Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-04 / 285. szám
1995. december 4., hétfő HAZAI HOL-MI Az áldozatokra emlékezett Adony A hozzátartozók koszorúi és a miniszter Harasztosi Pál felvétele mányzat, több párt, valamint az egyházak képviselői — az emlékezés koszorúit és virágait helyezték el az emlékmű talapzatán. Csak jelszó a „párbeszéd" Vitává vált a szocialisták fóruma, ahol kritikák hangzottak el Tiszaadony (KM - K. B.) — Az évszázad két világégése során életüket vesztett hősök és a második világháborút követő málenkij robot tisza- adonyi áldozatainak tiszteletére emelt emlékművet avattak tegnap a beregi községben. A több mint száz nevet tartalmazó márványtáblákkal díszített picinyke panteonra emlékeztető alkotást dr. Baja Ferenc, környezetvédelmi miniszter leplezte le. Az ünnepélyes avatás előtt Balogh Sándor, a község polgármestere mondott köszöntőt, amelybe beleszőtte fél évszázados személyes emlékeit is. A miniszter emlékbeszédében kiemelte: különös jelentősége van annak, hogy éppen most avat emlékművet a falu. Most, amikor nem kötelezi sem divat sem egyéb más körülmény a települést az emlékezésre. Mindazonáltal arra is emlékeztette a jelenlévőket, hogy népünk évtizedeken keresztül csak csendben, s csak Tanárkoncert Nyíregyháza (KM) — Tanári hangversenyre invitálja a növendékeket, a kollégákat és az érdeklődőket a nyíregyházi tanárképző ének-zene tanszéke. A főiskola Bartók Termében december 6-án 18 órai kezdettel megtartandó koncerten elhangzik F. Schubert A szép molnárleány című dalciklusa, melyet a jeles zeneszerző 1823-ban Zse- lizen komponált. A műsorban fellépnek: T. Csiky Edit (ének), B. Gyöngyösi Erika (ének), G. Simon Zsuzsa (ének); Somorjai Gáborné és Kissné Timkó Mária (zongora). Negyedik hely Nyíregyháza (KM) — „Játsszunk operát” címmel országos zenei műveltségi vetélkedőt hirdetett még tavaly tavasszal a Magyar Rádió. A megyei és a területi fordulók után az országos döntőt a középiskolások számára december 2- án, szombaton rendezték meg a Magyar Rádió 6-os stúdiójában. Az országos döntőbe bejutott a nyíregyházi Művészeti Szakközépiskola zenei tagozatának csapata is, amely végül szoros versenyben a negyedik helyet szerezte meg. Az igazsághoz tartozik, hogy a játékszabályokat sajnos éppen a zsűritagok nem tartották be, elfogulatlan nézők szerint több esetben is következetlenül döntöttek a pontok sorsáról a szakemberek. A fiatalok a verseny helyszínén az eredmény- hirdetés után átvehették Nyíregyháza Város Önkormányzatának 50 ezer forintos jutalmát is a korábbi fordulókon nyújtott teljesítményért. A zeneművészeti szakközépiskola csapatának tagjai: Kiss Agnes, Pusztai Katalin, Földesi Ildikó, Keresztesi Ildikó, Asztalos Enikő, Soltész Éva. A felkészítő tanár: Kollonay Zoltán. Nyíregyháza (KM) — Kötetlen beszélgetésre várták az érdeklődőket, végül izgalmas vitaest alakult ki azon a rendezvényen, amelynek pénteken Nyíregyházán a szocialista párt székháza adott otthont. A közéleti fórum keretében ez alkalommal a nemrégen megtartott MSZP-kongresszus küldetteivel találkozhattak a párt tagjai. Végh Béla, a szocialista párt nyíregyházi elnöke foglalta először össze a kongresszus eseményeit. Utalt Hóm Gyula vitaindító beszédére is, amelyet nem egységesen fogadtak a résztvevők, hiszen az egyes vélemények szerint a felszólalás lehetett volna kritikusabb, önkritikusabb is, valamint a hangsúlyokat is máshova kellett volna tenni. A párt városi elnöke két jelenséget külön is kiertielt. A kormány tagjai közül egyedül Bokros Lajos kért szót, aki rövid beszédében felvázolta a gazdasági stabilizáció szükségszerű lépéseit. A Nyíregyháza (KM — K. D.) — A rendőrségen vasárnap késő délutánig 55-60 eseményt regisztráltak, közöttük két kifejezetten tragikusát. Szombaton Kisvárdán — feltehetően ágyban dohányzás miatt — kigyulladt egy lakólogikai összefüggéseket hallva a kongresszuson jelenlévők azonosulni tudtak a pénzügy- miniszter