Kelet-Magyarország, 1995. október (52. évfolyam, 232-256. szám)
1995-10-11 / 240. szám
1995. október 11szerda HÁTTÉR Keleí-Magyarország 3 Beregi frigy a Hajdú-Béttel A takarmányellátás mellett még az élőállat-tenyésztésbe is bekapcsolódtak Vásárosnamény (KM - M. CS.) — Október elsejétől a vásárosnaményi és nvírma- dai keverőüzemet működtető Bábolna-Bereg Kft. 50 százaléknyi üzletrész-csomagot a Hajdú-Bét Rt.-nek adta el, amely májusban vette meg a volt debreceni baromfifeldolgozó vállalatot és emellett a hajduvidi és a kisvárdai feldolgozót is üzemelteti. A másik 50 százalék tulajdon- hányad megmaradt Juhász Istvánnak, aki ügyvezető igazgatója a cégnek. A cég neve a hónap elejétől Hajdú-Bereg Kft.-re változott. A frigy előzménye, hogy a Bábolna-Bereg Kft. tavaly bekapcsolódott az élőállat-tenyésztésbe. A kisvarsányi telepen már az elmúlt évben is baromfit szállítottak a Hajdú- Bét Rt.-nek. Bővült Idén a telepek száma egyel bővült, hiszen a pusztadobosi té- esztől egy volt állattartó részleget vásároltak meg, ahol 270 ezer pecsenyekacsát hizlalnak. Az újabb kapcsot a részvény- társasággal a takarmány gyártása és forgalmazása is jelentette. Korábban a társaság 50 százaléknyi tulajdonosa a Bábolna Rt. volt, amely a Hajdú- Bét Rt. mellett az ország másik legnagyobb integrátora volt. A szállítási költségek óriási növekedése miatt azonban a naményi cég a Tiszántúl legnagyobb baromfifeldolgozójának, a Hajdú-Bét Rt.-nek adta el a pecsenyekacsát és a baromfit, amit viszont a Bábolna Rt. sérelmezett és eladta üzletrészét Juhász Istvánnak, aki új társtulajdonosra talált. — A Hajdú-Bét Rt. a Bábolna Rt. finanszírozó szerepét vette át, hiszen a szemes alapanyag felvásárláshoz kellő mennyiségű pénzeszközt nyújtott, emellett a kft. teljes forgóeszköz-szükségletét lefedezi — elemzi a hátteret Juhász István. — Nem kellett banki hitelpályázatot benyújtani, a fedezetet nehézkesen összeszedni, illetve a társaság egy biztos piachoz jutott, ami hosszú távra szói. Már a nyári kalászos felvásárlást a Hajdú- Bét Rt. finanszírozta, a társaság a felhasználás arányában fizet a részvénytársaságnak. Október elsejétől jelentős piacot nyújtott a Hajdú-Bereg Kft.-nek, amelyben érdekelt. Mindez azt is jelenti, hogy 1996-ban 60 ezer tonna keveréktakarmányt gyártunk, aminek 80 százalékát a Hajdú-Bét Rt. által termeltetett élőállat takarmányozásához szállítunk a különböző telepekre. Közel egymillió kacsa, kilencmillió csirke és 1,2 millió liba takarmányozását kell a jövő évben megoldani. Az említett élőállatok egy részét a Hajdú-Bereg Kft. a kisvarsányi és a pusztadobosi telepen fogja felnevelni. Mindehhez 130 munkatársat foglalkoztat a kft., amely a térség jelentős munkaerőbázisa lett. Emellett a társaság tápboltjainak száma meghaladta a százat. Amióta Dombrádnál megnyílt a Tisza-híd azóta már Borsod megyében is szakboltokat nyitottak. Beruházás Az új szerződéssel a naményi kft. szemes alapanyag felvásárlása jövőre szinte megháromszorozódik az elmúlt évekhez képest. A két takarmánykeverő üzem közül a na- ményiban közel 80 millió forintos beruházást hajtottak végre. Egy holland és egy német gépsort építettek be, ami a minőségi takarmánygyártást segíti elő, hiszen a berendezés feltárja a keményítőket, a rostot stabilizálja, átrendezi a fehérjét, valamint sterilizálja a kész takarmányt. Ebből a modem gépből a naményival együtt mindössze kettő üzemel az országban. A berendezés főleg a víziszámyas takarmányozásnál jelent minőségi pluszt. — Bábolnáról és Nádudvarról kapjuk a naposcsirkét, a naposkacsát pedig Hortobágy- ról szállítjuk a Beregbe, a libákat pedig négyhetesen helyezik ki a vállalkozókhoz — folytatja az ügyvezető igazgató. — A kacsáknál és a barom- fiknál héthetes a nevelési ciklus, ami után egy kéthetes takarítást iktatunk be. így évente általában öt rotációt lehet számolni. A térségben elsősorban „zabos” libát termelünk, ami azt jelenti, hogy a recepttárában döntő részben zabot keverünk. A libákat a nevelési ciklus alatt háromszor illetve négyszer tépik meg. A Hajdú- Bét Rt. azért is