Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-18 / 297. szám
Szobanövények könyve Nyíregyháza (KM) — A szobanövények jelentősége környezetünk harmonikus díszítésében egyre fokozódik, olyannyira, hogy szinte helyesebb lenne belső téri növényekről beszélni, mivel a szőkébb lakótéren kívül ma már a lakások egyéb helyiségeit is meghódították, továbbá a munkahelyek, közintézmények belső tereiben is szinte nélkülözhetetlenné váltak. A felhasználható fajok és fajták választéka állandóan bővül, a háttéripar pedig egyre újabb anyagok és módszerek kifejlesztésével járul hozzá a növénytartás még könnyebbé és kulturáltabbá tételéhez. Érthető tehát, hogy bár napjainkban egymás után jelennek meg a szobanövénykönyvek, a téma vonzereje egyáltalán nem csökken, hiszen mindegyik könyv sok újat tud nyújtani. A most megjelent Szobanövények című könyv szerzője, Halina Herz sokéves szakmai tapasztalatait is felhasználva állította össze könyvét. Általános tudnivalók sokoldalú, de tömör és gyakorlatias ismertetése során számos olyan érdekességgel is találkozhatunk a szövegben, amelyek még eddig nem jelentek meg. Az igényességet tükrözi az általános rész végén található, mintegy 350 címszót tartalmazó szakszótár, amely a témakörhöz kapcsolódó fogalmakat világítja meg tudományos pontossággal. (Holló és Társa Könyvkiadó). A hortobágyi kuvasz Mizser Lajos Nyíregyháza — Most nem a magyar puszta e hasznos kutyáját akarom jellemezni, hanem a vele kapcsolatos szállóigével szeretnék fog lalkozni. Egyetlen gyűjte ményben sem szerepel még: „Úgy beszél németül (angolul, oroszul stb.) mint a hortobágyi kuvasz” Azaz nagyon gyengén. A szállóige szerzője Somogyváry Gyula, aki a Ne sárgulj, fűzfa! című regényében írja le. Itt ugyanis két magyar zászlós — egymás nemzetiségét nem tudva — németül beszélget kártyázás közben. Rövid mondataik magyar gondolataiknak szó szerinti és a magyar képszerűségnek megfelelő fordításai — mivel egyikük sem ismeri Goethe nyelvét tisztességesen. Az ő társalgásukat, bizony, egy német anyanyelvű ember aligha értette volna meg. Pl. a két „nyelvhóhér” az egyik kártyaszínt Kürbisnek (=tök) nevezi, ám a németben ugyanez a kártyaszín Schelle-nek (csengettyű) hangzik. Mivel mindketten magyarok voltak, nem ismerhették fel egymás hibáit, hiszen mindketten azonos nyelven gondolkodtak. így tehát szállóigénk pontosabb jelentése az, hogy valaki nevetségesen sok hibával beszél egy-egy idegen nyelvet. Jókai regényeiben is olvashatunk hasonlót: hortobágyi, kecskeméti, nyírségi stb. nyelvjárásban beszél németül. Tehát ez is hatott Somogy- váryra, bár ő maga nemigen sejtette, hogy kijelentéséből szállóige lesz. Hírcsokor Karácsonyi... ...hangverseny lesz a nyíregyházi római katolikus templomban december 21- én 18 órától. Közreműködik a Szabolcsi Szimfonikus Zenekar. A műsorban Orbán Görgy, és Szokolay Sándor művei hangzanak el. (KM) Koncertet... ...tartanak a közelgő ünnepek alkalmából a mátészalkai művelődési központban december 18-án 18 órától. A műsorban a budapesti Rock Színház művészei is fellépnek. (KM) A vásárosnaményi ...Ipari, Vendéglátóipari Szakközép- Szakmunkás- képző és Szakiskola gasztronómiai társasága karácsonyi ünnepséget tart az iskola aulájában december 19-én 15 órától. (KM) Megjelent... ...a Partium című irodalmi folyóirat új száma a Kelet- Magyarországi Protestáns Kör gondozásában. (KM) Szlovákok galériája Békéscsaba (MTI) — Városi képtár létesítését tervezik