Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-07 / 237. szám

Napkelet • A KM hét végi melléklete 1995. OKTOBER 7., SZOMBAT A vízügyesek nem szeretik sem az egereket, sem a pockokat A folyók törvényszerű feladata, hogy eljussannak a tengerbe. Részévé váljanak egy ősi, tökéle­tes egésznek, amelyben az össze­tevő elemek már csak az igazi, nagy csodát erősítik. Ez a kép jutott eszembe, amikor a Túr partjain sétálgattam a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság szakembereivel. Ok dolgoztak, én a lelkemet pihentettem. Mert mi mást tehet az ember egy ilyen A gát oldalán ősszel a kikerics jelenti az életet idilli tájon, mint a Túr-vidék. A költőt meg­ihlető kis Túr nem is sejtette, most éppen az ő állapotáról, múltjáról, jövőjéről be­szélnek az emberek. A valamikor kristály- vizű patakocska megszámlálhatatlan ka­nyarulatával, bohókás gyermek szeszélyé­vel mosott utat magának a szatmári fekete földben. Vizét egy ideje zöldre festi a cink, ám ő ezzel mit sem törődve zuhog szilajon kis vízeséseket képezve a mederben. Míg a szakemberek a töltések állapotát vizsgál­ták, azon gon­dolkodtam, a két töltés közötti hullámtér milyen nagy, s ez a kis folyócska hogyan lehet képes kitöl­teni ezt áradás­kor. A töltés a vizek gátja, elválasztja és összeköti az embereket a fo­lyóval. Utunk so­rán meglátogat­tuk a gát őreit is. Egyenruhában, tisztelegve várták a vendégeket, hi­szen ezen a na­pon értékelték egész éves mun­kájukat. A vízü­gyesek alaposan szemrevételeztek mindent, az ár- vízvédelmi szer­táraktól a gátőr­házak állapotáig. A szertárakban katonás rendben sorakoztak a fel­tekert zsákok, a fáklyák, a cölöp­verők, lapátok, csákányok. A szi­gorú rend meg­nyugtatta a hoz­záértőket, ám a laikust gondolko­dásra késztette. Ennyire komoly munka ez? Ilyen veszélyes ez az ártatlannak tűnő kis folyó, hogy miatta ez a nagy szigorúság? Á A Túr vidéke a gombászok paradicsoma lehetne... A folyó szelíd nyugalma sok turistát vonz a tavaszi és a nyári hónapokban A szerző felvételei harmatos gyepen, versenyezve a mezei egérrel, ki tud jobb szállást találni magá­nak télire. A víz ügyesek nem szeretik az egereket, sem a pockokat, sem az ürgéket. Alatto­mos lyukfúróknak tartják őket, akik csak arra jók, hogy őket bosszantsák. Egész la­birintust fúrnak a töltésbe, s ezzel gyengí­tik biztonságát. Lehet, hogy az a szegény kis vakond, amit a töltésoldalban kifeküd­ve találtunk éppen azért szégyellte el ma­gát, s véget vetett haszontalan életének, s felfeküdve saját túrására, jobbnak látta fe­lülről szagolni az ibolyát. A Túr vidék a gombászok paradicsoma lehetne, ha felfedeznék maguknak az em­berek. Az őzlábgomba elöregedett ka­lapjával már úgy tűnt, lemondott róla, egyszer ő is valakinek az asztalára kerül­het. A galambgomba is a végét járta, s sér­tődöttségében olyan csípős lett, hogy most is ég a nyelvem, amikor az ízére gondolok. Büszkén hordta azonban a kalapját a cit­romgalóca, amelynek egyetlen falatkája is képes legyőzni az embert. A terepjárók fáradthatatlanul rótták a Túr menti töltéseket. Az őszi ellenőrző be­járás hosszú kilométerei után végállomá­sunkhoz, a kishodosi gátőrházhoz érkez­tünk. A gátőrfeleségek fenséges ebédje, a szatmári emberek