Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-22 / 18. szám

HAZAI HOL-MI 1996. január 22., hétfő Egyértelműsítés Balogh József r alán jobban kellene ismernem a közleke­dési szabályokat, bár még az is lehet, hogy nem az én ismereteim hiányosak. Arra gondolok, vajon tud­ják-e a nyíregyházi Iskola utcára vagy a Bethlen Gá­bor utca sétáló utcává vált részére behajtó autósok: amikor kifelé mennek, kinek van elsőbbsége. Ha valaki odaáll egy pár percre akármelyik sarokra, érdekes helyzetek szemta­núja lehet. Aki ezekből az utcákból kifelé hajt, s törté­netesen egyenesen folytatja útját egyik esetben a Szé­chenyi utcán, a másikban a Bethlen Gáborra, ugyan­csak taposhatja néha a gázt, néha a féket, hogy ne ütközzön a jobbról, vagy balról érkezővel. Mivel semmilyen tábla nem készteti megállásra vagy elsőbbségadásra, nyu­godtan kihajt, miközben a Szarvas utcáról és Zrínyi utcáról, illetve a másik esetben a Bercsényi utcá­ról kihajtók joggal képzel­hetik, hogy nekik van el­sőbbségük egy zsákutcával szemben. Korábban egy KRESSZ- módosítás alkalmával az egyenesen haladók útját tették szabaddá még olyan esetekben is, amikor a főút kanyarodott el, mondván, úgy logikus, hogy az egye­nesen haladók élvezzenek elsőbbséget. Az említett két utcánál szintén így lenne logikus, ám a — noha ezt sem jelzi semmi — zsákutca rangjának illene alacso­nyabbnak lenni a közleke­désben, mint egy olyan ut­cáénak, amelyiken folya­matosan zajlik a forgalom. Egy táblával ezt egyértel­művé lehetne tenni. ■ ■ mmiFMBVmmtmi w m w Mozi KRÚDY MOZI: Mortal Kombat. Előadás kezdete: 16, 18 és 20 óra. BÉKE MOZI: Stallone Dredd bíró. Előadás kezde­te: 16, 18 és 20 óra. MONTÁZS MOZI: For­rest Gump. Előadás kezde­te: 18 és 20 óra. Mortal Kombat. Előadás kezdete: 22 óra. Kiállítások A Jósa András Múzeumban az állandó kiállítások mel­letti időszaki bemutatók: Medicina in nummis (ma­gyar orvosok emlékérmei) címmel Jakó János főorvos kiállítása; és a magyar rádi­ózás 70. évfordulójára ké­szített rádiótörténeti kiállí­tás tekinthető meg. A Nyíregyházi Városi Galéria emeleti termében Nagy Lajos Imre szobrász- művész kiállítása február 11-ig tekinthető meg. A földszinten január 23-án nyílik meg Paulius Nor- mantas fotóművész kiállí­tása. A jósavárosi templomban Gaál Gyula görög katolikus áldozópap műveiből nyílt kiállítás, amely január vé­géig látható. A Mátészalkai Szatmári Múzeumban Holló László Munkácsy- és Kossuth-dí- jas festőművesz kiállítása látható január végéig. A vásárosnaményi városi művelődési központban Molnár Attila festőművész kiállítása látható. Színház A nyíregyházi Móricz Zsig- mond Színház Mátészalkán mutatja be január 22-én 14 órától az Érettségi című da­rabot, majd 18 órától az Utas és holdvilág kerül színre. Szabolcs-Szatmár-Bereg megye független napilapja Főszerkesztő: dr. Angyal Sándor. Főszerkesztő-helyettes: Marik Sándor. Szerkesztők: Ésik Sándor, dr. Nagy István Attila, Sipos Béla. Rovatvezetők: Tóth Kornélia (belpolitika), Kováts Dénes (aktuális). Máthé Csaba (gazdaság), Kállai János (kultúra, mb.), Elek Emil (fotó), Csonka Zsolt (tördelés). Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. 