Kelet-Magyarország, 1995. szeptember (52. évfolyam, 206-231. szám)
1995-09-28 / 229. szám
1995. szeptember 28., csütörtök MEGYÉN INNEN, MEGYÉN TÚL Expénzügyminiszterek fóruma A Médiahajón ezer politikus, újságíró és más közéleti személyiség jött össze Visegrád (MTI) — Bokros Lajos egyéb elfoglaltsága miatt nem a pénzügyminiszter reggelijével, hanem az utóbbi évek expénzügyminiszterei- nek fórumával kezdődött meg szerdán Budapesten a Médiahajó ’95 elnevezésű egész napos rendezvénysorozat. A Dunán horgonyzó Táncsics és a Hunyadi hajó fedélzetén megközelítően ezer politikus, újságíró és más közéleti személyiség jött össze, hogy aztán a Dunán hajózva megvitassa a legégetőbb politikai, gazdasági és társadalmi kérdéseket. Az expénzügyminiszterek fórumán Békési László a gazdaság esélyeiről szólva kifejtette: amennyiben az előttünk álló negyedik negyedévben a megszorító intézkedések hatására várható társadalmi tiltakozás nem lassítja le a megindult kedvező folyamatokat, akkor jövőre csökkenhet az infláció, és igazolódik a program készítőinek optimizmusa. Szabó Iván volt pénzügyminiszter erre nyomban azzal replikázott, hogy a Békési által várt inflációcsökkenés elsősorban azzal magyarázható, hogy az előző kormány 18 százalékos inflációrátával zárta a ciklust, de ez azóta 38 százalékosra emelkedett, és ennek mérséklődése könnyen értékelhető látványos sikerként. Szabó azt is hangoztatta: nézete szerint a jelen gazdaságpolitika legfőbb tévedése, hogy azt az állami elosztórendszert akarja először leépíteni, amely a korábbi szisztéma szerint a bérek pótlására szolgált és ez kompenzálás nélkül nehéz helyzetbe hozza a családok nagyobb hányadát. Az alacsony béreknek legfeljebb annyi az előnye, hogy emiatt vonzó lehet Magyarország a külföldi tőke számára, ám kérdés, milyen fokú a társadalom tűrőképessége. A másik expénzügyminisz- ter, Kupa Mihály álláspontja szerint a mostani vezetés az elmúlt egy évben nem tudott elfogadható kormányprogramot kidolgozni. A kormánynak egyszerűen nincs jövőképe, a koalíció vezetői senkit sem érdeklő politikai vitákba bocsátkoznak, ahelyett, hogy távlati célokat tűznének ki a társadalom számára. Bokros Lajos adórendszere már csak amiatt is kétségbeejtő, hogy távlati programok híján a költségvetésben elenyészőnek számító egy-két milliárdos pillanatnyi bevételek erőltetésére kényszerül, amivel viszont feleslegesen ingerli az egyetemi ifjúságot, a nyugdíjasokat és más rétegeket. Mindez politikailag is káros, és gazdaságilag sem hoz lényegi eredményt. Rabár Ferenc érvelése szerint a privatizáció lassúsága miatt évi 60 százalékkal értékelődnek le az eladandó javak. Ugyanakkor megfigyelhető az ország szellemi leépülése is, ami elsősorban az oktatáspolitika számlájára írandó. Ami eredménynek tekinthető, az Rabár Ferenc véleménye szerint a Bokros-csomagtól függetlenül a piacgazdaság erősödésének köszönhető. A szlovákiai magyar nyelvű oktatás helyzetét elemző fórum résztvevői elmondták, hogy a szlovákiai magyarok koalíciós pártjai — az Együttélés, a Magyar Kereszténydemokrata Mozgalom és a Magyar Polgár Párt — elítéli a Meciar-kormány oktatási politikáját, amely a magyar nyelv ellen irányul, az ott élő 600 ezres kisebbség felhígítását célozza. A polgári pártok, a szülők, a pedagógusok tiltakozásának eredményeként ugyan az idén még nem vezették be az új oktatási rendszert a magyar iskolákban, ez