a békéscsabaiak. Az ön- kormányzat elképzelése szerint ott kapna helyet Jankay Tibor, a békéscsabai születésű, Los Angelesben elhunyt festőművésznek a hagyatéka, valamint a Kortárs Szlovák Galéria, amelynek anyagát jelenleg a békési megyeszékhely időszaki kiállításán láthatják az érdeklődők. A csabai városházi elképzelések szerint a képtár a megyeszékhely főterén, a Szent István tér 10. szám alatti palotába kerülne. Jankay Tibor (1899- 1994) festőművész végrendeletében szülővárosára hagyta életművét vagyonának pedig harminc százalékát. Az idén az Amerikai Egyesült Államokban jártak a csabai képviselő-testület által megbízott szakemberek, hogy felmérjék az örökséget. A hagyaték háromezer olajfestményből, majdnem háromszáz szoborból, több mint négy és fél ezer vázlatból s nyomatból, emellett albumokból és vázlatkönyvekből, valamint másfélszáz tárgyból álló néprajzi gyűjteményből áll. A Kor- társ Szlovák Galériát a du naszerdahelyi Kortárs Magyar Galéria példájára hozzák létre a csabaiak, s alapját az a félszáz mű képezi, amelyet a galéria számára szlovákiai művészek adományoztak. Nem érdemes a csodára várni Valaha Ibsen Nórája a női egyenjogúsításért harcolók imakönyve volt Nagy István Attila A polgári társadalom, amelynek az ízével sokan még csak most ismerkednek, nem tűri a kiemelkedő hősöket. Inkább csak azokat az embereket fogadja magába, akik hangyaszorgalommal, polgári becsülettel építgetik körülhatárolt, jól belátható világukat. Ebben nincsen helye a másságnak, praktikusabb a jól bevált úton haladni. Ennek a társadalomnak az alappillére a család, amelynek a tagjai mindenáron együtt maradnak. Mert van fontosabb, mint az egyén önmegvalósítása: az áldozatvállalás. Valaha Nóra a női egyenjogúsításért harcolók imakönyve volt: belőle merítettek erőt és hitet a lányok és asszonyok, ha sorsuk jobbrafordítására gondoltak. Nórának volt bátorsága kimondani, hogy elsősorban ember, s csak azután anya (a nyíregyházi előadáson emlékezetem szerint ez a mondat nem hangzik el, talán nem véletlenül). Ibsen ugyanis nem a házasság válságáról beszél itt elsősorban, hanem arról: a nők ugyanolyan emberek, mint a férfiak, joguk van ahhoz, hogy önmaguk kiteljesítésén munkálkodjanak. „Olyan boldog vagyok, hogy csak az enyém vagy” — mondja ezzel szemben tulajdonosi büszkeséggel Helmer, miközben a feleségét magához szorítja. Nincs ellenére Nórának sem ez a „babaházi” szerep, szívesen eljátssza a pazarló, tékozló feleséget, hiszen boldogság lengi be a házat. Egészségesek, szépek a gyerekek. Helmer igazi jövedelmező állást kapott, ezután egy kis luxust is megengedhetnek maguknak. Nóra a karácsony előtti hangulatot ki is használja: mindenkinek vesz valamilyen ajándékot. Szereti ezt az ünnepet, mert a benne túlcsorduló szeretet most tárgyiasulhat is. Henrik Ibsen egyik drámaírói zsenialitása abban rejlik, hogy hirtelen szereplőire szakad a múltjuk. Amivel eddig nem foglalkoztak, mert élték a mindennapokat, az most váratlanul megjelenik. így történik ez a Nórában is: Lindéné felbukkanása rögtön az elején azonnal a múlt felé tereli a figyelmet. Kiderül, hogy a játékos kedvű Nóra valamikor nagy terhet vett a vállára, mert uzsorakamatra kölcsönzött pénzt, hogy a férjét, Helmert gyógyíttassa. S hogy az összeget megkaphassa, az adóslevél alá hamisította édesapja aláírását. Most aztán Krogstadt benyújtja a számlát: vagy segít neki Nóra megtartania az állását, vagy felfedi a titkot, s az