Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)

1995-10-19 / 247. szám

1995. október 19., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Célzottabban segíteni Legfontosabb az egységes államháztartási, finanszírozási rendszer létrehozása Budapest (MTI) — Azt gon­dolom, hogy a szociális érzé­kenység erősítése összefér az egyensúlyi költségvetéssel. A jelenlegi szociális ellátórend­szer számos ponton egyáltalán nem veszi figyelembe a rászo­rultságot. Ha figyelembe ven­né, kevesebb pénzből célzot­tabban lehetne a rászorultakon segíteni — jelentette ki Bok­ros Lajos pénzügyminiszter újságírók kérdéseire válaszol­va azután, hogy az MSZP szerdai frakcióülésén tájékoz­tatást adott az államháztartási reformtervekről. A pénzügy- miniszter egyébiránt ügy látja, hogy a megszorító intézkedé­sek meghozatala során eddig is figyelembe vették a társada­lom tűrőképességét, talán csak a politikusok tűrőképességét kellene jobban szem előtt tar­taniuk. A pénzügyminiszter reflek­Kávéház Péntekenként ismét kávé­házi programot kínál a ki­kapcsolódni kívánóknak a nyíregyházi Városi Műve­lődési Központ. Az Új Ze- nithből alakult 202 M. Klubban először október 20-án 21 órától tartanak összejövetelt, melyre a szervezők várják a régi — magyar és külföldi — slá­gerek rajongóit, a rock and roll party kedvelőit, a nosztalgiamuzsika szerel­meseit. A kellemes időtöl­tés zenei feltételeiről — ha kell, hajnalig — Farkas Ti­bor „Schulet” gondosko­dik. Fórum Aktuális városfejlesztési kérdésekről, a Metropol Üzletház körüli bonyodal­makról kérdezhetnek azok, akik az MSZP nyíregyházi szervezete szokásos pén­teki fórumán részt vesz­nek. A délután 4 órákor kezdődő rendezvényen, kötetlen beszélgetésen ezúttal Giba Tamás alpol­gármester lesz a vendég, aki nemcsak szakterületé­ről és feladatairól tájékoz­tatja az érdeklődőket, de válaszol a jelenlévők kér­déseire is. Szoboravatás Névadójuk emléke és munkássága előtt tiszteleg­ve, szobrot avarnak októ­ber 20-án a nyíregyházi Apáczai Csere János Gya­korló Általános Iskolában. A kiváló magyar pedagó­gust megörökítő szabadtéri alkotást Balogh Géza szobrászművész készítette. A rövid műsorral egybekö­tött rendezvény délelőtt fél tízkor kezdődik. Forró nyomon Meghalt a gombamérge­zett lány is. Mint arról hírt adtunk, egy asszony az ok­tóber 7-én Nagyecsed ha­tárában szedett gombát megfőzte, s abból a lányá­val együtt evett. Még az­nap este rosszul lettek, de az orvosnak csak másnap reggel szóltak. A doktor a mátészalkai kórházba szál­líttatta őket, majd onnan a nyíregyházi kórházba ke­rültek. Ott az anya október 13-án meghalt. Nem sok­kal később a lánya is életét veszítette. tált azokra a szocialista körök­ből elhangzott véleményekre is, amelyek szerint a szigorító csomag miatt újra kellene gon­dolni a kormányprogramot. Bokros ez ügyben úgy nyilat­kozott: mindig jó, ha újragon­dolunk egy kormányprogra­mot. Különösen akkor érde­mes meggondolni, hogy mi­lyen irányba menjünk, ha a programból kevés dolog telje­sül. A szerdai frakcióülésről szólva Bokros Lajos egyetér­tett a szocialista képviselők azon bírálataival, amelyek hiá­nyolták az államháztartás al­rendszereinek reformjára ki­dolgozott programokat. Jelez­te: a programok nem azért ma­radtak el, mert a pénzügyi tár­ca nem törekedett azok kidol­gozására. A késlekedésnek részben az az oka, hogy e té­mákban egyelőre késhegyig Budapest (ISB - D. ZS.) — A Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövet­sége (MOSZ) Elnöksége meg­tárgyalta a termőföldről szóló, valamint az agrárrendtartási törvény módosítási javaslatait. Ezek szerint a legfontosabb el­várásaik a