azonban csak részsikernek tekinthető, mert a szlovák kormány nem mond le eredeti tervéről. Az Európában egyedülálló kaposvári próbaválasztás jövő évi eseményeiről a szervezők elmondták, hogy szponzorokat keresnek és szeretnék ezt a választójogi kísérletet tovább fejleszteni. Eszerint 1996-ban már nemcsak a pártokra, hanem a vezető személyiségeire is voksolni lehet, ilyen módon a pártok belső értékrendje szembesülhet majd a közvéleménnyel. Valószínű Ritára bukkantak A tárgyalássorozat folytatódik, Mocsár szabadlábra kerülhet Vitanap Nyíregyháza (KM - Ny. Zs.) — Minden stratégiai terv csak annyit ér, ameny- nyi megvalósul belőle, éppen ezért van szükség arra, hogy megyénk gazdaságának fejlesztési koncepciója a lehető legszélesebb támogatást élvezze — hívták fel a figyelmet neves szakértők a szeptember 27-én megrendezett vitanapon. A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Fejlesztési Stratégia megvitatásánál az egyik legérdekesebb témát a fejlesztés forráselemzése ígérte. A terv készítői a saját erő mozgósítása mellett számítanak a kormány és az Európai Unió támogatására is. A külön elérhető pénzek felsorolásában az előadók kitértek a hitel, a garancia- alap, a kockázati tőke szerepére, ezek decentralizált működtetésére, s leszögezték: a megyén kívüli tőkét csak csábító feltételekkel, javuló gazdasági környezettel lehet idecsalogatni. Kováts Dénes Nyíregyháza (KM) — A szakértő a bíróság előtt elmondta: a DNS, mint örökítő anyag, minden személyre gyakorlatilag egyedi módon jellemző. Ebben az esetben a szülőktől vett minták és az áldozat csigolyacsontjából vett minták vizsgálata alapján igyekeztek meghatározni, hogy a tavaly januárban megtalált személy lehet-e az Olasz házaspár gyermeke, azaz Olasz Rita. Az alkalmazott vizsgálati módszer 3-4 éves múlttal rendelkezik a hazai gyakorlatban, s meglehetősen hosszú időt vesz igénybe a kontrollvizsgá- latokkal együtt, ráadásul az idén eddig ezer ügyet kaptak meg. Az eredményt százalékos értékben szokták meghatározni, s a jogalkalmazók az apasági pereknél is egyfajta skálát állítanak fel. Jelen esetben Olasz Lajos biológiai apasága 99,31 százalék, Olaszné biológiai anyasága 99,28 százalékra tehető. A szakértő hozzátette, hogy 97 százalék felett a valószínű, 99 százalék felett az igen valószínű, 99,75 százalék felett gyakorlatilag teljesen bizonyított a szülő(k) kiléte. Tehát ebben az ügyben egyikük sem zárható ki szülőként, bár kategorikusan bizonyított minősítést nem lehet(ne) kimondani rájuk. Kiderült az is, hogy az áldozat földi maradványaiból nem lehetett további vizsgálatokat elvégezni, mely még tovább fokozhatta volna az azonosítás valószínűségét, hiszen nem volt erre alkalmas az idő múlása, a biológiai folyamatok miatt. Négyféle rendszerrel végezték az azonosítást, bizonyos esetekben 11 félét is alkalmaznak, ezúttal többre nem volt mód — tette hozzá a szakértő. A halottkereső kutyások és a nyomozásvezetők vallomása közötti ellentmondás feloldódni látszik. A kutyavezető ugyanis úgy nyilatkozott: ő maga döntött arról, hogy befejezik a kutatást másfél nap után, mert úgy érezte, a jobb oldali erdőrész volt a fontos a nyomozás szempontjából, amit alaposan át is kutattak, a bal oldalra csak átnéztek, de a holttest későbbi megtalálási helyén nem jártak. A tárgyalás utolsó szakaszában a bíró bejelentette: a római Katolikus Egyetem Igazságügyi