Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-16 / 296. szám
1995■ DECEMBERIÓ., SZOMBAT Napkelet • A KM hét végi melléklete Élet a napos oldalon T ulajdonképpen nem is tudom, mit kerestem ott, ám az első, akit kiszúrtam az elitnél is elitebb tömegből, az ...né volt, aki káprázatos jelenség, meghatározatlan korú hölgy. Haja ragyogó platinaszőke volt, gondozott fürtjei között a gyémánt fülbevalót csak néha érintette meg, körmei skarlátvörösek, ruhája elbájoló — és főleg láthatóan drága — mintás selyem (valódi Chanel, avagy utánzat, mindegy), annnyi világhírű illatfelhő lengte be csak, amennyi elő van írva, kezével a zene ritmusát dobolta, szép arcán elégedett mosoly, miközben a pincérnő — akit nyilván vonzott e kellemes jelenség — ott sürgölődött körülötte, teával, süteménnyel kínálgatta. A hölgy meleg mosolyt villantott az egybegyűltekre, s még melegebbet a zongoristára, aki felállt, becsukta a kottáját, odament a hölgyhöz, mondott neki valamit, amin a hölgy nevetett, aztán a zongorista kezet csókolt és távozott, de merev, keskeny háta még a folyosón is sugárzott az elismeréstől, melyben részesült. A hölgy hátradőlt, csészéjét a csészealjjal együtt felemelte, és elegánsan, szinte méltóságteljesen itta a teáját, s valóban derűs látványt nyújtott, hiszen nyoma sem volt benne annak a szorongásnak, amely sok embert elfog idegen helyeken — nyilvánvalóan otthon érezte magát. Gyűrűk csillogtak a kezén, s természetesen nem megnyalta a szája szélét, hanem finom csipkekendőt érintett az ajkához. Ismertem régről, s mind a mai napig emlékszem a — mit lakására! — rezidenciájára is. Azon a híres, félrevezető módon milliomos negyednek becézett környéken lakik, ahol a házak összeérnek, mintha félnének. Bejárónőit sűrűn cserélgette. No, nem volt könnyű dolguk a leg-leg-legház- tartással. Szobái a túlfőzött hús színében pompáztak, makulátlan textíliákkal vette körül magát, a baldachinos ágy felett rézcsillár lógott. Házi szaunáját még rég Finnországból hozatta. Azt örökölte, hogy minden körülmények között adjon magára. A „különb vagyok nálatok” minden porcikájából, viselkedésének minden rezdüléséből sugárzott. Zs-ék nem magáért a vadászatért jártak vadászni, hanem, hogy péntekenként munkatársaik szemében elkapják azt a kis sárgás villanást. Hétfőn egy tálka őzge- rinc-kóstolót vittek — ha lőttek vadat, ha nem. A szakácskönyvből kilesték a félangolos módit, a selle de chevreuil-t (mindig bajban voltak, ha ki kellett ejteni), áfonyamártást összeköttetéssel tudtak szerezni, a Chumberland-mártás meg nem olyan ör- döngős. A felszerelést örökölt pénzbeli vették. A porfogó trófeák, a barkácsolódon kitömött fácánok látványa már rögtön a borzasztó ízléssel berendezett lakás zsúfolt előszobájában fejbe verik a belépőt. Csak halkan jegyzem meg: regényhősöknek és tündérkirálynőknek nem volt oda szabad bejárásuk. Ilyen sem mindenkinek van... Harasztosi Pál felvétele Az a bizonyos, mindannyiunk által jól ismert Kovács úr, abban a sokat emlegetett korszakban először egy Szara to v hűtőszekrényről álmodozott. ízléses, fekete szegélyű fehérsége fogta meg, lenyűgözte ésszerű beosztása, csinos kis mélyhűtője, filigrán jégkockatartója, elismeréssel adózott