Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-09 / 7. szám
1996. január 9., kedd HÁTTÉR Infúzió a fúziónak A naményi és a gyarmati kórház mégis egyesül • Pénz van, nyilvánosság lesz Ilyen volt, milyen lesz a vásárosnaményiak kórháza...? Elek Emil felvétele Kovács Éva Fehérgyarmat-Vásárosna- mény — A kormány gazda* sági szigorító intézkedései nehéz helyzetbe hozták az egészségügyi intézményeket. Mint köztudott, a szigorítások elsősorban a kórházakat érintették, hiszen jövőjüket megfogalmazva komoly ágy- számcsökkentésekről határozott a népjóléti tárca. Az sem titok persze, hogy ezek a döntések, határozatok igen sokszor borzolták a kedélyeket, különösen akkor, amikor olyan helyeken írtak elő leépítést és visszalépést, ahol a helyzet azelőtt sem volt valami rózsás. A vásárosnaményi kórház hányatott sorsáról már lapunkban is többször beszámoltunk. Tudósítottunk arról a tüntetésről is, amely az intézmény bezárása ellen szerveződött, s amelynek eredményeképpen 1996-ig mégis fennmaradhat a naményiak kórháza. Ugyancsak megírtuk azt az 1995 végén született elképzelést is, amelynek értelmében nem hogy fennmaradhat, hanem akár előbbre is léphet a gyógyítás terén Vásárosnamény. E lépésnek azonban ára van: egy olyan egyesülés, mely a gyarmati kórházhoz csatolja a naményit, s amely a két kórházból valójában egyet csinálna, miközben az egyes intézmények területén zajló változtatásokra, fejlesztésekre és beruházásokra két és fél milliár- dot irányozna elő. A cél ismert A Népjóléti Minisztériumban megfogalmazott megállapodás rögzíti: „A vásárosnaményi és a gyarmati kórház szervezeti átalakulásának célja, hogy az egészségügy modernizációjának programjában foglalt kormányzati célokkal összhangban hatékonyabb és biztonságosabb egészségügyi ellátást nyújtsanak a két város és városkörnyék lakosai számára. Az egészségügy fejlesztésére és működésére fordítható szűkös források hatékony felhasználása érdekében szükség van az új szervezeti és működési formák kialakítására és kipróbálására. A Népjóléti Minisztérium példaértékűnek tartja a két önkormányzat együttműködési szándékát és modellértékűnek tekinti a létrehozandó szervezeti formát”. Azt persze a minisztérium illetékesei a megállapodástervezet fogalmazásakor nemigen gondolták, hogy ötletük nem minden fél szándékával egyezik, sőt, a naményiak részéről komoly ellenállásba ütközik majd. Míg a gyarmatiak kezdettől pártfogolták az ötletet, a naményi kórházvezetés és a helyi önkormányzat úgy érezte, a fúzióval ők csak a rö- videbbet húznák, az elképzelések negatív következménye a naményiak tiszte lenne, ami meg jó belőle, szinte mind a gyarmatiaknak jut. Ezért is ellenezték az egyesülést, s döntöttek úgy, mindent megtesznek annak megvalósulása ellen. Változó vélemény Azóta persze nem csak a napok múltak, a vélemények is változtak. Hosszas tanácskozás, egyeztetés és győzködés után megszületett a döntés, mely szerint a fehérgyarmati és a vásárosnaményi képviselő-testület egyaránt úgy döntött, lemond a kórházak tulajdonjogáról, s azoknak működtetését a megyei önkormányzat számára ajánlja fel. A határozatok megszülettek, igaz, kissé pontatlanok, nem egyértelműek az intézmények tulajdonjogát illetően — mondja Együd János, a megyei intézmények felelőse, aki a továbbiakban arról informálta lapunkat, hogy a két önkormányzat rendkívüli ülésen pontosítja határozatát, melynek megszületése után megkezdődhet a tényleges munka. A két városi önkormányzat lemondó nyilatkozatával a megyei önkormányzat lesz a kórházak új tulajdonosa, így megvalósulhat az eredeti terv, az egy menedzsment, két intézmény elmélete. Mint Együd János szavaiból kiderül, az új helyzet egy teljesen új megyei koncepció megalkotását is kikényszeríti. A két és fél milliárd forint fel- használásáról úgy kell most már dönteni, hogy abban a megye valamennyi kórházának érdekei és szempontjai érvényesülhessenek, miközben az elsődleges cél a szatmár-be- regi térség az eddiginél magasabb szintű fekvőbeteg ellátása. Ha a döntés végérvényes, megkezdődhet a szervezési munka. A tervek szerint az illetékesek a jogszabály értelmében új intézmény alapításáról döntenek, várhatóan felmentik a régi menedzsmentet, s kiírják az új pályázatot. E pillanatban tehát