a polgári társadalom erkölcsei szerint egyet jelentene Helmer bukásával is. Eljön az idő, amikor mindennek ki kell derülnie, s Nóra várja a csodát, hogy férje, aki babusgató szeretettel vette eddig körül, most mellé áll, felfogja: minden érte történt. Ehelyett Helmer eltaszítja magától, megfosztja a gyermekeitől is. Pedig előtte súgta szerelmesen Nóra fülébe: „csak történne veled valami, hogy bebizonyítsam: mindent megtennék érted.” A tragédia azonban idegen a polgári drámától. Hamarosan minden jóra fordul: Krogstadt visszaküldi az adóslevelet, úgy lehet tenni, mintha semmi sem történt volna. Pedig az igazi dráma most kezdődik, a darab végén. Nóra hiába várt a csodára, Helmer nem állt mellé, nem törődött csak magával. Az asszony úgy érzi, hogy idegen férfival élt eddig együtt, minden csak a szavak szintjén létezett, s ha magára akar találni, el kell hagynia a „babaházat”, kimenni a nagyvilágba, megmutatni, mire képes a maga erejéből. Ez a lépés teszi Nórát mégis hőssé, aki a környezete fölé magasodik, mert képes emberlényegével törődni, s azt kiteljesíteni. A nyíregyházi előadás (Ba- gossy László rendezése) közelebb áll ahhoz a befejezéshez, amelyet Ibsen írt később a darabhoz, megrémülve annak fogadtatásától. Ebben Nóra a családjával marad, és valamilyen csodában reménykedik. De Ibsen hamar meggondolta magát, mert ebben a végben Nóra nem az a Nóra, akinek szánta, hanem olyan, aki beletörődik a sorsába, mert úgy érzi, hogy nem képes változtatni rajta. Bagossy László talán fintornak szánta a maga megoldását, amellyel egy kicsit nyitva hagyja: marad vagy elmegy az asszony. Mindenesetre megfosztja őt attól a lehetőségtől, hogy követni lehessen, mondván: az asszonynak a tűzhely mellett a helye. Ibsen először szólalt meg a Móricz Zsigmond Színházban. A vitatható rendezői koncepciót kitűnő alakítások segítették elfogadtatni. Pregitzer Fruzsina Nóra szerepében nagyszerűen oldotta meg az átmenetet, s lett a babaház lakójából drámai hősnő. Tele volt játékkal a hangja az első részben, de az utolsó jelenetekben magával ragadott az a belső nyugtalanság, amellyel sorsának alakulását kísérte. A reménytelen pillanatokban pedig, amikor rá kellett döbbennie a csoda elmaradására, szívszorító volt az alakítása. Gazsó György játéka gyakran terelte Helmer figuráját a nevetségesség irányába, holott ez a magatartás Ibsen korában sem volt, sőt napjainkban sincs olyan távolságban a mindennapok gyakorlatától, hogy nevetni lehessen rajta. Ettől függetlenül Gazsó György emlékezetes alakítást nyújtott, különösen azokban a jelenetekben, amikor nyilvánvalóvá tette, hogy legbelül jobban szereti a társadalmi pozícióját, mint a feleségét. Szigeti András Rank doktora a halállal szembenéző ember mértéktartó fegyelmének a megmutatásával ajándékozott meg bennünket, engedte, hogy átsugározzon rajta fanyar élet- filozófiája. Tetszett Szabó Márta Lindéné szerepében, mert pontosan meg tudta mutatni azt a pontot, amelytől kezdve nem a társadalom kiszolgáltatottja többé, hanem leckéztet. Erős, mert abban a pillanatban felül van. Megtehetné, hogy kellemes véget érjen a történet, de nem teszi, mert legalább egyszer azt akarja érezni, hogy rajta múlnak a dolgok. Horváth László Attila Krogstadtja inkább kétségbeesett, mint álnok. Irányítható, mert szomjas a szeretetre. Szerettem volna olyan Nórát a színpadon látni, aki szembeszáll a sorsával, miután ráébredt annak járhatatlanságára. Elindul az úton, hogy