Kelet-Magyarország, 1996. február (53. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-13 / 37. szám
1996. február 13., kedd 2 Keiet'Xagyarország HAZAI HOL-MI Páll Csilla A : elmúlt esztendő a tolerancia éve volt. „Te is más vagy, te sem vagy más” —szólt a felhívás kicsikhez és nagyokhoz, fehér és fekete bőrűek- hez egyaránt. ízlelgettük, próbáltuk elfogadni ezt a világ legtermészetesebbnek tűnő mondatát kerek tizenkét hónapig. S ezzel, mintha le is tudtuk volna egy egész életre a toleranciát. A közelmúltban több alkalommal fizikoterápiás kezeléssel próbáltak gyógyítani. Napról napra erősödött bennem a meggyőződés, hogy a velem együtt beutalt emberek nemhogy a tolerancia kifejezést nem hallották, de még a türelmet sem. Világosan és érthetően olvasható az ajtóra függesztett papíron, hogy a kezelésre a betegeket a gépek megüresedésének sorrendjében hívják be. Ezzel szemben a legtöbben — betegség ide vagy oda —, az ajtó közvetlen közelében ácso- rogtak, így nem hogy bemenni, kijönni sem lehetett. Azok. akik betartották a kifüggesztett passzust és nem tülekedtek mindent és mindenkit elnyomva, néhány órán belül már túl is voltak a kezelésen. Azt hiszem, ilyen és ehhez hasonló történetekből mindenkinek van tucatnyi: a buszon és a vonaton a legritkább esetben várják meg a felszállók, hogy a lefelé igyekvők elhagyják a járművet, a postán, az OTP- ben, a közértben állandó harcok folynak a jobb helyekért... Mi történne, ha egyszer türelmesen kivárnánk a sorunkat? Rendelvények Mozi KRÚDY MOZI: Ace Ventura — Hív a természet. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Áldatlan állapotban. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: D’Artagnan leánya. Előadás kezdete: 18 és 20 óra. Ace Ventura — Hív a természet. Előadás: 22 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeumban állandó bemutatóként Benczúr Gyula- és a Jósa And- rás-emlékkiállítás, Krúdy Gyula élete és kora és a Nyíregyházi huszárok című kiállítás látható. A Csengeri Helytörténeti Múzeumban 70 éves a magyar rádiózás címmel régi rádiók, televíziók és lemezjátszók gyűjteménye tekinthető meg. Tarr János festőművész képei a vajai Vay Ádám Múzeumban február végéig láthatók. Dévényi Sarolta tűzzománcaiból a nyíregyházi görög katolikus templomban nyílt kiállítás. A ma nyíló A két világháború közötti magyar művészet című kiállítás, mely a Magyar Nemzeti Galéria gyűjteményéből ad áttekintést, március 10-ig tekinthető meg a nyíregyházi Városi Galériában. Ehhez csatlakozik majd a 15-étől látható Húszéves a nyíregyházi fotóklub jubileumi tárlata. Színház A nyíregyházi Móricz Zsigmond Színházban február tizenharmadikán 14 órától a Fajankó kalandjait tekinthetik meg (bérletszünet). Szabolcs-Szatraái-Bsrag megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Esik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális), Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955, Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Drágossy Richárd ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35'mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001-02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél. Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Közgyógyigazolvány-üzletág Fura szerkezetű gyógyszerrendelést találtak ellenőrzéskor egyes betegek kódján Könnyen kiderül most már a „drága turpisság" Szőke Judit Nyíregyháza (KM) — Érdekes, hogynemondjam, elgondolkodtató információkat közölt az elmúlt heti nyíregyházi tartózkodása idején tartott sajtótájékoztatón dr. Sándor László, az Egészség- biztosítási Önkormányzat országos elnöke egyebek mellette a közgyógyellátási igazolványokról. Bevezetőként elmondta, hogy a biztosítási mellett hamarosan a rászorultság elv is teret nyer a magyar társadalombiztosításban. A patikusok szerint minden ötödik magyar állampolgár képtelen megfizetni a szükséges medicinákat, tehát azokat nem váltja ki. Részleteket tudhattunk meg a miniszterelnök, a népjóléti miniszter és Sándor László két héttel ezelőtti hosszas megbeszéléséről. Ennek terméke volt az a nagy visszhangot kiváltott, sokak által visszatáncolásnak tartott kormánydöntés és forrásteremtési kísérlet. Rászorultság A reform lényege: a tb által biztosítom jogon nyújtott gyógyszertámogatást kiegészítenék egy szociális alappal — ennek összege 6 milliárd forint körüli. Ez 300-350 ezer embernek tenné lehetővé, hogy egy speciális közgyógy- igazolványt kapjon. Ennek az a feltétele, hogy a családban az egy főre jutó jövedelem nem éri el a minimális nyugdíj mértékét (ez jelenleg 9600-9700 Ft) és az egy főre jutó jövedelem ÍO százaléka igazoltan gyógyszerköltség. A rászorult az önkormányzat jegyzőjétől kap majd egy közgyógy igazolványt, melyre az alaplistás gyógyyszerek és a közgyógy- igazolványra rendelhető gyógyszerek ingyenesen jutnak a beteg kezébe. Ez valamit fog oldani a drámai helyzeten. Komoly tanulságai vannak máris a januártól bevezetett elektronikus vényfeldolgozásnak, el is kezdődtek az ellenőrzések. Sándor László kollégái prezentáltak a főnöküknek egy gyöngyszem-tablót. El is mondott egy — nem szélsőséges!— példát. E szerint van, akinek egy hónap alatt 47 ezer Ft tb-támogatást írtak ki... Ez ráadásul egymást kizáró gyóygszerekből jött össze — ebből két következtetést lehet levonni — az orvos nem áll a szakma csúcsán, avagy nem egy személy gyógyszerigénye jelent meg a közgyógyigazol- ványhoz rendelve. Kérdésemre válaszolva megerősítette: visszaélések szép sorozata zajlik, szabályos üzletággá vált a közgyógyiga- zolványokkal visszaélés. Mivel januártól egészen pontos adatokkal rendelkeznek, nagyon komoly ellenőrzéseket helyeztek kilátásba, ugyanis könnyedén tetten lehet émi, kik azok az orvosok, akik indokolatlanul írnak fel gyógyszereket, és kik azok a betegek, akiknek a kódján rendkívül fura szerkezetű gyógyszer- rendelés jelenik meg. Eltérő adatok A kontrollt végzőknek messziről ordít, ha többről van szó, mint a beteg személyes szükségletéről. Könnyen elképzelhető — mondta —, hogy az ellenőrzésekkel olyan komoly források szabadulnak fel. amik visszaforgatható többlettámogatásként. így bővülhet a köz- gyógyellátási lista, és szerencsés esetben csökkenhet azok száma, akik a gyógyulásukhoz szükséges indokolt szereket nem tudják kiváltani. Nem akarják szűkíteni a 74 milliárdos idei gyógyszerkeretet. Ez az összeg minden körülmények között a lakosság gyógyszerfogyasztását támogatná. Ha ez egy értelmes mennyiségi csökkenéssel párosulna, akkor arányaiban a gyógyszertámogatást növelni lehetne. Az utóbbi két évben nem lebecsülhető, 10-12 százalékos, mennyiségi csökkenés van a gyógyszerfogyasztásban. Valami elindult, de azt nem lehet tudni, hogy ez kevesebb pazarlást jelent, vagy abból adódik, hogy a felírt gyógyszereket az emberek nem tudják megvenni. Hány közgyógyel látási igazolvány van forgalomban? — kérdeztem, hiszen csak ennek ismeretében lehet értékelni a probléma magyságát. A válasz egyértelmű volt: senkinek nincs megbízható adata. — A Népjóléti Minisztérium esküszik arra, hogy az igazolvánnyal rendelkezők száma tavaly nem volt több 300 ezernél -— ők arra az információra támaszkodnak, hogy a Táki- szokon keresztül az önkormányzatoknak be kell fizetniük egy összeget, ami egy igazolvány kiváltásához jár. A patikák információi alapján, azaz hogy hány ilyen igazolványra váltottak ki gyógyszert — s hozzám ez a szám közelebb áll — 561 ezer darab létezik. Ez azért nagyságrendi eltérés... Harasztosi Pál felvétele Ez azt jelenti, hogy a települési önkormányzatok által kiállított fiktív igazolványok vannak forgalomban. Nem