Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)

1995-11-30 / 282. szám

1995. november 30., csütörtök A Szabolcs Gabona Rt. nyíregyházi Tirpák malmában ebben az évben háromezer tonna kis kiszerelésű egy, kettő és öt kilogrammos csomagolású finomlisztet, asztali darát és réteslísztet készítenek. A tirpákliszt kedvelt a háziasszonyok körében, így nemcsak Szabolcs- Szatmár-Bereg megye üzleteibe szállítanak, hanem a két szomszédos megyébe is. Kovács Sándorné, a csomagológéppel két kilogrammos lisztet készít Elek Emil felvétele Elfűrészelték a fizetést Futhatnak a pénzük után • Eredménytelen kísérletek • Felállni a padlóról Györke László Pátroha (KM) — A türelem­nek és a hiszékenységnek is van határa. Pátrohán a Reg­fa Kft. egykori dolgozói egé­szen mostanáig hallgattak. A történet pedig nem éppen most kezdődött, bár az álla­pot még mindig fennáll. Tavaly novemberben megje­lent a településen Tóth József vállalkozó' Tolna megyéből, megvette a Dombrádi Afész- től a fűrészüzemet, s folyama­tosan felvett több mint száz- nyolcvan embert. Örült a falu A Regfa egyik volt dolgozója (név és cím a szerkesztőség­ben) meséli: — Persze, hogy örültem, hi­szen 1993 óta voltam munka- nélküli. De nemcsak én, örült az egész falu. Jómagam gatter- kezelő voltam. Riportalanyomat, elmondá­sa szerint egy alkalommal üze­mi baleset érte. Mutatja is, hogy melyik ujja lett ezáltal rövidebb. Akkor lepődött meg, mi­kor a tulajdonos kérte: ne menjen táppénzre, majd ő fi­zeti ugyanúgy, mintha dolgoz­na. Ment is a munka eleinte, mint a karikacsapás. Zuhanórepülés — Én tavaly november 21-én álltam munkába — mondja Kircsák Miklós, aki műszak­vezető volt a Regfánál. — Te­hát gyakorlatilag a kezdésnél. A termelés február közepén kezdett visszaesni. Ekkor kap­tam utoljára rendes bért. Miu­tán az ígéretekből — ezt most nem akarom részletezni — semmi nem lett, augusztus 21- én vállalkozói igazolványt váltottam ki. Ezzel tulajdon­képpen megszűnt a munkavi­szonyom a Regfánál. Sajnos, a veszteségem elég tetemes. — Az olasz vevő, a Canduci utoljára március 28-án szállí­tott — mondja Bariczky Gyu­la, aki szintén műszakvezető volt a cégnél. — Miután a dol­gok kezdtek rosszul menni, a tulajdonost egyre ritkábban láttuk. Szeptemberben sikerült telefonon beszélnem vele, ak­kor találkozót kértem tőle: nem jött el. Közben arról is be­szélt, hogy hamarosan újrain­dulunk, és rendezzük a dolgo­kat. Érthető, hogy egy idő után elfogyott a türelmem, s levél­ben közöltem Tóth úrral, hogy az ügyet hivatalos útra teszem, azaz munkaügyi pert indítok. Nem válaszolt. Mivel nemcsak az itt meg­szólalók kárvallottak az ügy­ben, többen is munkaügyi pert indítottak. Ám a cégtulajdonos nem jelent meg a bírósági tár­gyalásokon. Szikszói András, Pátroha polgármestere nem minden irónia nélkül jegyzi meg: — Sajnos, sok fantom cég fordult már meg Pátrohán. Nem lett semmi a burgonyasziromból sem. A Regfa esete különösen bosszantja az embereket. A furcsa, bár nem teljesen egyedi történethez tartozik, hogy tavasszal, úgy húsvét tá­jékán a faluban itt-ott falraga­szok, röpcédulák jelentek meg. A tartalma nagyjából: keresik Tóth Józsefet, akiről azt állították, hogy szélhámos. — Rendkívül megnyerő modor, biztos megjelenés, le­hengerlő szöveg. Szóval, min­denkit levett a lábáról — me­séli a történet egy másik szen­vedő alanya. Visszaindításf?) A cégtábla nélküli telepet ma is őrzik. Csak a kerítésen ke­resztül beszéltem az egyik őr­rel, hisz a kapun lakat van. El­mondta: jelenleg még villany sincs. — Ki fizeti magukat? — kérdeztem. — Senki. De vajon mit mond minder­re a cégtulajdonos? Hosszas nyomozás után sikerült elér­nünk telefonon. Kissé megle­pődött, aztán elmondta, hogy a Munkaügyi Központtól csak ígéretet kapott, nem azt a tá­mogatást, amellyel ennyi em­bert lehetett volna foglalkoz­tatni kezdéskor. Tóth úr egyébként 197 alkalmazottról tett említést. Azt beismerte, hogy ez a létszám túl magas volt, de ebben benne volt a se­gítő szándék is. Mivel a tb-vel