Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-27 / 23. szám

1996. JANUÁR 27., SZOMBAT Szivárvány és gitárvirtuóz Melankolikusabb hangvételű felvételekkel rukkolt elő Ritchie Blackmore Horányi Zsuzsa Ritchie Blackmore-t nem kell bemutatni a rock rajongóinak. Minden idők legna­gyobb hatású hard rock zenekarának, a Deep Purple-nek az alapítótagja. Kora gi­tárvirtuózaként lett ismert. Richard Harold Blackmore — akit ké­sőbb mogorva arckifejezése miatt Mosoly­nélkülinek neveztek —, 1945. április 14- én született. A gitárt ti­zenegy évesen fedezte fel a maga számára, mind­járt a klasszikusokat kezdte tanulmányozni. Éjjel-nappal gyakorolt. A kitartó munkának az lett az eredménye, hogy mindössze tizenhat éves volt, amikor szakmai körökben már beszéltek Ritchie technikájáról. A nagyszerű Jimm Sulli- van-től is tanulhatott. Néhány jelentéktele­nebb zenekar után a The Savagesnek a tagja. A csapat minőségét jelzi, hogy megfordult itt Jim­my Page, sőt Jeff Beck is, de Blackmore úgy érezte, képességei alap­ján többre hivatott. Nem éppen változatos életet élt, reggel a londo­ni Heathrow repülőtéren kezdett, a rádióműszeré­szek felelősségteljes, ám egyhangú életét élte. Délután próbált, talán egy kis gyakorlásra is ju­tott ideje, majd este fel­lépett zenekarával, s ha még bírta akkor, este is gyakorolt. Első európai koncertturnéjára 17 évesen indult Gene Vincent-tel. Játszott Chuck Berry és Jerry Lee Lewis oldalán, majd a hírhedt Outlaws tagjaként tűnt fel, ebben az együttesben együtt játszott Jimmy Pa- ge-zsel, a későbbi Led Zeppelin alapítójá­val is. Blackmore világhírűvé azonban a Depp Purple-ben vált. Napi hatórás gyakorlással olyan virtuo­zitásra tett szert, amelynek csodájára jár­tak, ám végül úgy döntött, kilép addigi együtteséből. Megnősült, és családjával le­telepedett Hamburgban. Ült otthon, ölé­ben a vörös Gibsonnal, és csak magának jáátszott kilenc hónapon át. Ekkor hívták barátai, alapítsanak egy új együttest, ami a Deep Purple lett: az angol rockmuzsika egyik legkimagaslóbb tudású, kemény fém­zenét játszó bandája. A csapat tagj.ai az összeférhetetlenségek miatt állandóan vál­toztak, ám egymás után jelennek meg az LP-k, zenéjüknek hatása lett a zenei világ­ban. A mosolynélküli gitáros világraszóló bot­rányokra volt képes. A plumptomi Nem­zeti Jazz és Blues Fesztiválon tovább fo­kozta agresszív látványosságainak egyikét, nemcsak a hangfalakhoz és a földhöz csap­kodva törte darabokra hangszerét, hanem benzint locsoltatott a színpadra és meg gyújtotta azt. A hatalmas ponyva pillanatok alatt lángot fogott, észveszejtő zűrzavar lett úrrá, mire az üszkös romokat sikerült el­takarítani. Blackmore azzal érvelt, a kö­zönségnek látvány kell, s aki több ezer em­bert akar szórakoztatni, tegyen meg min­dent, hogy a kedvükben járjon. Hiába bün­tették az együttest óriási összegekkel, újabb és újabb rendbontásokkal borzolta társai és a rendezők idegeit. Egy alkalommal a közelébe merészkedett egy operatőr a szín­padon, Blackmore támadófegyvernek hasz­nálta hangszerét, tönkrezúzta a kamerát, de jutott a csihipuhiból az operatőrnek is. Ezután még gyújtogatott, így helikopteren kellett kimenekíteni a fesztiválról. Blackmore hivatalosan 1975 áprilisában vált meg a Deep Purple-től, a konfliktus ekkorra már elviselhetetlen közte és társai között. Rainbow néven új zenekart alapít, amely az évek során több felállásban is játszott. A Deep Purple is újra összeállt néhány év­vel ezelőtt, a nyíregyházi közönség 1991 szeptemberében láthatta koncertjüket a városi stadionban — amikor személyesen