4401. Vidéki szerkesztőségek: Kisvárda, Szent László u. 5. Tel.: (45) 415-955. Mátészalka, Kölcsey u. 2. Tel./fax: (44) 310-651. Budapesti szerkesztőség: Inform Stúdió, Budapest (ISB), 1054 Budapest V., Báthory u. 7. III. emelet 8. Telefon: 269-5706. Szerkesztőségvezető: Dombrovszky Ádám. Hírügynökségek: Magyar Távirati Iroda (MTI), Associated Press (AP). Kiadja a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. Felelős kiadók: Thomas Koch és Esik Sándor. Ügyvezető igazgató: dr. Kárpáti Imre. Igazgatóhelyettes: Marinkás Kálmánná. Postafiókszámok: lapkiadó 25; szerkesztőség 47. Telefon: (42) 311-277. Telex: 73-344. Telefax: 315-124. Sportrovat (éjszakai üzenetrögzítő): 310-329. Hirdetés: 310-150. Nyomtatás és terjesztés: Inform Stúdió Kft., Debrecen, Balmazújvárosi út 11. Telefon: (06-52) 413-101. Terjesztés: Orágossy Richard ügyvezető igazgató. Árusításban terjeszti: Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3-5. Levélcím: 4401 Nyíregyháza, Pf. 25. Telefon: (42) 311-277/35 mellék. Felelős: Sipos József. Előfizethető az Inform Stúdió Kft. hírlapkézbesítőinél, postautalványon vagy átutalással az Inform Stúdió Kft. 11993001 -02302322-00070003 számú pénzforgalmi jelzőszámra. Személyesen az Inform Stúdió Kft.-nél, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 9., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft.-nél, Nyíregyháza, Zrínyi I. u. 3-5., a Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft. kirendeltségeiben: Kisvárda, Szent László u. 5., Mátészalka, Kölcsey u. 2. Előfizetési díj egy hónapra 536 forint, negyedévre 1608 forint, fél évre 3216 forint, egy évre 6432 forint. Az áruspéldányok ára hétfőn, kedden, szerdán, csütörtökön és szombaton 25,20 forint, pénteken a TV Plusszal 28,20 forint. (Az árak az áfát is tartalmazzák.) Meg nem rendelt kéziratokat nem őrzőnk meg és nem küldünk vissza. INDEXSZÁM: 25059 HU ISSN 0133-2058. Szerény, de méltó ünneplés Szobrokkal és emlékparkkal gazdagodik megyénk a millecentenárium évében Bodnár István Nyíregyháza (KM) — Méltó módon kívánják megünne­pelni a millecentenáriumot megyénkben is — derül ki azokból a programokból, amelyeket a különböző tele­püléseken terveznek, és ame­lyeket az erre a célra alakí­tott megyei emlékbizottság hangol össze. A szervezők megfogadták az országos koordináló bizottság felhívását, hogy szerényen, de méltóképpen emlékezzünk történelmünk meghatározó eseményére, úgy, hogy a prog­ramok a természeti és kulturá­lis értékeinkre, a határon túli magyarokra és a hazai nemze­tiségekre egyaránt felhívják a figyelmet, és erősítse a ma­gyarságtudatot. Támogatás Szerencsére a támogatás sem maradt el, mintegy 10 millió forintot kapott a megye, hogy ezzel az összeggel segítse a rendezvényeket. Vida Jánossal, a bizottság tagjával a tervezetet tekintet­tük át. Nos, a legtöbb településen szeretnének valamiképpen megemlékezni az 1100 éves évfordulóról. Az ötletek színe­sek és változatosak; arra is van remény, hogy a jeles esemény kapcsán több olyan alkotás születik, amellyel a későbbi időkben dicsekedhetünk. A bőséges választékból—'a'tel­jesség igénye nélkül — most néhányra szeretnénk előre fel­hívni a figyelmet. Megyénkben a központi rendezvényt június 30-án Sza­bolcs községben tartják, ame­lyen Gál Zoltán, az ország- gyűlés elnöke mond beszédet. Ekkor avatják fel Szabolcs ve­zér