Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-21 / 249. szám
A romantikus regények, amelyek egyetlen kö- zép-kelet-euró- pai ember életéből sem maradhatnak ki, nagy pátosszal írnak a forradalomról. Minden kamasz álmodozik arról, hogy résztvevője lehet sorsfordító eseményeknek. Gavroche lehet, még akkor is, ha ez önfeláldozással jár. Persze később kiderül, hogy mindez nem más, mint az énazonosság keresésének az útja, amely azonban egész életre szólóan beépül a személyiségbe. De csak kevés embernek van olyan szerencséje, hogy az álmokat megélheti a valóságban is. A történelem — szerencsére — nem kínálja minden nemzedéknek a rendkívüli tetteket. A legtöbb ember élete a hétköznapok olykor nagyon unalmasnak tűnő épít- getésével telik. Az én nemzedékemnek — kevés kivételtől eltekintve — úgyszólván semmilyen emléke nincsen ötvenhattal kapcsolatban. A tanyavilág, ahol akkoriban éltem, minden eseményt megszűrt, amíg magához eresztett. A petróleumlámpa drága fényénél a Kincses kalendáriumban lehetett lapozni, újságról nincsenek emlékeim. Talán tízéves voltam, amikor a kezembe került egy fehér könyv, amelyben felakasztott, felkoncolt embereket láttam. Tragikus pillanatokat, amelyeket gyermeki képzeletem felnagyított, tovább színezett. Az „ellenforradalom” áldozatait mutatta be, a híressé vált fotókat, amelyek bejárták a világsajtót. Ezzel a viszonnyal indultam a gondolkodó, töprengő kamasz éveknek. Harminc éven át ezt a fehér-fekete képei kaptam, kaptuk 1956-ról. A rendszerváltozással megnyíltak a zsilipek, megjelentek az új információk. Megtudhattuk, amit eddig elzárt előlünk az előző hatalom. S lehet-e véletlen, hogy ezek teljes mértékben az ellentétei voltak a korábbiaknak? Az ellenségekből hősök lettek és fordítva. Akinek nem voltak személyes tapasztalatai, vagy másképpen szólva, „történelmi alulnézetből” nézte az akkori éveket, bizonytalanul forgatta a fejét. Hol van az igazság? Sőt, egyáltalán lehet-e beszélni igazságról, amikor ennek az eldöntése mindig a győztes privilégiuma? Nehéz dolog a történelmi távlattal nem rendelkező embernek eligazodni az események között. Nemcsak azért, mert az elmúlt években egy-egy gazdasági sikert is történelminek aposztrofáltak, hanem azért is, mert az események megítélésében minden esetben az érdekek jelennek meg. Mi hát a teendő? Valószínűleg többet kellene bízni az „egyszerű” földi baladóra. Gazdag és sokoldalú információkat eljuttatni hozzá, s rábízni: döntsön személyes indítékai, hajlamai és gondolkodása alapján. Tisztelni kellene a személyiségét, amely lehet más, mint ami egy adott időszakban „illendő”, de az övé, s nem szükséges a máséval kötelező módon azonosulnia. Nagy István Attila Pátosz nélkül a forradalomról Kerekasztal-beszélgetés magyar-történelem szakos főiskolai hallgatókkal A magyar nép történetének legértékesebb, legfényesebb korszakai közé tartoznak a forradalmak. Mi is a forradalom? Mi a célja? Milyen feltételek kellenek ahhoz, hogy egy forradalom sikeres legyen? Kikből lesznek ál dozatai? Van nak-e vámsze dői? Ilyen kér désekről beszélgettünk magyar-történelem szakos harmadéves főiskolai hall- g a t ó k k a 1, olyan fiatalokkal, akik nem élték meg 1956-ot, éppen ezért akik pátosz nélkül képesek beszélni a forrada- I lomról. I □ Mit ta- ' n u11 a k 