úgy tűnik, a kórházfúzió sorsa végkép eldöntetett, a lépésváltás kötelező. Két és fél milliárd nem kis pénz, a Népjóléti Minisztérium azonban garantálja a szükséges összeget. Ha úgy tetszik, referenciának tartja a szabolcsi egyesülést, s ígéretei szerint mindent megtesz azért, hogy a folyamat minél előbb a végéhez érjen. Dr. Lépes Péter, a minisztérium helyettes államtitkára nemrég személyesen közölte a megyei közgyűléssel, hogy pozitív válasz — tehát az egyesülés tervének elfogadása estén — már ebben az esztendőben 50 millió forintot adnak az átalakítás megkezdéséhez. Referencia lehet „A Népjóléti Minisztérium támogatja a tervezett, szakmai program szerinti rekonstrukció indítását, amennyiben az ehhez szükséges feltételeknek a benyújtott közös pályázat eleget tesz... Fontosnak tartja, hogy a más települési önkormányzatok számára is követendő modell megfelelő nyilvánosságot kapjon. A Népjóléti Minisztérium és az érintett önkormányzatok ezért közös PR tervet dolgoznak ki a modell megvalósulásának folyamatos bemutatása, az egészségügy modernizációjának egésze szempontjából fontos eredmények bemutatása érdekében.” Pénz tehát van, nyilvánosság lesz, s remélhetőleg fejlődésre, az ígért előbbre jutásra sem kell majd hiába várniuk a két város s a vonzáskörzetébe tartozó falvak lakosainak... ősz, jól vagyok. Tu- K dód, az én szívemben x\_ és agyamban mindig azok voltak az elsők, akik egyébként az utolsók. A szemem valahogy mindig megtalálta a halljakendjánosokat, a kitaszítottakat, a senkijük- sincs senkiket, a sértett, alkonyt arcokat, meg akiket árnyéknak néznek és átlépnek rajtuk. Egy-egy pillanat, egy gesztus, egy történés, egy szó, egy sírástöredék a sarokban, egy törékeny szótag, egy az életét szerető, cseppet sem forradalmár külsejű ember, egy drótkerítésre aszalódott gatya látványa olyan volt számomra, mint a toklász a kutya fülében—az is minél jobban rázza, kaparássza, annál mélyebbre mászik, s a végén már csak csipesszel vagy inkább úgysem lehet kikotorni. Hányszor szaggattam szét átkozódva a gondolat-jegyzeteket: minden másként van. Elmondhatatlan, mennyire szerettem s akartam volna tanácsot adni az utca emberének, a háziasszonyoknak, de csak nyeltem, mert nem ment, tehetetlen voltam, meg magam is sokszor úgy érezSírás a sarokban tem, segítségre szorulok. Hamar megtanultam másokkal együtt, mikor s miről kell közép-európai akcentussal hallgatni. Meg hogy egy felnőtt is lehet árva. Azt is el kell most már ismernem, hogy sok egyéb mellett az ön- szabályozásban, önkorlátozásban is igazuk volt a bölcs görögöknek, ugyanis ők a fényes győzelmet aratott hadvezért először diadalmenetben ünnepelték, majd tíz évre száműzték. Gyűjtött kincseim között szorongatom az öngyilkosság sziréndalának kottáját, s azoknak a szobáknak az alaprajzát, ahol nekem tulajdonképpen nem is volt keresnivalóm. A stílus félkész termék, megfőzni a gondolatokat ott-' hon kell fejben, de a legjobb mosogatás közben, hajnalban, amikor még mindenki alszik, s néha kipillantani az ablakon, ébred a város, hallgatni, hogyan serceg a gumiabroncsok alatt a kavics vagy épp a ropogós hó. Amikor már mindenki az ajtóban áll egy szál fehérneműben hörpinteni le a kávét, az tulajdonképpen szép. Lefutni a lépcsőházban, beszippantani a picit megégett pirítás és a rántotta édeskés, békés illatát, elvinni a gyereket az óvodába, s néha idegesen figyelni, ám ha van egy kis idő, élvezni, milyen ráérősen, milyen műgonddal tekeri fel a harisnyát, hajtogatja a pádra, akasztja a fogasra a holmiját, miközben többször susogja, csak úgy magamagának: jól van! Már kapnám ki a kezéből, hogy mozgás, nincs idő, de rámszól, mint egy hülyegyerekre: rendben kell eltenni, tanuld meg! Egyesével dugja be a lábát a rövidnadrágba, szinte élvezi az akkurátus mozdulatokat, munkája eredményét. Csatolom be a cipőt, s mikor már végre kész, odanyúl, s kioldja: nem elég feszes. Pfuu! Az órámra nézek. Kidugja a nyelvét, rám se hederít, még meg kell egy kicsit fésülködni is. Rendesen kell mindent! — oktat ki végtelen türelemmel. Ilyen precízen, ilyen szó szoros értelmében fontoskodva kellene a dolgunkat végezni, ilyen szívvel- lélekkel hinni az apróságokban, a részletekben. Hinni, hogy a tárgyak megérdemlik a gondos