mellszobrát. Egész napos műsor és ünnepi ülés teszi majd emlékezetessé az ese­A Mudrányi-kúria Szabolcs község egyik idegenforgalmi vonzereje Balázs Attila felvétele ményt. S ha már a szobrot szó­ba hoztuk, említsük meg azt, hogy a hét vezérről is készül egy bronzdombormű-sorozat, a hét alkotást pedig megyénk hét települése kapja, azok, amelyeket Anonymus króniká­ja megemlített. Mátészalka szintén gazdagodik egy újabb, szép alkotással. Az őshazából Érdekesnek ígérkezik a Sóstói Múzeumfaluban augusztusban rendezendő program, amelyen olyan külföldi művészek lép­nének fel, akik az őshaza terü­letéről, a rokon népek képvise­letében kapnak meghívást. Mint már korábban beszá­moltunk róla, az ünnepségek­ből a görög katolikus egyház alaposan kiveszi a részét. Az általa tervezett megemlékezé­seken számítanak a határon túl élő hívekre és más érdeklő^ dőkre is. Lesz például görög katolikus világtalálkozó Haj- dúdorogön és nemzetközi konferencia Máriapócson. Rendkívül látványosnak ígér­kezik a megyei múzeumban rendezendő Ikon és liturgia cí­mű kiállítás. Sok helyen tartanak majd olyan tudományos konferenci­át, amely a múltunkkal, törté­nelmünkkel foglalkozik. A ta­nárképző főiskolán több ilyen tanácskozás lesz. Az egyik például a Kárpát-medence tör­ténelmi földrajzával, a másik a nyelvtanítással foglalkozik. Iskolatörténeti konferenciát rendez a megyei pedagógiai intézet, Mátészalkán pedig di­ákkonferenciát tartanak. Érde­kesnek tűnik a Beszíerecen rendezendő minitanácskozás, amelyet igazi harci bemutató követ. A rendezők ígérete szerint a legtöbb esemény olyan lesz, amely a megye határain túl is érdeklődésre tarthat számot. Megyénk jelentős nyári kultu­rális eseményei igazodnak a jeles alkalomhoz. A kisvárdai nemzetiségi színházi fesztivál programja ennek szellemében szerveződik, olyannyira, hogy a rendezők még olyan dráma megírására is pályázatot hir­detnek, amelynek az őspremi­erjére majd Kisvárdán kerül sor. A nyírbátori zenei napok rendezvénysorozata szintén kapcsolódik az ünnepséghez. Határon túl is Említsünk meg néhányat más települések terveiből! Rangos­nak ígérkezik a Vaján megren­dezendő tárogatós világtalál­kozó. Nagyvarsány és Kisvar- sány közelében, a hármas ha­tár ölelésében emlékparkot lé­tesítenek. Nyírbátorban gyógypedagógiai kiállítás vár­ja az érdeklődőket. A városi televízió pedig olyan filmet forgat, amely a megye honfog­laláskori emlékeit mutatja be. A Kölcsey Társaság rangos programjai mellett olyan uta­zásokat szervez, amelyeken a Vereckei-hágó környékére és Husztra is eljuthatnak az ér­deklődők. Bank és biztosító összefogása Nyíregyháza (KM) — A Hungária Biztosító Rt. és a ta­karékszövetkezetek bankja, a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Rt. január 17-én megál­lapodást írt alá a biztosítási dí­jak elektronikus úton, közpon­ti elszámolás keretében törté­nő átutalásáról. A Hungária Biztosító ügyfe­lei — a Budapest Bank, a Du- nabank, az OTP Bank és a Postabank egységein kívül — ezentúl az egész országot be­hálózó integrált takarékszö­vetkezetek kirendeltségeiben is adhatnak megbízást a bizto­sítási díjak átutalására. A megállapodás értelmében a Hungária Biztosító átvállalja az új, közös tevékenység — takarékszövetkezeteknél szük­séges — számítástechnikai szoftverhátterének .megterem­tésével kapcsolatos beszerzési Önkéntes... ...véradást szervez a Magyar Vöröskereszt megyei vezető­sége január 22-én, hétfőn 9-től 14 óráig a mérki kultúrházban, 13 órától a Taurusz Rt. tuzséri üzemegységében várja a vér­adókat. (KM) Alap-... ...