vendégszeretete tette fel a koronát a gyönyörű napra. Nekem szép volt, a Felső-Tisza-vidéki Vízügyi Igazga­tóság dolgozóinak munka. Bodnár Gás­pár, Kerti Andor, Radványi Ildikó, Pető Sándor, Kormány Zsigmond —. köszö­nöm. Akárcsak a többi részt vevő szakem­bernek, gátőrnek, gátőrfeleségnek. S ne­ked is kis Tűr! Kívánom, úgy juss el a ten­gerig, hogy megőrizhesd azt, ami vagy! Vidd el a szatmári emberek szeretetét, tisz­taságát, a rád vigyázó szakemberek helyt­állását. Szondi Erika A Tűr is eljut a tengerig A KM VENDÉGE Aki mindenütt otthon van M. Magyar László Vajon meg tudnák-e olvasóink egyszerű­en fogalmazni azt, hogy ki az igazán népszerű ember? Van, akit százak ostro­molnak autogramért, másokat pedig hosszú perceken keresztül vastapssal ün­nepelnek rajongóik vagy politikai híveik. Ugyanakkor élnek közöttünk olyanok is, akik ha elmennek egy-egy szatmári vagy beregi községbe, az ott élők már szinte családtagként üdvözlik őket, mindenütt otthon vannak. Talán mondani sem kell, ez utóbbi je­lenti leginkább a köztiszteletben álló sze­mély megbecsülését, hiszen itt nem üstö­kösszerű fel lángolásról van szó, hanem a hosszú évtizedek kitartó és szorgalmas munkájának eredménye a népszerűség. Ebben az élményben lehet része Csallány Gézának, a Nyírtourist Idegenforgalmi Hivatal egykori igazgatójának, aki ugyan több éve már Egerben él, ám valahány- szdr ellátogat megyénk kisebb-nagyobb falvaiba, ott ugyanolyan szeretettel fo­gadják az emberek, mintha csak tegnap vált volna el tőlük. Az idegenforgalom fejlesztésében és a megyei turizmus fellendítésében kifejtett munkájáért nemcsak a falvakban ven­dégvárással foglalkozók ^ hálásak, ha­nem a szakemberek is. Ezt jelzi, hogy az idén újjáalakult Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Alapítvány a „Szabolcs- __ Szatmár-Bereg megye turiz­musáért” elnevezésű ki­tüntetését első alkalom- J mai Csallány Gézának 1 ítélte oda. i Csallány Géza 19 éven át töltötte be a Nyírtourist vezetői tisztségét. Koráb­ban dolgozott a megyei na­pilapnál újságíróként, aztán múzeológusként is tevé­kenykedett egy rövid ideig. — Bármelyik foglalkozáso­mat nézzü' mindegyi beosztásba! a megy« életével, la­kosságával kerültem kapcso­latba, az embere­kért dol­goztam. A turizmus egy különös „mű­faj”, hiszen az élet minden területével összefügg. A turizmus fejlesztése érdeké­ben mindenből értéket kell csinálnunk, s az itteni élet szellemét és hangulatát kell izvetíteni az idelátogató idegenek- íek. Ez a vidék, ez a nép, ez a sok érték tovább él a kirándulókban, s így lehet naggyá a tájegység. A fő cél az, hogy a megye értékeit minél szélesebb körben meg kell ismertetni és meg kell sze­rettetni. A lényeg az, hogy az idegen ne menjen innen úgy el, hogy a lelkét ne fogtuk volna men. Csallány Géza 1966 februárjában lett a Nyírtou­rist igazgatója, s egészen 1985- ig működött vezetésével az utazási iroda. — Minden munka nehéz, ám ha szeretet­tel csinálja az ember, nem ér­zi a súlyt. Sze­rencsés voltam, mert tulajdon­képpen én hoztam létre az utazási iro­dát, én voltam az első alkalmazottja. Szerettem csinálni azt a munkát, sok szép emlékem kötődik hozzá. Nem csak az irodát vezettem, több társadalmi és szakmai szervezetnek