Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-18 / 272. szám
1995• NOVEMBER l8., SZOMBAT A líra és a lélek harméniája Beszélgetés Aczél Géza Ratkó-díjas költővel, főszerkesztővel Bodnár István Sajátos, tevékeny alakja a magyar irodalomnak Aczél Géza. Költő, szerkesztő és irodalomtörténész. Az Ajakon született irodalmár Nyíregyházán járt iskolába, a debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi karán végzett, 1975- ben doktorált. Neve 1978 óta kötődik az Alföld című irodalmi és művészeti folyóirathoz, amelynek most főszerkesztője. Három verseskötete mellett Tamkó Sirató Károly munkásságáról szóló tanulmánya 1981-ben jelent meg, és előkészületben van Kassák monográfiája. Fanyar ízű lírája szociografikus pontossággal rajzolja meg a provinciális világ életének, értelmiségi létének részleteit túllépve a puszta ábrázoláson. A múlt hét végén, a Ratkó-díj átadásakor beszélgettünk vele. □ Volt egyszer egy fiatal költő, aki vagy húsz évvel ezelőtt azt nyilatkozta, hogy „ahhoz a nemzedékhez tartozom, amely egyformán örökölte a kételyeket és a reményt. ” Az eltelt húsz év alatt sok minden történt. Mi lett több, a kétely vagy a remény ? — Ahogy öregszik az ember, rájön árra, hogy nagyon sok remény volt benne fiatal korában. Az idő haladtával aztán a kételyekből több lett, főleg akkor, amikor szerkesztőként a gondokat is magamra vállaltam. □ Hogyan hat a költői alkotókedvére ez az összevissza világ, a költészet szerepének háttérbe kerülése? ír egyáltalán mostanában verseket? — Nagyon kevés verset írok, de ez a kritikai, társadalmi közegtől független. A költészetem mellett egy irodalomtörténészi pályát is alakítgatok, ami elég- | gé igénybe vesz. A Kassák Lajos hat- I vanéves pályaszakaszáról készülő nagy- | monográfiát — amely a század elején | indul és a hatvanas években ér véget — tíz évig írtam. Végigolvastam, vé- gigtöprengteip, végigmerengtem a magyar irodalomnak ezt a hatvan-hetven évét. A lapok százait, a cikkek ezreit olvastam. Bizony ilyenkor kevesebb szűk- f ségét éreztem a versírásnak. Nem véletlen, hogy körülbelül tíz évenként adok ki egy kötetet. Persze ez alkati kérdés is. Nem érzem szükségét a mindennapi versírásnak. □ A média nagyhatalma mellett van hatása, kisugárzása ma a versnek? — Több dimenzióban élünk, és mindig is több dimenzióban fogunk létezni. Koronként változik, hogy a lírára milyen formában van az olvasóknak szüksége. De az embernek van egy belső énje, egy érzelmi élete és lénye, amit mindig valamivel meg kell szólaltatni és vezérelni. Talán ebben a szférában van érvénye a versnek. Az ember magányos pillanatai sohasem fognak elmúlni. Egy jó olvasmányélmény esetleg segíthet helyreállítani a lélek harmóniáját. A tömör válasz tehát: a lírára szükség van. □ Beszélhetjük, hogy a megújult Alföldnek hogy sikerül talpon maradnia? Aczél Géza: Bankók feltámadása ! részlet) nem haltak volna meg akki>r a vnrnsjcm bankok igaz sírjuknál mm görnyedt djgyasz de a szegénység már felcserélte lyukas zsebeit a nagy masrafordulasra szemek mélyén új tárnák repedtek egyetlen évszakból talpra Mit az év csontokig ért a tarasz rugók rejtett energiáival ugrásra készen goiongyszakaszto dőlt Intek reméltek hogy már halott a halott hogy nincs feltámadás egy gonddal kevesebb keresztek ptéhhasáról győztek a megmaradt hazat ártatlan lobogok gesztusa haha lendület csak úgy bankókból múzeumot egy perc zuhatagot akasztva . hol lehetett zseb nélkül remélni ■ önkéntes sírásók