Kelet-Magyarország, 1996. január (53. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-13 / 11. szám
1996. január 13., szombat HÁTTÉR Tiszai ar: negyedmilliárdos kar Megrongált töltések, elsodort fák mutatják az utat« 1500 millió köbméter víz A Tisza gyakran meglátogatja az ártérben lévő kertek alját Balázs Attila felvétele Balogh Géza Nyíregyháza (KM) — Ha az ember belép a Felső-Tiszavi- déki Vízügyi Igazgatóság vezetőjének szobájába, rögtön megakad a szeme egy hatalmas, teljes falat elfoglaló térképen, s meg is döbben, mennyi ott a kék vonal. Nemcsak a Tisza, Szamos, Túr, Kraszna szerepel azon, hanem az olyan általunk kevésbé ismert folyók is, mint az Iza, Visó, Lápos, Tarac, Talabor, Nagyág, Borzsa. És ez a töméntelen víz mind ide jön hozzánk! Nem csoda tehát, ha egyszerre duzzadnak meg, Szatmárban, Beregben riadót fújnak. E képletes kürtszó most, a napokban is felharsant, karácsony ünnepén derült ki, hogy duzzadnak a határon túli folyók, s a nagy, hetvenes vízhez hasonló áradás fenyeget. Szerencsére a Szamoson, illetve a Tiszán levonuló árhullám nem egyszerre érkezett meg Gerge- lyiugomyához, így viszonylag simán megúsztuk a szokatlanul nagy vizet. Téli ár Ámbár, ha jól belegondolunk nem is annyira szokatlanok mostanában e nagy, téli áradások, hiszen két évvel ezelőtt szinte hajszálpontosan ebben az időben emelkedtek meg a folyók, és akkor is többszáz embert kellett a gátakra vezényelni. Akkor is sokmilliós volt a kár, a mostani azonban annál is nagyobb. — A hosszan tartó magas vízállás miatt még nem tudtuk pontosan felmérni a károkat, de az már szinte biztos, hogy eléri a negyedmilliárdot — összegzi az elmúlt napok eseményeit a vízügyi igazgatóság vezetője, Fazekas László. — Ilyenkor, az igazán nagy, s tartós árhullámok idején mutatkozik meg igazán, hogy milyen nagy szükség van az emberek közreműködésére. A gátak ugyanis még ha erősek is, azért mégis csak földből épültek, s nem lehet beléjük látni. Igaz, a vályogházak is kibírnak száz-százötven évet, de azokon nem telepszik meg a növényzet, nem fúrják-rágják az állatok. Kiszámíthatatlan, mikor, s hol keletkezik szivárgás. — Voltak-e kritikus pillanatai a karácsonyi áradásnak? — Az előre jelzettnél hál’ istennek kevesebb csapadék hullott, — feleli Bodnár Gáspár igazgatóhelyettes —, de korántsem lehetett lebecsülni az árhullámot. Különösen az aggasztott bennünket, hogy Ugomyánál egymásra futhat a Tisza és a Szamos árhulláma. A védekezésben részt vevő szakemberek felkészültek erre is, talán ez tévesztette meg a hírközlő szervek egyik-másikát, amikor úgy adták vissza a szavainkat, mintha mi már el is rendeltük volna a különösen veszélyeztetett falvak kilakoltatását. Holott csak arról volt szó, hogy számításba vettük az evakuálás lehetőségét is, de hát ilyenkor minden eshetőségre fel kell készülni. Információhiány Az utóbbi időkben jelentősen javult a magyar, illetve ukrán, s román vízügyesek kapcsolata, az előrejelzésekben azonban így is nagy a bizonytalanság. Kevés az információ, s ami talán még ennél is fontosabb, meglehetősen későn jut el hozzánk. Már pedig megyénk helyzete rendkívül speciális, egy Técsőn észlelet árhullám pár óra leforgása alatt befut Tiszabecsre, alig hagyva időt a fogadására. Most is sok volt a bizonytalansági tényező. — Nem csupán az információs rendszer okozott gondokat, hanem a sok öreg műtárgy is — kapcsolódik a beszélgetésbe Kerti Andor, az igazgatóság árvízvédelmi osztályvezetője — a csurgások, szivárgások zömét is ott észleltük. Szerencsére végig talpon voltak az emberek, s időben tudtak közbeavatkozni. Most már elmondhatjuk, igazán válságos helyzetek nem alakultak ki, térségek azonban voltak, mint például a Hódosok, vagy Olcsva, Olcsvaapáti, ahol bizony születhettek volna. Kárfelmérés Egy-egy nagyobb természeti csapás után az ember felméri a károkat, és sorra veszi azokat a tennivalókat, amelyeket meg kell valósítania, hogy kiküszöbölje a még nagyobb veszteségeket. A vízügyi igazgatóságon javában folyik ez a munka. — Nem újkeletűek ezek a gondok, de az