1 1956-ról, a forradalomról? Molnár Ákos: Amikor én középiskolába jártam, vagy még azelőtt az általános iskolába, akkor még nem volt divat ’56-ot tanítani, mi még nem tanultunk róla. Mostanában kezdődött, ahogy néztem a húgomnak a negyedikes történelemkönyvét, abban már egész tisztességesen foglalkoznak 1956-tal. Itt a főiskolán pedig még nem került rá sor, nagyon kíváncsi leszek rá, hogy jövőre, negyedikben hogyan fogják ezt tanítani. Általában pedig a forradalom az, amiről később dekralálják, hogy az volt. □ Valami előzménye csak van, valamiért kezdődnek a forradalmak? Vidéki Péter: Valamiféle minőségi változást jelent a forradalom, ennek a mennyiségi mutatói nagyon változóak. Tehát, hogy éppen egy valamiféle tömegelégedetfl*' Az események nagy része nem is forradalom, hanem egyszerű puccs, vagy egv hatalmi váltás, yy lenség, vagy kisebb erők váltják ki ezt a változást. Többféle forradalom van. A forradalomnak bélyegzett események nagy része nem is forradalom, hanem egyszerű puccs, vagy egy hatalmi váltás. Sok ilyen puccsszerű forradalom van, például az 1919-es. Az 1918-as polgári demokratikus forradalom egyértelműen hatalmas tömegeket megmozgató forradalom, igazi tömegmegmozdulás volt, ami általános elégedetlenségből fakadt. Ilyen az 1848-as forradalom, az 1918-as és az 1956-os forradalom, ami az akkori berendezkedéssel szembeni megmozdulás volt. Mi a gimnázium negyedik osztályában fakultációs tárgyként tanultuk az ’56-os forradalmat, bár nem volt kötelező tanítani. Felvételin nem is volt téma, de az akkori környezetemben ez igen gyakori téma volt 1988-89-ben is. Ott voltam Nagy Imre temetésén és akkor nagyon lelkesen éltem meg 1956-ot. Akkor Nagy Imréhez kötötték ’56-ot, a forradalomnak a kezdeti szakaszát emelték ki, tehát ez a demokratikus szocializmusért küzdők forradalma volt, utáná következett be a jobbratolódás. Nagyon érdekes, hogy mostanáig mennyire változott meg az ’56- os kép. A politikai áramlatok a maguk képére formálták. □ Ma minek nevezhetjük '56-ot, ha tartalma ennyire megváltozott? V. P.: Forradalomnak és szabadságharcnak. Csak egy baloldali ember jobban hangsúlyozza azt, hogy akkoriban az eredeti szocialista és demokratikus értékekért küzdöttek, egy jobboldali beállítottságú pedig a nemzeti vonulatát, vagy a szabadság- harc jellegét hangsúlyozza erőteljesebben. Utólag azt lehet mondani, hogy voltak benne szélsőséges és rendkívül radikális elemek. □ Ha az iskolában nem tanultak 1956- ról, otthon mit hallottak róla? Szarka Edina: Otthon nem nagyon hallottam erről, viszont szerintem nagyon szomorúan hallanák azok akik részt vettek benne, hogy a mai fiataloknak egyáltalán nem jelent ugyanolyan nagy ünnepet, mint mondjuk az 1848/49-es szabadságharc. A mi szívünkhöz nem áll annyira közel 1956. □ Nem lehetséges, hogy ötven év múlva az akkori fiatalok szívéhez épp olyan közel áll? Sz. E.: Nekem úgy tűnik, mintha csak azoknak lenne fontos, akik akkoriban részt vettek benne. Az is igaz, hogy egyesek kisajátítják ezt az ünnepet, s ez nem teszi szimpatikussá. □ Önökből történelemtanárok lesznek, akiknek valamit erről majd tanítani kell. Mi lesz az? Amit előír a nemzeti alaptan- terv, amit itt tanultak, vagy egymástól hallottak, netán azt, amilyen a helyi polgár- mester pártállása? fp? A ’80-as