bonyolult automatiká- jának és szinte zajtalan működésének. Úgy érezte, joga van egy Szara- tov hűtőszekrényhez, hiszen napi tíz órát dolgozott érte. Majd újból elmerengett: befizetek egy Moszkvicsra, arra a négyajtós, kor- mánysebváltós, nor- málbenzinű, príma kocsira. Az a 140 kilométer per órás végsebesség, a német koppintású motor, a kárpitozott páratlan kényelmű ülések, a korszerű hűtő- és fűtőberendezések kiküszöbölik az időjárás és a nemzetközi helyzet viszontagságait!... Amikor megvette, úgy érezte, mostmár va-la-ki. Pénzügyi okok miatt jó sokára cserélte csak le, mert bár kölcsönt kellett felvennie, irigysége, no meg a korszellem nem hagyta nyugodni. A kocsi arra kellett, hogy lemenjen a vidéki anyósához, hogy megfelelő időpontban rázhasson kezet, bólintson egyetértőén, vagy sértődjön meg. Van, akinek a szemkápráztató hímzés — mintha egy mesebeli maharadzsa kedvenc feleségének nászköntöséről csenték volna le —, meg a strassz a má- niája. Vannak dandyk, akik csak csokornyakkendőben, bokáig érő menedzserfekete kabátban, mobiltelefonnal a fülükhöz nőve, s csak a nyugati autószalonok csodáiban érzik jól magukat. Láttam egy csóró embereket foglalkoztató cég irodáját, ahol az érettségivel talán rendelkező milliomos vezérségét óriási réztábla, diszkréten süppedő szőnyegek, import bőrganitúra, szobaszö- kőkút, arany karlánc, márványoszlopok, egyedi készítésű autó hirdetik fennen. Szerintem legszívesebben a számítógépet is klasszicista stukkókkal cico- mázná. Kivagyiék luxuskutyájának külön kuckó, nemzetközi verseny, aranyérem, kutyakozmetikus, selyempárna dukál. A nyarat a jachton töltik, imádnak jetskizni, télen Bangkokba, nyáron' síelni mennek. Darabja az olcsóbb helyeken 150 000 forint KM-illusztráció Hogy hivalkodjanak, hogy különbözzenek, hogy a társadalmi ranglétrán elfoglalt magas helyüket szimbolizálják, avagy megelőlegezzék azt. A külsődleges jegyek kitüntetett szerepe, a materiális javak, a presztízsfogyasztás, egy tetszetős életstílus hajszolása (mert sokszor erőn felül lesznek tehetőseknek látszok) mind-mind a kortalan státusszimbólum tünete. Vannak, akiknek ehhez nem csak szimbolikus tőkéjük van, s vannak, akik megtehetnék, s mégis elutasítják. Tőlük Karinthy szavaival kérdezhetnénk: mire olyan szerény, fiatalember? Bizony isten, nem irigylem, inkább sajnálom, s megmosolygom őket. De erről meg eszembe jut egy öreg bölcs, akinek nem volt semmije, mégis boldog volt. Dio- genésznek hívták. Meghívta őt egyszer a házába egy dúsgazdag ember, akinek mindene megvolt. Volt háza, volt kertje. A kertben oszlopcsarnoka, az oszlopcsarnokban tíznél is több szobra. Fürge szolgák aranytálban hoztak a vendégnek kézmosó vizet, ezüstkupába töltötték neki az italt, bíborszőnyeget terítettek még a pázsiton is a talpa alá, hogy meztelen lába nehogy nedves legyen a pázsittól. Dioge- nész csak ámult és bámult. Végignézte a lakószobákban is felhalmozott kincseket, a minden szegletben meglévő műremekeket, bólintott az elibe rakott drágaságokra. Amikor a vendéglátója kikísérte, az ajtóból még visszanézett, majd összecsapta a kezét: hihetetlen, hogy én mi minden nélkül tudok élni! Szőke Judit a km vendége A műszerész diplomamunkája Nábrádi