gondolatvilágával, a kérdés csak az, hogyan lehet a társadalommal is elfogadtatni a takarékossági intézkedéseket. A másik jelenség arra figyelmeztet, működési zavarok vannak a pártban, az alelnö- kök között nincs munkamegosztás. Az összefoglaló után az egyik felszólaló a helyi politika fontosságát emelte ki. Mint mondta, éreznie kell a megye- székhelyen élő embereknek, hogy a küldöttek, a képviselők őértük szavaznak. Jó lenne, ha a jövő évi költségvetés irányelveit a párttagsággal és a lakossággal is megvitathatná a hatalmon lévő párt. Más párt propagandája jobb — hangzott a felvetés, majd így folytatódott: Csak jelszó a „párbeszéd”, a „vidék felzárkóztatása”, minden marad a régiben, s ezt az ellenzék kihasználja. Egy másik résztvevő a szoház szobája, égtek a bútorok és ruhaneműk. Egy 30 éves fiatalember és édesanyja életét vesztette, az édesapának még sikerült kimenekülnie. Péntek este halálos közlekedési baleset történt Olcsván, egy ittas férfi személygépkocialisták és a szociáldemokraták jegyeit kérdőjelezte meg, majd utalt a „rongyrázásokra”: miközben sokan létminimum alatt élnek, több százezer forintot kap jutalmul a polgár- mester. A jelenlévő küldöttek, illetve országgyűlési képviselők válaszoltak a felvetett témákra. Szerintük a jelenlegi állapottól szocialista, illetve szociáldemokrata a kormány, ha nem a párt lenne hatalmon, még több lenne a létminimum alatt élő. A gazdaságpolitika terén a pillanatnyi kihívásnak kell megfelelni, nehéz kiszámítani, mi lesz néhány év múlva. Ahogy a családi pénztárca működik, úgy működik az állami háztartás is: amin lehet, azon kell takarékoskodni. A költségvetési irányelvekbe is beleszólhatnak a városban élők, december 8-án Csabai Lászlóné polgármester lesz a közéleti fórum meghívott vendége. csijával áthajtott egy, az úttesten ugyancsak ittasan fekvő helybelin, majd segítségnyújtás nélkül továbbment. Később visszatért, megkérdezte, kihívták-e a mentőket, majd ismét eltávcrzott, de kilétét kiderítették. Áldozata meghalt. SZABOLCS-SZATMAR-BEREG FÜGGETLEN NAPILAPJA Megrendelem a Kelet-Magyarországot ...... példányban, és kérem az alábbi címre kézbesíteni. Megrendelő neve: ......................................... Címe:............................................................................... Nyíregyháza (42) 311-277 Mátészalka (44) 310-651 Kisvárda (45) 415-955 Mikortól kéri a Kelet-Magyarországot............................. Az előfizetési díjat a fenti címen számlával jelentkező kézbesítőnek kifizetem. A megrendelőlapot az alábbi címre, borítékban lehet beküldeni. Kelet-Magyarország Lapkiadó Kft., 4401 Nyíregyháza, Postafiók 25. Egy hónapra: 465 forint Félévre: 2700 forint Egy évre: 5100 forint Két ember tűzhalála Kisvárdán Keresni a kitörési lehetőségeket Nyíregyháza — Rendkívül tanulságos volt az MSZDP politikai műhelyének második, novemberi összejövetele. A beszélgetést dr. Hajnal Béla, a KSH megyei igazgatója vezette. A program szerinti téma: „A megye helyzete a rendszerváltás óta. Kitörési lehetőségek, elgondolások, javaslatok” — volt. A szépszámú, igen felkészült jelenlévők egymás után mondták el véleményüket, javaslataikat. A beszélgetés fő irányvonala a jelenlegi rossz megyei helyzetből való kitörési lehetőségek keresése volt. Az itt elhangzottakról néha meghökkentő, eddig kevésbé ismert adatokról a jelenlévők még sokáig beszélnek majd. Ezek közül adunk közre ízelítőül egy párat: A rendszerváltás ezt a régiót rosszul érintette, hiszen üzemeinek 60 százalékát veszítette el. A mező- gazdaságot politikai megfontolásból szétverték. 400-500 diplomás megy el a megyéből évente, ez kb. 500 millió forint veszteséget jelent csak pénzben, és rövid távon. Ugyanakkor nagyobb számban jöttek és jönnek még mindig vissza nyugdíjasok, alacsony képzettségű munkanélküliek. 