ujjat túrták az eget piros keretben temetés ' v i sakazéi tis l'crekedéstg májusiakon fürtökben dalok bankok ravaszul földbe mint magok kacsintásuk horizontig vág az égen \ most ütnek mellbe dtsztiö nevetések én is. kicsit meghatok (Aczél Géza háromrészes költeménye először a Mo/go Világ lt>74. é\i márciusi számában jelent meg) Aczél Géza Harasztosi Pál felvétele — Az Alföldnek az a szerencséje, hogy hamar kiléphetett a vidéki provincializmusból. Ehhez az a háttér kellett, amelyet a debreceni egyetemi város nyújthat. Nem kellett kölcsönözni a szerzők nagyrészét, hanem helyből tudta előállítani például a kritikusi rétegét. Másrészt Debrecen van annyira nagy város, hogy igényét érzi annak, hogy a városban egy irodalmi műhely működjön, amely intézmény is. Gondoljunk például arra, hogy épp a napokban fejeződött be az Irodalmi napok rendezvénysorozata, ahol 60-80 szakmabeli vitatkozott az irodalomtudomány helyzetéről. Talán megéri a városnak, hogy ebben a nehéz helyzetben is támogasson minket. □ Egy irodalmi lap főszerkesztőjeként milyennek látja a mai magyar irodalom helyzetéti Születnek jelentős műve ki — Az új helyzetben még nincs elég rálátása az embernek az irodalomtudományra. Egyszerre nehezebb és köny- nyebb is ma a folyóiratoknak, az irodalomnak a feladata. Nehezebb annyiban, hogy a politikai pikantéria elillant a publikációkból. A nyílt politizálás anakronisztikussá vált az irodalomban. Ezzel viszont az olvasóközönség egy része is elmarad az irodalomból. A kolon- cokat levéve viszont szakmai elmélyülé- si folyamatnak lehetünk tanúi. Egyre inkább szakmai lesz például a folyóirat, s már nem történelemmel, hanem a nyelvvel összefüggő konkrét irányzatokkal foglalkozhatunk. Ez viszont óhatatlanul a belterjességet vonhatja maga után. Az az áldatlan helyzet áll elő, hogy egyre magasabb szinten produkál az irodalom és egyre kevesebbeknek. 85 esztendeje, 1910. november 20-án, 82 éves korában hunyt el Lev Tolsztoj orosz realista író, elbeszélő, a világirodalom egyik legnagyobb alakja, a Háború és béke, az Anna Karenina, a Feltámadás nagy regények szerzője. Itt részletet közlünk a Két öreg című elbeszéléséből. tél hirtelen — mondta —, ugyan honnan veszed azt a sok pénzt? — Otthon összekaparok valamennyit; és ha még hiányzik... vagy tíz kaptárt eladok a szomszédnak. Már régen kéri. — Ha a rajzás jól sikerül, majd búsulni fogsz értük. — Búsulni? Nem én, komám! Életemben még nem búsultam semmiért, csak a bűneimért. A lélek a legdrágább kincs. — Igaz, de azért nem jó, ha a ház körül valami nincs rendjén. — Az ám, de ha a lelkűnkben nincs rendjén valami, az még sokkal rosszabb. Megfogadtuk — hát menjünk. Menjünk minél előbb. 2. Rábeszélte a komáját Jeliszej. Jefim gondolkozott, meggondolta a dolgot, reggel átment Jeliszejhez: — Hát indulunk — mondta —, igazat beszélsz. Életünk, halálunk fölött Isten rendelkezik. Addig kell mennünk, amíg élünk s jó erőben vagyunk. Egy hét múlva útra készen állott a két öreg. Taraszicsnak volt odahaza pénze. Száz rubelt magával vitt az útra, kétszázat meg otthon hagyott a feleségének. Jeliszej is felkészült. Eladta a szomszédnak a tíz kaptárt azzal, hogy ami szaporulat lesz belőle, az is a szomszédé. Kapott az egészért hetven rubelt. A többi harmincat otthon szedegette össze egyenként: az öregasszony odaadta az utolsó megtakarított pénzecskéjét, amit a temetésére tartogatott; a menye is odaadta, amije volt. Jefim Taraszics minden dolgában pontos