is tagja lettem, így bőven volt mit csinálnom. Mindehhez kellett egy bizonyos megszállottság is. Ezt talán családi vonásként édesapámtól örököltem, aki régészként mindig azt vallotta: maradandót kell alkotni. Ezt az elvet próbáltam meg én is megvalósítani, igaz, egészen más területen. Napjainkban Csallány Géza egy ma­gánvállalkozásban lévő utazási iroda ve­zetője. Az iroda beutaztatással foglalko­zik, főleg lengyel turistákat és német nyelvterületről érkező kirándulókat fo­gad. Eddig csak Heves megyét mutatták meg a vendégeknek, ám a tervek között távolabbi tájak is szerepelnek. így való­színűleg megyénkkel is megismerkedhet­nek majd a külföldiek. Szabad idejében megszállott rejtvény­fejtő. Mint vallja, örömet szerez számára ez az agytréning, s a kikapcsolódás mel­lett a kombinációs képesség is ébren ma­rad. Azt már kevesebben tudják róla, hogy nemcsak fejti a rejtvényeket, ha­nem készíti is. Nevéhez kötődik lapunk gyermek-keresztrejtvényének (Törd a fe­jed) szerkesztése is. Ennek a keresztrejt­vénynek a készítése szinte már a részévé vált, hiszen 1959 óta minden héten ő ál­lítja össze. kölesei gátőr­házban én a gátőrné asz- szony frissen sült diós ka­lácsát részesí­tettem előny­ben, míg kí­sérőim a töl­téskaszálás fontosságáról diskuráltak. Nekem job­ban tetszene a bozótos, vadvirággal benőtt töltés, ám a hozzáértők szerint ez veszélyes lehet árvíz esetén. Őket a gát stabilitása érdekelte, én pedig szántam a vadrózsákat, amelyeket gyökerestől téptek ki a földből. Ügyes gépek kaszáltak a sonkádi tölté­sen. Nem volt szívbajos a gátőr, mert a ré­zsün már éppen feldőlni készülő kis gépé­vel katonás rendeket vágott. Sok ilyen gépre lenne szükség, no meg sok-sok pénz­re a vízügynek, hogy valóban biztonság­ban érezhessék magukat a folyó mellett élő emberek. Pénz, pénz, pénz! Az emberi jószándék és akarat mellé ez hiányzik. Hogy a parlament előtt fenségesen áramló Dunától messzebbre is lássanak vezetőink, a Tiszáig, a Szamosig, a Túrig. A töltésko­ronákat meg kell erősíteni, s ez drága, mert a földet, sódert szállító teherautó saj­nos nem üzemel a Túr vízével. A zsilipek nagy része is elöregszik lassan, s csak a szentlélek és a karbantartó szorgalmas ke­zek védi őket az enyészettől. A természet bőkezűen mérte csodáit a Túr partján, mintha kárpótolni akarta volna az itt élő embereket, a távolság mi­atti hátrányokért. Az őszbe csavarodó me­derszéli növényzet színeinek megfestése feladná a leckét a legnagyobb művésznek is. Még a nyárra emlékeztet a haragoszöld falevél, ám mellette vöröslőén integet a bokor, a vadrózsa bogyói pedig már az ősz közeledtét jelzik. A Túr-töltés diófái, a sok árvizet látott bölcs öregek téli álomra készülődnek, megszabadulva termésüktől. A koppanó szemekben azonban ott szunnyad a tavasz ígérete. Csak az őszi ki­kericsek fütyülnek az egyre zimankósabb szélre, a csapkodó hűvös esőre. Kecses szárukon csodálatos rózsaszínű virágok hirdetik a csakazértis szépséget. A gát ol­dalán ők jelentik az életet. Szirmukon még el-elsütkérezik egy fáradt pillangó, s mene­dékül szolgálnak az eltévedt méhecskék­nek is. Furcsr ----~-J------­A szerző felvéte üsallány Géza

Next

/
  • Elrendezés
  • Igazítás
  • Forgatás
Oldalképek
Tartalom