ekkora árhullámok ismételten arra inspirálják az embert, hogy átgondolja, s rangsorolja a tennivalókat — egészíti ki az iméntieket Fazekas László. — Éppen ezen dolgozunk ma is, az összegzést várják az országos főhatóságaink is. Tömérdek a tennivaló, ezért következzenek most csak a legfontosabbak. Újból meggyőződhettek a szakemberek arról, hogy folytatni kell a Szamos védvonalainak erősítési munkáit, s ugyanez igaz a Tiszára is, Tiszabecstől egészen Vásárosnaményig. Na- mény és Zsurk között szükség van a zsilipek, s a hullámtéri csatornák rekonstrukciójára, az előbbieket az ár és az idő viselte meg nagyon, míg az utóbbiak roppant mód felisza- polódtak. El kell gondolkozni azon, milyen módon lehetne megvalósítani a védekező osztagok fejlesztését, a technikai eszközök tárának bővítését. Mindezek megoldhatóak a belföldi akadályok leküzdésével, vannak azonban jócskán olyan tennivalók is, amelyek a szomszédos országok közreműködése nélkül nem lehetségesek. Mint már említettük, az eredményes árvédekezés elengedhetetlen feltétele a tökéletes információcsere. Szükség volna tehát egy, a három országot átfogó riasztórendszer kiépítésére, automata mérőállomások telepítésére, amelyek nyomban jelzik többek között a folyó vízhozamát, a lehullott csapadékmennyiséget. Nemzetközi kihatásai lehetnének a Túr menti vésztározó kiépítésének is, hiszen ha az megvalósulna, minden bizonnyal egyeztetni kellene Ukrajnával, s Romániával. Tévedés lenne azonban azt hinni, tennivalók csak Szatmárban, Beregben akadnak. Nem lehet sokáig halogatni például a Lónyai-főcsatoma árvízkapujának megépítését sem. A Vencsellőre tervezett torkolati zsilip megakadályozná a visszaduzzasztást, csökkenne a fővédvonalra nehezedő nyomás. A tennivalók tehát már tisztáztattak, a pénzforrás azonban még bizonytalan. Nem kevés összegről van szó: legalább egy milliárd forintról. S egy biztos, minél később kezdenek a munkákhoz, annál többe kerülnek majd. Antal Attila tárcája ■w- y dleg, téli kora este. t—i Nehéz napom volt, fá- A A radtan ácsorgók a tömött buszon, közben jártatom a szemem lakótelepünk hatalmas épületegyüttesén. Ezer és ezer hunyorgó ablak egymás hegyén-hátán... Megtestesült negatív utópia. Rideg űrbázis. Mint annyiszor, most ezek a képzetek villannak belém a látvány hatására. A buszról lekászálódva a rövidebb úton, a garázssoron át igyekszem hazafelé. A kietlen, sikátorra emlékeztető utcácskában szél csap az arcomba. Szemembe húzom a sapkámat, lehajtott fejjel lépkedek tovább. Ez az oka, hogy majdcsak feldöntöm a garázsából épp kilépő ismerősömet. Harmonika a garázsban — Nagyon élgondolkoztál! — nevet rám pirospozsgáson. — Hogy vagy mostanság? Rég láttalak! Biccentek felé, mormogok valamit, s már mennék is tovább, de megfogja a könyökömet: — Gyere csak be egy pillanatra! Van még egy kevés otthoni borom, kóstold meg! Jólesik az invitálása, s bár nem sok kedvem van a fűtet- len helyiséghez, belépek vele a betonkalitkáha. A bor jó, de hideg. Melengetjük a tenyerünkben a poharat, közben szó szót követ. Az ismerősöm falusi fiú, pár éve lakik csak itt a városban. A lovukról beszél, amit a költözködéskor kénytelenek voltak eladni. — Még megvan — mondja —-, ha otthon vagyok s az utcán meglátom, könnyes lesz a szemem, nagyon szerettem én azt a lovat, tudod. ízes beszéde, enyhe tájszólása jólesik a fülemnek. Karaktert, eredetiséget kölcsönöz neki. Magam a tanyasi gyerekkoromról beszélek, a hosszú telekről, a betleheme- zésekről. Érdeklődéssel figyel rám, aztán gondol egyet, s lerántja a pokrócot maga mögött valamiről. Csodálkozva nézek az előbukkanó tangóharmonikára. Gazdája közben már veszi is vállára a szíjakat, s hetykén hunyorít felém: — Halljam csak, melyik a kedvenc nótád! Ki se mondom a teljes címet. már rákezdi. Majd az övé következik, persze hogy ismerem, s együtt fújjuk azt is. A műanyag kanna alján kotyogó kevés bor hamar elfogy, de mi azért maradunk, s végigénekeljük egymás repertoárját. A jelenet kellemesen bizarr, izgalmas, hihetetlen. Időnként léptek zaját halljuk odakintről. A