Kelet-Magyarország, 1995. november (52. évfolyam, 257-282. szám)

1995-11-09 / 264. szám

1995. november 9., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Kelei-Magyaiorszag 11 Jelcin cáfol Moszkva (MTI) — Borisz Jelcin orosz elnök szóvivő­je kategorikusan cáfolta — amit megerősített maga az elnök is — szerdán a CNN amerikai hírtévé értesülé­sét, amely szerint romlott a szívrohama óta kórházban fekvő elnök állapota. Med- vegyev hangsúlyozta: a té­vé által idézett amerikai hírszerzési értesülésekkel ellentétben Jelcinnek nincs szükség külföldi gyógyke­zelésre. — Az államfő állapota az orosz szakemberek sze­rint stabil, és a központi klinikán folytatják, illetve fejezik be kezelését — szögezte le Medvegyev. Érzékeltette, hogy felgyó­gyulásáig a kórházban dol­gozik tovább az első szá­mú orosz vezető. Mint mondta, egyre több talál­kozó szerepel a program­ján, így szerdán felkeresi őt Anatolij Kulikov bel­ügyminiszter. A NATO-ban a helyünk — mondta Magyarországról Lord Carrington, volt főtitkár London (MTI) — A közép­európai tagjelöltek NATO-fel- vétele súlyos gondok forrása, elsősorban azért, mert Orosz­ország változatlanul fenyege­tésként éli meg a szervezet puszta létét is — mondta szer­dán Lord Carrington. A neves brit politikus, aki 1984-től négy évig állt az at­lanti szövetség élén főtitkári minőségében, a BBC-nek nyi­latkozva kijelentette: ez meg­lehetősen ostoba álláspont, hi­szen a NATO jellegénél fogva védelemre rendezkedett be, és tagjai közül senki nem akarja megtámadni Oroszországot. Lord Carrington szerint a felmerülő komoly problémák ellenére különös figyelmünkre érdemes Magyarország, amely — Lengyelországgal és Cseh­országgal együtt — jogosan aggódik a jövő miatt. E három országgal egyértelműen kö­zölni kell: a NATO szívesen látja őket saját soraiban, ha nem is éppen holnap, de a vi­szonylag nem túl távoli jövő­ben — mondta szerdán a vete­rán brit diplomata, akit a maj­dani új főtitkárra váró legna­gyobb kihívásokról faggattak a brit tévé reggeli hírműsorá­ban. Olaj és családi pótlék A három és több gyerek: alanyi jogon Ötösök Varsó (MTI) — Ötös ik­rek születtek kedden a len­gyelországi Opolében. Az első éjszaka után mind a három kislány és két kis­fiú, valamint a 26 éves anya jó! érzik magukat. Az orvosok szerint egyik új­szülött élete sincs veszély­ben. Lengyelországban a háború óta csupán egyszer, 1971-ben Gdanskban szü­lettek ötös ikrek. Budapest (MTI) — Napokon belül hatályba lép az a nép­jóléti miniszteri módosító rendelet, amely a háztartási tüzelőolajjal fűtő rászorul­taknak szánt 2 milliárd fo­rint felosztását szabályoz­za. Eszerint az önkormányzatok a tényleges tüzelőolaj-felhasz­nálás arányában kapnak támo­gatást. Ez az összeg annak a 3 milliárd forintnak a kiegészí­tése, amelyet a szociális nor­matívát figyelembe véve, már korábban megkaptak az ön- kormányzatok. A pótköltség­vetés ugyanis összesen 5 milli­árd forintot különített el szoci­ális célú hozzájárulások támo­gatására. Mindezt Pankucsi Márta, a tárca szóvivője is­mertette szerdán, sajtótájékoz­tatón. A szóvivő a konnány által csütörtökön elfogadott családi pótlékról szóló törvényjavas­lat főbb pontjait is ismertetve közölte: továbbra is alanyi jo­gon jár a támogatás a három- és többgyermekes családok számára, az egy- és kétgyer­mekeseknek azonban csak ab­ban az esetben, ha az egy főre jutó havi nettó jövedelem nem haladja meg a Í9 500 forintot. Ezeknek a családoknak jöve­delemnyilatkozatot kell tenni­ük. Jövedelemváltozás esetén pedig nem kell várni hat hóna­pot arra, hogy módosuljon a családi pótlék összege. A tör­vény várhatóan 1996. január 1-jén lép hatályba és április 1- jén változna a családi pótlék rendszere. A szóvivő hozzátet­te: a gyerekek 80 százaléka ez­után is jogosult lesz a családi pótlékra. HIRDETÉS DUPLÁN JO! Az Opel Hungary örömmel tudatja, hogy záhonyi Opel márkakereskedése, a Csősz Autócentrum november 10-én megnyitja második képviseletét, Nyíregyházán. így a kedves vásárlók mostantól két helyen vehetik igénybe a jól ismert Csősz Autócentrumtól már megszokott, kiemelkedő színvonalú szolgáltatásokat. Horn Gyula magyar kor­mányfő, aki egy hete járt Lon­donban, a brit fél töretlen tá­mogatását nyugtázhatta a NA- TO-belépésre irányuló magyar törekvésekkel kapcsolatban. Horn tárgyalásai után ugyan­akkor elmondta: partnerei — elsősorban is Major miniszter- elnök és Rifkind külügymi­niszter — neki is kifejezetten ajánlották, hogy a közép-euró­pai tagjelöltek maguk is folya­matos párbeszéddel igyekez­zenek mielőbb leszerelni a NATO határainak keleti kiter­jesztésével kapcsolatos orosz aggályokat. Fokkerek a Malévnak Budapest (MTI) — Decem­ber elején várható az első Fok- ker típusú repülőgép érkezése a Malévhoz. Ezt 1996 február­jában, márciusában, illetve jú­niusában újabbak követik. Forgalomba állításuk a jövő év tavaszán már megkezdődhet. Barbay Kálmán, a magyar lé­gitársaság vezérigazgató-he­lyettese elmondta: valamennyi Fokker-gépet bérlik. Az első hármat a Los Angeles-i ILFC- től, a világ legnagyobb repülő­gépkölcsönző cégétől. A ne­gyedik gépet a Malév a hollan­diai gyártó cégtől szeretné köl­csönözni. A jövő év nyarán ér­kező géppel kapcsolatos meg­állapodást várhatóan novem­ber közepén írják alá a Fokker céggel. A vezérigazgató-helyettes kiemelte: a Malév a Fokkerek beszerzésével a Tupóljevek további cseréjét kívánja meg­valósítani. A társaság 1989- ben kezdte flottamegújítási programját. A géppark jelen­leg 6 Boeing 737-200-as, 4 Boeing 737-300-as, 2 Boeing 737-400-as, 2 Boeing 767- 200-as, három TU-134-es és 8 TU-154-es repülőgépből áll. Barbay Kálmán a Tupoljev típusú gépekkel kapcsolatosan megemlítette: szerepüket a menetrend szerinti forgalom­ban fokozatosan átveszik a Boeingek és a Fokkerek. A TU-134-es gépek a jövő év végéig üzemelnek csak. A Tupoljev-154-esekből pedig ötöt szeretnének tartalékként még az ezredforduló elejéig tovább működtetni a Malév­nál. Windows 95 magyarul Budapest (MTI) — A Win­dows 95 számítástechnikai programcsomag magyar válto­zatát november 10-től 0 órától kezdik árusítani az arra kijelölt számítástechnikai szaküzle­tek. Ezt Gönczi András, a Microsoft Magyarország igaz­gatója jelentette be szerdán tartott sajtótájékoztatóján. Az amerikai szoftver világ­cég magyar leányvállalatának első embere a továbbiakban elmondta: rekordidő alatt sike­rült szinkronizálni a Windows 95 angol változatát. Két hónap alatt magyarították a program- rendszert. Magyarországon eddig a Windows 95-ből — azaz a páneurópai változatból — 10 ezres nagyságrendben adtak el. November 10-én azok a magyar vevők, akik hajnali 0-1 óra között vásárol­ják meg a magyar változatot, külön ajándéksorsolásokon vesznek részt. Emellett egy napig minden magyar vevő csaknem féláron juthat hozzá a Windows 95 magyar verziójá­hoz. Peresz első döntései Tel Aviv (MTI) — A Si­mon Peresz vezette ügyve­zető izraeli kormány szer­dán állami bizottságot ne­vezett ki a Jichak Rabin el­len elkövetett merénylet körülményeinek kivizsgá­lására. A kabinet elfogadta a biz­tonsági szolgálat egyik