Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-02 / 1. szám
J 996. január 2., kedd HATTER A belső rend öröme Pályázat a Soros Alapítványtól oAz óvodapedagógusok keresik a legjobbat Készségfejlesztés a Kereszt utcai óvodában Balázs Attila felvétele Tóth Kornélia Nyíregyháza (KM) — Módszerek jönnek és mennek, közben minden gyermek felcseperedik, s elsajátítja környezete követelményrendszerét. Mi szükség akkor az állandóan változó pedagógiai módszerekre? — kérdezik a szkeptikusok. Az óvodapedagógusok pedig keresik, kutatják, miként lehetne eredményesebben ráirányítani a gyermeke figyelmét az életre, az épített és a természeti környezet harmóniájára? Ehhez az egyik legjobb fogódzót az úgynevezett Montes- sori-program adja, amelyet a nyíregyházi Kereszt utcai óvoda sikerrel alkalmaz jó ideje. Novemberben kapták az értesítést, hogy 600 ezer forintot kapnak a Soros Alapítványtól a módszerhez szükséges eszközök beszerzésére. Egyenszürkében Széplaki Sándorné vezető óvónővel akkor ülünk le beszélgetni, amikor a pedagógussztrájk miatt teljesen üres az óvoda. A koraesti szürkületben más hangsúlyt kapnak a szavak, árnyaltabb kép kerekedik a témáról. Széplakiné elvégzett egy kétéves tanfolyamot a fővárosban, ahol a bécsi pedagógiai akadémia tapasztalatait ismerhette meg a módszer elmélete mellett. — Épp eleget ostorozták a szocializmusban uniformizált nevelési elveket, az egyen- szürkére festett iskolákat, s ezt kívül-belül egyaránt értem alatta — fogalmaz az asszony, aki 15 éve. a nyitástól vezeti az óvodát. — A szakemberek egyetértenek abban, hogy a gyermek nem kis felnőtt, és személyre szabott program alapján többet lehet kihozni belőle már páréves korában. Mindezt persze nem azért tesszük, hogy mielőbb hozzászokjanak a feszített tempóhoz, hanem hogy idejekorán rájöjjünk, mi iránt érez a gyerek vonzalmat, mely területen tudjuk kibontakoztatni a képességét, a tehetségét. Alapismeretek Meseszép eszközök tartoznak a Montessori-programhoz. A kicsik a mindennapi élet alapfontosságú ismereteit tanulják meg játék közben. Az űrmértéket, a térfogatot, a testek tömegét, súlyát úgy tanulják meg, hogy játék közben, több érzékszervük szerez információt egy kérdésről. Az óvoda- pedagógusok szerint így sokkal hatékonyabb az ismeret- szerzés. — Az eszköz, az óvónő és a környezet szerves egységet alkot — folytatta Széplakiné. — Az óvónő a lehető legkevesebbet szól bele a gyermek tevékenységébe. Nem éltékeli, dicséri azonnal, mégpedig azért, hogy a gyermek ne a felnőtt értékítéletétől függő maradjon. Ezek az eszközök ugyanis úgy rakhatók össze, hogy a gyermek már akkor megtapasztalja a tevékenysége eredményét. ha a felnőtt a közelében sincs. Belső fegyelem Arról nem beszélve, hogy a kicsik sokkal stabilabb belső fegyelemmel rendelkeznek. Nagy élmény számukra a tanulható csend. Arra kapnak ösztönzést, hogy társaik munkáját, játékát, az általa elfoglalt helyet tartsák tiszteletben. Akár tanuljanak meg csendben bezárni egy ajtót, vendéget fogadni, leültetni, köszönni. Jól tudják, hogy nem az egyedül üdvözítő módszer a Montessori-program, amely szépen beolvad az egyébként világhírű hazai óvodapedagógiába. A Kereszt utcai óvodában sem kötelező minden csoportban eszerint haladni. Több kolléganő dolgozik a módszerrel. Azt azért fájlalják, hogy a megyéből vagy akár Nyíregyházáról igen gyér az érdeklődés, pedig szívesen átadnák a tapasztalatokat. A fogyatékos gyerekekkel külön csoport foglalkozik a Kereszt utcai óvodában, és egész Nyíregyházáról hordják ide a szülők őket. Mint arra a vezető óvónő külön kitért: a rendkívül odaadó pedagógiai munkát igénylő gyerekek esetében is eredménnyel használhatják a Montessori-programhoz való eszközöket, például egy-egy logikai probléma megoldására számottevően gyorsabb és rögzül a memóriában, mintha ugyanazt elméleti úton kívánnák elsajátíttatni a fogyatékos gyerekkel. S hogy jöhet rá az óvónő mi érdekli a gyereket valójában? Úgynevezett előkészített környezetet teremt a számára, tehát elhelyezi ott a különböző képességfejlesztő eszközöket és a gyermek a tényleges érdeklődése alapján választ közülük. Tetszőleges ideig használhatja, intellektuális fejlődése pedig nem függ a környezetétől. Lesz, akinek perceket, míg másoknak napokat vesz igénybe egy újdonság megtanulása. — Azért érzem közel a szívemhez a Montessori-progra- mot — mondta Széplakiné —, mert a gyermeket a maga szintjén megtanítja bizonyos társadalmi ismeretekre, beilleszkedésre, önellátásra, önértékelésre. Megkopott varázs j-T eresem az okát, miért K lettünk rosszkedvű, 1 jL életunt, sőt életellenes nép. Ha valaki itt állna mögöttem, amikor e nem éppen lélekemelő sorokat rovom, szinte biztos, hogy oldalba bökne és azt mondaná: Ne próbáld tettetni magad, hogy nem tudod. Tudod te nagyon jól—koppantana a fejemre a láthatatlan cenzor. S már sorolná is a mindenki által ismert, és majd mindenki által megszenvedett okokat. Ekkor viszont én közbeszólnék és azt mondanám a hátam mögötti cenzornak, aki meglehet igazában nem is az, hanem a másik énem, tehát azt mondanám: — Rendben van, bár dehogyis van rendben, hogy a szegények, a nyomor mentén élők, az elhagyott, magányos, a mások könyörületére utalt emberek sokasága több mint rosszkedvű. Sehogyan sem tudja feldobni őket, bár tömegesen élnek vele, hogy az új társadalom nagy vívmánya az ünnepi ingyenkonyha már-már természetes intézménye lett napjainknak. Sajnos nincs mindennap ünnep, amikor a szívek és a pénztárcák jobban megnyílnak. Talán ez teszi szomorúvá az ingyen ebédre, vacsorára várókat. De most nem is elsősorban róluk lenne szó. A nagy kérdés így hangzik: miért lett ritka vendég a mosoly azok arcán is, akik még tűrhetően élnek, akiknek van munkájuk, s ki tudják fizetni a lakás költségeit, sőt szerényen ugyan, de az idén is futotta karácsonyi ajándékra... Erre talán a hátam mögött álló másik énem is inkább csak hümmögni tudna, mintsem válaszolni. Kénytelen vagyok hát helyette folytatni az eszmefuttatást. Természetesen nem szeretnék abba a hibába esni, hogy csupán két színnel, a fehérrel és a feketével kíséreljem meg ecsetelni a helyzetet. De nem én tehetek róla. hogy mostanában leginkább ez a két szín ötlik a szemünk elé. Gondterhelten, maradék pénzünket számolgana jártuk az utcákat az ünnepek előtt, s igyekeztünk praktikusra venni az ajándékozást. Ruhát, cipőt, s egyéb nagyon is kelendő használati tárgyakat tettünk a karácsonyfa alá. így persze kevesebb lett. vagy jócskán megkopott a váratlan meglepetések varázsa, ami az ajándékozás igazi örömét adja. Csak a játékos fantáziánkra bízhattuk, mit vettünk volna igazában szeretteinknek, ha többre futotta volna a pénzünkből. Igen a pénz. Ismerőseim közül elég sokan pénzzel ajándékozták meg a gyerekeket, vagy a szülőket, mondván, költsék arra, amire a legnagyobb szükségük van. Tudok olyan családról, ahol a karácsonyfán lévő szaloncukor és az alatt szerénykedő néhány narancs jelentette a karácsonyi meglepetést, míg hallottam olyan újgazdag szülőről, aki ötmillió forintos kocsival lepte meg csemetéjét. De bocsánat, mintha azt említettem volna az előbb, nem lenne helyénvaló csupán két színnel, a fehérrel és a feketével ecsetelni a helyzetet... Keresem az okát, miért lettünk rosszkedvű nép, s megpróbálok egy merészet, egy nagyot fordítani a gondolatmeneten. Talán az nem volt teljesen indokolt, hogy a korábbi években olyan vidám, jókedvű nép voltunk? Talán most értünk vagy érünk el a naivitás, a csodavárás korából a valóságos, a felnőttebb kor küszöbére, s ettől riadtunk meg annyira? Nem tudom, csak azt látom, hallom, hányán nyúlnak az alkoholhoz, hogy minden évben egy kisebb falu népessége vet véget az életének, s ugyan- ennyien veszítik életüket az országutakon. Sehogyan sem fér a fejembe, hogy ez egyesek szerint kikerülhetetlen ára a felsőbb osztályba lépésnek? Ha egyáltalán létezik felsőbb osztály. Magunktól, nem a nagyvilágtól kérdezem csendes, ünnep utáni meditációval: miért kell felnőnünk, ha általa a jókedvünk, az életszeretetünk, az önbecsülés vész el? Nem maradhatnánk még egy kicsit önfeledt, egymásnak, az életnek, önmagunk létének is örülni tudó emberkék? M ost látom, már nem álla hátam mögött az a másik, magamra maradtam a kérdéseimmel, melyekre talán lehetetlen egyedül az egyes embernek válaszolni. Legfeljebb olyan bölcsességek jutnak az eszembe: ahol meghal a mosoly, ott meghal a lélek is. Talán közösen meg lehetne találni a módját, hogy újra megtanuljunk mosolyogni... Visító malacok Nyéki Zsolt j—t <?