önmaga lehessen. Lehet, bukás lesz a sorsa, de legalább megpróbálta. Ehelyett olyan Nórát láttam, aki rájön, tévedés volt eddigi élete, szinte beleroppan a felismerésbe. Kikészül, de marad. Hova is menne, amikor a férjét éppen most helyezték egy jól jövedelmező állásba. Nem érdemes a csodára várni... Emlékezés régmúlt idők mestereire Az írás talán legérdekesebb mozzanata a vasverés ritmusáról szóló rész Pregitzer Fruzsina és Szabó Márta Harasztosi Pál felvétele Antal Attila Nyíregyháza (KM) — Az Erdélyben megfordult utazók közül ki ne emlékezne a hűvös leheletű temetők hangulatára, a régi fejfák, sírkövek és keresztek eredeti szövegezésű felirataira. Van-e arra járt vándor, aki be ne kukkantott volna egy-egy székely falu valamelyik portájára, hogy ellesse a gazda mozdulatait, aki ne járt volna Korondon, s ne hozott volna haza emlékbe néhány remekbe szabott vázát, korsót vagy tányért. Kristó Tibor könyve, a Csíki néprajzi gyűjtések című tanulmánygyűjtemény kedves olvasmánya lehet minden Erdélyt járt turistának, hiszen a szerző behatóan foglalkozik az erdélyi fazekasság legnépszerűbb termékével, a bo- kállyal a csíki vaskovácsolás és egyéb kismesterségek hagyományaival, a fa- és kőfaragás százados emlékeivel. Eredeti, fényképekkel is illusztrált ismertetést találunk továbbá a kötetben két játékról, melyet a pásztorgyerekek űztek nemzedékekkel ezelőtt. A Csíkszeredái Múzeum bo- kály-gyűjteményének legrégibb rétegéről szóló írásból megtudhatjuk, hogy a bokály mázas, karcsú kancsó, melyből sört és bort ittak annak idején, később bortöltő edényként használták, míg manapság már inkább csak a lakás díszéül szolgál. A gyűjtemény bemutatása során Kristó rövid áttekintést ad a székelyföldi fazekasság újkori történetéről. A könyv leghosszabb, a témát leginkább kimerítő tanulmánya a Kovácsmesterség Csíkban című. A szerző az oklevelekre. régi összeírásokra is hivatkozó történeti áttekintést követően részletesen ismerteti a munkafolyamatot, az eszközöket, a termékeket. Miként a többi tanulmányában, e munkájában is külön figyelmet szentel Kristó Tibor a munkavégző embernek. Áldott kezű mesterek karakteres vonásai, mondásai idéződnek az olvasó elé, aki a tanulmány befejező részéhez érve jókat derülhet a mesterséghez fűződő babonákon, tréfákon. Az írás talán legérdekesebb szakasza a vasverés ritmusáról szóló. Ki gondolta volna, hogy a kisebb és nagyobb ütések váltakozása, a mester és inas együttműködése oly sok — szinte kottázható — variációt rejt magában, hogy van sántí- tásos, csárdáshoz hasonló, létezik angolos, franciás, két- és négyütemű németes ütés. A tanulmánynak sajátos aktualitást adnak a közelmúlt eseményei. „Az 1989-es fordulat után újból keresett lett a kovács. Az igavonó állatok számának növekedésével — lévén, hogy a gépi művelések ára a csillagokig ugrik — a patkolókovács becsűje is megnőtt, de azoké a mestereké is, akik még el tudják készíteni azokat az eszközöket, melyek a hagyományos gazdálkodást követő földművesek számára nélkülözhetetlenek” — írja a szerző. Az olvasó azonban, bármennyire is érti a jelenséget, titokban mégis abban bízik: Erdélyben is elkövetkezik majd az az idő, amikor a használati eszközök előállítása a mai igényeknek megfelelő, korszerű módon történhet. A saját koruk legjobb színvonalán dolgozó mesterek emlékéhez is ez lenne igazán méltó. (Kristó Tibor: Csíki néprajzi gyűjtések. Csíkszereda, 1995.) KULTÚRA 1995. deCember 18' hétfö
