Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)

1995-12-18 / 297. szám

1995. december 18., hétfő SPORT Keiet»Magyaror$zág is Klampár nem ismert kegyelmet Az idei év legrangosabb versenyét rendezték meg vasárnap Nyírbátorban A verseny győztese, Klampár Tibor Elek Emil felvétele Nyírbátor (B. T.) — A sztárok nem hoztak szégyent a szervezők fejére. A vasárnapi rangosnak beha­rangozott nyírbátori asztali­teniszversenyen ugyanis va­lamennyi beígért nagymenő megjelent, így a versenybíró­ság és a játékosok egyöntetű véleménye szerint az idei év legrangosabb küzdelmét lát­hatták az érdeklődők. Természetesen nem a nevezők száma (harmincnyolcán indul­tak) tette rangossá a versenyt, hanem az, hogy a honi legjob­bak szinte kivétel nélkül rajt­hoz álltak. Nagyon sok olyan játékos is itt volt, akik külföldi klubokban ütik a labdát. így láthattuk a többszörös világ­bajnok Klampár Tibort is, aki „emberemlékezet” óta nem in­dult hazai versenyen. A részvevőket nyolc cso­portba sorolták, ahonnan ket- ten-ketten kerültek a tizenha­tos főtáblára. Köztük kellemes meglepetésként két kállói játé­kos is, Tóth csoportelsőként, Molnár pedig másodikként ju­tott tovább. A nyolcaddöntő- ben aztán nem volt szerencsé­jük, mert előbbi Kalmártól, Molnár pedig a magyar rang­listavezető Némethtől kapott ki. A sorsolás szeszélye foly­tán két kiskunfélegyházi játé­kos is összekerült ebben a kör­ben, és a TOP 12 idei győzte­se, Varga kikapott az esélyte­lenebbnek vélt Somositól. A négy közé jutásért tovább Sztori rangsor London (AP) — Az AP hírügynökség minden év­ben hagyományosan sza­vazásra kéri fel munkatár­sait. Ekkor az adott eszten­dő legérdekesebb sport- sztoriait rangsorolják, mégpedig úgy, hogy egy­től tíz pontig lehet „jutal­mazni” a legérdekesebb, legemlékezetesebb esemé­nyeket. Az 1995. évi vok­solás alapján egyértelműen kiderült: az atlantai olimpi­át megelőző év sportber­kekben a visszatérések je­gyében telt. Ennek hű bizonyítékát adja a végleges rangsor, amelynek élére az ameri­kai Mike Tyson került. A második helyre a spanyol Miguel Indurain érdeme­sük, a Tour de France or­szágúti kerékpáros körver­senyen aratott ötödik győ­zelmével. A képzeletbeli bronzérmet a német Steffi Graf szerezte meg. A sportsztorik 1995. évi rangsora: 1. Mike Tyson szabadult és újra ringbe lépett— 146 pont. 2. Miguel Indurain ötödször nyert Tour de France-ot — 111. 3. Steffi Graf sikeres a pályán, de adóügyei rendezetlenek — 100. 4. Szeles Mónika visszatért — 94. 5. Micha­el Jordan visszatért — 88. 6. Eric Cantona kung ki­rúgása — 74. 7. Jonathan Edwards hármasugró vi­lágcsúcsa — 52. 8. Diego Maradona eltiltás utáni visszatérése— 50. 9. Az Ajax nyerte a Bajnokok Ligáját — 47. 