Kelet-Magyarország, 1995. december (52. évfolyam, 283-306. szám)
1995-12-09 / 290. szám
10 Napkelet • A KM hét végi melléklete 1995. DECEMBER 9-, SZOMBAT 8888S88888S8S88S88S88S88888888S8S8388S88g8S8SS8SS888888S8888S88S88S8S888888S8g88888S8888888888» RIVALDA Százéves a mozi Végy egy gyereket vagy egy fókát és a filmed sikeres lesz, tartja a hollywoodi recept. A gyerekszereplő azonban nem amerikai találmány, egyidős magával a filmmel. A Lumiére fivérek 1895. december 28-án tartott bemutatóján, tehát a mozi születésénél jelen volt. A Megöntözött öntöző című filmjük avatta az első gyermekszínészt. Amerika a gyermeksztárokat termelte ki, vagy ahogy akkor nevezték őket, a film csodagyerekeit. Akiknek az élete azonban drámák és tragédiák közepette zajlott. Csodagyerekből csúnya férfi A mai napig a gyereksztárok rekorderének tartják. Nyolcnapos, amikor színházba viszik, 15 hónapos, amikor szerepel is, 5 éves korában Amerika- szerte ismerik a nevét: Mickey Rooney. Eredeti nevén Yoe Yule. Az a tény, hogy 235 filmben játszott, jelezheti, hogy nem fogott rajta a csodagyerekek átka, felnőttként is sikeres volt, noha csúnya és alacsony férfinak tartották. Ami meglehetősen rossz ajánló a hölgysztárok körében. Ennek ellenére az első felesége nem más volt, mint Ava Gardner. „Egy fogadáson pillantottam meg és azonnal beleszerettem. Ez 1942-ben történt. Ava akkor kapta az első epizód- szerepeket. Őrülten udvaroltam neki, naponta háromszor is felhívtam. Egy hét múlva eljött hozzám, egy hónappal később pedig férj és feleség voltunk.” Egy év múlva válás. További színésznők és fotómodellek után, az ötödik nejénél úgy tűnt, révbe ér. Ez a fotómodell négy gyermeket szült neki, amikor kiderült, hogy az asszony szeretőt tart — aki meg is ölte. Rooney további három feleségnél kereste a vigasztalást, de — mint mondta — csak a vallásban találta meg. „1968- ban istenhívő lettem. Az ő érdeme, hogy az én koromban még mindig fiatalos energiával dolgozom.” Ajzószer és nyugtató France Ethel Gumm állítólag 2 és fél évesen debütált a szüleivel. Csúnyácska gyerek volt, de meghallotta énekhangját egy producer és azonnal szerződtette. És ezzel elindult Judy Garland karrierje. Egymás után 9 filmet forgatnak vele, az igazi — máig ható — sikert az Óz, a csodák csodája hozta. „Az életem 13 éves korom óta az evéssel folytatott küzdelem jegyében telt, mert hajlamos vagyok a hízásra.” Panaszkodott egyszer és ez utalás lehetett arra is, hogy minden lépését figyelték a producerek. „Emlékszem, Mickey Roony-vel együtt a kifulladásig dolgoztattak bennünket. Gyógyszereket adtak a fáradság ellen. Azután meg nyugtatót kaptunk, hogy aludni tudjunk. Négy óra múlva azonban felébresztettek és ez újabb ajzószert jelentett a további munkához. Számos esetben roncsolt idegekkel játszottunk.” Ez lehet a magyarázat a későbbi, zavaros magánélethez is. Első házasságát 1941-ben kötötte, négy évvel később azonban beleszeret Vincente Minnelli rendezőbe, a felesége lesz, de a házasságot Liza lányuk sem képes összetartani. Az alkohol, a gyógyszerek pusztító hatása fölerősödik, már színészként is megbízhatatlanná válik, még öngyilkossággal is kísérletezik. Utolsó éveiben a fiatalabb férfiak kapcsolatát keresi. Amikor a már befutott színésznő lányát az ötödik esküvőjére hívja, Liza Minelli a következő választ küldi: „Sajnálom, mama. Majd a következőre elmegyek.” 1969-ben, negyvenhét évesen halt meg, a túladagolt nyugtató végzett vele. Judy Garland és Mickey Roony KM-archív A balett-táncos tükörbe néz Születésnapi találkozás Szakoly György Kossuth-díjas művésszel Házaspár a színpadon Marik Sándor — Ha arra gondolok, hogy eddig nem kaptam szívrohamot és nem lyukadt ki a gyomrom, tulajdonképpen jól vagyok — válaszol a Hogy érzed magad most? induló kérdésre Szakály György Kossuth-díjas Érdemes művész, az Operaház balettigazgatója, miközben a Madách Színház öltözőjében főmacskának festi magát. Ahhoz képest, hogy negyvenedik születésnapja alkalmából kértem találkozót az ünnepelt művésztől — aki aznap Webber darabjában 350. alkalommal táncolt telt ház előtt, két nappal korábban pedig Németországban, egy karlsruhei gálaesten lépett föl —, elég meglepő volt a pesszimizmus. Mindenekelőtt ennek okára kértem választ, majd sorra vettünk sok minden mást is. Az igazgató Küszködés. A kultúra nagyon hátul kullog a mai értékrendben. Néhány megszállott küszködik; elképesztő, milyen nehezen jönnek létre az előadások az Operában is. Amikor ’91- ben felkértek, hogy adjam be a pályázatomat a balettigazgatói posztra, tele voltam tervekkel. Egy rossz periódus után vettem át az igazgatói munkát, úgy éreztem, arról az alapról aztán lehet nagyot alkotni is, és a budapesti balett megint kiemelkedő európai együttes lehet. Becsülettel küzdöttem — így, múlt időben, hiszen megbízatásom az év végén lejár — de állandó pénzhiány és gáncsvetések közepette, a politikai hullámveréseknek kitéve a legegyszerűbb dolgokért is any- nyit kellett kilincselni, hogy azzal az energiával hegyeket hordhatott volna el az ember. Most is bizonytalan a helyzet: szét- választják-e az Operát és az Erkelt, ha igen, mi lesz akkor a balettel. Iszonyatos feszültség vibrál, morzsolja a művészeket. Öröm. Mindezek ellenére nem tartom kudarcnak az utóbbi éveimet. Nagy eredmény, hogy színesebb lett a társulat repertoárja. Visszakerült a programba például két klasszikus — amelyek nélkül egy színvonalas balett-társulatot nem tudok elképzelni —, a Diótörő és a Hattyúk tava. Többévi szervezéssel újra színlapon van Es- tand: Rosszul őrzött lány és Balanchine: Szerenád című balettja, amelyek kiváló lehetőségeket adnak a táncosoknak. Sikerült az előadások számát megtartani, és a balett aránya nem csökkent az Operában. Fiatal hazai és külföldi tehetségek tűntek fel (miközben, persze, sokan külföldre szerződtek). Gyakran turnézott az együttes — micsoda munka volt a száztagú társulat Fényképek a családi albumból utaztatása! Hong-kong, Tajvan, Izrael egzotikus emlék is, de a közönség ott sem volt kevésbé igényes, mint a spanyol, a német vagy a finn nézők. Szép sikereink voltak, jó kritikákat kaptunk. Ez erőt ad. Pénz? Az a legkevesebb. Mára ott tartunk, hogy egyetlen nyugati fellépésért többet kap egy táncos, mint itthon egy negyedévi, netán félesztendei fizetése. Ami ugyan önmagában nem mond semmit. A leggazdagabb országokban is mind kevesebb jut a kultúrára. Terjed például az a módszer, hogy egy szezonra — négy hónapra — kötnek szerződést a művészekkel, s nem érdekel senkit, hogy mit csinál, miből él az év „maradék” részében. így aztán — ha van fellépés — jó árat kell azért kialkudni. Ráadásul a balett világában nagyon gyorsan ég a művész élete... málni az idősebb Néger szerepét. Sok olyan hálás feladat van még, amelyekhez a tapasztaltabb, higgadtabb táncos illik jobban: Oberon, Karenin, Othello, nem beszélve a Mandarinról, amelyet egy beugrás folytán én egészen fiatalon — 25 évesen, Mexikóban — eltáncoltam, de már akkor azt mondtam, ez a szerep még vár engem. Megvárt, és valójában most az enyém. Tervek. Büszke vagyok arra, hogy a magyar Opera tagja, szólótáncosa vagyok és nekem való, jó szerepekben táncolhatok. Megtisztelő felkéréseim vannak: a Madách Színház második otthonom, ahol — úgy érzem —- szeretnek. A debreceni színház felkért egy balettre, amely két egyfelvonásos lesz, saját koreográfiám. Ennek előzménye, hogy tavaly a pécsi színház már bemutatta egy egyfelvoná- sosomat, s jó hasznát veszem annak is, hogy két évig tanítottam a Tánc- művészeti Főiskolán. Tavaszra Markó Iván hívott meg balettestjére, amelyben az ő egyik művének férfi főszerepét táncolom — Végh Krisztinával. A táncos szerepe Önismeret. Higgadtabb lettem. Nincsenek már nagyon meggondolatlan cselekedeteim. A táncos tükör előtt éli le életének egy- harmadát; én is — tehát tudom, milyen vagyok. Saját életünk megkönnyítése érdekében tisztában kell lenni önmagunkkal. A múltból nem lehet megélni, csak a mai teljesítmény számít. Mert a pályán már itt vannak a tehetséges fiatalabbak, akik nem a kort vagy azt nézik, hogy Szakály György Kossuth-díjas, Érdemes művész, hanem azt: mit tud, lehet-e tőle tanulni. Művészpálya. Én nem fogadom el azt, hogy akkor kell a pályát lezárni, amikor a művész a csúcson van. Minden életkor szépségét meg lehet élni és én meg is akarom. Számomra nem jelent összeomlást például, ha a Spartacusban már nem a címszerepet táncolom, mert negyvenévesen a fiatal hősénél hitelesebben tudom megforHázon belül, hárman Krisztina. A feleségem. Két éve volt már az Opera tagja, de alig láttuk egymást: Ő Párizsban, Moszkvában, Palermóban vendégszerepeit, Béjart- nál táncolt Lausanne- ban, én a Bonni Operában állandó tag, Dortmundban állandó vendég voltam, New York-ban, Sidneyben léptem fel. Egy jótékonysági koncert után a visszaúton — éppen Nyíregyházáról, szülővárosomból — egymás mellett ültünk a buszon. Ezután már mindkettőnknél mindig volt egy-egy kutyanyelv, egymás fellépési időpontjaival, telefonszámaival. ’92. április 25-én házasodtunk össze. Most pedig már megvan a legdrágább kincs is, Bence. Bence Benjamin. A fiúnk. Öt hónapos, három és fél kilóval, 55 centivel született. Már két foga van, azt mondják, korán kezd majd beszélni. Nem egy rossz gyerek, aludni is lehet tőle — persze minden este tornázunk. Nagyon laza, az ízületei puhák. Egyszer fürdetés közben így csinált — mutatja, olyan tánclé- pés-formán — és akkor egyszerre kiáltottunk fel: Te jó isten! Milyen gyönyörű rüsztje van, de — ne legyen táncos! Legfeljebb akkor, ha nagyon tehetséges lesz... Ötödik gála az Opera színpadán Ötödik alkalommal rendezik meg a Táncművészek a Táncművészetért jótékony célú gálát a szakma folyóiratának támogatására, december 11-én, az Operaházban. Az, hogy immár ötödször kerül sorra, előlegezi, hogy hagyománnyá válik a teljes táncos szakmát megmozgató dalszínházi gála. A jótékony célú estek egyidősek a szaklappal, amelynek sajnálatos módon még mindig évről évre meg kell küzdenie a fennmaradásért. Kaán Zsuzsa főszerkesztő elmondta: idén két szám jelent meg a Táncművészet Alapítvány gondozásában, a harmadik pedig a decemberi gálára lát napvilágot. A folyóirat talpon maradását négyszáz előfizető is erősíti, ami azonban nagyon kevésnek bizonyulhat, mert előzetes információk szerint a Nemzeti Kulturális Alap jövő évi pályázatán már nem is „versenghetnek” olyan lapok, amelyeknek félezernél kevesebb, szerződéses állandó olvasói tábora van. A tánc nemzetközi műfaj, jól eladható, és a hazai táncművészek jó hírnevet vívtak ki maguknak a rangos nemzetközi mezőnyben. Egyetlen szakmai folyóiratuk színvonalas közreadása a továbbiakban is nélkülözhetetlen a többi társművészeti sajtóorgánum között. A gálaműsor: Orff Carmina Buranajá- hoz, Kricskovics Antal készített koreográfiát a Belügyminisztérium Duna Művész- együttesének előadásában láthatják a vendégek. A Pécsi Balett ötödször lép fel a gálán. Ezúttal Herczog-Sosztakovics Pás de Quatre című produkciójukat mutatják be Pesten. A Szegedi Kortárs Balett Juronics- Nyman, Triójával vendégszerepei az Operaházban. A műsor vendégei a klasszikus és a modern balett gyöngyszemeiből összeállított válogatást is megtekinthetnek. A szólókat, kettősöket előadja Hágai Katalin, Rujsz Edit, Volf Katalin, ifj. Nagy Zoltán, Nagy Tamás, Nagyszentpéteri Miklós, Meszler Viktória, Kováts Tibor, Gonzales Dávid és Kozmér Alexandra. A Magyar Állami Operaház Balettegyüttese Balanchine- Csajkovszkij Szerenádjával lép fel az ünnepi műsorban.
