Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-16 / 244. szám
1995. október 16., hétfő HÁTTÉR Kelet-Magyarország 3 A gyermek- és az ifjúkori bűnözés Iskolaigazgatók tanácskozása a bűnmegelőzésről • Fontos a felvilágosítás Cselényi György Tiszatelek (KM) — Az ifjúságvédelemről és a bűnmegelőzésről hangzott el előadás a 21 általános iskola munkáját segítő Rétközi Iskolaszövetség Tiszateleken megtartott tanácskozásán. A pedagógusok minden lehetséges eszközt megragadnak annak érdekében, hogy a problémakörhöz értő szakemberekkel konzultáljanak arról: a gyermek- és ifjúsági bűnözés csökkentése érdekében mit tehetnének. A rendezvény szünetében néhány résztvevővel arról beszélgettünk, a helyzetet miként látják, s a teendőket illetően van-e ötletük? Pusztai József, az ibrányi általános iskola igazgatója, a szövetség elnöke: — Az iskola, a pedagógusok és mások erőfeszítései ellenére meglehetősen sok a helyét nem lelő, a sodródó, csavargó gyerek — mondta. — Nagy a veszélye a bűnözővé válásuknak. Az érintett szervekkel és a problémakör avatott szakértőivel igyekszünk párbeszédet teremteni, s a gondok mérséklődéséért cselekedni. Gyermekvédelem — Ibrányban viszonylag kedvező a helyzet, kirívó bűncselekmény nem történt — folytatta Pusztai József.—Ez a jól működő rendőrőrsnek is köszönhető. Viszont a munka- nélküliség, az emberek anyagi nehézségei a gyermeknevelésben is éreztetik kedvezőtlen hatásukat. Kiss Gyula, a besztercei általános iskola igazgatója: — Beszterecen korábban több gond volt, iskolás gyerekek betörést is követtek el. A tantestület töprengett, mit tehetne? Az ifjúságvédelemi teendők nagy részét egy nagyon agilis tanítónő, Pócsik Mária végzi. Az osztályfőnökök segítségével próbáljuk feltérképezni azokat a tanulókat, akikkel gondok lehetnek. Felvesszük a kapcsolatot a szülőkkel, s ha szükséges az ön- kormányzattól is támogatást Pusztai József Kiss Gyula Kovács Csaba kérünk. Mindezek eredményei máris megmutatkoznak. Például volt rá eset, hogy a segélyt a rászoruló gyerek természetben kapta meg, hogy a pénzt a szülei ne ihassák el. A kollégáimmal együtt én is úgy vélem, az iskolákban a gyermekvédelmi munkát erősíteni kellene. Kovács Csaba, a nyírturai általános iskola igazgatója: — Az eredményesebb bűn- megelőzéshez a törvényeket sem ártana módosítani. Konkrétan arra gondolok, hogy az iskolának nincs igazán módja befolyásolni azt, hogy a tanulói hol s mivel töltik szabad idejüket Gyakran hiába beszélünk, a gyerek akkor is ott lesz a diszkóban, az italboltban. Meggyőződésem: a pedagógus a leadott órák után nem szaladhat rögtön haza, hiszen a tanárra a diákok tanórákon kívüli idejének hasznos eltöltésében is fontos szerep hárul. Kíváncsi lennék rá: azokban az iskolákban, ahol a gyerekek szabadidős programjának szervezésére nagy gondot fordítanak, miként alakul a fegyelem, mennyi a bűnözés határán tébláboló tanuló. Persze a pedagógusokat úgy meg kellene fizetni, hogy a megélhetésükhöz az oktatáson-nevelé- sen kívül ne kelljen mással foglalkozniuk. Szerencsés helyzet Munkácsiné Kolozsi Katalin, a buji általános iskola igazgatója: — Bujon viszonylag szerencsésnek érezhetjük magunkat — említette. — Egy-két családdal van csak gond. Javaslom, hogy az ifjúságvédelmi felelősök találkozzanak rendszeresen és a rendőrségtől és más illetékes szervtől kapjanak több segítséget a munkájukhoz. Örömmel mondom, mi, Bujon LSD-bélyegeket még csak nem is láttunk. Azt is sikerült elérnünk, hogy az iskolákba járó túlkoros fiatalok is tartsák be a házirendet. Nemhogy az oktatási intézményben, de még hazafelé menet sem dohányoznak. Ennek elérésében a pedagógusoknak a szülők is jó partnereinek bizonyultak. Jó kapcsolat Szabó József, a sényői általános iskola igazgatója: — Az elmúlt tanévben két gyerekkel sok bajunk volt — szólt. — Fegyelmi tárgyalást is kénytelenek voltunk tartani, amit a jegyző vezetett le. Érdekes, hogy ezekkel a tanulókkal kisebb korukban nem volt gond. Miután nyolcadikosok lettek, igazán hatékony