Lajos Munkás volt, technikusi oklevelet, majd diplomát szerzett, s az utóbbi időben a most 50 éves tiszavasvári TI5. számú Ipari Szakközépiskola és Szakmunkás- képző Intézet igazgatójaként tevékenykedik. Sikeresen. Pont 25 éve dolgozik az iskolában különböző beosztásokban. Mondhatni: törekvő, az élethez igazodó ember. S nem is annyira a maga javára, inkább a közösség hasznára törekszik. Igazgatóként és városi önkormányzati képviselőként egyaránt. Ismerik és tisztelik szerte a megyében és a határainkon túl is. Az általa igazgatott iskolának szoros kapcsolata van Beregszásszal és Csíkszeredával. Szenvedéllyel, szeretettel beszél a jó hírű iskoláról Oleár László. Alig fiatalabb az iskolától. Kőhajításnyira, az iskola utcájában nőtt fel, most is ott van a lakása a közelben. Iparos, kétkezi ember volt az apja, sőt a nagyapja is. Követte őket, kitanulta a műszerészszakmát. Szakmunkásként, majd művezetőként dolgozott a híres vasas üzem, a MEZŐGÉP gyáregységében. Felvették a debreceni gépipari technikum levelező tagozatára, itt kitűnő eredménnyel végzett. A ákjai: a Budapesti Műszaki Egyetem közoktatás-vezetői és szakértői szakán levelezős hallgató. Éppen most készíti a diplomamunkáját. Felesége vegyész, egyik lánya gyógyszerész, a másik szintén vegyésznek készül. Magáról kevesebbet, az iskoláról többet szeretne beszélni. Mint mondta, a jubileum idején az iskolának 750 diákja van, közülük 147 kárpátaljai, illetve erdélyi magyar. Szakmát tanulnak ez utóbbi fiatalok. Amikor próbálta vázlatosan összefoglalni a fél évszázad történetét, elmondta: 1946-ban főleg mezőgazdasági tanfolyamokkal kezdte tevékenységét az intézmény. A 70-es években kezdett fejlődni igazán. Némi büszkeséggel említi, hogy a 80-as évek végén az akkori igazgató, a helyi önkormányzat és a vegyi gyár összefogásával új épüle- A szerző felvétele tekkel gazdaMiskolci Gépipari Műszaki Főiskolán diplomát szerzett, munka mellett. Gyarapította tudását és Pesten középiskolai műszaki tanár oklevelet vehetett át. Mostanában, már őszülő halántékkal szintén tanul, mint diOleár László godott az iskola. Aztán világbanki támogatással kiépült a számítógéppark, amelyet csodálhatnak, irigyelhetnek a szakemberek. Főleg az utóbbi évtizedben nagyszerű szellemi és technikai bázis alakult ki, s ennek kisugárzó hatása van a környékre. Ezért is kerültek ki innen közéleti emberek. Oleár László és csapata a diák- és felnőttoktatásban egyaránt keresi az újat. A célok megvalósításához pályázatok útján és termelő munkával szereznek pénzt. A közelmúltban a megyei munkaügyi központtól kaptak 800 ezer forintot, ebből három gépet vásároltak, hogy tovább javuljanak a gyakorlati oktatás feltételei. Az 1993 óta végzett, de elhelyezkedni nem tudó diákoknak 2 éves nappali képzést szerveztek, érettségire készítik fel őket. Az érettségizett munkanélküli fiataloknak egyéves számítógépes tanfolyamokat szerveznek, ez egyedi talán országosan is. A felnőtt munkanélkülieknek gépjárművezetői és minősített hegesztői tanfolyamot indítottak. Ezen az őszön a helyi önkormányzattól csemetekertet kapott az iskola, most készítik a hasznosítási tervét. Biztos, hogy többes haszna lesz ennék a kertnek. Az igazgató is ezt akarja.