mozdulatokat, hogy mindennek jelentősége van az életünkben. Megtanulhatnánk a gyerekektől, hogy az életünket több műgonddal, kicsivel kevesebb izgalommal, nyugtalansággal kellene élnünk, nem elkapkodva a legapróbb mozdulatokat sem. A teát hagyni felforrni, a cukrot meg elolvadni, s találni arra időt, hogy azt mondjuk a másiknak: milyen fényes ma a hajad... A könyveket nem falni, hanem kóstolgatni, az élményeket nem habzsolni, hanem élvezni kellene. A gólya ha megsérül, a társa lent marad mellette, s akár meg is fagy vele, de nem hagyjá el — az emberek miért nem tartanak ki egymás mellett? Különben, kösz, megvagyok. Ember jobban nem lehetne. Árulkodó utalványok Angyal Sándor A zt még feltételezni sem tudom, hogy a megyeszékhely jól menő intézményének igazgatója az önkormányzattól kapta volna szociális támogatásként a vásárlási utalványt. De a saját szememmel láttam, hogy az igazgató úr a diszkontban ilyen utalvánnyal fizetett... A pénztár előtti sorban állók magunk is elámultunk a történeten, amit néhány „jól értesült” még azzal is megtoldott, hogy bizony-bizony nem mindig az kapja az ilyen támogatást, aki rászorult, hanem olyanokhoz jut, akiknek ez hegyre homok. Az igazgató úr tényleg nem kapott ilyen utalványt, hogy mégis fizethetett vele, annak csak egy oka lehet: valakitől, aki ilyet kapott, áron alul megvásárolta. Beszélik ugyanis az ilyen segélyben részesülők, hogy az utalványért a boltokban nem lehet italféleségeket vásárolni. Mármost, aki megrögzött alkoholista, mindent elkövet, hogy a belső és a külső „légnyomást" összhangba hozza, így aztán felkínálja a kétezer forintos utalványát 1000-1500 kópéért s már rohan is a kimérésbe, vagy a garázskocsmába. A boltban aztán — legyen az elit üzlet avagy a népszerű diszkont — a pénztárnál nem igazoltatják a fizetőt, s nem kérik számon az Audi 100- ason érkező vezető beosztásút vagy a bájos feleségét, hogy miként került a csizma az asztalra, avagy: hogyhogy ön ezzel fizet, uram? De miért csodálkozunk most ezen ennyire, miért ez a kifakadás? Hiszen nem oly távoli még az időszak, amikor a kárpótlási jegyeket a kocsmában egy fél deci becsi büdösért, hozzá kísérőként egy bocsi világosért lehetett venni. A falvak népe a megmondhatója, hányán kótyavetyélték így el értékeiket, hogy az azokat összevásár- ló maroknyi csoport a falu fél határának tulajdonosává válhatott. Hiába hangzanak el kérések, intelmek, úgy látszik, a lumpenség rendszersemleges. „Mai szerelem" Ferter János rajza Kommentár Hasznos ünnepek Bodnár István r ények, emlékek a múltból címmel tudományos ülés kezdődik a héten Tiszavasváriban. A jeles esemény része annak az ünnepségsorozatnak, amelyet Tiszavasvári önkormányzata a várossá nyilvánítás tizedik évfordulója alkalmából rendez. A gazdag, szinte egész januárban tartó programsorozatban hely- ismereti vetélkedők, kiállítások, kultúrműsorok, sport- események teszik emlékezetesebbé az ünnepséget. A január 20-án tartandó képviselő-testületi ülésen pedig átadják a Város Díszpolgára címet. Gyakran hallani hasonló ünnepségekről, amelyeket egy-egy település valamilyen évfordulója alkalmából rendeznek meg. A múltkorában Mátészalka ünnepelte méltó módon huszonötödik évfordulóját, de hogy egy régebbi példát mondjunk, a 700 éves Ajak is nagyszabású rendezvény- sorozattal emlékezett. Csak dicsérni lehet ezeket az ünnepségeket, amelyek valóban megmozgatják a települések apraját-nagy- ját. Az ilyen alkalmakkor rendezett honismereti vetélkedők során az iskolások, tanárok végeznek kutató munkát, előkerülnek a régi kiadványok és kallódó emlékek. Ötletesen szervezve ezer módja lehet a méltó ünneplésnek, s bárki, némi művészi érzékkel rendelkező helyi lakos, akár kiállításra is elviheti alkotását. De ezek a rendezvények jó alkalmat adnak arra is, hogy az ország-világ figyelmét felhívják a településen elért eredményekre, az ott folyó kulturális életre vagy más büszkélkedni valóra. Jó szervezéssel még a gazdasági élet is profitálhat az ünnepségsorozatból, hiszen több alkalom is nyílik arra, hogy a helyi gyár, üzem vagy vállalkozó bemutathassa termékeit, szóljon terveiről: egyszóval újabb kapcsolatokat teremthessen. Ünnepelje tehát magát a város, község vagy a falu, ha valóban van arra alkalom. H