törvényekkel kap­csolatban, hogy segítsék elő a gazdálkodók biztonságának és a termelés kiszámíthatóságá­nak erősödését. Az elnökség tagjai megálla­podtak abban, hogy a földtör­vény módosításakor a követ­kező álláspontot képviselik. A földtulajdon felső határának eltörlését—jelenleg 300 hek­Budapest (ISB - D. ZS.) — Magyarország öt évre 425 mil­lió ECU-t kap a PHARE se­gélykeretből — jelentették be szerdán a Segélykoordinációs Tárcaközi Bizottság ülésén. Az 1995-től 1999-ig terjedő időszakot felölelő program fő­ként az infrastruktúra és a gaz­daság fejlesztését szolgálja. Az öt évre rendelkezésünkre Nyíregyháza (KM) — Az Isa­ak Datasvili-ügyben a bíróság előtt tett tanúvallomásában a rabbi az alábbiakat mondta el: hajnali 4 óra körül csöngették fel kaputelefonon, de nem en­gedte be a korai vendéget, csak egy órával később, ami­kor az újra jelentkezett. Meg­nézte az útlevelét, látta, hogy izraeli állampolgár, s hallotta, kitűnően beszél ivritül. Lát­szott rajta, igen zaklatott álla­potban van, éhes, szomjas, s azt mondta: gyilkosság. (A rabbi a rendőrségi vallomásá­ban ezt még úgy mondta: „gyilkosságot követtem , el”. Most azonban, hivatkozva az idő múlására, illetve az ivrit kifejezés többértelműségére, a vádlott szavaira már úgy emlé­kezett, mintha azt mondta vol­na: „gyilkosság történt”.) Datasvili segítséget kért, de ő azt tanácsolta, értesítsék a rendőrséget. Míg Datasvili kint várakozott a kapu előtt, s ő telefonon hívta a rendőröket, egy arra tartó rendőrjárőr iga­zoltatta a férfit, s mivel bűn- cselekmény elkövetésének alapos gyanúja miatt körözést menő politikai viták folynak, s nincs például eldöntve, hogy miben rejlik az egészségügyi reform, a nyugdíjreform vagy a felsőoktatási reform. Remél­te továbbá, a bírálatok a mi­nisztertársakat arra fogják ösz­tönözni, hogy felgyorsítsák a saját tárcájukon belül a tervek kidolgozását. Az államháztartási reform legfontosabb céljának a pénz­ügyminiszter az egységes ál­lamháztartási, nyilvántartási, finanszírozási, ellenőrzési és információs szolgáltatási rendszer létrehozását nevezte, s annak elkerülését, hogy az egyes költségvetési intézmé­nyek úgymond saját kis költ­ségvetést valósítsanak meg, amelynek ellenőrzésére nincs módja az Országgyűlésnek. Ennek alapján a kormányzat szűkíteni kívánja a különböző költségvetési átcsoportosítási tár vagy 6 ezer aranykorona — nem tartják lényegesnek, de ha a kormány kezdeményezi, nem emelnek kifogást ellene. Ugyanígy vélekednek a bérbe vehető terület nagyságát ille­tően is. Nevezetesen: nem tart­ják fontosnak a 300 hektár, il­letve a 6 ezer aranykorona ma­ximálásának megváltoztatását, de ha a kormány ezt javasolja, az érdekképviselet beleegye­zését adja. A tulajdonjog kér­désében viszont azt javasolja a MOSZ Elnöksége, a törvény tegye lehetővé a szövetkeze­teknek, hogy termőföldet sze­rezzenek. A külföldiek tulaj­donszerzésével kapcsolatosan bocsátandó összeg az ígére­tektől ugyan elmarad — az Európai Bizottság (EB) forrá­sainak csökkenése miatt —, de a lehetőségek idő közben még bővíthetők. Annál is inkább, mert a középtávú programon kívül az EB bizonyos összege­ket elkülönített új infrastruktu­rális beruházásokra. Az elma­radott térségek felzárkóztatása adtak ki ellene, beültették az autóba. Datasvili a rendőrau­tóból még sírva kérte a rabbit, hogy értesítse az izraeli kon­zulátust. A tanúvallomás ellenére a vádlott a tegnapi tárgyaláson tagadta, hogy beszélt volna a rabbival a hitközségben. Mindössze annyit ismert be, valóban kérte az autóból a se­gítségét. Bujkálását most azzal magyarázta, hogy őt 1994. február 19-én kiutasították egy évre