vállalkozott az üzletrész megvásárlására, mert terveiben az szerepel, hogy az egész termeltetést három megyére, Hajdú-Biharra, Szabolcs-Szatmár-Beregre és Borsodra vonja össze. A hatalmas távolságok olyan irgalmatlan szállítási költségeket jelentenek a részvénytársaság számára, amely a végtermék eladhatóságát gátolhatja. Exportra Várhatóan a Kiskunsági, Csongrád megyei telepeket felszámolják és a feldolgozó gyárak (Hajdúvid, Kisvárda) köré csoportosítják az élőállattermeltetést. Mindez a me- gyénkbeli családok számára is plusz jövedelemforrást jelent, hiszen a liba- és a kacsatartást viszonylag kis befektetéssel lehet megvalósítani. Bár az is igaz, hogy az élőmunka igénye jelentős. Ehhez a takarmányhátteret a Hajdú-Bereg Kft. nyújtja, így a teljes vertikum adott a gyártáshoz. A Hajdú-Bét Rt. a termelésének döntő részét külföldön, főleg a tőkés piacon értékesíti. rill Géza tarcaja y y óvá lettek a régi vásá- i u rok, amikor a falu, a J. JL város felboly dúlt, különvonatok, buszok százai vitték az embereket, hogy találkozzanak a nagyvilággal. Aztán üzenni is leheteti a rádió hullámhosszán az itthon maradiaknak. Életre szóló élményként. Az udvaron serénykedő, a tyúkokat etető parasztnéni, kezében az elemes rádióval, hallhatta, hogy a fia vagy a férje üzen a rádióban. S ha pedig nem volt kéznél a rádió vagy éppen még hiányzott, mert nem volt rá pénz, mindig elhangzott a később szállóigévé, még később a kabarétréfák poénjává előlépett mondat: „aki hallja,adja át!" Sok évig úgy ősz közeled- tén lázba hozta az egész országot a BNV, ahová büszkeséggel mehettek el a vidéki emberek is. Egy sor gyáregység termékei is ott díszelegtek a pavilonban, ahol a világ legjobbjai adtak egymásnak találkozót. Akkor persze még nem mindig tudtuk, hogy inkább ünnepély ez, mint valós megmérettetés. Ráadásul, Kései vásársirató amiket a vásárlátogató látott a pavilonokban, azokat az üzletekben nemigen tudta megvenni. Egyszerűen nem voltak ott a polcokon. Így aztán az esetek nagyrészében az evés-ivás, sörözés, s néhány aprócska vásáifia maradt emlékként. De lehetett róla hetekig beszélni, mert igen sok furcsaság, újdonság is volt a nemzetközi vásáron. Es igen sok nótaszó, vidámság. Olyanféle rendezvény volt a valamikori BNV, ahol a szegény ember is megmutathatta a szebbik ruháját, cipőjét. Ünnepiéibe öltözött, s odaállt a gazdagabb szomszédok mellé, íme, nézzétek, én sem vagyok alábbvaló másoknál. Számos megyei ipari és mezőgazdasági üzem, intézmény kapott díszes oklevelet, elismerést az évek, sőt évtizedek során, amelyeket szerintem azóta sem kell szégyellni. A munkát, az alkotó embert dicsérik. Még ha nagy üzletek nem is mindig kötettek, még ha az élvonalbeli magyar termék nem is volt mindenben párját ritkító, mégis, már a bátorságot is dicsérni érdemes, még utólag is. Egy parányi, sokszorosan megnyomorított ország igenis ki mert állni a világversenyben egy sor olyan nagymúltú ország mellé, amelyeknek föld- résznyi gyarmatai voltak, s amelyek sokkal előbb kezdték az iparűzést, a kereskedést, mint mi. S mi lett a nagymúltú, az egész országot lázba hozó eseményből. Rideg, szűkszavú tévés beszámoló adta tudtul az idei BNV nyitányát, majd befejezését. Üzletemberek találkoztak, menedzserek, piackutatók mérték fel a várható esélyeket, aztán szépen legördült a függöny. Nem nagyon tolongtak a látogatók, mert amiket ott láthatnak a vásáron, bármelyik kéznyújtásnyira lévő üzletben megvehetik. Ha van rá pénzük. A hangulatos gulyásleves, a borjúpörkölt sem igen vonzó a vásáron, mert részben megfizethetetlen, akárcsak a drága külföldi sör vagy más búfelejtő italok. Odalett — már persze évek óta — szép csöndben a régi BNV-k varázsa, izgalma, hangulata. Odalett az olykor életre szóló látnivaló. Igazában szürke üzleti találkozók, tárgyalások, üzletkötések színtere lett a BNV, ahol már nem a közönség a főszereplő, nem őérte van az egész, hanem a külföldi partner megnyeréséért, aki talán talicskával hozza majd a dollárt az országba. e az ilyen vendég úgy I 1 tűnik elég ritka. Mi IS pedig, egykori vásárrajongók, érjük be annyival, hogy megváltozott a világ, a BNV, pontosabban a nagyvilág jön el hozzánk, az otthonunkba. Elég bepillantani az egymást érő üzletekbe, a nagyvilág házhoz jött. Csak éppen amikor már minden elérhető, pénzünk nem maradt rá. Ilyen a mi formánk. Néző&Ofit Négyen a hármasért... Kovács Éva A kormány döntött, állami beruházásban épül tovább az MS -as autópálya Gyöngyöstől az országhatárig húzódó szakasza. A határozat értelmében az építés 1996-ban indul, s 1998-ban Füzesabonyig, 2003-ra pedig Polgárig kell megépíteni az utat. Döntés született arról is, hogy a költségekhez a kormány évente kétmilliárd forinttal járul hozzá, s garanciát vállal a szükséges hitelekre is. Azt gondolom, mindnyájan örülhetünk a hírnek, annak, hogy véget értek a csatározások, és az ügyben közreműködők munkája, — ha nehezen is, de sikerhez vezetett. Örülhetünk, bár vannak, akik máris fanyalognak, és igyekeznek elrontani az örömünket azzal, hogy várhatóan fizetni kell majd az autópálya használatáért, az indoklás szerint azért, hogy az így befolyó pénzt visszaforgatva a további építés és hiteltörlesztés is garantálva legyen. Fizetünk, ha muszáj, ez esetben akár örömmel is, bár fizetni senki sem szeret. Csakhogy vannak dolgok, amelyekért feltétlenül érdemes! Az autópálya szerintem ezek közé tartozik. Aki kocsival járja a szóbanfor- gó távolságot, maga is tapasztalja, milyen lassú, milyen körülményes, s menynyire balesetveszélyes egy pesti utazás. A megnövekedett forgalommal már alig birkóznak meg az utak, ál- landósult a zsúfoltság, a torlódás is. Az sem titok ma már, hogy a sokat emlegetett fejlődésre, a csodatévőnek titulált nyugati befektetőkre is hiába vár az ország keleti része, ha Budapesttől Nyíregyházáig hosszú órák alatt lehet csak eljutni. A fizetős autópályák amúgy nem számítanak a ritkaságok közé, számos fejlett, nálunk jóval gazdagabb országokban is megtalálhatók. Sőt, Ausztria példáját látva kitűnik, a pénzbeszedésre ma olyanok is rákényszerülnek, akik korábban vígan megengedhették maguknak az ingyenességet. Autópálya lesz, ha kell fizetünk. Négy megye fogott össze azért, hogy a vágy valósággá legyen. Ne fanyalogjunk hát, inkább örüljünk neki... Muníció Ferter János rajza Kommentár Csodára várva Balogh Géza M agyarország adottságai kiválóak, de csak akkor számíthatnak a külföldi tőkebefektetésekre, ha konkrét üzleti ajánlatokkal várják a tőkét. Erich Kussbach, Ausztria magyarországi nagykövete mondta ezt a minap nyíregyházi sajtóértekezletén, miután találkozott a megye és a város első számú vezetőivel, a gazdasági élet irányítóival. Nem csupán a szabolcsi látogatása során szerzett tapasztalatai mondatták az iméntieket vele, hiszen egy olyan diplomatáról van szó, aki az átlagosnál sokkal jobban ismeri a magyar viszonyokat, és a segítőkészsége is nyilvánvaló. Ezért is érdemelnek különös figyelmet a szavai. Mi ugyanis hajlamosak vagyunk azt hinni, ha a Föld az Isten kalapja, akkor hazánk a bokréta rajta. A német, a francia, az amerikai, vagy a tajvani tőkés a tapasztalatok szerint azonban vajmi keveset tud e díszes „bokrétáról”, mely jelen esetben a hazánkban rejlő gazdasági lehetőségeket jelképezi. Tudomásul kellene vennünk, még ha nehezünkre esik is, ha mi magunk nem hívjuk fel adottságainkra a figyelmüket, felőlük elpompázhat az a bizonyos bokréta, ügyet sem vetnek rá. Különösen érvényes ez a felső-tiszavidéki régióra, melyről minden elmondható, csak az nem, hogy itt tülekednek a külföldi tőkebefektetők. Sok objektív oka van mindennek: a kétségkívüli erőfeszítések ellenére elmaradott az infrastruktúra, távol esik az ország idegközpontjaitól, de nagy hiba lenne, ha említés nélkül hagynánk a szubjektív okokat. Még mindig kevés sajnos az olyan vállalkozónk, aki az osztrák nagykövet tanácsai szerint elébe megy a külföldi tőkéseknek, aki nem a nagy, lebegő általánosságokkal várja a befektetőket, hanem konkrét, kidolgozott ajánlatokkal. Aki a külföldi tőkés eszével gondolkodik. A 80 milliós beruházás a minőségi takarmány előállítását segíti elő Elek Emil felvétele