és középfokú angol, német állami nyelvvizsgák kezdőd­tek meg a nyíregyházi TIT Nyelviskolában. A 300-nál is költségeket. Ezzel a Hungária Biztosító a takarékszövetkeze­tekkel való hosszú távú együttműködés iránti elkötele­zettségét juttatja kifejezésre. A Takarékbank, mint a taka­rékszövetkezeti integráció központi bankja, tevékenysé­gét a takarékszövetkezetek szolgálatába állította: bonyo­lítja pénzforgalmukat, likvidi­tás menedzselést, devizamű­veleteket végez részükre, ter­mékfejlesztést hajt végre és segíti konzorciumok létreho­zását. A Takarékbank alapvető tö­rekvése volt, hogy a takarék- szövetkezetek és a Hungária Biztosító közötti együttműkö­dés — közös ügyfélkörük jobb kiszolgálása érdekében — új lendületet kapjon. E célból 1995 júliusában együttműkö­dési megállapodást írt alá a több jelentkező január első fe­lében az írásbeli vizsgarész­ből, a hónap második felében a szóbeli részből vizsgázik. Sajtótájékoztatót... ...tart a Hit Gyülekezete január 26-án 17 órától Nyíregyházán, a Sóstói út 56. szám alatt. Té­ma: a Gemeinde auf dem Weg és a Hit Gyülekezete által ja­nuár 15-18. között Jeruzsá­lemben megrendezett konfe­rencia. (KM) Hungária Biztosítóval. Ennek értelmében a Takarékbank közvetítői és szervezői tevé­kenységet lát el a takarékszö­vetkezetek és a Hungária Biz­tosító között a biztosítási díjak beszedésében és a Hungária Biztosító termékeinek taka­rékszövetkezetek révén törté­nő értékesítésében. A Hungária Biztosító a ha­zai biztosítási piacon a va­gyonbiztosítások terén elért vezető pozícióját megtartva az életbiztosítási üzletágban is nagyobb piaci részesedést kí­ván megszerezni, többek kö­zött a takarékszövetkezeti részvétel segítségével. A Hungária Biztosító és a Takarékbank tervei között szerepel, hogy a későbbiekben közös ügyfélkörük igényeit tükröző termékeket fejleszte­nek ki. Kezdő... ...szabó-varró tanfolyamra vár jelentkezőket a nyíregy­házi KPVDSZ Művelődési Ház, ahol emellett jelentkezni lehet a callanetics tornára is. (KM) Kihelyezett... ...ügyfélszolgálatot tart min­den kedden az Egészségbizto­sítási Pénztár Mátészalkán, a Kölcsey u. 2. szám alatt 10-től 14 óráig. (KM) > Jft * » ^ A megyeszékhelyen a : Szent István u. 16. szám alatti rendelőintézetben látják el a betegeket este 7- től reggel 7 óráig. Ezen a héten Nyíregyháza gyógy­szertárai közül a Főnix gyógyszertár (Dózsa Gy. u. 12.) tart ügyeletét. A művelődé­si és közok­tatási mi­niszter a Ma­gyar Kultúra Napja alkalmával Háhn Ferencnének, a nyíregyhá­zi Kölcsey Ferenc Gimná­zium tanárának és Babka Józsefnek, a Zeneiskola igazgatójának a gyerme­kek nevelése, oktatása ér­dekében kiemelkedő ered­ményességgel végzett munkájuk elismeréseként az Arany Katedra Emlék­plakettet adományozta. Bábszínház Nyíregyháza (KM) — A lusta kismalac című mű látható a Mesekert Báb­színházban, a Kölyökvár- ban január 23-án 9 órától. ill jsk r rT- f”3gggg MP & * ^ 1 d * J [ UH 4 Gratulálunk I

Next

/
Oldalképek
Tartalom