Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-17 / 41. szám
1996. február 17., szombat Se hal, se háló, csak rászoruló A segélyeket egyre többen igénylik • Kevésből kevés jut • Felháborodások, viták Kovács Éva Fehérgyarmat (KM) — Kétszer ad, ki gyorsan ad, — tartja a mondás, melyet ma igencsak gyakran idézhetünk. A segítségnyújtásra, a támogatásra talán soha nem volt akkora igény, mint van éppen ezekben az években, hónapokban. A fenti megállapítás igazát több tényező is tanúsítja. Mint dr. Rozsályi Sándor, a fehérgyarmati polgármesteri hivatal ügyfélszolgálati irodájának vezetője elmondja, 1995-ben a náluk keletkezett összes ügyiratok 45 százaléka szociális ügyekkel, segélykéréssel foglalkozott, s a tendencia az idén sem állt meg. — Egyre inkább nyilvánvaló, hogy drasztikus mértékben növekszik a szociális ellátásokat kérelmezők száma, miközben maga az önkormányzat is egyre nehezebb gazdasági helyzetbe kerül. Olyankor kényszerülünk nemet mondani, s a szükségesnél kevesebbet adni, amikor egyre több a rászoruló. Nehezíti a dolgot, hogy mindezek ellenére a szigorító intézkedések is szaporodnak. Idei költségvetésünk még csak most készül, nehéz megmondani, mennyi jut majd a rászorulóknak. Szigorodó szabályok Rozsályi Sándor szomorúan ismeri el, hogy az önkormányzat csak tűzoltó munkára képes, tényleges segítséget anyagiak híján nem tud nyújtani. A halat, vagy hálót kérdésre sem egyszerű a válasz, hiszen a munkanélküliek száma Fehér- gyarmaton és térségében is folyamatosan növekszik. A rendszerváltás után számos üzem bezárta kapuit, közelítőleg sincs annyi munkahely, amennyire szükség lenne. Nem csoda hát, ha egyre többen igénylik az úgynevezett jövedelempótló támogatást, mely az éhen háláshoz sok, a megélhetéshez kevés: a mindenkori nyugdíj 80 százaléka jelenleg 7860 forint. Ezt az összeget közel 250-en igénylik és kapják Gyarmaton. Ma Segélyre várva... már biztos az is, hogy ez a szám csökkenni fog. Persze nem azért, mert majd a közeljövőben esetleg új munkahelyek teremtődnek, sokkal inkább azért, mert a Bokros-csomag részeként életbe lép a szabály: legalább 90 napos munkaviszony kell 1996 szeptemberéig ahhoz, hogy ez a járandóság odaítélhető legyen. Aki ezt a jogosultságot nem szerzi meg, nem kapja a támogatást sem. — A helyi támogatások fajtáját és mikéntjét a város szociális rendelete írja elő. Ezek szerint kétfajta átmeneti segélyt tudunk nyújtani. Az egyszeri segélyt évente öt alkalommal lehet igényelni. Ez többnyire nem pénz, hanem utalvány formájában kapja meg az illető, s ezt az utalványt a helyi szociális boltban vásárolhatja le. A rendelet szerint az egyszeri maximális összeg a minimumnyugdíj másfélszerese lehet, de olyan ritka, mint a fehér holló, hogy mi bárkinek is ennyi pénzt tudjunk kiutalni. Az elmúlt esztendőben összesen 4 millió 400 ezer forintot utalt ki a hivatal átmeneti segély címén, melynek másik formáját, a kamatmentes szociális kölcsönt már jóval Elek Emil felvétele kevesebben veszik igénybe. Elsősorban azok számítanak rá, akik téli tüzelőjüket, vagy közműhátralékukat képtelenek saját erőből kifizetni. Mind többen igénylik a lakás- fenntartási támogatást, mely akkor adható, ha az összkiadások 35 százalékát erre a célra kénytelen fizetni valaki. A lakások körül most egyébként is nagy a felfordulás Fehérgyarmaton. A korábbi lakbérek nemrég négyszeresére emelkedtek, így a lakbértámogatást szinte minden bérlő kéri. Bizonyítja ezt, hogy már az első alkalommal több mint negyvenen adták be ilyen irányú igényűket. A kéz nem nő újra Az újfajta gondok közé tartozik a mozgáskorlátozottaknak nyújtható támogatás is, melyről dr. Rozsályi Sándornak igencsak lesújtó véleménye van. — Képtelen vagyok felfogni, miért van szükség ez ügyben évről évre ekkora felfordulásra. Tavaly már végigcsináltuk egyszer, most újra kell kezdenünk a rászorulók körének megállapítását: egy pont- rendszer alapján határozzák meg a rászorultságot, mégpedig szigorú, konkrét feltételek szerint. Az orvos nem tehet mást, mint meghatározza a valóságos egészségi állapotot, melynek alapján a pontértéket figyelembe véve, nekünk kell döntenünk. Rettenetes felháborodások, viták forrása ez. Az új szabály mindenkinek rossz, s arra jó, hogy szembefordítsa egymással az orvost és betegét, az orvost és az önkormányzatot. Ráadásul az önkormányzatnak kell megelőlegeznie a rászorulóknak kifizetett összeget, amit az ígéret szerint majd később utal ki nekünk a kormány. Az irodavezető nincs egyedül bosszúságával, melyet egy cseppet sem csillapít, hogy a Mozgáskorlátozottak Érdekvédelmi Szervezete Alkotmánybírósághoz fordult az ügyben, így könnyen megeshet, hogy az Alkotmánybíróság esetleges elutasítása után kezdődik élőről az egész cirkusz. Jócskán okozott felfordulást és gondot a fűtőolaj-támogatás odaítélése is. Igaz, Fehérgyarmaton megpróbáltak elébe menni a bajoknak, s minden igénylőnél helyszíni szemlét tartottak azért, hogy megállapítsák a kérelem jogosságát. Rossz a törvény — A problémát az okozza, hogy ismét született egy rossz jogszabály, amely nem az olajfűtésű lakások számának megfelelően, hanem szociális paraméterek alapján osztotta el a pénzeket. Gyarmaton, ahol az árvíz után épült lakótelepi lakásokban többnyire olajkályhával fűtenek, szenteltvízre is kevés ez a pénz, miközben vannak falvak, ahol összesen két olajkályhát tartanak nyilván. Ezeken a helyeken átmeneti segélyként osztották ki a fűtőolaj-támogatás címén megkapott összeget. y -y gy vártuk mi az ame- í / rikaikat, mint a Mes- L/ siást. A hírekben egyebet sem figyeltünk, mint azt, mikor hallunk már az érkezésükről. Mondtam is a feleségemnek, ha a rádió igazat mond, nem kell nekünk Amerikába menni, az jön ide. De sokan csak csóválták a fejüket, nem hittekbenne, hogy azt valaha is megérjük. —Bálint bácsi, a rossz cipők avatott mestere egy társasházi, eredetileg kerékpár- babakocsi- tárolóban vallotta meg érzéseit, ahol szerény kis műhelyét berendezte. Jól jön a kevéske kereset a tizenötezerforintos nyugdíjhoz. De nem is annyira, vagy nemcsak a pénz miatt tért vissza az eredeti szakmájához, hanem azért, hogy emberek között legyen. — Nem olyan rég, öt-hat évvel ezelőtt még nem lett volna érdemes a cipőjavításra gondolni — magyarázta. — Ha elkopott a cipő sarka, vagy tönkrement, az emberek többsége inkább eldobta. Vett új cipőt. De most eljött a cipészek jó világa, jobban megéri megjavíttatni, mint Megkésett katonák eldobni. Kezd becsülete lenni a suszternek, holott már majdnem kihalt ez a szakma... Bálint bácsi bizalmasan elárulja, hogy a házban lakó családoknak ingyen javítja a cipőt, csizmát. Ennek fejében kapta meg az aprócska helyiséget, amely jó ideje üresen áll, csak lim-lom volt benne. // O pedig szépén rendbe hozta, kifestette, előszedte a régi szerszámokat, amelyeket még az apjától örökölt. O maga már csak egészen fiatal korában használta, amikor az apjától a szakma fortélyait kellett elsajátítani, később ő már gépekkel dolgozott a cipőgyárban, ahonnan nyugdíjba is vonult. De hogy is van ez az amerikaiakkal? — kérdeztem Bálint bácsit, mert tudom, hogy imád politizálni. — Ez amolyan suszterbetegség — mondta, — de ugyanez vonatkozik még néhány más mesterségre is. De szerinte a cipészműhely a legalkalmasabb a világ dolgainak rendbetételére. Folytatja is nagy hévvel a diskurzust, de mintha nem hallotta volna a kérdésem, egészen másról kezdett beszélni. Először nem is értettem miket is mond... — Jól figyelje a kezem. Minden második öltés, minden második kalapálás, ragasztás az APEH-é. Érti, ugye, majd minden második forintot elveszi az adó, enné meg a fene. Én a nyugdíjasoknak engedném, hadd dolgozzanak, nem lenne szívem megadóztatni azt a néhány száz vagy ezer forintot, amivel ki szeretnék egészíteni a kevés nyugdíjukat. Szerintem kevés nyugdíjasból lesz ebben a korban milliomos. Nincs igazam? Aztán hirtelen eszébe jut, hogy nem ez volt a kérdésem. Inkább arra voltam kíváncsi, miért várta ez az idős ember annyira az emrikaikat, mit remélt, mire gondolt, amikor ott szorongott a rádió mellett. De Bálint bácsi csak. hallgatott, mint aki nagyon a múltban keresgélné a választ. Aztán töprengő hangon megszólalt... — Hát persze, hogy nagyon vártuk őket. Sokáig azt beszélték, hogy a Balkánon fognak partra szállni, tán Görögországban, vagy Jugoszláviában. Mások azt rebesgették, hogy Németország felől jönnek majd. Itt már nem bírtam tovább, megjegyeztem, hiszen