Magyarországról, s barát­ja halála miatt nem akart bajba keveredni. Vádlott és védője egyébként a sértett, Chikwas- vili Mordechay halálát vélet­len balesetként kívánja beállí­tani. Ehhez képest érdekes volt a szakértők véleménye. A fegy­verszakértő szerint ugyanis a gyilkos fegyver egy Zbrojov- ka típusú, cseh gyártmányú pisztoly, amely jóval nehezeb­ben süthető el, mint más típu­sok. Ha valaki az ujja körül forgatva játszik vele, attól nem sülhet el, az elsütőbillentyűbe ugyanis szinte „bele kell ka­paszkodni”. Az áldozatot 70­lehetőségeket. Fontosnak tart­ja továbbá a decentralizált ál­lami pénzalapok számának csökkentését, a kincstári fi­nanszírozás kiépítését, a költ­ségvetés szerkezetének meg­változtatását és az államház­tartási alrendszerek közötti kapcsolatok tisztázását. Szükségesnek látják az úgy­nevezett gördülő tervezés be­vezetését, vagyis azt, hogy egy adott számszaki év előterjesz­tésekor az azt követő évek ki­látásairól is számot adjanak. A készülő új táppénzjavas­lattal kapcsolatban Bokros La­jos csupán annyit mondott: egy bizonyos idő eltelte után megosztanák a terhet a mun­kaadó és a tb-pénztár között. Az osztozkodási technikák ré­vén összességében ugyanúgy pénzüknél lesznek, mint a 25 napos táppénz esetében ter­vezték. azt az álláspontot képviselik, hogy — bár hosszú távon nyil­ván nem lehet tartani a jelenle­gi tilalmat — a magyar tulaj­donosokat azonban védeni kell velük szemben. Például úgy, hogy az állam elővásárlá­si jogot ad a hazai befektetők­nek, vagy úgy, hogy a föld árát a külföldi árak szintjére eme­lik. A haszonbérleti szerződé­sekkel kapcsolatban a határo­zott idő eltörlését kezdemé­nyezi a MOSZ, viszont a gaz­dálkodás stabilitása és a bérlők érdekeinek védelme miatt leg­alább 5 éves bérleti idő meg­határozását tartja szükséges­nek. nélkül az ország nem lehet tagja az európai integrációnak. Ezért egy 45 millió ECU-s összegű keretet máris elkülö­nített a bizottság az északi ré­gió munkaerő-gazdálkodási programjának elkészítésére. A programban érintett megyék: Borsod-Abaúj-Zemplén, Sza- bolcs-Szatmár-Bereg és Nóg- rád. 80 centi távolságról érhette a lövés, ingén nem találtak lő­pornyomokat. A vegyészszakértő azonban szakvéleményében kifejtette: a pulóver és az ing kirázása után azonosítható lőporszem­cséket találtak, ami vagy köze­li lövésből származhat — azaz akár véletlen balesetből is —, vagy abból, hogy a test belee­sett a lőporba. Áz orvosszak­értő ellenben a fegyverszakér­tővel értett egyet: a boncolás során fel sem merült az önke- zűség lehetősége, hisz a golyó merőlegesen hatolt a testbe, s a bemeneti nyílás körül nem ta­láltak lőporszemcséket, ami azt igazolja, hogy távolról, legalább 70 centiméterről kel­lett a lövést leadni. Teljesen életszerűden, hogy valaki ilyen távolságra nyújtsa ki a karját, fordítsa magával éppen szembe a pisztolyt, s erősen húzza meg a ravaszt—miköz­ben épp játszik a fegyverrel, vagyis forgatja ujja körül a veszélyes szerszámot. Az ügy tárgyalása december 13-án további tanúk meghall­gatásával folytatódik. Védeni a hazai termelőt Phare-segély Szabolcsnak Baleset vagy emberölés? Ivritül a gyilkosság szó többértelmű • Folytatás decemberben Langyos vízben Marik Sándor-» j agyon sokszor ke­l\/ riilt már szinte elér- 1 V hető közelségbe az M3-as autópálya megyén­kén áthaladó szakaszának építése, de végül is az álta­lános ígérgetéseken kívül konkrétan mégsem akar tör­ténni semmi. Szinte megdöb­bentő, hogy húsz esztendő sem volt elég arra, hogy leg­alább az út vonalvezetését eldöntsék a szakemberek. Talán csak az égiek tudnák megmondani, hány száz mil­liót emésztett fel a sokféle