Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-15 / 295. szám
8 Kelet-Magyarország Harasztosi Pál felvétele Nyíregyháza (KM - MCS) — A dátumot kapásból mondja Boda András né: 1974. március másodikától, több mint huszonegy éve a Kelet-Coop Rt. dolgozója. Előtte a Papírgyárból ment gyesre, majd a gyermekgondozási segély lejárata után visszatért a gyárba. Közben Boda Andrásné számviteíes Borbányáról a Jósavárosba költöztek, a kijárás már nehézkesebb lett, ráadásul korábbi főnöknője is hívta, így „átigazolt” a részvénytársasághoz. Tősgyökeres nyíregyházi, a Kölcsey gimnáziumban érettségizett, majd elvégezte a pénzügyi technikumot. 1981 -ben továbbképezte magát és mérlegképes könyvelői oklevelet szerzett. Két éve pedig a cégnél a nyolcfős számviteli osztályt vezeti. A leltári feldolgozás, a könyvelés, az eredménykimutatás, a részvénytársaság gazdálkodásának „kézben tartása” a feladata. A nyolcvanas évek papírmunkáját 1989-ben a számítógépes feldolgozás váltotta fel. Ehhez igazodva az osztály is új helyre költözött, ahol ideális körülményeket alakítottak ki. Sokszor túlóráznak, év végi zárások után hétvégeken is bent dolgoznak a részvénytársaságnál. Férjével, 86 éves édesapjával és 26 éves fiával lakik együtt. Szabad ideje minimális, hiszen kertes lakásban élnek, ahol minden évszakban akad munka. A házban a napi teendők — főzés, mosás, takarítás — után olvasásra marad ideje, de legtöbbször a közlönyöket és a rendeleteket veszi elő, hogy munkájában napra kész legyen. A karácsonyi ajándék vásárlását hétvégére, aranyvasárnapra tervezi. Meghosszabbították Köztudomású, hogy a kormány a gazdasági stabilizációs intézkedések mellé szociális csomagot csatolt. — így az úgynevezett HTO-s hozzájárulást. Dr. fllésné Erdős Judittól, a nyíregyházi polgármesteri hivatal szociális irodavezetőjétől azt kérdeztük, igaz-e hogy meghoszszabbították a fel- használás végső határidejét? — A hír igaz. 1995. december 31. helyett 1996. március 31-ig kell nekünk számot adni a pénzösszeg felhasználásáról. Azok tehát, akik HTO-val fűtenek, avagy tüzelőolajról más, korszerű fűtési rendszerre térnek át. nem kell kapkodniuk az igényléssel (de ne is nagyon halogassák azt persze). Felhívom az ügyfelek figyelmét arra, hogy a kérőlap és a jövedelemigazolás mellé csak számlát tudunk elfogadni (gázkazánról stb.), tehát például, ami elő is fordult, jótállási jegyet nem... Fényterápia A téli időszak depressziót szül. A bázeli egyetem pszichiátriai klinikája szerint a hideg évszakban minden tizedik embernek különböző panaszai vannak. A Jehan- goltságot és energiacsökkenést okozó tél tényét először 1980-ban állapították meg az US A-ban. ParaA görög eredetű szóelem összetételek előtagjaként a vele összekapcsolt fogalomnak valamihez való hasonlóságát, mellérendeltségét, vagy valami elleni felhasználását jelöli. A vegytanban és az atomtudományokban szakterminusok részeként fordul elő. Napjainkban a para- tartalma bővült: beletartozik a valamin túli, valamin kívüli (felüli) jelentés is. Az egyik gyakran használt összetett szó mostanság a parapszichológia; az űrt. okkult jelenségekkel foglalkozó lélektan. A paranor- mális a megszokotton, az ismerten túli. a megmagyarázhatatlan dolog, a csoda jelzője. Mit mondjak: mintha egyre több lenne körülöttünk a para... SZÍNES oldal 1995. december 15., péntek Ügyfélszolgálat ) | Szerkesztőség: Inform Stúdió (terjesztés): Két telefon között. Ezekben a hideg, zi- mankós napokban üde pillantásokat vethetünk