Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-27 / 23. szám
1996. január 27., szombat HATTER Mézesmadzag milliárdok Privatizáció és önkormányzat a gávavencsellői polgármester szemével Egy szép porta Gávavencsellőn Balázs Attila felvétele Karakó László polgármester Gávavencsellő — Az új év első napjaiban a politikában, de a közéletben is egyre nagyobb figyelmet kap az 1995. évi privatizációs bevételek felhasználásának sorsa. Az köztudott, hogy a tervezett 150 milliárd forinttal szemben annak közel háromszorosa, pontosan 439 milliárd forint készpénz került az APV Rt. számlájára. Ebből 250 milliárd forint sorsáról döntés van, illetve a fennmaradó 189 milliárd forintról is döntött decemberi ülésén a parlament, miszerint a privatizációs bevételi többletet teljes egészében az államadósság csökkentésére kell fordítani. Az idő múlásával, valamint annak hatására, hogy neves politikusaink is megnyilatkoztak ez ügyben, újra a kormány és a parlament elé kerül a kérdés elbírálása. Két álláspont ütközése várható. Érdekek harca Az egyik a fiskális pénzügyi politikát képviselőké, mely szerint az államadósság törlesztésére és előtörlesztésére kell fordítani a többletbevételt. A másik irányzat kedvezne a vállalkozóknak és a többletbevétel egy bizonyos részét (50-80 milliárd forint) a piac- gazdaság szabályai szerint visszaforgatná a gazdaságba. Mások szerint a többletbevételt teljes egészében az M3-as autópálya építésére kell fordítani. A különböző érdekek harca közben senkinek nem jut eszébe, hogy a fennmaradó többletbevétel néhány százalékából valamennyi olyan önkormányzat pénzügyi helyzetét stabilizálni lehetne, amely a lakosság jogos elvárása alapján infrastrukturális (elsősorban közmű) fejlesztéseket valósított) meg. A fejlesztések állami támogatásból (a teljes beruházás 20-40 százaléka), önkormányzati pénzeszközből és lakossági hozzájárulásból (együtt 60-80 százalék) valósultak meg. Az önkormányzatok ehhez hiteleket vettek fel, melynek visszafizetése komoly gondot jelent annak ellenére, hogy a gazdálkodás valamennyi ágazatában így az egészségügyben, az oktatásban, a kultúrában, a szociális gondoskodásban olyan ésszerűtlen leépítésekre kényszerültek, hogy az alapellátás biztosítása már-már dicsőségnek számít. Azért ezekről a fejlesztésekről teszek említést, mert ezeket az ágazatokat privatizálták. Nem készpénzben Vegyük például az energia- szektort, ezen belül a gázenergiát. Olyan regionális gázszolgáltató került eladásra (TI- GÁZ), melynek hálózata az önkormányzatok és a lakosság kezdeményezésére és pénzéből megduplázódott. Nyilván a gázfelhasználás is nőtt, következésképpen több profit is keletkezik. Keserű szájízzel állapítom meg, hogy mire hozzánk a világ végére eljut ez a korszerű energiahordozó, ára a duplájára emelkedett. A lakosság és az önkormányzat által befektetett összegeket is eladta az APV Rt., de azok valamilyen formában történő visszajuttatása már nem akadály- mentes. Több milliárd forintot kíván az APV Rt. részvények formájában az érintett önkormányzatok részére a gázközműva- gyon fejébe tulajdonrészül adni. Ezek a részvények azonban két éven belül nem kerülhetnek a tőzsdére, következésképpen ott forgalomképtelenek. A másik megoldás az, hogy az önkormányzatok szűkös anyagi helyzetük miatt névértéken alul kénytelenek lesznek az első hallásra temérdek pénznek tűnő részvényeket eladni. Miért nem készpénzben kapjuk meg a járandóságunkat? Készpénzben, ahogy azt az APV Rt. is megkapta. Az adott önkormányzat döntse el, hogy értékpapírba fekteti vagy olyan kötelezettség teljesítésére fordítja, amit az általa képviselt közösség jónak tart. Az önkormányzatok nem egységesek, érdekképviseleteik léteznek ugyan, de hangjuk nem elég érces, szervezeteik néha személyekhez kötődnek, szűk csoportok az érdekhordozók. Partnerek A napokban olvastam egy közvélemény-kutatás értékelésében, hogy a helyi önkormányzatok és tisztségviselőik népszerűbbek a lakosság körében, mint az országos vezetők. Igen. Mi itt élünk, nap mint nap találkozunk a választópolgárokkal, ismerjük véleményüket, ők pedig elfogadják a mi álláspontunkat. A parlamentet és az önkormányzatokat is a helyi közösségek választották. Olvastuk, hogy az önkormányzatok népszerűbbek a parlamentnél. Ha a helyi közösségek vezetőinek véleménye nyitott fülekre talál, tud közvetíteni az országgyűlés és a helyi lakosság között. Ehhez azonban az kell, hogy a törvényhozás és végrehajtó szervei az önkormányzatokat és a lakosságot is partnernek tekintsék. p ..'