35-40 ezer az alkoholista. Különösen nehéz a helyzete a 70 éven felüli, egyedül élőknek és a nagycsaládosoknak. Csak minden második szabolcsi ember éli meg a 60. évet, s ez rosz- szabb, mint a mélypont, az 1900-1901-es állapot. Ennél mára már Ázsiában is jobb az arány, Afrikában is csak egy-két országot előzünk meg. Az életnek, az életminőségnek — mint értéknek — megyénkben nincs becsülete. Van a pénznek, amelyik az első helyen áll. Ilyen helyzetben is a jelenlévők a kitörési lehetőséget az itt élő emberekben találták. Mint ahogy fogalmaztak, itt az emberek nyitottak, nyitottabbak, becsületesebbek, mint másutt, s ezt a kapcsolatokban a partnerek igénylik is és el is ismerik. Az itt élők cseppet sem tehetségtelenebbek, mint másutt — sőt. További, most már anyagi mutatók az alábbiak, amelyek jeleznek is valamit. A főváros után a legtöbb bank, a legtöbb autószalon a megyében van. A 3-4 szobás lakások száma több a megye- székhelyen, mint pl. Szombathelyen. A nemzeti vagyon (épületek stb.) tekintélyes része itt még megvan a települések tulajdonában, mozgathatóak az elfekvő pénzek is. A keleti tőke bevonásra vár, mert a nyugati nem jön ide. Meg kell tanulni türelmes, apró munkával kihasználni a keleti lehetőségeket. Odaát már készülnek a kapcsolatok további bővítésére, erre csak egy példa: ettől az évtől Ungváron a korábbi egy magyar nyelvű első osztállyal szemben most ötöt indítanak. Nálunk meg kell angolul tanulni — hallottuk, — ha kommunikálni akarunk. A tanárképző számítóközpontjában folyó világszínvonalú munka is az itteni esélyeinket növeli. Elhangzott még, hogy a normatív és központi támogatásokat még ma is a „régi szép” pártállami időknek megfelelően osztják. (Lásd: legutóbb a borsodi térségnek juttatott 8 milliárd). Szó esett még a pártok, a képviselők felelősségéről, a lobbyzási lehetőségekről, arról, hogy ezek a megyének használjanak, s ne valakinek. Nehéz a helyzete a tőkebefektetőknek, ennek okai különbözőek, mondta el saját példáját az egyik jelenlévő. Sokáig folyt a műhelymunka. Kiválóan alkalmas volt, hogy gondolatokat cseréljenek a jelenlévők, s ily módon is talán egyszer lehetőséghez is jutva, hozzájárulhassanak a régió helyzetének javításához. Oláh Gábor Idős betegek... ...mozgásszervi rehabilitációjáról szervezett tanácskozást a Magyar Orvostudományi Egyesületek Szövetsége a fővárosban a napokban. Nemcsak megyénket, hanem az egész hazai alapellátást is egyedül képviselte a rendezvényen dr. Arday András, a csengeti népjóléti intézmény igazgató főorvosa. (KM) Újhelyi István... ...fafaragóművész munkáiból nyitottak népművészeti kiállítást Nagyhalászban december elsején. Minderre a település várossá válásának második évfordulója alkalmából került sor. Szakmai-... ...koordinációs ülést tart a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Közigazgatási Hivatal és a megyei közgyűlés elnöke (a Belügyminisztérium, valamint a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Hivatal felkérésére) a helyi kisebbségi önkormányzatok elnökei és az érintett települések polgármesterei, jegyzői részére december 4-én 10 órakor a megyeháza nagytermében. (KM) Tárlatot nyitottak... ...Máriapócson december elsején Huszár István festőművész alkotásaiból. A kiállítást december 30-áig naponta 9 és 16 óra közt tekinthetik meg az érdeklődők. (KM) A Soros-... ...Alapítvány és egy német tartományi minisztérium támogatásával járt öt nagy- kállói gimnazista Németországban. A Korányi gimnázium diákjainak szerencséje volt, mert eredetileg dánokat hívtak erre a nyelvtanulási programra. (KM) Fogadónapot... ...tart tagjai részére a Sza- bolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kézműves Kamara Elnöksége december hatodikén 9-12 óra között Mátészalkán, az Ipartestületi Székházban, a Kölcsey tér 8. szám alatt. (KM) elé, majd a szabadban megtartott református istentiszteletet követően a jelenlévők — közöttük az áldozatok hozzátartozói, a túlélők, a helyi önkortitokban emlékezhetett hőseire. A minisztert követően a nyíregyházi Zsidó Hitközösség vezetője lépett a mikrofon V^rosfóíváfosra^^^l Megrendelőlap