a csinos manökenekre és nem utolsósorban arra, amit a ruha alatt viselnek, az sem megvetendő. Nagy a divatversengés ebben a szférában is. A világhírű divatcégek egymást felülmúlva hozzák forgalomba szebbnél szebb, tetszetős, szexis fehérneműiket Elek Emil felvételei Nocsak □ Karácsonykor a parfüm az igazi sláger. A legkedveltebb ajándékok közé tartozik és az illatszeripar a karácsonyi vásár idején egész évi forgalmának ötven százalékát bonyolítja le. Németországban hetek óta tart az elkeseredett reklámháború a vásárlók kegyeinek elnyeréséért. A különös csak az, hogy a nagy illatszergyártó cégek reklámfotói megszólalásig hasonlítanak egymásra: olyannyira eluralkodtak a fekete-fehér fotók, hogy a szakértők már az egyhangúság negatív hatásaira hívták fel a gyártók figyelmét. □ Az USA-ban élő nők számára nagyobb a kockázata annak, hogy nemi erőszakot követnek el rajtuk, mint az északi félteke más országaiban élő nőtársaik számára, viszont a „gyengébb nem” szempontjából legbiztonságosabb országok Málta, Olaszország, Portugália és Izrael. Monacóban átlagosan csaknem két televíziós készülék jut egy emberre, míg Albániában 1000 lakos közül csak 88 rendelkezik saját televízióval. Fehéroroszország és Bulgária otthonainak 90 százaléka magántulajdonban van, ezzel szemben Svájc, a világ egyik leggazdagabb országa, állampolgárainak csupán 30 százaléka él saját tulajdonú lakásban — egy kis ízelítő abból az új évkönyvből, amelyet a héten jelentetett meg az ENSZ Európai Gazdasági Bizottsága. □ Japán kutatók szerint egy 250 személy halálához elegendő radioaktív sugárzásmeny- nyiséggel jelentősen feljavítható a rossz minőségű alkohol. Állítólag az ilyenfajta „minőségjavítás” elterjedésére néhány évet kell már csak várni. A hozzáértők szerint a sugárzá- sos módszer teljesen veszélytelen, sőt a klinikai kísérletek alapján biztosabbnak mutatkozott, mint a jelenlegi élelmiszer-sterilizáló eljárások. VI. 22.-VII. 22. Ne ragaszkodjon a vé- VvsSc leményéhez amikor már nem lehet. Hogy mikor nem lehet, azt viszont önnek kell megéreznie. Önmagának ellent viszont ne mondjon.-v, VII. 23.—VIII. 23. Elbizonytalanodott, de nem annyira, hogy tervet ne készítsen. A hét végét viszont ön sem látja tisztán így nem tudja, kinek a társaságára számíthat, kiére nem. VIII. 24.-IX. 23. A mai napja csendesen fog telni, de nem lesz unalmas. Ön egész jól el lesz foglalva önmagával, de még az is előfordulhat, hogy végül nem marad eevedül. v ...IX. 24.-X. 23. Kó' /j\ sza híreket hall, bár 4? - kezdetben azt hiszi, hogy igazak. Ezek érzékenyen fogják érinteni, mégse foglalkozzék velük túl sokat, mert nem bizonyulnak igazaknak. ... X. 24.-XI. 22. Nincs kizárva, hogy olyan üzleti ajánlatot kap, amilyet álmodni se mert. Ne veszítse el a fejét, s főképp ne mutassa ki az örömét. A jó feltételeket még fokozni is lehet. XI. 23.-XII. 21. éj- V Hozzálátott az aps róbb feladatok megoldásához, s egyre könnyebben érzi magát. Nem is gondolta volna, hogy a könnyű dolgok is ennyire terhesek tudnak lenni. ~ XII. 22.-1. 20. Ami- ben legjobban bízott, fsíi az nem jön be. Ez azonban ne keserítse el, mert nem biztos, hogy abban kellett volna ennyire bízni. Ha tud, legyen valamivel reálisabb.- I. 21.-II. 20. Véde- kezni semmivel sem tuíkönnyebb, mint támadni. Sőt, egyesek szerint sokkal nehezebb, különösen, ha egyformák az esélyek. A fegyvereket viszont meg kell tudni válogatni. II-21,-III. 20. Ások t halogatás most fogja megbosszulni magát. Nézzen a naptárra, mindjárt megérti, hogy miről van szó. Aztán gondoljon arra, mi lesz ennek a következménye. III. 21.