fizették be az összeget, ez nem jelenik meg a könyvelésben sehol, de a gyógyszertárak igazolványszámonként regisztrálják a gyógyszert. Szigorú büntetés S a szankcionálás? A végső retorzió nagyon súlyos lehet: a felíró orvossal a társadalom- biztosító a szerződést fel fogja bontani. Az első szakaszban nem ezt az utat kellene járni — vélte az elnök —, hanem folyamatosan figyelemmel kell kísérni a rendszert. Fontos az orvosok szigorú szakmai értékelése. A leggya- núsabbak ténykedéseiről a szaklapokban megjelentetnek majd egy listát. Ugyanakkor azokról sem feledkeznek majd el, akik pozitív értelemben propagálhatok, akik a biztosítóval együttműködnek, s a betegeket még meg is gyógyítják. — Én már tavaly is azt mondtam, ha precíz, mért adataink vannak és ezt a szakma etikai zsűrije megerősíti, akkor nagyon komoly retorziókat, illetve érdekeltségi szisz- témáta lehetne bevezetni. Nem történt még meg azonban a szakmai és a pénzügyi szempontok összebékítése, mindenki fújja a magáét... Szövetkeznek a benzinkutasok Budapest (MTI) — A töltőállomások biztonsága érdekében a jövőben szorosabban együttműködnek azok a benzinkúthálózatok, amelyek a Magyar Ásványolaj Szövetségbe tömörültek. Varga Péter, a Shell Hungary Rt. képviselője az MTI-nek hétfőn elmondta, hogy a napokban született megállapodásnak különös aktualitást adott az a példátlan Fogadónapot... ...tart Zákány László ezredes, megyei hadkiegészítő parancsnok február 13-án 9-16 óra között hivatali helyiségében. (KM) Jótékonysági... ...estet rendez február tizen- hatodikán a nyíregyházi Jókai Mór Református Általános iskola a Bessenyei tér 7. sz. alatti gyülekezeti házban. Az iskola diákjai gálaműsort adnak. A szülők, a szimpatizánsok, a vállalkozók adományait az iskola technikai eszközeinek fegyveres rablássorozat, mely az utóbbi hetekben zajlott a fővárosi és a Pest környéki benzinkutaknál. A több száz kutat üzemeltető nagy olajképviseletek, közöttük a legnagyobb hazai forgalmazó, a Mól Rt. képviselői is úgy látják: a biztonság területén nincs verseny, itt közösek az érdekek, ezért a társaságok ismertetik egymással a fejlesztésére főleg számítógépek vásárlására — fordítják. (KM) Olimpiai... ...törd a fejed vetélkedőt szervez február 13-án 14 órától a Nyírségi Gyermek Unió, helyszíne a Kölyökvár. (KM) Német... ...kéttannyelvű osztályba várja a nyíregyházi 19. Sz. Általános Iskola azon leendő elsőosztályos tanulók jelentkezését, akik magas óraszámban szeretnék elsajátítani a nyelbiztonságtechnika terén alkalmazott megoldásaikat, és haladéktalanul értesítik egymást a töltőállomásaikat ért támadásokról. A Magyar Ásványolaj Szövetséghez tartozó tagvállalatok a piac több mint 90 százalékát lefedik, ám a szövetség az egyéni üzemeltetők előtt is nyitott. A biztonságosságot szolgáló megállapodáshoz bárki csatlakozhat. vet. Február 13-tól felvételi előkészítőt tartanak, érdeklődni lehet a Krúdy Gy. u. 29. sz alatt, vagy a 404-926-os telefonszámon. (KM) Fogadóórát... ...tart Nagy Sándor országgyűlési képviselő február tizennegyedikén 11 órától Biriben, 13 órától Balkányban, 15 órától Szakolyban. Úgyszintén fogadóórát tart dr. Borbély Menyhért, Záhony rendőrkapitánya február 13-án 10-12 óra között a hivatali helyiségében. (KM) Gratulálunk Még csak egy éve működik, máris sok hasznos rendezvényt, közösségszervező akciót tudhat maga mögött az ópályi Keleti Sport és Természetbarát Egyesület. Szerveztek kerékpártúrát, kiállítást, ausztriai utazást. A vélemények megfogalmazására és további ter- vezgetésre is mód nyílik a február 17-i születésnapon. A megyeszékhelyen a Szem István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket este 7- től reggel 7 óráig. Ezen a héten Nyíregyháza gyógyszertárai közül a Szabadság tér E szám alatti tart ügyeletet. Mindenféle