Orvosszakértői Intézetben hazánkban még nem alkalmazott módszerrel is végeznek DNS-vizsgálatot, ezért rákérdeznek, elvégeznék-e erre az ügyre vonatkozólag is belátható időn belül. Az ügyész további bizonyítás-kiegészítésekre tett indítványt, a következő tárgyalásra kedden kerül sor. Ide kapcsolódó hír, hogy Mocsár József október negyedikén feltételesen szabadlábra kerülhet, mert a nemi erőszak miatti jogerős szabaságvesztés büntetésből egynegyed részt kedvezményként elengedtek a börtönbíró döntése alapján. A jövő héten dől el, az Olasz Ri- ta-ügy miatt elrendelik-e előzetes letartóztatását, vagy szabadlábon védekezhet a továbbiakban. Forró nyomon Ásott kútba esett és meghalt egy férfi Nyíregyháza (KM - Cs. Gy.) — A Fehérgyarmati Rendőr- kapitányság államigazgatási eljárás keretében vizsgálatot folytat egy 68 éves férfi halála ügyében. Az illető szeptember 26-án reggel Szamárcsekén, a Petőfi utcában az udvarán lévő ásott kútba esett és.meghalt. A rendőrség bűncselekményre és más felelősségére utaló körülményt nem állapított meg. A Kisvárdai Rendőrkapitányság eljárást indított három személy ellen, akik azzal gyanúsíthatok, hogy szeptember 25-én 15 óra körül Kisvárdán, a Liptai úton előzetes szóváltás után bántalmaztak egy férfit. A sértett egy tehergépkocsiba menekült, amelynek kerekét a támadók kiszúrták, 10 ezer forint kárt okozván. Az áldozat 8 napon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Felelősségre vonnak két férfit, akik azzal gyanúsíthatok, hogy szeptember 25-én 14 óra körül Dögén, a Kossuth úton a Dréher nevű sörözőben veszekedést kezdeményeztek, majd egy férfit bántalmaztak. Az illető az utcára, valamint egy arra haladó gépkocsiba menekült. A támadók ezt az autót és a sértett helyszínen hagyott gépkocsiját is megrongálták. Háromszázezer forint anyagi kár keletkezett. Hamis ötvendollárost adott egy férfinek ismeretlen tettes szeptember 25-én Nyíregyházán, a Tokaji úti piacon. A megyeszékhelyi Fekete Sas nevű gyógyszertárban pedig alez- ressel fizetett valaki. 120 ezer forintot lopott ismeretlen elkövető szeptember 25-én 12 óra körül Nyíregyháza Szekeresbokorban egy magánlakásból. Dohányt, édességet, illatszert és füstölt árut zsákmányolt ismeretlen betörő szeptember 25-én reggelre Nyíregyházán, a Huszár téren egy boltból, a kár 134 ezer forint. Rádiós magnót kísérelt meg eltulajdonítani valaki szeptember 25-én 8.30-12.45 óra között Nyíregyházán, az Ér utcában egy gépkocsiból. A rongálással 70 ezer forint kárt okozott. Több garázst feltörtek ismeretlen elkövetők szeptember 25-én reggelre Nyíregyházán, a Mosolygó utcában. Azokból egyebek mellett kerékpárt, bőrkabátot, rádiós magnót, karórát vittek el, az összes kár meghaladja a százezer forintot. Tíz mázsa burgonyát kiásott is eltulajdonított valaki Oros- Cseredülőben egy magánterületről, a kár 35 ezer forint. Négy liter Hélix ultra motorolajat-lopott ismeretlen személy szeptember 24-én 17 óra körül Nyíregyházán, a Mező utcai Shell üzemanyagtöltő-ál- lomás állványáról, a kár több, mint 6 ezer forint. Negyvenezer forint értékben csempe tűnt el szeptember 25- én reggelre Nyíregyházán, a Korányi Frigyes úton egy boltból. Szeptember 25-ére virradóra Tomyospálcán, a MÁV-állo- máson egy vasúti kocsit feltörtek, s abból 195 zsák polietilént elloptak, a kár 686 ezer forint. A Kisvárdai Rendőrkapitányság ezzel gyanúsít két férfit, akik