ta­nulmány- és lobbyterv, hogy eljussunk idáig. Úgy tűnik, mindegy, hogy pártállami vagy bármilyen színű koalíciós kormány működik éppen, ez ügyben a szaktárcánál (valami átok miatt?) nem jutnak túl az általánosságokon. Holott — ha maguktól nem, akkor három megye szinte állan­dóan (e héten is) interpellá­ló, lobbyzó képviselőitől — tudhatnák: üres beszéd a sokszorosan hátrányos helyzetben lévő északkelet­magyarországi régió fej­lesztéséről szónokolni, ha még a színvonalas megkö­zelítés lehetősége sincs meg. Sok jó szándékú befek­tető vitte már el a pénzét máshová, hiszen nem elég, hogy Szabolcs, Borsod messze van, azt már vég­képp nem vállalják, hogy önkénnél, nyolcvannal ko­cogjanak a keskeny, bal­esetveszélyes utakon. Nekik az idő—pénz. Nálunk meg, úgy látszik, ez nem számítr amióta vitatkozgatnak, két- háromszorosára nőtt a ter­vezett M3-as autópálya épí­tési költsége. Mindez azért jutott eszembe, mert az MTI napi hírei között azt olvastam: „Szlovéniában teljes gőzzel folyik a kelet-nyugati és az észak-déli autópálya-háló­zat, az úgynevezett szlovén kereszt építése, melyben el­sőbbséget adnak a kelet­nyugati, Köper kikötőjétől induló, s Szlovéniát Ma­gyarország felé hosszában átszelő autópálya építésé­nek. A tervek szerint már 1999-től autópálya köti össze a magyar határt Alsó- lendvától (Lendava) az Ad­riai-tengerrel. Magyaror­szágtól eltérően Szlovéniá­ban alapvetően nem külföl­di hitelekből, hanem 70 szá­zalékban saját erőből, az ott is létező útalapba befo­lyó pénzből finanszírozzák az autópálya-beruházást, 2004-ig mintegy 600 kilo­méternyit.” Más. A Közép-európai Kezdeményezés (KEK) egyik kiemelt terve, amely szerepel a transzeurópai hálózatokról összeállított Fehér Könyvben is, az úgy­nevezett Trieszt-Buda- pest-Kijev folyosó (kombi­nált közúti és vasúti) útvo­nal megvalósítása (persze lehet, hogy Kelet-Magyar- országon majd megszakad egy kicsit az autópálya, de legalább vasút van...). Egy harmadik, nem régi hír: az Európai Unió 42 millió dollárt utalt ki Len­gyelországnak autósztrá­dák építésére a Phare prog­ram keretében. (Lengyelor­szág az elkövetkező másfél évtizedben 2600 kilométer­nyi autópályát akar építeni nyolcmilliárd dollár érték­ben.) Lehetne tovább folytatni a hírmustrát szlovák és uk­rán tervekkel, építkezések­kel, de hovatovább arra a következtetésre jutathat­nánk, hogy a jó főutakat környezetünkben mindenütt dobogós helyre teszik, mi több: megérjük, másoknak fontosabb lesz a magyar ke­let-nyugati, észak-déli au­tópálya, mint a magyar ille­tékeseknek. Akik tanul­mányt tanulmányra hal­moznak, ezer százalékig be akarják biztosítani magu­kat (jelenlegi) forgalmi adatokkal, erőtlenül szer- vezgetik az autópályaépítő konzorciumokat. Persze azért a mi útalapunkat is si­kerül elkölteni. Közben az ország távolabbi észak-ke­leti régiói sorvadoznak. / ó lenne, ha valami fő­ember kicsit megmoz­gatná végre a mi lan­gyos vízben pancsikáló útfe- lelőseinket: nézzenek már szét a környéken és csinálja­nak már valamit ígérgetésen kívül is. Mielőtt megérnénk, hogy az élet csak úgy, egy­szerűen elszáguld mellet­tünk. Hatszázötven palesztin utassal Larnaca kikötőjében kénytelen vesztegelni a Countess M nevű ciprusi ha­jó, mert a szír hatóságok szerdán megtagadták a be­lépési engedélyt a palesztinoktól AP-felvétel Holttest a Szamosban A tűzoltók emelték ki a folyóból Nyíregyháza (KM) — Szamos-híd közelében. A Szerdán a déli órákban rí- kivonult tűzoltók egy női asztották a tűzoltókat egy holttestet találtak. A rend­hulla felkutatásához és ki- őrség az információt nem vételéhez a tunyogmatolcsi erősítette meg.

Next

/
Oldalképek
Tartalom