kopogás a garázsajtó előtt megszűnik, majd néhány perc múlva újraéled, s lassan elhal. Akik tehát erre járnak, megállnak, s hallgatják kicsit a harmonikaszót. Úgy tűnik, szükségük van rá, akárcsak nekünk. \ :í:\ : ...ij::;I Bl & C ÄS Galambos Béla A djon be kérvényt, mondták szigorúan annak az eddigi életében nem hogy autóval, de még jogosítvánnyal sem rendelkező nyíregyházi nagymamának, aki a fölösleges zaklatástól talán kissé bosszúsan, mindazonáltal bocsánatkérő, zavart félmosoly kíséretében bevitte a rendőrségre azt a büntetési felszólítást, amelyet nyilvánvaló tévedésből küldtek ki a nevére. Elképzelhető a tiszteletre méltó hölgy gyomoridegessége, midőn a postaládjá- ban talált borítékot felbontván arról értesült: nem kevesebb, mint ötezer forintra büntetik a nem létező autójával a számára ismeretlen távoli településen elkövetett tilosban parkolás miatt. Később valamelyest megnyugodva azt gondolta:„ha már így történt egye fene, elmegyek a rendőrségre, ahol nyilván pillanatok alatt tisztázzák majd ezt a dolgot". Nosza, így is tett. Csak a hatóság fenti reakciójára nem számított. Megszeppenve fordult ki az irodából. Mire hazaért, letisztultak agyában a gondolatok. Még ő írjon kérvényt?! Ahelyett, hogy a zaklatás miatt sűrű elnézéskérések közepette az illetékes a sokat emlegetett számítógépes nyilvántartás.segítségével tisztázná a félreértést? Na nem. Hagyjanak neki ezzel az egésszel békét. O semmit nem követett el, neki viszont alaposan felkavarták a lelki nyugalmát. Vajon sejtik egyáltalán, mennyi fölösleges idegességet, kellemetlenséget okoznak egy ilyen tévedéssel? Lassacskán már kezdte volna elfelejteni a dolgot, amikor a napokban ismét levelet hozott a posta. Ebben tárgyalásra idézik a meg nem fizetett pénzbírság ügyében, amit azóta újabb ötszáz forint büntetéssel fejeltek meg. Ráadásul, ha nem hajlandó önszántából megjelenni, akár elő is ve-, zethetik! Agyrém. A lezáratlan történettel kapcsolatban — természetesen csakis a tisztességes, becsületes és vétlenf!) állampolgárokra gondolva— kérdésem csupán annyi: végül ki van, kiért ebben az országban? Mit szól főnök! Feltaláltam az új vízhatlan cipőt! Ferter János rajza ICoüinientár Felemelő hírek Nyéki Zsolt M erész, de több helyről is már régen szorgalmazott változásokat hozott az új év a mezőgazdaság központi támogatási rendszerében. A költségvetési pénzek fel- használásának új irányelvei révén az agrárvezetés, s személy szerint a földművelésügyi miniszter nagyobb mozgásteret kapott. Rögtön érezhetővé vált a lendület az új rendeletek, intézkedések meghozatalában, amelyek közül minden bizonnyal az egyik legnépszerűbb lesz a gépvásárlási támogatás egyszerűsítése. A korábban megszokott, a parasztembernek bonyolult és hosszadalmas pályázati rendszert az azonnali fizetés váltotta fel. Vagyis nyugodtan megveheti a gazda a gépet, a számlával csak besétál az adóhivatalba, ahonnan 10 napon belül már vissza is kapja traktorának vagy más gépe árának a negyedét. Am szinte törvényszerű, hogy ilyen bátor, s alapjában véve régen hiányolt egyszerűsítés a kétkedés hangjait is előcsalja. Lesz-e elég pénze az agrártárcának a várhatóan megélénkülőforgalomfinanszírozására? Az automatikussá váló támogatás nem eredményezi-e vajon a gépforgalmazók automatikus áremelését? Az első kérdésre kapott válaszból kiderül: a tárca nyugodt, a támogatásra elkülönített keretet az elmúlt évek keresletéhez igazította, sőt túlbiztosította, de ha szükséges, a szabad kezet kapó miniszter átcsoportosítja a forrásokat. A másik kérdés egyelőre nyitva marad, hiszen az csak később derül ki, hogy a gépekkel kereskedő cégek mennyire használják ki a gazdálkodók „talált pénzét”. Minden bizonnyal a kereskedelem költségei sem csökkennek idén, de az már több mint gyanús lenne, ha a támogatás mértékének megfelelő, vagy ahhoz közelítő egyöntetű áremelésről számolnának be a gépvásárlók. A biztos támogatásról érkező hír nemcsak a gazdákat hozhatja emelkedett hangulatba, hanem, a termeléshez létfontosságú gépek árát is felröpítheti. Zaklatás