ellen eljárást indított. Tizenhárom tábla alumíniumlemezt lopott ismeretlen tettes Kisvárdán, a gőzvezeték Vulkán Vállalat mögötti szakaszáról, a kár 25 ezer forint. Irodalmi dijak átadására érkezett Diana hercegnő a londoni Café Royalba. A Literary Review dijait szerdán vehették át a walesi hercegnőtől a kitüntetett költők AP-felvétel Nincs megegyezés Horn nyilatkozata a tárgyalás után Budapest (MTI) — Egyelőre még van koalíció — nyilatkozta Horn Gyula azután, hogy húszperces megbeszélést folytatott Kuncze Gábor koalíciós miniszterelnök-helyettessel, majd másfél órás eszmecserét folytatott Gál Zoltán házelnökkel. A miniszterelnök elmondta: Kuncze -Gábor vele egyeztetve nyilatkozott úgy, hogy a tárgyalások befejeződtek, de nem sikerült megegyezniük. A kormányfő végül annyit közölt: a kormány a csütörtöki ülésen végzi a dolgát. Horn Gyulával történt tárgyalásai után Gál Zoltán, az Országgyűlés elnöke szintén úgy vélekedett, hogy a csütörtöki kormányülésen a miniszterek az előzetes napirendekről fognak tárgyalni. Aira a kérdésre, hogy lát-e reális esélyt a koalíció fenntartására, Gál Zoltán úgy válaszolt: az MSZP többször hangoztatta, hogy koalíciópárti. Hozzátette: a többpárti kormányzás fennmaradása a két féltől függ. Elmondta: a kialakult helyzetet az MSZP csütörtöki elnökségi ülése megvitatja majd. A miniszterelnök... ...kezdeményezésére csütörtökön este kibővített elnökségi ülést tart az MSZP elnöksége, ugyanis a tanácskozásra meghívták a szocialista minisztereket is. Erről Csintalan Sándor adott tájékoztatást. A szocialista párt ügyvezető elnöke azt is elmondta: Hóm Gyula tájékoztatja az elnökséget és a minisztereket a koalíciós partnerrel folytatott négyszemközti megbeszélések eredményéről. (MTI) Cáfolta... ...azt a beállítást Papp Lajos helyettes államtitkár a művelődési és közoktatási tárca sajtótájékoztatóján, miszerint a tandíjrendszert kompenzációk nélkül vezették be. A szabályozás szerint a diákok 20 százaléka tandíjmentességet élvezhet és a tandíj 30 százaléka leírható majd az adóból, a diákok különböző juttatásokban is részesülnek. Az első két kompenzációs lehetőséget figyelembe véve a 2000 forintos alaptandíj átlagosan 1120 forintos terhet jelent hallgatónként. Tanácskozást... ...kezdtek a bosnyák fővárosban szerdán a boszniai kormány és a szerbek képviselői Szarajevó víz-, gázés áramellátásának helyre- állításáról. A boszniai főváros tavasz óta nem rendelkezik vezetékes vízzel, gázzal és azóta akadozik az áramszolgáltatás is. Az ENSZ egyik szóvivője úgy vélekedett, a szolgáltatások helyreállításának immár nincs elvi akadálya. (MTI) Jasszer Arafat... ...a PFSZ elnöke szerdán Párizsból ismét felhívást intézett Moamer el-Kadhafi líbiai vezetőhöz, hogy vessen véget a Líbiában élő palesztinok kiutasításának. Arafat Jacques Chirac francia elnökkel folytatott megbeszélést. „Azt szeretném, ha Moamer testvérem megállítaná ezt a tragédiát, amelyet ma a palesztinoknak meg kell élni.” (AFP) Még csak néhány... ...napja tart az ENSZ közgyűlésének idei ülése, de a gazdag országok eddig felszólaló külügyminiszterei egytől egyig Washington szemére vetették, hogy nem fizeti be hozzájárulásait a világszervezetnek. Kevesen említették név szerint az Egyesült Államokat, de a célzások egyértelműek voltak: Washington több mint egymilliárd dollárral, az ENSZ adósságának egy harmadával tartozik. (MTI)