onnan jöttek, Németországból. Az idős ember kissé megrovóan, mint akire nem eléggé figyelnek, már-már kioktató hangon kezdte, később egy kicsit megenyhült. M ár bocsásson meg, szerkesztő úr, de én arról. beszélek, hogy ’45-ben mennyire vártuk az amerikaiakat. De sajnos, az amerikai katonák több mint ötven évet késtek. Mi az apáikat, nagyapáikat vártuk, nem őket. Úgyhogy ennyi idő után ne csodálkozzék senki, ha elment a kedvünk az egésztől. Már nem is annyira tu- uiink örülni nekik. Mari nem és a távhő Esik Sándor M árpedig a nyíregyházi Mari nénivel nem fizettethetjük meg a fővárosiak távhőd íját— nyilatkozta az energiahivatal vezetője az egész ország füle hallatára. A számból vette ki a szót... Most, hogy az energiaáremelések évadját éljük, tényleg fontos számba venni, hogy kifizeti kinek az ilyen, olyan díját. Amíg ugyanis az újraelosztásban merül ki gazdasági szisztémánk, nem csak a nyíregyházi Mari néniforog veszélyben, és nem pusztán távhő mián. Még az is előfordulhat, hogy a piri- cseiMari néni adófillérjétfi- gyelmetlenségből az Operaház felújítására fordítják, hogy most mást ne mondjak. Energiaügyi illetékesünknek nyilván csak a példa kedvéért jött a szájára földiák, mondhatott volna zalaegerszegit is és Pista bácsit is. Az újraelosztás ugyanis sokszorosan előnyben részesíti a fővárosban élő Mari néniket és Pista bácsikat. Nem akarok erőltetett párhuzamokat keresni, de mintha maguk az újraelosztók is ott élnének. Talán ennek tudható be, hogy a vidéki Mari nénik és Pista bácsik ha csak tehetik pestivé válnak. Lehet e például Nyíregyházán a Parlament elé vonulni, ha mondjuk az itteni nénik és bácsik nem akarnak szemétdíjat fizetni? A képlet pedig egyszerű: minden pénzbe kerül. Amint arra az egyik Rotschild találóan rámutatott, még az ingyenebéd is. O már csak tudta, hiszen ő állta a számlát. Aki pedig a kedvezményben részesül, az percek alatt meg tudja szokni, és ha már megszokta, nehezen mond le róla. Mégsem ó a hibás, hanem az aki, hozzászoktatta. Egy országnak kötelessége a tehetségéhez mérten kialakítani egy megfelelő szintű szociális védőhálót, az is kötelessége azonban, hogy annak előnyeiben csak a rászorulókat és csak egyenlő mértékben részesítse. Ameddig nem így van, addig a helyzet egyszerűen alkotmányellenes. Már megy is? Pedig milyen cuki a jelmeze! Ferter János karikatúrája Adózgatunk Szőke Judit y—f figyeltem a sietős í-j léptű embereket I J csütörtökön a nyíregyházi nagypostán. Zárás előtt még sok vállalkozói tevékenységet folytató vitte leadni az adóbevallását. Töprengő arccal álltak a sorban a szürke borítékkal kicsik és nagyok, porszívóügynökök éppúgy, mint nagyban utazók. Volt, aki még mielőtt lezárta a borítékot, beleírt fejből valamit. Át már nem javíthatta... Csak két részlet az elkapott mondatokból: „már nem fáj e fejem, mert eladtam feketén”, „ugyan- már, nem jönnek rá...” Az volt a benyomásom, nem valami nyugodtak. Teljesítették alkotmányos kötelezettségüket, ámde vagy ők csaptak be valakit, vagy őket vágták át. Vagy mindkettő. Meggyőződésem, hogy ma ebben az országban javarészt az boldogul, aki valamilyen formában és mértékben törvényt szeg. Vagy szó szerinti értelemben vagy morálisan. Családja élet- színvonalát csak az tudja megőrizni, szerencsés esetben a nívót emelni, aki mondjuk kábítószeres leánykereskedelemmel foglalkozik. Aztán majd az szja-sok szörnyűlködnek el, összeadván meg sem kapott adóelőlegüket, csak nyelnek majd, ha egyáltalán össze merik pluszozni a számoszlopokat. Ok szegények csak egyet tehetnek: vállalják a titokban tartott jövedelem, a kis nyugdíjmellékes kide- rülésének kockázatát. Nemrégiben egy neves Amerikában élő magyar közgazdász azt találta mondani, hogy ekkora adó- és járulékterheket egyszerűen nem szabad kivetni, mert azok elviselhetetlenek, ráadásul bumerángként viselkednek. A tévé kommentátora hozzátette a sértő, cinikus megjegyzést, hogy az illető kilencvenegyne- hány éves... O lehet, hogy már szenilis, de mi meg nem vagyunk hülyék. Egyetértünk az öreggel. De ügyes, tehetséges nemzet vagyunk, nem kell bennünket félteni. Még az önérdek teljes • feladását követelő, adócsalóvá ziillesztő adórendszertől sem. _ HÁTTÉR ___