utasításokkal látta el legidősebb fiát: melyik rétet kaszálja le, trágyát hová hordjon, a házat hogyan födje be. Mindent átgondolt, mindent meghagyott. Jeliszej csak annyit hagyott meg az öregasszonynak, hogy az eladott kaptárakból kirajzó fiatalokat külön fogja be, és becsületesen adja át a szomszédnak. A házi dolgokról nem szólt: maga a dolog, úgy vélte, megmutatja, mit és hogyan kell csinálni. Tiétek minden, cselekedjetek legjobb belátástok szerint. Felkészült az útra a két öreg. Lepényt sütöttek útravalóul, tarisznyát varrtak, új kapcát szakítottak, vadonatúj, erős csizmát húztak a lábukra, tartalékbocskort dugtak tarisznyájukba, és elindultak. A háziak elkísérték őket a keresztútig, ott elbúcsúztak, és a két öreg nekivágott a nagy útnak. Jeliszej jókedvűen lépegetett, s amint elhagyta elfelejtette. Mind csak azon igyekezett, hogyan járjon kedvében útitársának, meg azon, nehogy valakihez goromba szót szóljon útközben, hanem békében és sze- retetben tegye meg az utat odáig és visz- sza. Bandukol Jeliszej az úton, közben imát mormol magában, vagy pedig a szentek életéből ismételgeti, amit tud emlékezetből. Ha útközben összetalálkozik valakivel, vagy este, amikor a szállásra érkezik, igyekszik mindenkivel a legszebben viselkedni, mindenkihez Istennek tetsző szavakat szólni. Csak egyet nem tudott megtenni Jeliszej. Megfogadta, hogy az úton nem tu- bákol, és otthon is hagyva a burnótsze- lencéjét; de nem bírta megállni. Az úton adott neki valaki egy szelencét. És el-elma- radozik útitársától, nehogy őt is kísértésbe vigye, és egyet-egyet szippant. Jefim Taraszics is derekasan, keményen lépeget, rosszat nem cselekszik, fölöslegesen nem szól — csak éppen a könnyűség hiányzik a leikéből. Nem megy ki a fejéből a gond otthoni dolgai miatt. Mind csak arra gondol: mi történik most odahaza? Nem felejtett-e valamit meghagyni fiának? És jól csinálja-e a fia? Ha meglátja az úton, hogy valahol krumplit ültetnek vagy trágyát hordanak, azonnal eszébe jut: vajon úgy csinálja-e a fia, ahogyan ő megparancsolta neki. A legszívesebben tán visszafordulna és megmutatná neki, vagy maga megcsinálná. MÚZSA Vörösmarty Mihály: Az ember élete Mint az érett gyümölcs, Az élet fájáról: Hull a fáradt ember, Midőn órája szól. S erény vagy bűn, öröm Vagy bánat, miben élt, Sírjánál írva lesz, A nép ítéletén. De mint dúlt lant után A megtört zengemény: Úgy vész el sok derék Pályája közepén. Hiába volt dicső Ifjú, szép és erős: A társaságban gyöngy, A pályán elszánt hős. Hiába volt gyönyör, Hölgynek, ki látta őt, Maga, merész öröm A honfiak előtt. Míg más kincset sovárg: Ő boldogságban élt, Ha fensőbb vágyakért Adhatta életét. Önzetlen áldozat Volt Tiszta élete: Az embereknek üdv, Magának dics köre. S ha lelke húrjait Az élet megüté, Oly kedves volt a hang, Mint a legszebb dalé. Hiába! mennie Kellett idő előtt, Kérlelhetetlenül, A sír lehúzta őt. De aki ennyit élt, Sír el nem temeti, Sírját a hála szent Kezekkel öleli. Emléke oltva van A földbe, melyen élt, Mélyen bocsátja be Megáldott gyökerét. S midőn magasra nőtt, A fának sudarán Ragyognak tettei Arany gyümölcs gyanánt. S idő és a világ Bevégzik a művet, Mit véghez jutni sors S élet nem engedett. Nyék, 1854. július 12. és szeptember eleje közt (140 éve, 1855. november 19-én Pesten hunyt el Vörösmarty Mihály. E versével emlékezünk a költő, író, drámaíró akadémikusra, a reformkor költészetének egyik legnagyobb alakjára.) Feledékeny angyal (1939) Paul Klee rajza