10. Az At­lanta Braves először nyerte meg a World Series-t — 44. élesedtek a küzdelmek. Né­meth magabiztosan verte Gár- dost, csakúgy, mint Klampár Kalmárt. (A veterán játékos az egyik játszmában 6-15-ről és 16—20-ról fordított.) A pár év­vel ezelőtti magyar bajnokot, Vitseket kissé megizzasztotta Somosi, Harczi pedig 2-0-ás előnyről és öt mérkőzéslabdá­ról majdnem veszített a győri Mercz ellen. Kialakult tehát a legjobb négy mezőnye, ahol Németh még mindig képtelen volt hibázni, és egész egysze­rűen lemosta az asztalról Vit­seket. Nagyobb volt a harc a másik ágon, ahol a sokáig sé­rüléssel bajlódó Harczi csak Nyíregyháza (KM) — Hosszú szünet után az elmúlt szombat délután ismét ököl­vívó csapatmérkőzésnek adott otthont a városi stadi­on csarnoka. A Sóstó Kupá­ért szálltak ringbe a Romá­niából érkezett Elektro-Mu- res és — egy vendégverseny­zővel megerősítve — az NYVSC öklözői. A közönség — szép számban foglaltak helyet a lelátón — tizenegy mérkőzést láthatott. Minden igény kielégítésre ta­lált, hiszen volt mérkőzésfela­dás, döntő fölény, döntetlen, sima és vitatott pontozásos győzelem. Néha felforrósodott a hangulat, leginkább az 54 ki­logrammban vívott Dobos- Dadalescu mérkőzésen tünte­tett a közönség. Történt, hogy fél perccel a harmadik menet vége előtt a bíró rászámolt a román fiúra, aki kész volt ugyan a folytatásra, de mivel edzője magyarázott neki, nem megnehezíteni tudta Klampár dolgát. így létrejött az álom­döntő, a jelenlegi legjobbnak tartott Németh, és a múlt nagy sztárja, Klampár csatája. Utóbbi ezúttal is igazolta, hogy korai még leírni, hiszen óriási csatában, 3-2-re legyőz­te a Postás kiválóságát, ezzel a kupa mellé negyvenezer forint pénzdíjat is átvehetett. A győztes közvetlenül a finálé után a következőképpen véle­kedett a versenyről. — Most hallottam, hogy már négy éve nem indultam itthon versenyen, bevallom őszintén, én nem is emlék­szem, hogy mikor volt ez pon­vette fel az ökölvívóállást, így a bíró kiszámolta. Némi vita után — egyébként a sportsze­rűség is ezt diktálta — lebok­szolták a hátralévő fél percet, majd a pontozók döntése értel­mében döntetlent hirdettek ki. Ez nem tetszett a közönség­nek, de a kedélyek hamarosan megnyugodtak. A nap fő mérkőzését 63,5 kilogrammban vívták, a profi bajnoki címvédő nyíregyházi Nagy Lajos 4x3 percet bok­szolt a vendég Zvoniccal. Az amatőrként közel száz győzel­met szerző, profiként 12 — közte kilenc k. o.-sikert magá­énak tudó Nagy kissé mereven kezdett, látszott, hogy jó ideje nem volt mérkőzése. A máso­dik menet vége felé azonban egy gyomorra mért ütéssel ala­posan „megfogta” ellenfelét, aki azonban folytatni tudta a számolás után. A hátralévő két menetben aztán Lajos techni­kai tudásást csillogtatta, és biztosan nyerte az összecsa­tosan. Nagyon jó verseny volt, a terem nagyszerű, talán a vi­lágítás lehetne egy kicsit töké­letesebb. Nem számítottam rá, hogy nyerek, a legjobb négy közé jutással már elégedett let­tem volna. Játszhattam volna jobban is, ám így is szenzációs dolognak tartom, hogy ilyen öreg fejjel megszereztem az elsőséget. Nagyon jól éreztem magam Nyírbátorban, jövőre szívesen visszajönnék. Eredmények, elődöntők: Németh-Vitsek 3-0 (10, 6, 19), Klampár-Harczi 3-1 (21, -15, 15, 17). Döntő: Klam- pár-Németh 3-2 (8, -19, -15, 16, 17). pást. Csakúgy, mint a házigaz­da NYVSC a Sóstó Kupát. Mester Gyula tanítványai vé­geredményben 13-9-re bizo­nyultak jobbnak a marosvásár­helyi gárdánál. A találkozó vé­gül is közönségsikert aratott, ráadásul a nyíregyházi fiata­lok, új, jó erőt képviselő ellen­felekkel szemben bizonyíthat­tak. A visszavágóra a jövő év­ben Romániában kerül sor, és a szervezők szeretnék rend­szeressé tenni ezeket a találko­zókat. Eredmények (elöl a hazai­ak), 48 kg: Mester-Borsa 2-0. 