok: Elemér, Leó, Paula, Pa­ulina. Szilvánusz. 85 éve született Énekes István olimpai bajnok ökölvívó. Az 8 1911 ;; 1932.' évi - Los Ange­les-i olimpián légsúly­ban aranyérmet szer­zett. Háromszoros Eu- rópa-bajnok, négysze­res magyar bajnok. A BVSC versenyzőjeként 26-szor volt magyar válogatott. 07.10 19.24 A TISZA Tiszabecsnél -168 cm, apad, 11%, 0 fok; Vlsárosnaménynál -64 cm, apad, 14%, 0 fok; Záhonynál -109 cm. árad, 20%, 0 fok: Dombrádnál 136 cm, árad. 31%, a víz­hőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -34 cm, apad, 6%, 0,8 fok. A KR ASZNA Ágerdőnél 148 cm, apad, 26%, 0,7 fok. A TÚR Garbóiénál -68 cm, árad, 10%, 0,4 fok. Megér egy mosolyt Pollákné bált akar ad­ni. és táviratilag haza­hívja Leó fiát. a brünni műszaki főiskoláról, mert a fiú kiváló bál­rendező. Leó vissza­táviratozik: — Nem tudok menni. Anginával ágyban fek­szem. Pollákné azonnal ká­belezik: — Adj neki húsz ko­ronát. dobd ki és utazz! Hírügyeletes: TÓTH KORNÉLIA Arckép Ügyfélszolgálat Szerkesztőség: plpo fi «IIP Inform Stúdió (terjesztés):

Next

/
Oldalképek
Tartalom