...............—...... "......................................... .....■■■■■ ■ --................ ...!■' ' ......... " .. "" ' ... !■" ! ""........ á & •'•‘S fii** a8p M ” •: I & ^5 - * i : raft* gfo. 'JgMOÍ 1 ' í &. *,' < íggt «avu, ■. Amwfey , i i ^ || -.rf. ÁnMv.í'éx&t At > ' IIP SÍ -; (.c ' . éla bácsi régi boros- gazda volt, még apjá- U tói örökölte a királyi nedű előállításának tudományát. Ha jobban meggondoljuk, két dologhoz ragaszkodott igazán életében, az egyik a felesége, Erzsi néni, a másik meg a szőlő. Ahogy múltak az évek, ez a két kötelék lassú, fokozatos átalakuláson ment át. Erzsi nénihez fűződő szenvedélye egyre lanyhábban pislákolt, s ezzel fordított arányban erősödtek a szőlő iránti érzelmei. Olyannyira, hogy a bortól már meg sem akart válni, pedig korábban ez jelentette a család legjelentősebb bevételi forrását. Azzal az indokkal, hogy ő ugyan nem hajlandó fillérekért elkótyavetyélni a fennséges italt, szóba sem állt többé a felvásárlókkal. Igen ám, de jövőre is lesz szőlő, meg bor. annak meg hely kell, hordó kell. Okos ember nem csak a mának él, távlatokban gondolkodik. Ezzel a jelszóval aztán egyre gyakrabban ment le a pincébe, úgymond, helyet csinálni. S ilyenkor Károly koma, meg Józsi szomszéd rendre a seUfólázadás gítségére sietett, elvégre, mire való a barátság. Nem is kímélték magukat, a sűrű emel- getéstől általában délre már kidőltek, az asszonyok úgy cibálták fel őket a pincelépcsőn. Erzsi néni egy ideig egy kis korholással elintézte a dolgot, elvégre hébe-hóba korábban is előfordult, hogy élete párja felöntött a garatra. Egy szép napon aztán elfogyott a türelme, ráfordította a pinceajtót és zsebrevág- ta a kulcsot. A gazdát szinte sokkolta e váratlan, tragikus fordulat. Két napig nem lelte a helyét, a harmadikon pedig olyasmire vetemedett, amire eddig még soha: átment a szomszédba, és kért egy pohár bort. No, kapott is valami cukrozott lőrét, amitől egész reggelig szorgalmasan látogatta az illemhelyet. Egyre inkább úgy érezte, hogy tennie kell valamit, mert ez nem mehet így tovább. Éjszaka elcsente Erzsi néni zsebéből a kulcsot, belopakodott a pincébe és jól meghúzta a korsót. Am Erzsi néni olyan éberen aludt mint a nyúl. Nem szólt ugyan semmit, de a kulcsot többé nem hordta magánál, hanem jól eldugta. Belekerült vagy két hétbe, míg Béla bácsi rájött, hogy a kulcs a kamarában van, a só- zóteknő alatt. Ezután már nem volt nehéz dolga. Ahogy Erzsi néni átment a szomszédba egy kis tereferére, már szaladt is a pincébe borozni. Perzse, a kulcsot mindig akkurátuson visszatette a helyére. — Hová lett a bor a kisebbik hordóból? — szegezte neki váratlanul a kérdést Erzsi néni egy este tévénézés közben. A televízióban éppen valami fantasztikus filmet adtak, melyben földönkívüliek ragadták magukkal a békés földi halandókat.-— Hát... az ufók..., biztosan azok vitték el, hisz látja milyenek — dadogta zavartan az öreg. Ugyancsak megrémült, mert Erzsi néni nem válaszolt semmit, és tapasztalatból tudta, hogy nála ez a legrosszabb. Olyannyira, hogy másnap, bár újra egyedül maradt otthon le sem mert menni a pincébe, de még harmadnap sem. Lassan újra helyreállt a rend, az asszony egy szóval sem firtatta, vajon hová tűnhetett a bor. A negyedik napon aztán újra nekibátorodott. Csak meg kellene nézni, nem ecetesedett-e meg az a bor — gondolta magában. Ahogy Erzsi néni kilépett a kiskapun, azonnal leosont a pincébe. Épp az első kortyok csordultak le a torkán, amikor zajt hallott a háta mögött. A z asszony állt ott, söprűvel