intézkedéseket már nem hozhattunk velük szemben. — Az idén eddig zökkenő- mentesen ment minden, a kisebb fegyelmezetlenségre is odafigyelünk. Ezt kívánja a hozzánk járó 160 gyerek és azok szüleinek érdeke is. A munkánkat a körzeti megbízott is segíti. A szülők és a nevelők között jó a kapcsolat. Mivel a feleségem óvónő, így a szülők, illetve a családok helyzetét a gyerek kicsi korától nyomon követhetjük. Ez hasznos, csakúgy, mint az, hogy számos gyerek nagyszüleit is tanítottam. Talán ezért is hallgatnak rám. A nehézségek ellenére úgy vélem, ha valaki a helyzet javításáért egy picit is tehet, azt ne halogassa. Olykor egy-egy aprósággal is komoly eredmény érhető el. A z ember kinéz az utcára, térre, vagy a más házára. Kinek, hová nyílik az ablaka. Nézné a gyöngyöző napsugárt, vagy a bugyborékos esőt, mely mondják az öregek, csak rövid vendég. Vagy egyszerűen kinéz, csak úgy megszokásból. Én éppen egy boltot látok, mely az utóbbi öt évben tükrözte vissza gazdaságunk látleletét. Keleti autósbolt volt, privatizálták, játékokat árultak, majd ruhaneműt, aztán shop lett, glédában álltak benne a super bike motorkerékpárok, volt autószalon. Sokáig semmi. Most éppen megint státust vált, nagy csinnadrattával, reflektoros megvilágítással és hírlevelek özönével, hogy a legjobb, legolcsóbb sportruhák és minden ami belefér... Mondhatnánk, ez a piac- gazdaság, a tőke keresi a mozgásteret, nagyítóval a réseket, ahová beférkőzik, s terebélyesedni próbál. De nincs türelme várakozni, legalábbis az iménti üzletnél ezt látni. Miért akar pár hónap alatt meggazdagodni az üzleAblakok a világra tét nyitók egy része? Példák sokasága van előttünk, elődeink türelmes kisvállalkozói politikája, s legendás szatócsok, akik valahogy mindig éltek, s dinasztiák vitték végig az üzletet. Ez lenne a vállalkozási kultúra? Mindenkinek van ablaka, melyen kitekinthet, s lehet hogy másként látja mindezt. Egy dolog közös és biztos, hogy belőlünk akarnak megélni. Tisztességesen, vagy anélkül. Mi még azt is tudomásul vesszük, hogy a jó munkáért fizetni kell, a jó árunak megvan az ára, mint ennek az ablaknak is, amelyen kinézünk, szinte csillagászati összegekbe kerül a Tüzép-telepeken. Nem éppen rózsaszínűben látja a világot az építkező, ha rápillant az árára. Hogy akarnak ezek a vállalkozások megélni, ha nem lesz aki megfizesse az árujukat? Lassan belenyugszik az ember, hogy a kilátásért fizetni kell. Csak egyszer kevésbé tudja megszokni a távolba tekintést. A lakosság jelentős része a mának él, nincsenek anyagi eszközei, hogy távolba tekintsen, s azt sem tudja elképzelni, hogy felnőtté váló gyermekeinek hogy lesz lakása, netán munkahelye, s családalapítási kedve, hogy fogyó népességünket utánpótlással megáldja. Nem az a bizonyos drága ablak a hibás, amelyen nézi a világot, partikuláris közösségét. Megáll a kezében a kanál, szájában a falat, amikor azt hallja az ország egyik miniszterétől, hogy két évtizedig is kell a mának küszködni, hogy úgy éljen, mint az osztrák sógorok. Miközben a társadalom egy rétege ma is úgy tud élni. Ilyenkor szokta elkapni a bo- rosflaska nyakát, és ha pár órára is, de rózsaszínben tekint ki az ablakon. Igen, az ablak. Túl sokszor volt az idén rajta keresztül nézve borús az ég. Sokszor megjelentek a homlokráncoló felhők, s bizony sokszor jött is az áldás. Néha apaitanyait beleadva. Sokszor a hamis magyarázkodást, hitelüket vesztett hamuszürke egyénektől, s valami olyan demagógiát, ami egy kalap alá akar söpörni mindent. Csak hát a kalapot nem mindenki szereti, legfeljebb felfordítva, hogy csordogáljon bele pörgő táncot járva némi javadalom. Ha van még aki ad a sok kalapolónak... Az ablakon mindig kibámul az ember. Többnyire csak a sandák szoktak benézni rajta, vagy a titkokra leső kamaszok. Megvizslatnak ablakukon át a szomszéd népek is. ajtunk múlik rácsot teszünk rá, zsalugátert, JL V vagy leeresztjük a rolót, elzárva magunkat a fénytől, a közösségtől, s mindazoktól a hatásoktól, amelyek nap mint nap érnek