>’ percig sem gon- íf dolja komolyan sen- I J ki, hogy a ropogósra sült szilveszteri malac citromos mosolya őszinte lenne, de hasonló kétértelműség jellemzi a hazai sertéságazat egészét is. A szakemberek szerint ismét fellendülőben van a sertéstartás, s a tavalyi 4,5 millió sertés helyett az idén már 5,7 millió állatot tartanak a vállalkozók, az állami gazdaságok, szövetkezetek és a gazdák. A felfutás részben a kormány ösztönző intézkedéseinek hatására következett be, hiszen egy-egy koca után 15 ezer forint támogatást ad, s a technológiai fejlesztésre felvett hitelek kamatainak nagy részét is átvállalja. Jelenleg jó ára van a sertésnek, kilónként 180-190 forintot fizetnek érte, s ily módon ismét nyereséges az ágazat. A korábban kiürült sertéstartó telepek szerte az országban megtelnek, s jövőre—óvatos becslések szerint is — már 7 millió sertést tartanak majd. Ugyanakkor a Sertéstenyésztők Országos Választmányának legutóbbi ülésén elhangzott: a jelenlegi mintegy 5 milliós sertésállomány elegendő mind a hazai, mind a külföldi kereslet kielégítéséhez, ezért a további állománybővítést csak körültekintő módon lehet végrehajtani. Amennyiben a választmány önkorlátozásra felszólító javaslatát nem fogadják meg a tenyésztők, úgy az piaci zavarokhoz, túlkínálathoz vezethet. Ez pedig az árak további esését vonhatja maga után, annál is inkább, mert a hazai fizetőképes kereslet érezhetően gyengül, több lesz az eladhatatlan áru. A megyei sertéstartók máris a hízósertés felvásárlási árának 5-8 százalékos csökkenésére panaszkodnak, mert nagyobb a kínálat, mint a belföldi igény. Aggasztó, hogy a magyar húsfelhozatal nehezen áll be az egyenletes ellátás szintjére: ha sok az állat, az állam fejpénzzel ösztönzi a levágást, majd az import szégyenét komoly termelési támogatásokkal próbálja meg lemosni. Olyan hullámvasút ez, ahol a szélsőségek között nem örömükben visítoznak a termelők, feldolgozók és a fogyasztók. Mit hoz a jövő Ferter János rajza Tevékeny csoportok Bodnár István y y angulatos színfoltja t—J kulturális életünkig 1 nek a megyeszékhelyen megtartott újévi koncert. A Szabolcsi Koncert Fúvószenekar és Majoréit Csoport, a Re-fiex Moderntánc Stúdió és a RITMO Tánc-Sport Klub egyre több rendezvény közreműködő résztvevője, szereplésük is egyre színvonalasabb. Karácsony előtt sorra hangzottak fel a templomokban, kulturális intézményekben a szebbnél szebb koncertek, ami szintén elsősorban a megyében tevékenykedő kórusoknak, zenekaroknak köszönhető. Nem egy énekkar több helyen is fellépett, sőt némelyik a megyén kívül is bemutatkozott. Táncegyütteseink is sok meghívást kapnak. sőt a bábosok is aktív szereplői voltak a karácsony előtti rendezvényeknek. A Primavera balettegyüttes estjei mindig telt házat vonzanak, a Mandala Dalszínház pedig egyenesen intézménnyé nőtte ki magát. Művészeti együtteseink nélkül már elképzelhetetlen lenne kulturális életünk, akár nagyobb városról, vagy kisebb településről van szó. Sőt, a falvak, községek együttesei külön színt is kölcsönöznek a helyi rendezvényeknek, hiszen így még nagyobb a készülődés, talán a látogatottság, és a siker is. Ha a dolog anyagi vonzatát nézzük, — mert sajnos manapság ez egyáltalán nem elhanyagolható szempont — az öntevékeny művészeti csoportok fenntartása tehát busásan megtérül. (Nem nehéz kiszámolni, mennyibe kerülne például egy budapesti zenekar vagy énekkar vendégszereplése valamelyik ünnepségen). Nem árt tehát már csak emiatt is számolni a települések vezetőinek a kórusok, táncegyüttesek, esetleg zenekarok „fenntartásával'’ , amikor a költségvetési év elején számbaveszük őket. A régi, jó fenntartók: a vállalatok, szövetkezetek már sehol, többnyire az ön- kormányzatok kegyein — pontosabban lehetőségein — múlik a művészeti csoportok fenntartása. Egyébként is, többségük igénye olyan minimális... UPI