51 kg: Rebrei-Sorian 2-0. 54 kg: Dobos-Dadaleu döntetlen. 57 kg: Bláz-Rákosi 2-0. 60 kg: Gáspár-Kohán, a román versenyző döntő fölénnyel nyert. 63,5 kg: Nagy-Zvonicz 2-0. 67 kg: Kótai J.-Pop, a ro­mán versenyző feladta. Dasca- lescu-Kótai M. döntetlen. 71 kg: Bucharter-Ferenczi, dön­tetlen. Panait-Müller 0-2. 81 kg: Dobos-Haitas 0-2. Nagy Lajos (jobbra) nem okozott csalódást híveinek Elek Emil felvétele Tapsot arattak a hazai pofonok Az NYVSC ökölvívói Nyíregyházán tartották a Sóstó Kupát Sportági legjobbak Három megyei versenyző a listán Budapest (MTI) — Soka­kat érdekel, hogy egy-egy sportágban ki az év leg­jobbja. Az MTI Sport­szerkesztősége 1964 óta évente felkéri a sportági szakszövetségek vezetőit, hogy jelöljék meg, kit vagy kiket tartanak az esztendő legjobbjának. A legtöbb elsőséggel a sak­kozó Portisch Lajos bír, összesen 23-mal. Az idei legjobbak között a tenisze­ző Temesvári Andrea a re­korder, most tizenegyed­szer végzett az élen. Három megyei sportoló neve is fel­fedezhető a listán, Feri Atti­la, Bencze Antal és Miló Ri­ta is sportága legjobbja lett. A szakszövetségek és a sportszervezetek legjobb­jai, (a zárójelben lévő szám azt jelzi, ki hányadszor lett első) aerobik: Katus Attila, Katus Tamás, Szentgyörgyi Rómeó (Jumping Jack Club, 1). Asztali labdarú­gás: Szendey Tibor (Pécs, 1) , Egerszegi Zsuzsa (Szé­kesfehérvár, 1). Asztalite­nisz: Németh Károly (Pos­tás, 5), Tóth Krisztina (Sta­tisztika, 1). Atlétika: Kiss Balázs (Veszprém, 1), Ináncsi Rita (Bp. Honvéd, 2) . Autó-motor: Móczár Péter (Mozart MSE, 1), Adorján Zoltán (Adorján Speedway Club, 7), Bakos András (Quaestormási MSE, 5). Baseball: Gyenge Dániel (Budapest United, 1) , Sándor Zsuzsanna (Bu­dapest United, 1). Birkó­zás: Repka Attila (Diós­győr, 2) — kötöttfogás, Ováry László (BVSC, 1) — szabadfogás. Búvárúszás: Savanya Norbert (Szegedi Muréna, 2), Bőmisch Beáta (Tungsram, 2) — uszonyos. Cselgáncs: Csősz Imre (Debrecen, 2), Nagy Viktó­ria (Csík Ferenc DSE). Dart: Bán István (Győr, 1), Kiss Viktória (Székesfehér­vár, 1) — soft, Tarrosi Gá­bor (EBDE, 1), Mayemé Takács Rita (Solymár, 1) — steel. Evezés: Mitring Gábor (Győr, 5), Ferenczy Dóra (Danubius, 3). Fal­labda: Kosa Gábor (City Squash Club, 2), Buday Tí­mea (Budaörs SE, 4). Golf: Jánosska Zsolt (National Golf CC, 2), Kocsis Réka (National Golf CC, 1). Gyeplabda: Herberth Pál (Építők, 1), Konkoly Luca (Reproflex, 1). Harci mű­vészetek: Hecker Balázs (Kowax SE, 2), Diósi Pál­ma (Kowax SE, 2) — kara­te do, Bencze Antal (Nyír­egyházi Fight, 3), Dehr Ag­nes (Shin Dojo, 1) — kyo- kushin karate, Szalim Ger­gely (MTK, 1), Marosics Tünde (MTK, 1) — WTF- tekvondo, Süveges Péter (Ázsia SE, 1), Miló Rita (Thai Chi SE, 1) — kungfu, Bárány Tibor (BRSE, 2), Németh Andrea (Budapesti Kendo és Taido Club, 4) — kendo, Rehák György (Bu­dapesti Thai Box SE, 1) — thaibox. íjászat: Ondrik Tibor (Malév, 1), Kiss Tí­mea (Bp. Spartacus, 2). Jet­ski: Pelei Sándor (Erzsébet Sportcentrum, 1). Jégko­rong: Ocskay Gábor (Álba Volán, 2). Kajak-kenu: Kolonics György (Csepel, 2) és Horváth Csaba (Cse­pel, 1), Kőbán Rita (Csepel, 6). Kerékpár: Pais Péter (FTC, 3), Pataki Ibolya (BVSC, 2) —pálya, Szeke­res Csaba (Csepel, 1), Páré Veronika (Mosonmagyaró­vár, 1) — országúti. Kézi­labda: Gulyás István (Fo­tex, 1), Kökény Beatrix (FTC, 3). Kick-box: Hu- gyetz Lajos (Hunyadi SE, 5), Pesuth Rita (Tököl SE, 2), Tumbász József (Debre­cen, 1) — profi. Korcso­lya: Kerekes Zsolt (BKE. 2), Czakó Krisztina (BKE, 5) — műkorcsolya, Berkes Enikő, Tóth Szilárd (BKD SE, 2) — jégtánc, Baló Zsolt (MTK, 1), Egyed Krisztina (Rozmaring SE, 7) — gyorskorcsolya, Kun Bálint Tibor (BKD SE, 5), Vincze Petra (Micro SE, 3) — rövidpályás. Kosárlab­da: Dávid Koméi (Alba- comp, 3), Balogh Judit (Tarbes, 5). Labdarúgás: Lipcsei Péter (Porto, 2), Mester Kata (László Kór­ház, 2). Lábtenisz: Szente­si Sándor (Szolnok, 1). Lo­vassport: Benkő Sándor (Mártélyi SK, 1) — kettes­fogat, ifj. Dobrovitz József (Vecsési LK, 1) — négyes­fogat, Dallos Gyula (BLK, 5) — díjlovaglás, Hevesi Barnabás (BLK, 1) — díj­ugratás, Tatár András (BLK, 1) Németh Szilvia (ÁSE, 1) — lovastoma, Schaller Gábor (Kamond- Dabróka SE, 1) — military, Arató Barna (Bükkösd, 1) — távlovaglás. Ökölvívás: Kovács István (Vasas, 4). Öttusa: Hanzély Ákos (Csepel, 1), Hortobágyi Eszter (Csepel, 1). Rádióa­matőr: Hudanik Antal (Szekszárd, 1), Marozsán Miklósné (BKV, 1). Rsg: Fráter Viktória (OSC, 3). Rögbi: Rolf Stub (Bp. Exi­les, 1). Röplabda: Hul- mann Zsolt (Szeged, 1), Vojth Ildikó (Eger, 1). Sakk: Almási Zoltán (Hon­véd, 2), Polgár Zsuzsa (OTP-Sport Plusz SE, 3). Síelés: Panyik János (Gyöngyös 2), Holéczy Be­atrix (Micro SC, 2). Sport­lövészet: Sike József (BPLE, 3), Joó Éva (BPLE, 4). Súlyemelés: Feri Attila (NYVSC, 1), Takács Erika (KSC, 4). Tájékozódási futás: Domonyik Gábor (Miskolc, 1), Oláh Katalin (Szegedi Vasutas SE, 10). Teke: Mészáros József (BKV, 4), Kovácsné Grampsch Ágota (FTC, 3). Tenisz: Noszály Sándor (Malév, 5), Temesvári Andrea (Vasas, 11). Test­építés és erőemelés: Kiss Jenő (Fitness 2000,2), Bez­zeg Anita (Fitness 2000, 1) — testépítés, Árvái István (Pro-Gym, 1), Vass Kriszti­na (Debrecen, 2) — erő­emelés. Tollaslabda: Szá­lai Gyula (Honvéd Zrínyi SE, 2), Odor Andrea (Hon­véd Zrínyi SE, 1). Torna: Supola Zoltán (Dunaferr SE, 5), Nyeste Adrienn (Békéscsaba, 1), Bo- tyánszky Mariann (Építők, 1) és Sajgál Ágnes (Építők SC, 1) — sportakrobatika. Triatlon: Kropkó Péter (Kropkó TK, 6), Molnár Erika (UTE, 1). Úszás: Egerszegi Krisztina (Bp. Spartacus, 8). Vitorlázás: Litkey Botond (BKV Előre, 2) és Nyári Zsolt (BKV Előre, 3), Bácsics Katalin (Fotex-OMFB, 2) és Né­meth Enikő (Fotex-OMFB, 2). Vívás: Kovács Iván (MTK, 1), Szalay Gyöngyi (Tapolca, 2). Vízilabda: Kosz Zoltán (Vasas-Plaket, 1), Stieber Mercedes (Vit America Hungerit SC, 2).

Next

/
Oldalképek
Tartalom