évek végén nagyobbak voltak a lehetőségek, mint a mostani években, yy M. Á.: Az ember olvas róla és kialakul majd a véleménye. Nem vagyok még tisztában azzal, hogy mennyi szerepe lesz majd ebben az alaptantervnek, de ha gyökeresen nem ellentétes vele az én véleményem, akkor én azt taníthatom. Ha pedig ellentétes, akkor is elmondhatom, hogy nekem más a véleményem róla. Sz. E.: Mivel ilyen friss forradalmak esetében annyira nagy a szubjektív beállítottság, inkább a tényszerűségre kell helyezni a hangsúlyt. V. P.: 1956 szerepel az Alkotmányban is. Ez azt jelenti, hogy van egy olyan értékrend, amitől nem lehet eltérni. Az, hogy M. Á.: Egyáltalán nem kophatott meg, inkább azt mondanám, nem alakult még ki. Meg amikor egy ünnep állami ünneppé válik, nincs többé az az erő, ami addig mögötte volt. Aztán nem vonulnak ki az úttörőcsapatok, már nem lehet megmondani, hogy a főiskolások vonuljanak ki a Kossuth térre és ott lengessék a zászlóikat, mert nincs meg az a hatalom, ami ezt a vezénylést elvégezhetné. Viszont ott van az unalom, az unalmas beszédek és az embert miért is vonzaná ez?. □ Önök szerint mivel lehetne vonzani az ünneplésre a fiatalokat? M. Á.: Nem tudom mennyire van értelme a tömegdemonstrációknak ilyen esetben. Én jobban szeretem a csendes ünnepeket, mert ezeknek a nagy tömegünnepélyeknek mindig van valami hamis íze. V. P.: Amióta ’56 állami ünnep lett, mitől lenne érdekes? Itt van 1848. Az egyetemisták ehhez kötődtek mindig, s amikor bajban voltak azok az értékek, amiket nem akartak veszni hagyni, akkor mindig előszedték 1848-at. És méginkább ilyen lesz 1956 is. ez forradalom volt és szabadságharc, és hogy meg lehet határozni: ott kik, milyen értékeket képviseltek. Ezt egyértelműen lehet tanítani és nemigen lehet attól lényegesen eltérni. Az értékelésben már igen, de azért ’56 demokráciánk egyik legitimált ünnepe. Tehát 1848, 1918, 1956 legitimálják ezt a rendszert. Ézeket nem lehet ellenforradalomként tanítani. □ A márciusi ifjak lánglelkű forradalmárok voltak, most meg azt látjuk, hogy az ünnepségeken nincs fiatal. 1 Mi ennek az I okai I V. P.: Én á nosztalgiával 1 gondolok a ’80-as évek M utolsó éveiig re. A Kádárul rendszer kJ utolsó évei sá sokkal job- bak és izgalmasabbak voltak számomra és nagyobbak voltak a lehetőségek, mint a mostani években. Ez egy teljesítménycentrikus, rendkívül tervorientált világ, ahol nap mint nap teljesíteni kell és aki erre nem képes,, az az egészből kiesik és másfajta kötődésekhez keres támpontokat. Ilyen a skinhedmozgalom, ahová sokan azért csatlakoznak, mert valahova tartozni akarnak. M. Á.: Azokban az ünnepségekben megvolt a hatalommal való szembenállás édes érzése. Most kimegy az ember az ünnepségre és azt látja, hogy beszél a polgármester, beszél a nőszövetség, meg a hobbikertészek kisszövetségének az elnöke. Ok nagyon jól érzik magukat, jól szórakoznak, de nekem semmi újat nem mondanak. □ Ebből a beszélgetésből akkor azt szűrhetjük le, hogy megkopott ’56 fénye mielőtt igazán fénylett volna? Balogh József AKTUÁLIS INTERJÚNK Szarka Edina Harasztosi Pál felvételei Vidéki Peter Molnár Ákos MAGÁNVÉLEMÉNY Győztesek ..................................................-..... Amikor egy ünnep állami ünneppé válik, nincs többé az az erő, ami addig _______mögötte volt, yy