fő­osztályvezetőjének, Gimel- nek a lemondását, és ideig­lenesen felmentette a mun­kavégzés alól e szolgálat néhány középvezetőjét. A kormány jóváhagyta Pe­resznek azt az intézkedését, amely szerint Joszi Beilin gazdasági minisztert, volt külügyminiszter-helyettest a külügyminisztérium egyes égető problémáinak megoldási hatáskörével fel­ruházza. Elfogadták Peresznek azt a javaslatát is, hogy Ehud Barak belügyminisz­ter, volt vezérkari főnök — Simon Peresszel karöltve — legyen felelős a védel­mi minisztérium irányításá­ért. Rudolf Nurejev világhírű balettelőadásokon viselt kosztümjeit bocsátja árverésre a Christie's aukciósház Londonban AP-felvétel Nem üzemzavar volt Budapest (MTI) — Nem üzemzavar okozott fenna­kadást a Paksi Atomerőmű termelésében. Szerda dél­ben a Kossuth Rádióban el­hangzott egy információ, miszerint keddről szerdára virradó éjszaka üzemzavar volt a Paksi Atomerőmű­ben. A rendellenességet tervszerű ellenőrzés során fedték fel 0 óra 10 perckor. Azt észlelte a személyzet, hogy a 2-es blokkban az egyik szabályozó rúd hely­zetjelzője hamis értéket mutat. Ezért az előírás szerint a blokkot leállították, meg­kezdődött a reaktor lehűté­se, hogy az ellenőrzést és az esetleges javítást megcsi­nálhassák. A munkálatok ideje alatt 460 megawattal kevesebbet termel a Paksi Atomerőmű. Paskai László hazatért Esztergom (MTI) — Jó egészségi állapotban szer­dán elhagyhatta a Soproni Állami Szanatóriumot Pas­kai László bíboros, prímás, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye érseke. A magyar katolikus egyházfő szeptember végén infark­tust kapott, s október 16-ig az esztergomi Vaszary Ko­los Kórházban ápolták. Utána került Sopronba, ahol a szanatórium kardio­lógiai rehabilitációs osztá­lyán kezelték. A terápia során semmi­lyen szövődmény nem lé­pett fel, a főpap egészségi állapota a várakozásnak megfelelően javult, míg­nem hazatérhetett. Németh László, a Főegy­házmegyei Hivatal irodai­gazgatója közölte: Paskai László a tervek szerint rövi­desen Rómába utazik. Nyil­vános nagymisét először november 19-én tart Buda­pesten, a Szent István Bazi­lika felszentelésének 90. évfordulója alkalmából. Megkegyelmez... ...Radovan Karadzic bosz­niai szerb vezető David Rohde-nak. az amerikai Christian Science Monitor munkatársának, akit szer- bek november eleje óta tar­tanak fogva. (MTI) Colin Powell... ...tábornok, a vezérkari fő­nökök egyesített bizottsá­gának volt elnöke, a rendkí­vül népszerű, fekete bőrű közéleti személyiség nem kíván indulni a jövő évi el­nökválasztásokon: döntését alapos, több hétig tartó megfontolás után hozta meg. (MTI) A Volkswagen... ...októberben 18,6 száza­lékkal részesedett az euró­pai autóeladásokból, s ezzel már a második egymást kö­vető hónapban javította meg saját rekordját. (Reu­ter) Elfogatási... ...parancsot adtak ki a fran­cia igazságügyi hatóságok egy algériai iszlám fanati­kus, Abdelkader Benuift el­len, akit Franciaországban elkövetett merényletek ki- tervelésével vádolnak. (MTI) A papírforma... ...érvényesült az Egyesült Államokban kedden meg­rendezett helyi választáso­kon: valamelyest a demok­rata párti jelöltek szerepel­tek jobban, de nem olyan mértékben, hogy az ered­mények komoly kihatással lehetnének az országos po­litikai erőviszonyokra. (MTI) NOVEMBER 11-12-ÉN VÁRJA ÖNT AZ ÚJ ! JÖJJÖN EL A VECTRA HÉTVÉGÉRE! OPEL'©­OPEL NYÍRMOBIL CSŐSZ AUTÓCENTRUM 4400 NYÍREGYHÁZA 4625 ZÁHONY Rákóczi út 60. 4-es út mellett a 341. km-nél Tel.: 42/343-555 Tel ./Fax: 45/360-375, 360-384 Fax: 42/311-356

Next

/
Oldalképek
Tartalom