részletfizetési megállapodá­suk volt, annyit sikerült elérni, hogy a fűrészüzem visszain­dítható, nem került árverésre sor. Tóth József szerint a fű­részüzem rajtra készen áll. Egy tőkeerős osztrák céget is említett, melynek révén, és a tényleges munkahelyteremtő támogatás segítségével de­cemberben, januárban újrain­díthatná a fűrészüzemet. Per­sze, nem 197 alkalmazottal, hanem annyival, amennyit a vállalkozás elbír. No meg megbízható, fizetőképes part­nerekre is szükség volna. Most már csak az a kérdés, hogy elhiszik-e mindezt Pátro­hán fél éves bizonytalanság után. Hiszen az újraindítás (visszaindítás) nem először hangzott el az elmúlt hónapok­ban.-» j evem Bronz Károly, j\j alapjában véve béke- JL I tűrő, barátságos em­ber vagyok. Egyetlen szen­vedélyem van, a gépkocsi. Már kora gyermekkorom óta bolondulok a márkás autó­kért. Úgyhogy huszonöt évvel ezelőtt megvettem életem első Trabantját és nem rajtam mú­lott, hogy többre nem vittem, így örök hűséget fogadtam ne­ki, tavaly volt az ezüstlakodal­munk. Es akkor az egyik éj­szaka megerőszakolták — összetörték a házunk előtti parkolóban. Egy vandál Mercedes lehe­tett részeg manőverezés köz­ben —, letört márkajelét a helyszínen megtaláltam a ko­csim romjai mellett. A rend­őrség persze nem találta meg a tettest, a biztosító nem fize­tett, igaz nem is volt biztosít­va a kocsim. —Na akkor fel­ment bennem a pumpa, mint abban az amerikai filmben, a Charles Bronson nevű név­rokonomban, és megcsinál­tam a Bosszúvágy című film újabb folytatásait. Eladtam apai örökségemet és vásároltam egy T 34-es békeharcból leszerelt tankot. Bosszúvágy Csövét bevittem a városi mú­zeumba, mint az Auróra cir­káló legfontosabb darabját, új kaszait szereltettem rá, fe­ketére festettem, és két-két vonóhorgot bütyköltettem minden oldalára. —Haszon­járműként vizsgáztattam le. És éjszakánként elkezdtem cirkálni a környéken, keres­tem a Mercedesemet. Azt ugyan nem találtam meg, de tele van a város tilosban par­kolókkal. Alinak a zebrán, a füvön, a járdán. Én a helyére tolattam valamennyit. Rend­nek kell végre lenni. Mint a kés a vajba, úgy hatolt bele az autóm a sok világmárká­ba. Jó, ha egyik-másik totál­kár nélkül megúszta. Az én masszív kocsimnak mindez meg se kottyant. A rendőrség ezúttal is tehetetlennek bizo­nyult, a biztosító meg biztosí­tási csalásnak minősítette az egészet. Mindenr este portyázni in­dultam. Én lassan cirkálok, de gyorsak a reflexeim. Ha valaki meg akar előzni, kite­szem az indexet és már húzok is ki balra. A lassúbb hátul­ról belém jön, a gyorsabb az árokban köt ki. Aztán meg, szeretek fékez­ni is. Ha valaki túl közel jön hozzám, hirtelen fékezéssel figyelmeztetem a követési tá­volság betartására. Aki egy­szer belém jött, máskor job­ban vigyáz. Legjobban a kanyarokat szeretem. Ott araszolgatok 50-60 kilométeres sebesség­gel, nemsokára jönnek a vad- vezetők és előznének 140-nel. Ezek bekalkulálják, hogy a szemben jövő is meg akar maradni, és lassítani fogok, lemegy a padkára. Hát ná­lam tévednek. Még inkább befelé tartok. Hullik is a fér­gese, az én kocsim meg bírja az ütközéseket. A rendőrség tehetetlen. Néha megállíta­nak, zöldkártya rendben, jo­gosítvány OK, soha nem iszom egy kortyot sem. Bár­csak mindenki rólam venne példát. Néha meg egy-egy bukka- nóban megállók, kiteszem a vészvillogót és dekkolok. Éj­szakánként ketten-hárman mindig belémszaladnak. A mentőket meg se várom, ne­kem kutya bajom sincs. Vi­szont az ámokfutók sokat pa­naszkodnak és a Volkswa­gen, Audi, Volvo törékeny jó­szág mind. A rendőrség időn­ként beidéz, kihallgatnak mint tanút, de nálam minden / rendben van. Általában az a baj, hogy nem az útviszo­nyoknak megfelelően vezet­nek a károsultak, és/ rendkí­vül figyelmetlenek. Én azt is tudom, hogy agresszívek... Városunkban áldásos tevé­kenységem nyomán határo­zottan javult a közlekedési morál. ajnos, erre a féktelen V bosszúvágy játékomra L/ teljesen ráment a meccsboxkészletem. Gyerek­koromban úgy vigyáztam rá­juk mint a hímes