is találkoz­tunk. A legenda azonban még ma is él, 1995-ben újdonsült zenekarával a Ritchie Blackmore’s Ra- inbow-val új nagylemezt készített „Stranger in Us All” címmel, amelyen is­mét fültanúi lehetünk boszorkányos gitár játé­kának. A Pet Regan közreműködésével ké­szült albumon olyan szá­mok találhatóak, mint a baljós refrénű „Hunting Humans” (Insatiable)” a „Stand And Fight-blu­es” és a villámgyors gi­tárfutamú „Black Mas- guerade”. A Rainbow jelenlegi tagjai: Doogie White (ének), John O. Rielly (dob), Greg Smith (basz- szusgitár), Paul Morris (szintetizátor). Még a megátalkodott kritikus Blackmore is elégedett a legutóbbi feltételekkel, amelyek immár szándéka szerint melodikusabb hangvételűek, de változatlanul markánsak. Blackmore ezúttal az emberi lélek ismere­téről is tanúbizonyságot tett, valamint nagyszerű szövegírónak is bizonyult. A Rainbow megalakítása mind zeneileg, mind üzletileg sikeres vállalkozás lett. A „Stranger is Us All” immár — az eddig megannyi felállásban szereplő — Ritchie Blackmore’s Rainbow 13. felvétele. A da­lok olykor dühös, olykor játékos vagy me­lankolikus hangokat szólaltatnak meg, de mindig igazi, hamisíthatatlan rock and roll-t hallhatunk. Az együttes szeptember­től az év végéig európai és Japán koncert- körúton mutatta be lemezét. Ritchie Blackmore Harasztosi Pál felvétele A kankalinok tudják a dolgukat A fiú véletlenül talált egy papírfecnit • Négy diplomával csak idáig jutott Szőke Judit A mama, aki rokkantnyugdíjas pedagógus, nem olyan panaszkodós fajta. 28 évi há­zasság után váltak el. 21 éves fiuk az egyik budapesti főiskolára jár. A gyermektar­tásdíj havi hatezer forint. Azt fizeti is az apa, ám a hivatalos pluszaiból egy fillért sem hajlandó adni, ahogy a megítéltnél sem akar önszántából többet fizetni. Nincs rossz pozícióban, s hamarosan nyugdíjba megy. A fiú véletlenül talált egy papírfecnit, amin a következő tételek szerepeltek: Bevétel — a nyugdíj: 20 000, kiadások: 2000 ( ez az alaptandíj), eddigi kollégiu­mi díj x 3, vonatjegy, busz-, vonatjegy-ár­emelkedés, kaja, tankönyvek, jegyzetek, szemüveg, fogtömés, havonta 1-2 alkalom­mal haza- s visszautazás, angol cikk lefor- díttatása, magánórák (május-júniusban 26 000, decemberben is majdnem ugyan­ennyi), uszodabelépő (súlyos gerincferdü­lése van a gyereknek, csak az úszás segít)... A lajstrom hosszú volt, bár mindketten tudták, manapság az összeadásokat el kell felejteni, sőt megegyeztek: mindennemű összegzés tilos! A srác nem volt nagyigé- nyű, diszkóba nem járt, a lányokat kólá­ra, legfeljebb fagyira hívta meg, az üzle­tek kirakatain épphogy csak átfuttatta a pil­lantását, pusztán a Brando dzsekik láttán állt meg egy elsóhajtott pillanatra, a köny­vesboltokat messze elkerülte. Miközben nézte a kíméletlen számokat, végigsimí­totta kopott kordbársonynadrágját, a csuk­lója fölött végződő pulóverujját (több mint 180 centi magas!) — ilyet mamár csak a csórók hordanak, na, nem mintha a cso­porttársai egyszer is megjegyzést tettek vol­na, de ő kényelmetlenül érzi benne ma­gát. Nem szokta anyjának szóba hozni, hogy túrkálóban vásárolja a hollandok le­vetett gönceit. Ő meg, persze, nemigen em­legeti a forrást, a származási Helyet. Eleinte szégyellte, hogy a tanár néninek ott kell vásárolnia (kisváros, mindenki mindenkit ismer!) azon kapta magát, hogy lopva körülnéz, ki látja, később azonban úgy gondolta, nem neki kell restellked- nie. Gondosan átválogatta az ingeket, ha hoztak, a nadrágokat, alaposan kimosta, kifertőtlenítette, s behajtogatta a szekrény­be. Volt, hogy egy-két