a kezében, melynek nyele egy szem- pillantás múlva már az öreg hátán táncolt. — Mit csinálsz, Erzsi! — kiáltott fel rémülten. — En ugyan semmit — vigyorgott az öregasszony. — talán az ufók lázadtak fel. Nem csodálom, mert ennyi bortól még az ember is megvadul. Falallitas Máthé Csaba t. t cm igazan ért ettem, / miért támadta a 1 Y szomszéd megye- székhely polgármestere az egyik nyíregyházi építőipari céget, amiért egy jelentős munkát elhappolt debreceni vállalkozók elől. Főleg akkor, ha jelentős árkülönbségű ajánlattal nyert vetély- társai előtt. Piacgazdaság van kérem, mindenki oda és olyan áron nyújtja be ajánlatát, ahova akarja. Természetesen a puding próbája az evés, a kritika akkor illethetné meg teljes joggal a nyertes építőipari céget, ha határidőre, és a vállalt költségkereten belül nem készülne el a beruházás. Ehhez hasonló tenderek és eredményhirdetések szinte naponta történnek, de ekkora csetepatét egyik pályázat után sem csapnak. Főleg, ha nem is a vesztes kezdeményezi. Véleményem szerint sokkal inkább a nyíregyházi cégnek lett volna joga megszaggatni ruháját, hamut hinteni a fejére akkor, ha nem az ő ajánlatát fogadják el. Különben is én még emlékszem arra az időszakra, amikor kártyavárként omlottak össze a megyei mam- mut építőipari cégek és a debreceni építőipari vállalkozók felismerve az alkalmat, betolultak erre a vadászterületre. Akkor Nyíregyházán senki nem hívott össze sajtótájékoztatót, senki nem ostorozta a szomszéd megyebeli cégeket. Pályáztak, nyertek, felépítették, elmentek. Ezután kezdtek mozgolódni a megyei építőipari cégek és kisebb szervezettel, több alvállalkozót bevonva jelentek meg a piacon. Ok is pályáztak munkákra, nyertek is, megcsinálták a beruházást, majd átpakoltak a másik építési területre. A merev, elhatárolt vadászterületek már régen megszűntek, mindenki ott próbál előbbre jutni, ahol tud. Ha egy nyíregyházi cég történetesen Debrecenben, vagy egy debreceni építőipari cég például Nyíregyházán, akkor tudomásul vesszük, ez a világ rendje. Mindenki szívja a fogát egy elvesztett pályázat után, de nem ragad le egynél, hanem a következőre koncentrál. Óvatosság Ferter János rajza UUttMUSflHHHHIII Csomagküldők Dankó Mihály evallom, mindig i-c idegenkedtem az JLJ ügynököktől, az erőszakos kereskedőktől, de egyik sem váltott ki bennem akkora ellenszenvet, mint a különböző csomagküldő szolgálatok prospektustömegei. Azt, hogy névre szólóan jönnek az ajánlatok, ma már megszoktam, de vajon honnan tudják a címemet? Azt, hogy különböző nyereményekkel kecsegtetnek, szintén tudomásul veszem, lelke rajta, aki még hisz nekik. De azért... Rájöttem, mindennek a lélektan az oka: a cégek tudják, a fogyasztó lustács- ka, szereti, ha házhoz jön az áru. A fogyasztó bizonytalan, kevés az ideje, a kiadványokból pedig nyugodtan válogathat. A nyugaton már jól bevált rendszert bizony jól sikerült átültetni a tapasztalatlan magyarokra. Végül is, aki megengedheti magának rendel, aztán, hogy mit kap, megnézheti! Ha jót, örülhet, de előfordul, a képen bemutatott terméknek az eredeti silány utánzata, vagy nem abban a méretben, színben küldik azt a bizonyos árut. Reklamálni meg mehet az ember a sóhivatalba... Most mégis történt valami, amire érdemes odafigyelni, a Gazdasági Versenyhivatal Versenytanácsa 1 millió forintos bírságot rótt ki a Bakker Holland Kft.-re a fogyasztók megtévesztése miatt. Az ok, a kft. csomagküldő szolgálata sorozatosan sérült, életképtelen növényeket továbbított a megrendelőknek, amit az Országos Mezőgazdasági Minősítő Intézet szakvéleménye is megerősített. Tisztességtelen módon intézte a reklamációs ügyeket: aki kétszer nem vette át a rendelt árut, azt kizárták a további megrendelők sorából. Volt, hogy a fogyasztó nem azt kapta, amit ajánlottak, vagy a Magyarországon bizonyítottan nem télálló növényeket télállóként hirdették. Szóval voltak, akik nem restellték, legyintés helyett feljelentették a céget, és íme csodák csodája, a büntetés sem maradt el. Reméljük ez csak a kezdet! ■dwamiMimmi