tojásra, de amióta a Trabantomat össze­törték, nincs pardon. A ne­héz villanyvasalóval ját­szatom el a T 34-es igazság- osztó szerepét. A szobám tele van márkás autóroncsokkal, de a lelkem megnyugodott végre. Ü0Z#SI€Mlt Hangok és forintok M. Magyar László G yönyörű dallamok csendültek fel a na­pokban Nyíregyhá­za egyik templomában. Nem véletlenül mondják azt, hogy a legszebb hangszer az em­beri hang, hiszen megannyi árnyalatot, érzelmet, han­gulatot, a lélek finom rezdü­léseit is ki lehet fejezni az énekléssel. A fiatalok lelkes dalolása a templomos néma áhítatban elfeledtette a fala­kon kívüli világot, a közön­ség még tovább is hallgatta volna a magas színvonalú koncertet. A valóságtól azonban mégsem tudtak elszakadni a jelenlévők, s a sok kellemes élmény ellenére nem lehe­tett teljesen önfeledt és fel­szabadult a koncertre kí­váncsi érdeklődő. Jóté­konysági hangversenynek adott ugyanis otthont a re­formátus templom. Súlyo­san beteg fiatalok gyógyítá­sára, illetve a nehéz anyagi helyzetben lévő családok megsegítésére fogtak össze különböző orvosi és társa­dalmi szervezetek, valamint a kórusok. Az élet furcsa, kiszámíthatatlan és kegyet­len húzása, hogy nem is olyan régen még ez a két fi­atal is énekelt jótékonysági esteken súlyosan beteg, számukra ismeretlen gyer­mekek megsegítéséért, most pedig értük szólt a dal. Az összefogás, a segítő­készség szép példáját mu­tatta ez a rendezvény. A koncert után a tinédzserek éppúgy adtak önzetlenül tá­mogatást a heteken keresz­tül összekuporgatott zseb­pénzükből, mint az időseb­bek a kevéske nyugdíjukból. Azon az estén volt egy másik rendezvény is Nyír­egyházán. A vállalkozói szféra estélyén fővárosi mű­vészek szórakoztatták a vendégeket, miközben fo­gyott a joghurtos fagylalt, a töltött marhanyelv, a kaviá- ros szendvics. Talán egy­szer majd megérjük, hogy jótékonysági koncertről mennek a báli estélyre szó­rakozni tehetősebb vállal­kozóink... Ugyan már papa! Te sem voltál rózsásabb hangulat­ban, mikor kirúgtak a munkahelyedről Ferter János rajza v:;:... Bűn és büntetés Balogh József Imént otthonról egy 12 éves budapesti kisfiú, s másnap reg­gel egy áruház mögött hol­tan találták. Fejét az orvo­sok szerint valamilyen isme­retlen eszközzel levágták. Az ember megbotránko- zik már akkor is, ha arról hall, hogy fényes nappal az utcán rátámadtak valakire, pláne amikor híre megy: rátörtek egy idős emberre, családra, s nem csak kifosz­tották, brutálisan meg is gyilkolták őket. Most aztán ■levegőhöz sem jutunk, ek­kora borzalmat még elkép­zelni is lehetetlen. Vajon miért? Ésszerű magyarázat természetesen nincs, gondolhat az ember elmebeteg szatírra, aber­rált útonállóra, a gyerek szüleit zsaroló maffiózóra, de mindegy, egyiket sem ké­pes normális elme befogad­ni. A véletlen összjátéka, hogy a brutális gyilkossá­got követő éjszakán a rádi­óban a bosszúállás volt az egyik téma. Szerencsére nem ilyen esetek szerepel­tek a hallgatók telefonjai­ban, inkább amolyan „köl- csönkenyér visszajár" volt a tartalma, ám ebből sem maradt ki a halálbüntetés eltörlése miatti felháboro­dás. Tudjuk, annak idején az Európába lépés alapfeltéte­le volt a legalapvetőbb em­beri jog, az élethez való jog elismerése, meg az is elhi­hető, hogy a halálos fenye­getés sem tartja vissza azt, aki ölni, gyilkolni akar. De az igazságérzet ilyen eset­ben túlnéz a gyilkos élethez való jogán, s azt kiáltja: az ártatlan embernek is legyen joga. Tény, hogy a gyilkosok, különösen a családon belü­li emberölések elkövetői sok esetben senki / másra nem veszélyesek. Am ma­napság már nem a belső ve­szekedések miatti harag ve­zérli a kések, balták, piszto­lyok többségét, hanem a bosszú, a haszonszerzés, az ép ésszel felfoghatatlan gyilkos ösztönök. Ezért kel­lene mégiscsak újragondol­ni: a jog azokat védje, akik élni, életet adni akarnak, s nem azokat, akiktől a meg- növélhetetlen büntetés mi­att még a börtönben is ret­tegni kell. HÁTTÉR f .. {

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom