Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)
1995-11-16 / 270. szám
1995. november 16., csütörtök KULTÚRA Tyukodi pop-rock Tyúkod (KM) — Énekversenyt szervezett általános iskolások részére a tyukodi polgármesteri hivatal és a helybéli általános iskola. Mint megtudtuk: a jó torkú, némi előadói készséggel, bátorsággal és tehetséggel felvértezett gyerekek három kategóriában próbálhatják ki tudásukat: a pop, a rock és a disco műfajokban. A dolog komolyságát sejteti, hogy zenei kísérettel kell előadni azt a két dalt, melyet a versenyző maga választott (maximum 10 perces időtartamban). A kíséret technikai megoldásáról maguknak a dalosoknak kell gondoskodniuk; felléphetnek zenekarral, de igénybe vehetnek CD, kazetta, floppy muzsikát is. Nos, a nevezési határidő ugyan már lejárt, ám még semmi sem dőlt el. A nagy összecsapásra december 8- án 13 órától kerül sor, amikor aztán kiderül: kiben milyen titkos adottságok rejlenek; netán a jövő nagy egyik-másik nagy sztárjának az első számypróbálga- tásinak lehet majd tanúja a nagyérdemű közönség. Minden további részletről az érdeklődők bővebb felvilágosítást kérhetnek a 06-44-376-269-es telefonszámon. Könyvtári... ...csevegésre várják az érdeklődőket november 22- én 14.30-tól a kisvárdai Városi Könyvtárban. Az összejövetelen Hamar Péter filmesztéta tart előadást a százesztendős moziról „Egy centiméter igaz költészet” címmel. (KM) A bács-szerémi... ...ruszin irodalmi nyelv és irodalom magyar vonatkozásai címmel tartja habilitá- ciós tudományos előadását dr. Udvari István, a nyíregyházi tanárképző tanszékvezetője november 22- én 18 órától a szegedi JATE BTK-kari tanácstermében. (KM) Plakátmúzeummal... ...gyarapodik Kecskemét. Az országosan egyedülálló kulturális intézményt egymásfél éven belül nyitják meg. A hazánkban már több mint egy évszázados múltú plakátművészet fennmaradását és továbbfejlődését, a grafikusok bemutatkozását elősegítő múzeum létrehozásának alapjait a bauMax Magyarország Részvénytársaság teremtette meg. (MTI) Joko Ono... ...a néhai John Lennon özvegye és hagyatékának kezelője személyesen engedélyezte Paul McCartney- nak, George Harrisonnak és Ringó Starmak a halott ex-Beatle örökségéből most elővett, eddig soha közzé nem tett két dal, a Free As A Bird, illetve a Real Love zenei kíséretének elkészítését. (MTI) A Család AE Klub... ...égisze alatt konferenciát rendeznek november 18-án 10 órai kezdettel a nyíregyházi városi művelődési központban. A tanácskozás „Az alkolhol és a drog hatása az egyénre és a családra” címet kapta. (KM) Múzeumi diákmeló Nyíregyháza (KM — K. J.) — Együttműködési megállapodást kötött a közelmúltban a Sóstói Múzeumfalu és a nyíregyházi Vásárhelyi Pál Építőipari és Vízügyi Szakközépiskola (ÉVISZ). A jövőbeni közös tevékenykedés célja — mint a két intézmény vezetői elmondták — az iskola és a múzeum kapcsolatrendszerének megszilárdítása. Az együttes munkálkodás keretében az ÉVISZ tanulói az építészeti hagyományok gyakorlati ismeretében jártasságot szerezhetnek, a múzeumfalu pedig az elvégzendő munkák kivitelezésével kap segítséget. A „falu” vállalja, hogy — az előre megbeszélt létszámnak megfelelően — folyamatosan megteremti a diákok részvételének a lehetőségét a területén folyó építkezéseken. A leendő szakemberek eszerint végezhetnek: alapozást, zsaluzást, falazást, tetőszerkezet-felállítást, vakolást, hideg- és melegburkolást. És hogy ne csak a kezek, hanem a fejek is megmozgattassanak: a múzeumfalu az ÉVISZ tanulói részére évente pályázatot ír ki tervdokumentáció, illetve műszaki vagy szabadkézi rajz témákban. A két kategóriában benyújtott dolgozatokat a két intézmény által felállított szakmai bizottság végzi majd el. A nem kis összegű pályadíjak pénzbeli fedezetét a múzeumfalu „állja”. Kiállítás-részlet a Sóstói Múzeumfaluban Harasztosi Pál felvétele (archív) Lépések az egészség útján Szeretnék kifejleszteni az egészség iránti egyéni, családi és közösségi felelősséget SStlSI8tBS&Xltt0íSttSÍásSÜISSSB6S8S8SStl9SÍÍ>ISSlS Molnár Károly Mátészalka (MK) — Az egészség a legdrágább kincs. Szerencsére nagyon sokan hajlandók „karbantartásáért” áldozatokat is vállalni. A megyében a mátészalkai Hősök terei általános iskola tantestülete sajátosan egyedi programmal kapcsolódott az egészségnevelési intézetben kimunkált koncepcióhoz. Munkájukat egy, a Soros Alapítvány által meghirdetett felkészítő tréning segítette, melyen az iskola valamennyi pedagógusa részt vett... Szűcs Sándorné igazgató elmondta: — Az egészségnevelést komplex módon kívánjuk megvalósítani. A programban részt vevők köre tág, az irányító tanár-team segítői elsősorban az osztályfőnökök, továbbá az iskolaorvos, pszichológus, logopédus, mentálhigiénés szakértő, természetgyógyász, gyógytornász és a vöröskereszt aktivistái. O Az irányítók honnan tudják: mi a teendőjük? — Van egy programcsomag. Ennek részei: mozgás, táplálkozás, dohányzás, alkohol, drogok, szexualitás, AIDS, környezetvédelem, elsősegélynyújtás. Feldolgozásuk elsősorban az osztályfőnöki órákon, valamint e témákhoz kapcsolódó tantárgyi rendszerben történik. Tömeg és sport Ezt korosztályonként eltérő időtartamban, ismerethalmazzal és gyakorlatokkal egészítik ki. Ehhez adnak elméleti és módszertani segítséget a Soros Orvosi vizsgálat állapítja meg: egeszségesek-e a „hősök" A szerző felvétele Alapítvány tankönyvei, melyeket ötletládának is nevezhetünk. A tennivalókat nyolc évre, egymásra épülve határoztuk meg. Egészségnevelési tevékenységünk fontos része a tömegsport. Heti rendszerességgel zajlik, egész évre kimunkált, mozgásos program szerint. O Kikre „szabták” a programot? — Nem válogatunk, nem teszünk különbséget a gyerekek között. Mindenki fontos. Szeretnénk kifejleszteni az egészség iránti egyéni, családi és közösségi felelősséget. Gyermekeinket igyekszünk alkalmassá tenni fizikális, pszichológiai lehetőségeik kiteljesítésére. Fejleszteni akarjuk önértékelésüket. Megismertetjük velük az egészségügyi szolgáltatások széles skáláját, miközben felkészítjük őket az egészségügyi ellátás igénybevételére. Ma már úgy érzem kötelességünk diákjainkkal megismertetni az elsősegély- nyújtás elemi tudnivalóit. Vitában edződve Ezzel párhuzamosan arra törekszünk, hogy a tanult ismeretek birtokában lehetőséget teremtsünk a különböző szintű és szervezésű versenyeken való részvételhez. O Milyen módszerekkel dolgoznak? — A program tanítási módszere egy vitaközpontú modell. A nyílt kommunikáción alapul, melyhez a tanulóknak el kell sajátítani a vitatkozás szabályait. A gyermeknek lehetősége van arra, hogy ne csak hallgató befogadó, hanem aktív, alakító legyen. Az osztályfőnöki órák tartalma a program által minőségileg újul meg, aktivizálja a gyerekeket. Célvizsgálatokkal mérjük a változást, a fejlődést a kiindulás szinthez képest. O Az alapítványon kívül más is segít? — Támogatásra leltünk e tevékenységünkkel a szülők körében is. Ennek magyarázata bizonyára abban rejlik, hogy átvállaljuk diákjaink életre való felkészítését, az elméleti és gyakorlati tudnivalók megismertetésének döntő részét. Tabutémák Sorra kerülnek a tabutémák is. Emellett mozgósítjuk a gyerekeket a mozgásra, biztosítva ennek rendszerességét, sokszínűségét. Kevéssé kitaposott úton indult el a huszonhárom nevelő, segítőkkel, résztvevőkkel. Az eddigi tapasztalatok azt jelzik, hogy a mátészalkai Hősök terei általános iskola sikeres kezdeményezéssel vétette magát észre, s ez a kívülállók érdeklődését kis kiváltotta. Negyven éve halott a lázadó fiú James Dean szinte predesztinálódott a lázadó szerepére • Emlékhelyek Budapest — (MTI) — Mindössze három fűmben játszott főszerepet, s további négyben volt kisebb szerepe — James Dean mégis egyike az idén százéves mozi nagy halhatatlanjainak. Megnyerő arca, csibészes mosolya, lázadó, meg nem ertett fiúként nyújtott alakításai révén az 50-es évek tinédzseréinek bálványa lett, s alighanem ugyanezért kedveli őt a mai tizenévesek jórésze is. A 24 évesen elhunyt filmszínész kisugárzása mit sem csökkent az idő múlásával. Ennek alighanem az az oka, hogy James Dean minden más színésznél erőteljesebben jelképezi a végzetes sztársorsot: habzsold az életet, halj meg fiatalon. Filmszerepei az Éden- től keletre {Elia Kazan) és az Ok nélkül lázadó (Nicholas Ray) című filmekben, amelyekben kiútkereső, zaklatott fiatalembereket személyesít meg, ma is nagy hatást gyakorolnak a nézőkre. Ennek okát Marcus Winslow, Dean unokatestvére abban látja, hogy a fenti két szereppel az akkori és a mai fiatalok egyaránt azonosulni tudnak, mert nekik is hasonló problémáik voltak/van- nak a szüleikkel. A filmvásznon megjelenő Dean olyan, mintha közülük került volna ki. Ezt az érzést erősíti legismertebb képe is: farmernadrágban, nyitott nejlondzsekije alatt fehér trikóban, kezében cigarettával néz le az Ok nélkül lázadó plakátjáról a szemlélőre. James Dean Archív felvétel Huszonhárom éves korára igazi sztár lett — de addig rögös utat kellett megtennie. Egy Indiana állambeli porfészekben látta meg a napvilágot; anyja korán meghalt, apja pedig meglehetősen ridegen bánt vele. Arról hallani sem akart, hogy a fiú színész legyen. A családon belüli nézet- eltérések, párosulva a korai 50-es évek Amerikájának tekintélyelvű türelmetlenségével, szinte predesztinálták De- ant a lázadó szerepére. Akkoriban dúlt a koreai háború, amerikai részvétellel; 1950 és 1954 között viselt kereszteshadjáratot Joseph McCarthy az Amerika-ellenes agitáció felszámolásáért, az általa vezetett szenátusi bizottság eygszerre volt nacionalista, antikommunista és antiszemita. Tevékenységének fő céltábláját éppen Hollywood képezte — a puritán Egyesült Államok (New York mögötti) második „bűnbarlangja”. A korszak fojtogató légköre, az autoriter atyák és politikusok ellen lázadt fel az akkori fiatal nemzedék. A lázadás egyik formája az öltözködés volt: öltöny helyett a fiúk kigombolt ingben, farmernadrágban, dzsekiben jártak, hozzá cowboycsizmát viseltek. A lányok még nem lázadtak — legföljebb csak azzal, hogy a rebellis módon öltözködő fiúkat istenítették. A zendülés másik lehetőségét a motorizáció nyújtotta. Az egyre gyorsabbá (és megfizethetővé) váló autókkal a fiatalok legalább átmenetileg azt hihették, hogy maguk mögött hagyhatják apáik áporodott, öntelt Amerikáját, amely drákói szigorral és konok haraggal üldözött mindent, ami eltért a szabványtól. Amerika elől menekülve voltak „úton” (On the road — Jack Kerouac regényének találó címével) a fiatalok. Az autó lakókocsivá és szerelmi fészekké vált, a száguldás mámora pedig kábítószerré. James Deant is rabul ejtette ez a drog: szerette a száguldást, olyannyira, hogy komolyan foglalkozott autóversenyzéssel. Nyert is versenyeket, de magánemberként is szeretett beletaposni a gázba. Imádta a sportkocsikat; 1955-ben éppen egy vadonatúj Porsche 550 Spyderrel furikázott — inkább vadul, mint óvatosan, ahogy sok kortársa. Utolsó filmjének (Óriás) rendezőproducere, George Stevens megtiltotta neki, hogy a forgatás ideje alatt autót vezessen. Ekkor kérték föl közreműködésre egy közlekedésbiztonsági filmben, hogy jó példát mutatva segítsen megfékezni az esztelen száguldozást Amerika útjain. A reklámfilmben a 24 éves filmszínész elmondta: amióta versenyez, különösen óvatosan hajt, mert bizony a pályán nagyobb biztonságban érzi magát, mint az országutakon. Azt tanácsolta a fiataloknak, hogy „vezessetek körültekintően. Égy nap ezzel talán az én életemet mentitek meg.” Alig két héttel később halott volt. 1955 egyik őszi napján Sherman Oaksból egy távoli verseny színhelyére tartott Porschéjával. Egy útkereszteződéshez 130 kilométeres sebességgel érkezve telibe kapta az éppen keresztben áthaladó nagy Fordot. Dean a nyakát szegte, azonnal meghalt. Rajongói választhatnak, hol tisztelegjenek emléke előtt halálának 40. évfordulóján. Sírja szülővárosában, Fairmount- ban van. A hét végén parkot neveznek el róla, s leleplezik bronzból készült mellszobrát. Rózsaszín gránit síremléke már eddig is valóságos zarándokhelye volt a turistáknak és leendő színészeknek. A kaliforniai Cholamében acélból készült mementó őrzi a negyven évvel ezelőtti ütközés emlékét. Az ide látogatók beülhetnek a közeli Jack Ranch Caféba, s az 50-es évek slágereit wurtlitzerből hallgatva válogathatnak a James Dean arcmását hordozó trikók, öngyújtók és matricák között.