Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-25 / 21. szám
CSUPA ERDEICES 1996. január 25., csütörtök Karpáti régió: fejlesztési terv Varga Béla Ungvár (MTI) — Készen áll a nyugat-ukrajnai Lemberg (Lviv), Ivano- Frankivszk és Csernovic megyéket magában foglaló kárpáti régiónak az 1995-2000-es időszakra szóló állami fejlesztési programja. A projektet, amelynek a kidolgozását három éve kezdték el, a négy megye vezetésén kívül tavaly decemberben nagyrészt már az ukrán kormány is jóváhagyta, ugyanakkor még nem született végleges döntés a finanszírozás mechanizmusáról, így a kérdést a kabinet bizonytalan időre elnapolta. Márpedig — írja a Gyilo nevű lvivi üzleti hetilap legújabb száma — a kárpáti regionális fejlesztési program úttörő jelentőségű, mivel az első ilyen projekt Ukrajnában. A megvalósulása utat nyithatna a reformok regionalizációja előtt, miáltal lehetővé válna — bizonyos hatalmi jogosítványok megosztása révén — az átalakulások súlypontjának a régiókba történő áthelyezése az állam irányító szerepének a csökkentése nélkül. A kárpáti régió Ukrajna fontos része, területe 56 ezer négyzetkilométer, lakosságának a száma 6,5 millió, vagyis az ország népességének 12 százaléka, s ráadásul öt országgal határos. De itt haladnak keresztül a kulcsfontosságú nemzetközi köz- és vasútvonalak, földgáz- és kőolaj-, valamint elektromos távvezetékek. A programban azonban a turizmus és a gyógyüdülte- tés fejlesztése kapott prioritást, hisz ez a vidék a Krím után Ukrajna legfontosabb üdülőkörzete, de fejlett a gépipar és a műszergyártás is, rengeteg az ásványvíz- forrás, és ez az ország erdőkkel legsűrűbben borított területe. Tekintettel Ukrajna nehéz gazdasági helyzetére, a kidolgozók a programot csak 46 százalékban finanszírozták volna az állami, költségvetésből, a fennmaradó részt helyi forrásokból látták biztosíthatónak központi adóbefizetés-csökkentéssel, helyi kötvények kibocsátásával, helyi vállalatok részvénycsomagjainak a felvásárlásával, és a befektetőknek nyújtott adó- és hitelkedvezményekkel. A miniszteri kabinet azonban másként ítéli meg a helyzetet, ezért a finanszírozási rész átdolgozása céljából visszaküldte az egyébként már jóváhagyott fejlesztési programot. Pedig a fejlesztés igencsak ráférne az ország eme nyugati régiójára, amely sok téren még ukrajnai viszonylatban is elmaradott. A szociális infrastruktúra terén például Lviv megye a 14. helyen áll a 25 ukrajnai megye között, míg Kárpátalja az utolsó előtti. Vallanak a lányok Tíz, tizenötezer egy éjszakáért Budapest (MTI) — „A könyv, amelyet Hollywood sosem felejt el és nem is bocsát meg.” így reklámozzák a legfrissebb amerikai botránykötetet, melyben Liza, Robin, Tiffany és Linda közreadják a foglalkozás során szerzett tapasztalataikat. S hogy senkinek ne legyenek kételyeik a hitelességet illetően, referenciával is szolgálnak: név szerint nevezik meg, ki, milyen munkát várt tőlük. A szerzők ugyanis sztárokhoz jártak, ha hívták őket. Bérlányok. A több, mint száz esetből íme néhány. A Beatles egykori tagja, George Hamson azt kívánta, hogy „egyik hölgy közben mandolinoz- zon”. A nőfaló hírében álló Warren Beatty „befejezte, mielőtt elkezdte volna”. Jack Nicholson „sohasem fizetett, legjobb esetben a taxit rendezte, hogy hazamehessünk”. Ezzel szemben Rambo, azaz Sylvester Stallone gáláns volt: „Tíz, tizenötezret is adott egy éjszakáért”. Igaz, különleges kívánságot honorált ezzel: az egyik vendégének az ágy fölé helyezett plexin kellett ülnie... HIRDETÉS A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kereskedelmi és Iparkamara nyíregyházi központja ügyfélszolgálati fogadóórákat tart a Szarvas u. 1—3. sz. alatt. Tel.: 311-544. Hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 9 és 12 óra, valamint 13 és 15 óra közt van fogadóóra. Pénteken 9-től 12-ig tartanak fogadóórát. Mátészalkán a Polgármesteri Hivatalban az első emelet 12-es szobában (telefon (44)310-147) Bakos Pál Zoltánná dr. kirendeltségvezető hétfőn és csütörtökön 12 és 16 óra közt, kedden, szerdán és pénteken 8 és 12 óra közt tart fogadóórát. Fehérgyarmaton a Polgármesteri Hivatalban (telefon: (44)364-122/102-es mellék) Szigetiné Tóth Györgyi kirendeltségvezető hétfőn, szerdán és pénteken 8 és 12 óra közt tart fogadóórát. Kisvárdán az ÁFÉSZ központjában (telefon (45)420-155) Török Sándor, a kamara kirendeltségvezetője hétfőn, szerdán és csütörtökön 8 és 14 óra közt roqadóórát tart. ö *177114/IH-25.IO* Nyúlvadászat a kiserdőben Próbára tesz erőt, leleményt, ügyességet • A szomszéd vadászmezeje szebb Kovács Elemér Beregszász (KM) — Az az érzésem, egy nagyszerű nap elébe nézünk — fogalmazta meg mindannyiunk reményét még a kapuban István, miközben hátizsákjával együtt betuszkolta magát az autóba. — Lili (a négyéves magyar vizsla) reggel már enni sem akart, olyan nyugtalan — jegyzi meg Simon Béla bátyám, miközben a kutya ügyesen helyet foglal az autó csomagtartójában. — Eshetett volna egy kicsit több hó — morfondírozik már kint a helyszínen az öreg Mo- sánszky, miközben fájós térdét tapogatja. — Meglátjátok... vagyis, hogy ma nem látjátok meg a napot. Csak nagy köd ne legyen, mint a múlt vasárnap. Rövid eligazítás után a körülbelül tizenhét fős csapat elindul átfésülni a Szilas menti kiserdőt. A puska nélküli hajtok egy-egy husángot kapnak a kezükbe, azzal ütögetik meg néha a vékonyabb fák törzsét: így jelezve egymásnak, hogy hol húzódik a csatárlánc. Gyönyörű a téli erdő. A termésük legjavát még őrző galagonya- és csipkebogyóbokrok, a hóval telehintett avar, a bokrok, a fák valamennyi hangsúlyos zúzmarás kontúrral. Valahol a jobbszélen lövés dördül: megáll a csapat, hátha errefelé húz a(z) (esetleg) csupán megriasztott vad. No, ezzel a fütykössel nem sokra mennék, gondolom magamban, bár Józsi a múltkor váltig erőskö- dött, hogy az öreg Fekete, aki valamikor a Latorca cégnél ju- hászkodott fiatalabb korában, hosszú nyelű baltájával tizenöt méterről is elkaszálta a nyulat. Ha most errefelé vetné jó sorsa a tapsifülest, legföljebb amolyan „hess, ki libám a mezőre” mozdulattal próbálnám eltéríteni. Nyúl egyelőre sehol, pedig már kiérünk a léniára. A lesben állók — lehet, hogy a másfél órán át tartó helyben cövekeléstől — kissé ingerültek. — Közel harminc éve vadásszuk ezt a terepet — mondja bosszúsan a fiatal Simon, de az erdőt még sohasem tudtuk tisztességesen meghajtani. Mert az eredmény egyelőre igen szerény: egyetlen nyulacska nyomja a hórihorgas Józsi tarisznyáját. — Átfésüljük a hegyet is — mondja határozottan Zoltán. S ezúttal már a felállással sincs baj. Az öregek a hegy lábánál elfoglalják leshelyüket, a fiatalok meg a túloldalról „fogják fel” a hegyoldalt. Csaba bátyánk, aki 1947 óta vadász, hátát egy görbe almafának támasztva fürkészi a terepet. Jó helyet választott — erről a kicsiny emelkedőről mindent tisztán látni: a hegytetőn álló összekötőt ugyanúgy — aki jelez, hogy merre tart a hajtők által kiugrasztott vad — mint a szőlősorok végében meghúzódó társakat. Mozdulni nem tanácsos, csendesen beszélgetni megengedett. — Idén szépen elszaporodtak a nyulak — kezdi rekedtes hangján az öreg. — Bár össze sem lehet hasonlítani, hogy mi vad volt itt az ötvenes években. Egy hektárra 4-6 nyúl jutott. Most meg már annak is örülünk, ha ennek az egytize- de megmaradt. Hirtelen ledermedek. A szőlősorok között — egyelőre mit sem sejtve — éppen a „megmaradtak” közül egy szép példány fut felénk. No, nem pánikszerű lóhalálban, hanem amúgy ráérősen. Talán ezek a vadászat legszebb pillanatai: amikor így, a maga természetességében látjuk mozogni a vadat. Talán már lőtávolba is került — az öreg egyelőre nem emelte fel az egycsövűt — amikor egyet gondolt a tapsifüles, s oldalt húzott el: meglehet valamelyik kevésbé szemfüles vadász mellett így egér- utat nyer. Amikor a hajtok a hegygerincre értek, akkor kezdődött el a haddel- hadd. Gábor felé próbálna kitömi az egyik tapsifüles, ám egy jól irányzott lövés után felbukik az utolsó szőlősorban. Miklósnak a feléje tartó nyúlra duplázni kell, ám így Nérónak, a fekete szőrű vizslának már csak annyi a dolga, hogy elhozza a zsákmányt a közeli bokor mellől. — Hat tapsifüles — sommáz az öreg Mosánszky. — No, megérdemeljük az ebédet. A Tóvár-dűlő legalább ilyen eredménnyel kecsegtet. Hisz van ott minden: búvóhelyül szolgáló dohányföld és szántás ugyanúgy, mint őszi vetés meg góréja otthagyott kukoricatábla. Az első lövés itt a szántáson dördült. A mellettem haladó Béla adta le, méghozzá hátrafelé. Tehát amikor már jó húsz méterrel tovahaladt a félkörben a felfejlődött csapat, akkor fordult vissza a fiatal vadász. — Valamiféle belső késztetés hatására — magyarázza Béla, miközben megoldja hátizsákját. — Hogy most vissza kell néznem, mert ugrik az eddig megbúvó nyúl. Ezen a napon főként a szélen haladó vadászokra mosolygott rá a szerencse. Vladi bácsi a maga komótos módján még féltérdre is ereszkedett, amikor a gyűrűből kitömi készülő nyúl feléje vette az irányt. Amikor már a képzeletbeli körön kívül volt a vad, akkor húzta meg a ravaszt. — Tudod, fiú, a vadászpuskákat 35^10 méternyi távolságra lövik be, azaz ilyen messze terítenek ideálisan a sörétek — magyaráz a tanár úr. — Hátha — ez a gondolat űzi, hajtja a vadászokat — elmélkedik a filozófus hangulatban lévő Zoltán, miközben a csapat újból csatárláncba fejlődik. — Mert itt biztosra soha nem lehet menni. De hát ez benne a szép: felhajtani, becserkészni, elejteni a vadat. Vagy... Ha ez utóbbi nem sikerül, nem bosszankodni túlságosan. Hisz ami nem kerül ma puskavégre, meglehet jövő vasárnap az teszi próbára újra erőnket, leleményességünket, ügyességünket. Amott a szögesdrót túloldalán sűrűn ropognak a fegyverek. A beregdaróci vadászok mintha célba lövést gyakorolnának. — Ott a sok nyúl — bök a határ felé Anti. — Meglehet •-— bólint Vladi bácsi, aki még a háború előtti időkben egyszer-kétszer vadászott arrafelé is. — A szomszéd rétje, azaz vadászmezeje mindig zöldebb — bölcselkedik Zoltán. Különben is, jól tudjuk mindannyian, hogy a nyulak, fácánok, foglyok számára nem jelent akadályt a műszaki határzár... Az öreg Mosánszkynak a kazlak melletti lucemaföldön az utolsó pillanatban sikerült elejteni egy tapsifülest. — Csodák, csodája, most nem fáj a lábam — jegyezte meg búcsúzáskor. — Pedig biztosra vettem, hogy havazni fog. Másnap reggel fehér hólepel borított be mindent. „Megtalálták Álmos (?) sírját" Bevégeztetett A szerző felvétele Beregszászi hozzászólás a Kelet-Magyarországban megjelent tudósításhoz A Kelet-Magyarország január 4-i számának 5. oldalán a Megtalálták Álmos (?) sírját cím alatt rövid cikk jelent meg arról, hogy „valószínűleg nagyon magas rangú honfoglalás kori személyiség sírjára bukkantak nemrég a szlovákiai Felső-Bodrogközben, pontosabban Zemplén községben, a falu melletti Szélmalomdombon”. A továbbiakban a cikk felsorolja a sírban talált tárgyakat, majd közli, hogy dr. Voj- tech Bredinsky-Kricka professzor és dr. Fettich Nándor magyar történész arra a következtetésre jutottak, hogy a sír abban az időben keletkezhetett, amikor a honalapító magyarok a Vereckei-szorost elhagyva a Latorca és a Bodrog vidékére érkeztek, az abban talált csontvázról kiderülhet, hogy esetleg Álmos (Árpád apjának) maradványai lehetnek. Dr. Vojtech Budinsky (és nem Bredinsky!) — Kricka, azaz Budaváry Béla régészprofesszor anyai ágon a nagybátyám volt, a 60-80-as években számos ásatásán jártam, ismertem a cikkben említett leletet is, amely annak idején nemcsak Csehszlovákiában és Magyarországon, de Európa- szerte nagy feltűnést keltett. A sírra ugyanis nem most, vagy ahogy a cikk írja, „nemrég” bukkantak, hanem több mint harminc(!) évvel ezelőtt. Az ásatást nagybátyám vezette, magyar kollégája és későbbi barátja dr. Fettich Nándor magyar történész csak anyagának publikálása után szerzett tudomást arról. Dr. V. Budinsky-Kricka professzor, aki a régészeti leletek identifikálásában mindig nagy óvatosságot tanúsított, bebizonyítottnak látta, hogy a sír korai honfoglalás kori és egy rendkívül magas rangú magyar férfi tetemét foglalja magába. Erről tanúskodott a lelet rendkívüli gazdagsága, valamint az, hogy minden egyes tárgya még a magyarok őshazájában készült. Különösen felkeltette a kutatók figyelmét az aranylemezekkel díszített tokú „vezéri” kard, a finom ötvösmunkával díszített ezüst ivócsésze és a turulma- dárt ábrázoló hajösszefogó díszkorong. Dr. Fettich Nándor történész feltételezéseiben tovább ment ennél, azt állította, hogy a sír Álmosé, Árpád apjáé. Dr. V. Budinsky-Kricka professzor nem találta bebizonyítottnak ezt az állítást, de nem is zárta ki annak lehetőségét. A Kelet-Magyarország nem hibáztatható ezekért a ferdítésekért, hiszen a cikket az MTI híranyagából vette át, az utóbbi pedig a pozsonyi Új Szó december 28-i számából. De vajon hogyan került ez a tudósítás az Uj Szóba? Gyanítom, hogy a pozsonyi lap a kárpátaljai és kelet-szlovákiai újságírók által közösen kibocsátott Kárpáti Krónika decemberi 1. számából ollózta ki a cikket, melynek szerzője... én voltam. A zempléni Szélmalomdomb titka c. cikkemben részletesen írtam a leletről, közöltem a vezéri kard és az ivócsésze fényképét. Az anyagot nagybátyám dr. V. Budinsky-Kricka könyveiből, cikkeiből, valamint M. Lamio- va kandidátus Zemplin — obec z bohatou minulost’ou c. könyvéből merítettem. A baj az, hogy cikkemet „átdolgozták”, úgy találták azt, mintha a sír feltárása „nemrég” történt volna. Sajnos nem ez az első eset, hogy az MTI tudomásom és beleegyezésem nélkül felhasználja a más újságokban, főleg a Kárpáti Igaz Szóban közölt cikkeimet. Ez talán még megbocsátható lenne, az viszont már nem, hogy azokból „naprakész”, friss szenzációt igyekeznek kreálni. Egyébként dr. V. Budins- ky-Kricka régészprofesszor 1994. január 5-én elhunyt, a hamvait tartalmazó urnát 1994 júniusában helyzetük örök nyugalomra a Budaváry- család Rózsahegyen (Ruzom- berok) lévő sírjában. Csanádi György nyugdíjas újságíró, Beregszász ""K