bennünket. Es akkor rájövünk, hogy hiába hajtjuk be a spalettákat, nem tudjuk magunkat függetleníteni semmitől. Mertnyitottunk a világba, s ezt a nyitást nekünk kell állni, mint az étteremben a cehhet. Próbáljuk együtt, közös teherrel, emberibben. Ködben a halaiba Kovács Éva A z elmúlt évben több mint húszezer közlekedési baleset történt, ezeknek egynegyedét a rosszul megválasztott sebesség okozta. Közel háromezer az útviszonyokkal, a többi pedig az időjárási és látási viszonyokkal, így egyebek mellett a köddel volt összefüggésben — fogalmaz a rendőrségi statisztika, mely az elmúlt napokban újabb szomorú tragédiával gyarapodott. Mint köztudott, az első igazi őszi, ködös hajnalon tömegszerencsétlenség történ fáz Ml-es autópályán. Majdnem harminc autó rohant egymásba, hárman életüket vesztették, két kisgyermek súlyosan megsérült, árván maradt. Ma már azt is tudni lehet, hogy édesapjuk a BMW-t a sűrű ködben legalább 130- 150 km-es sebességgel vezette. A tényhez nincs mit hozzáfűzni. Jelző sincs arra, miképpen lehet a tejfelszerű ködben, a teljes vakság állapotában ilyen őrült tempóban száguldozni. Figyelmeztető lehet mindez azok számára, akik naponta közlekednek. Az ősz még csak most kezdődik, ilyen szempontból talán még hasznos tanulságokkal is szolgálhat ez a szörnyű tragédia: aki önmaga és mások életéről egy kicsit is felelősen gondolkodik, nem felejti el az Ml-esen történteket. Igaz a hasonló esetekhez nem kell autópálya, elég ahhoz egy közönséges földút is. Egy a lényeg, aki vezet, gondoljon arra, az élet egyetlen pillanat... A két kisgyermek szülők nélkül maradt, lesz majd, aki őket felneveli. Bizonyára megtudják majd azt is, miért, milyen körülmények között maradtak magukra. A köd láthatatlanná teszi az utakat. Szakemberek minden egyes alkalommal figyelmeztetnek az általa okozott veszélyre. Nem hiszem, hogy van olyan sürgős tennivaló, olyan rendkívül fontos ügy, amelyért önmagunk, társaink és családunk életét kockáztatni érdemes lenne. Fejlődés... Ferter János rajza Lepipált dohányosok Máthé Csaba A zt sejteni lehetett, hogy a Dohány Terméktanács termelői tagozatának ófehértói ülésére a cigarettagyárak képviselői egyáltalán nem fognak elmenni. Minek, hiszen úgy emelik a cigarettaárakat, ahogy akarják és habármilyen árgondjuk van az alapanyaggal, máris lekérhetik a következő importszállítmányt. Ezzel is jelzik: ők teljesen függetlenek a dohánytermelőktől és a fermentálótól. Egyelőre tehát nagyon gyöngécskén működik a dohányvertikum szereplői között a bevétel szétosztása. A szabolcsi dohánytermelők pedig joggal zohorálnak, hiszen amióta milliárd számra ömlik a pénz a költségvetésbe az eladott cigaretták után, azóta egy fillért sem kapnak vissza támogatásként. Úgy tűnik, mintha a kormányzat csak a bevételi oldal számbavételével letudná az egész dohánytermelést. Más nem lényeges, meg különben is a dohányzás káros az egészségre. Az értéktelen füstszűrő maradjon a termelőké, az értékes cigarettaszáltól pedig coki van. Az egész dohánykérdés pedig a következő irányba sodródik: ha a honi termesztők ilyen áron nem akarnak termelni, akkor jöjjön az importdohány, az is jó, mondják odafenni. Csakhogy ennek az lesz az eredménye, hogy ki lehet számolni a magyar dohány- termesztést, ezt a növény- kultúrát előbb-utóbb a történelemkönyvekben lehet csak fellelni. Pedig nem is olyan lehetetlen, amit a termesztők kérnek azért, hogy legalább valamilyen jövedelemhez jussanak és mindezt a családjuk fenntartására fordítsák. Elsősorban vámszigorítást várnak, amely gátat szab az olcsó és ellenőrizhetetlen minőségű cigarettának, emellett importstopot addig, míg a honi termelők az utolsó dohánylevelet el nem adták. Az már tényleg a legfinomabb cigarettát jelentené a termelők számára, ha az állam visszaosztana számukra, a cigarettaár-emelésből bizonyos százalékot kapnának. Ha mindezt számba vesszük, ugye hogy nem is olyan sok?! Munkácsiné Kolozsi Kata- Szabó József lin A szerző felvételei Jelen Jövő Múlt Kommentár