-IV. 20. Egy ■" jobban kitaposott útra néha érdemes rátérni. Azon már sokan jártak, s nem mindenki jutott szakadékba. Próbálja meg ön is, hátha sikerül. IV. 21.-V. 20. Néha egy kis testmozgás sem ártana, különösen akkor ha ön szellemi munkát végez. Felfrissülni ugyanis testileg sem árt, ha már a szellem nem frissíthető. V. 21.-VI. 21. Tesz, XMK vesz, ami nem lenne Jr A. baj, ha el nem tenne úgy valamit, hogy aztán meg se találja. Ma ilyen veszély fenyegeti, ezért jobb, ha mindent szem előtt tart. A név a latin Valerius nemzetségnév rövidülése. Jelen- VALER tése: erős, egészséges. Ma ünnepli névnapját is minden Detre, Dezsér, Dezső, Johanna, Mária. Szent Eleutér és anyja. Szent Anthia vértanúnő rómaiak voltak. Eleutér már ifjan Illíria püspöke lett. Bátor hitvallása miatt Hadrian császár alatt elfogták, és válogatott kínzásoknak vetették alá. Előbb tüzes vaságyba fektették, forró olajjal gyötörték, szurokba és olvasztott gyantába mártották, majd a kor szokása szerint oroszlánok elé vetették. Legendája szerint sem az égetőszerek, sem a vadállatok nem ártottak neki, míg végül anyjával együtt kerékbetörték. 90 éve született Farkas Ferenc Kossuth-díjas zeneszerző, 1905 a Zeneművészeti Főiskola ny. tanára, egy egész zenésznemzedék elindítója. Rengeteg opera, kantáta, dal, kórusmű fémjelzi életútját. Legismertebb Csínom Palkó c. daljátéka. Bikinimánia t Királyjelöltek Rio de Janeiro (MTI) — Az aligruha sokkal vonzóbb a teljes pőreségnél. Ezt az alapigazságot követik a brazil bikinigyártók is, akik világhódító szerepre készülnek. Gondolkodásuk helyességét a riói strandokon lehet lemérni. A brazil nők rendkívül sokat adnak arra: milyen textildarabban süttetik csokoládészínűre magukat. Brazíliában valóságos bikinimánia van, s ez a vásárlási láz egyáltalán nem csökken. Kis boltok százai kínálják az egyrészes vagy kétrészes, csalafinta és sejtelmes textileket. Az árak fordítottan arányosak a mérettel, bár a túlsúlyos amerikai és európai nőknek szánt fürdőruháknál ez nem igaz. A brazil nők mint tapasztalt bikiniviselők sohasem futnak eszeveszetten a vízbe illetve kifelé jövet sem sietnek ok I. \ -5 °c ; t> Mindenütt felszakadozik a felhőzet, majd lassan mindenütt megszűnik a havazás. A szélcsendes időben a yt leghidegebb órákban -3, -5 fok lesz, egyébként pe- / dig 0 fok körül alakul a hőmérséklet. 07.25 15.53 A TISZA Tiszabecsnél -148 cm. apad. 13%, 0,9 fok, Vásárosnaménynál -86 cm. árad, 12%, 0,2 fok, Záhonynál -168 cm, árad, 15 %, 0,2 fok. Dombrádnál 70 cm, árad, 25%, vízhőfok nincs jelezve. A SZAMOS Csengéméi -8 cm, állandó, 9%, 0,2 fok. A KRASZ- NA Áüerdőnél 102 cm, árad, 19%. 0.2 fok. A TÚR Garbóknál -40 cm, apad, 13%, 0,7 fok. Megér ... |S egy mosolyt if — Nagymami! A nagy- papinak igaza volt, hogy ne menjek a sztriptízbárba, mert olyat látok, amit nem volna szabad. — Miért, kicsikém, mit láttál? — A nagypapit. Hírügyeletes: SZŐKE JUDIT A „Riói Karnevál Királya" cím két jelöltje, a 260 kg-os Santana (balra) és a 220 kilós Paulo integet az ünneplő tömegnek. Az induló, aki elnyeri a válogatott tagokból álló zsűri bizalmát, 14 ezer dollár jutalomban részesül. Amelyet a jövő évben havi ezer dollár fizetés egészít ki. A karneváli szezon február 18-án veszi kezdetét a brazil városban AP-felvétel 11.46 nélkül. Egy váratlanul nagy hullám ugyanis éppen a lényeget leplezheti le, s ezt egyikük sem akarja. Horoszkóp