remekbe szabott da­rabot is sikerült kifognia. Ennek napokig tudott örülni. A kora reggeli derengésben kitapogató­zott a konyhába, minek feküdjön, aludni úgysem tud, csak sírdogál. Azt meg minek. Feltette a teavizet. Elpepecselt a vajjal és a kenyérrel. A rádiótól, pontosabban a rádióbeli szavaktól mindig szorongott így reggelente. Mi van a világban, s egyálta­lán van-e még világ? Ha az ember egy gyer­mekholmi kivasalását 100 forintért, egy in­get, mondjuk, 150 forintért elvállal, az nyolc óra alatt, annyi mint... Az asszony szeretett vasalni, szerette, amikor a tiszta ruha gőze, illata megcsap­ja az orrát. Minden mosott ruhát azonnal kivasalt, a törülközőt, a fehérneműket, a konyharuhát, mint ahogy tették ezt a régi időkben. Házhoz megy, ha hívják, meg lehet benne bízni. Vasalás közben folyton töprengett, álmodozott, gondolatai ide-oda csapongtak. Szeretne segíteni a gyerekének, hát hogyne szeretne, az anyai kötelessé­gen is túl. Hát, nagy kérés, az, hogy a volt férje a taníttatási költségeknek legalább a felét vállalja át!? Úgy látszik, az. A leg­rosszabb álmaiban sem képzelte, hogy a négy diplomájával idáig jut. El kellene cse­rélni a lakást egy kisebbre, olcsóbba kel­lene költözni — dehát neki már egy 50 négyzetméteres összkomfort sem jár? — nyögött fel az ötletre. Talán valójában azt szeretné hinni, hogy a körülmények vál­tozása folytán az élete is másabb, köny- nyebb lesz. Néhány napig pár ezer forint­tal gazdagabb lenne, de aztán minden kez­dődne élőiről — tett le máris a szándékáról. Keze és tekintete ide-oda mozgott a va­salóval, figyelmét a sápadt, de jóleső nap­fény csalta el a munkától. Rápillantott az ablakpárkányra. Az ütött-kopott cserép­ben az első kankalinok már kidugták fe­jecskéjüket zöld burkaikból. Arcán átsu­hant egy mosoly. Elhatározta, ma ír a fi­ának levelet, s megírja a kankalinokat. Örült, mert úgy látszik, ők is tudják, mi a dolguk. 15 RITMUS Slágerlista Michael Jackson több dallal is sze­repel a slágerlistán Hazaiak 1. Manhattan: Ha volna két éle­tem (1.) 2. Republic: Szállj el kismadár... (2.) 3. Alvajárók: Szomorú szamuráj (3.) 4. FLM: Megtalállak még (6.) 5. Edda: Egyedül blues (7.) 6. Padödő: Várom a levelet (8.) 7. Gerendás Péter: Mindig lesz egy dal (9.) 8. Animal Cannibals: Ülünk a vo­naton (10.) 9. Tátra Band: Fekete madár (4.) 10. Republic: A 67-es úton (5.) Külföldiek 1. Fun Factory: Celebration (1.) 2. Ace Of Base: Lucky Love (2.) 3. Seal: Kiss from a Rose (3.) 4. Tina Turner: Goldeneye (8.) 5. Michael Jackson: Earth Song (9.) 6. Madonna: You’ll See (10.) 7. Shaggy: Boombastic (4.) 8. Michael & Janet Jackson: Scream(5.) 9. Michael Jackson: You are not alone (6.) 10. La Bouche: Be my lover (7.) Magnókazettát nyert Kovács Gergely, Nyíregyháza; Kosa Gabriella, Nyír­bátor; Zombori Sándor, Vásárosna- mény. A Rocky Üzlethálózat (Nyíregyhá­za, Zrínyi I. u. 3-5. sz., Búza tér) ajándékát Baranyai Balázs nyírbáto­ri olvasónk nyerte. Továbbra is várjuk tippjeiteket há­rom-három hazai, illetve külföldi dal­ra. A beküldési határidő: február 3. A slágerlista vasárnap délelőtt a nyír­egyházi rádióban hallható. GONDOLKODÓ A múlt heti rejtvény megfejtéséért könyvjutalmat nyert Nagy Gábor, Nyírgyulaj; Molnár Zsolt, Szatmár- cseke. A mai feladványunkat szintén a Tapsi rejtvénymagazintól kaptuk. Ha jól szemügyre veszitek a katica­bogarakat, két olyat találtok, ame­lyeknek a hátán megegyezik a pöt­työk száma. Melyik ez a két bogár? A megoldást levelezőlapon küldjétek be a szerkesztőségbe! Napkelet • A KM hét végi melléklete

Next

/
Oldalképek
Tartalom